Magyar Immunológia

Az RNS-átvizsgáló mechanizmus hibájából fakadó autoimmunitás

SEMSEI Imre, DARISE Farris, BACHMANN Michael

2007. JANUÁR 20.

Magyar Immunológia - 2007;6(01-02)

Az autoimmun betegségek patomechanizmusa a mai napig sem ismert. Igen sok tényező szerepét gyanítják a betegség kialakulásában (genetikai elrendeződés, hormonális tényezők, exogén és endogén vírusok stb.), a kiváltó okok magyarázatára több elmélet is született. A legtöbb elképzelés immunregulációs zavart feltételez a folyamatok hátterében, egyes elgondolások szerint viszont az immunrendszer helyesen reagál, s a kiváltó okokat máshol kell keresnünk. A jelen munka azt kívánja bemutatni, hogy egyes genetikai változások és a sejtek bizonyos javító mechanizmusainak hibája miként eredményezheti autoimmun reakciók kialakulását. Két évtizedes molekuláris immunológiai kutatások eredményei szerint az La autoantigén 7-es exonjának forrópont régiójában mutáció található egyes autoimmun betegségben - Sjögren-szindrómában, SLE-ben - szenvedők perifériás vérének lymphocytáiban. A mutáns génről átíródó RNS olyan korai terminációs kodonokat tartalmaz, amelyeket az RNS-átvizsgáló mechanizmusnak eliminálnia kellene, hogy azokról ne íródhasson át fehérje. A mechanizmus hibája miatt mégis keletkeznek mutáns fehérjék, ezek léte végső soron autoimmun reakciók kiváltását vonhatja maga után.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

Tisztelt Kolléganõk és Kollégák, kedves Olvasóink!

SZEKANECZ Zoltán

Bizonyára meglepődnek, hogy most dupla számot tartanak a kezükben. Tavaly folyóiratunk csak háromszor jelent meg; időközben - hála a szerzők aktivitásának - igen sok anyag gyűlt össze. Ezért többségüket igyekeztünk ebbe a számba foglalni; az év folyamán a hagyományos reguláris megjelenések mellett a Magyar Immunológus Társaság kongresszusi kivonatait is olvashatják majd, s tervezünk egy, kizárólag a biológiai terápia részleteiről szóló tematikus számot is.

Magyar Immunológia

A D3-vitamin immunmoduláló hatása

SZEGEDI Andrea, NAGY Georgina, BARÁTH Sándor, GAÁL János

Az 1,25-dihidroxi-D3-vitamin a D3-vitamin biológiailag aktív metabolitja. Nemcsak a csont és a kalcium metabolizmusában játszik fontos szerepet, hanem számos sejt differenciálódásában és az immunológiai szabályozásban is. Immunmoduláló hatását az antigénprezentáló sejteken és az aktivált T-sejteken megjelenő D-vitamin-receptoron (VDR) keresztül fejti ki. A VDR a hormonfüggő magreceptorcsalád egyik tagja. A receptor-ligand kölcsönhatást követően vagy transzkripciós faktorok aktiválódnak, vagy a receptor közvetlenül kötődik a citokingének promoter régiójában található D-vitamin response elementekhez. A D3-vitamin elsődleges célsejtjei a dendritikus sejtek: gátolja ezek differenciálódását, érését és ez által befolyásolja a dendritikussejt-függő T-sejt-aktivációt. Ezen immunmoduláló hatást különböző autoimmun betegség és transzplantációs modelleken in vivo tanulmányozták; számos in vitro kísérlet is bizonyítja a D3-vitamin immunrendszert szabályozó szerepét. Jelen közleményben az aktív D3-vitaminnak az immunrendszer működésére kifejtett hatásairól, az utóbbi időkben ismertté vált újabb adatokról adunk áttekintést, kihangsúlyozva immunmoduláló tulajdonságát, amit terápiásan is jobban ki kellene aknázni.

Magyar Immunológia

In vitro módszerek neutrophil granulocyták fagocitózisának és baktériumölésének mérésére

RADA Balázs

A fehérvérsejtjeink mintegy kétharmadát kitevő neutrophil granulocyták az emberi szervezet veleszületett immunrendszerének kulcsfontosságú tagjai; számos antimikrobiális fegyverrel ellátott, véglegesen differenciálódott sejtek. A neutrophilek elsőként érkeznek a fertőzés helyére; fő feladatuk a testünkbe behatoló gomba- és baktériumsejtek fagocitálása és sejten belüli lebontása. A szervezet gyulladásos válaszában, valamint a természetes és a szerzett immunrendszer működésének koordinálásában is központi szerepet töltenek be. Hiányos működésük testünk mikrobákkal szembeni ellenálló képességének csökkenéséhez, fertőzések gyakoribbá válásához vezet; túlműködésük pedig szervezetünk saját szöveteinek károsítását vonja maga után. Mindezek miatt mind kutatási, mind diagnosztikai szempontból igen lényeges, hogy minél több információval rendelkezzünk neutrophil granulocytáink szervezetbeli működéséről. Írásomban azokról a módszerekről nyújtok áttekintést, amelyekkel neutrophil granulocyták fagocitózisa és baktériumölő képessége mérhető. Mindegyik metódusnak vannak hátrányai és előnyei. A megfelelő módszer kiválasztását nagyban az határozza meg, milyen kísérleti eszközökkel rendelkezünk és milyen jellegű információkra van szükségünk.

Magyar Immunológia

Az arthritisek és a szisztémás autoimmun kórképek biológiai terápiája 2007-ben

SZEKANECZ Zoltán, TAMÁSI László

A biológiai terápia specifikus módon, a gyulladás egy jól meghatározott pontján fejti ki hatását. Ma a rheumatoid arthritis - a viszonylag nagy elérhető betegszám és a jó monitorozhatóság miatt - a biológiai terápiával kezelt betegségek prototípusa. E kórkép mellett azonban más arthritisekben (például spondylitis ankylopoetica, psoriasisos arthropathia) és egyes szisztémás autoimmun kórképekben (szisztémás lupus erythematosus, szisztémás sclerosis, myositisek, vasculitisek, Sjögren-szindróma stb.) is egyre több biologikumot próbálnak ki. A legtöbb említett kórkép esetében a tumornekrózis-faktor-α (TNF-α) gátlószerei állnak a terápia középpontjában. Azonban a biológiai terápia megtervezésekor figyelembe kell venni az adott kórkép patogenetikai sajátosságait. Így például, amíg arthritisekben leginkább a TNF-antagonisták váltak be, addig más kórképekben (például szisztémás lupus erythematosus, Sjögren-szindróma, dermatomyositis) a B-sejt elleni terápia kecsegtet sikerrel. A terápiaválasztáskor figyelembe kell venni az egyes készítmények sajátosságait is, mivel a mellékhatásokat illetően akadnak különbségek.

Magyar Immunológia

Az anyagcsere-betegségek és az immunrendszer kapcsolata

SIPKA Sándor, PARAGH György, FÜLÖP Péter, MAGYAR Pál, ENDRE László, GALUSKA László

Salgóbányán, 2006 májusában a Magyar Immunológiai Társaság és a Magyar Allergológusok és Klinikai Immunológusok Társasága által közösen rendezett tudományos továbbképzési sorozatban a téma az anyagcsere-betegségek és az immunrendszer kapcsolata volt. A jól sikerült program elõadói közül négyen vállalták, hogy elõadásuk anyagát írásos formában is elkészítik. Ezeket mutatjuk be alább.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Prostatacarcinomával társult akut dermatomyositis

TÁLLAI Béla, MORSHED Ali Salah, FLASKÓ Tibor, PONYI Andrea, DANKÓ Katalin, TÓTH Csaba

BEVEZETÉS - Az autoimmun betegségek közé tartozó polymyositis-dermatomyositis (PM/DM) egy részében különböző malignus tumorok indíthatják el az izmok elgyengüléséhez vezető bonyolult, sejtszinten zajló folyamatok láncolatát. A nemzetközi irodalomban eddig mindössze négy esetet közöltek, amelyekben a polymyositis- dermatomyositis hátterében kóroki tényezőként prostatacarcinomát fedeztek fel. ESETISMERTETÉS - A szerzők 57 éves betegük esetét ismertetik. Gyorsan kialakuló mozgásgyengesége három hónap alatt teljes mozgásképtelenségig fokozódott. A kezén, arcán livid elszíneződés jelent meg. Laborleletei magas kreatinkináz- (CK-) szintet, gyorsult vörösvérsejt-süllyedést, mérsékelt anaemiát mutattak. Étvágytalanná vált, nyelési nehezítettség jelentkezett, több mint 10 kg-ot fogyott. A klinikai és laboratóriumi tünetek, a pozitív elektromiográfia, az izombiopszia akut dermatomyositist igazolt. A tumorkutatás során a prostata jobb lebenyében tömött göböt tapintottak. A biopszia adenocarcinomát mutatott. Lokális propagációra, távoli áttétre utaló jelet nem találtak. Radikális prostatectomia során a daganatos prostatát és az ondóhólyagokat eltávolították. A szövettani vizsgálat carcinomát igazolt. A műtét után a beteg fokozatosan erősödött, a kortikoszteroid-kezelést elhagyták. A beteg eredeti izomereje, mozgása visszatért, testsúlyát visszanyerte. A rendszeres kontrollvizsgálatok során kóros eltérés nem igazolódott, laborleletei normális tartományban mozognak. KÖVETKEZTETÉS - Az autoimmun betegségek egy részének hátterében malignus urológiai daganat ritkán szerepel oki tényezőként. Férfiaknál 50 év feletti életkorban kialakuló polymyositisdermatomyositis kialakulásakor gondolni kell prostatacarcinomára is, amely idejében végzett radikális műtéttel meggyógyítható.

Lege Artis Medicinae

Myocardialis infarctust követő szívelégtelenség

TOMCSÁNYI János

Az akut myocardialis infarctus ellátása az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően egyre több a túlélők száma, akiknél azonban nagy arányban alakul ki szívelégtelenség. Ez a szövődmény a mortalitás jelentős növekedésével jár, amit elsősorban a bal kamrának már az infarktus korai stádiumában megkezdődő remodellációja okoz. Az áttekintő közlemény célja, hogy a remodelláció patomechanizmusát és ezzel összefüggésben a terápiás lehetőségeket bemutassa. A jelenleg érvényben lévő ajánlások alapján a posztinfarktusos szívelégtelenségben szenvedő betegek esetében angiotenzinkonvertáz-gátló és - külön vagy egyidejűleg - angiotenzinreceptor-blokkoló, béta-receptor-blokkoló, valamint aldoszteronantagonista kezelés javasolt.

Hypertonia és Nephrologia

A membranosus nephropathia korszerű diagnosztikája és kezelése

STUDINGER Péter, CSEPREKÁL Orsolya, FINTHA Attila, KARDOS Magdolna, TISLÉR András

A primer membranosus nephropathia subepithelialis immunkomplexek lerakódásával jellemezhető glomerularis kórkép. A betegség immunpatomechanizmusára a közelmúltban derült fény: a leggyakoribb autoantigénként az Mtípusú foszfolipáz A2-receptort (PLA2R) azonosították. A PLA2R elleni, jellemzően IgG4-típusú autoantitest a felnőtt idiopathiás membranosus nephropathiás betegek mintegy 70-80%-ában mutatható ki. Az antitest szintje jól korrelál a betegség sú-lyosságával, és együtt változik a betegség kezelés melletti aktivitásával. Míg a betegség enyhe formájában spontán remisszióra hajlamos, és kiváló prognózisú, a súlyos forma gyakran végstádiumú veseelégtelenségig progrediál, és immunszuppresszív kezelést tesz szükségessé. A korszerű ajánlások első vonalbeli kezelésként kortikoszteroid és alkilálószer vagy kalcineurininhibitor együttes adását javasolják. A membranosus nephropathia kezelésében a rituximab, a mikofenolát-mofetil és az adrenokortikotrop hormon új terápiás lehetőséget jelenthet.

Lege Artis Medicinae

Postmenopausalis hypertonia

SZÉKÁCS Béla

A normális ciklusú nők vérnyomása szignifikánsan alacsonyabb, mint a hasonló korú férfiaké. Az ötödik életévtizedtől a nők vérnyomása fokozatosan eléri, sőt, meg is haladja a férfiak vérnyomásátlagát. Nők körében a hypertonia sokkal gyakoribb a menopausa és a postmenopausa időszakában, mint praemenopausában, és ezt csak részben magyarázza az életkor előrehaladása. A női hormonok termelődésének csökkenésével- kiesésével kialakuló vérnyomás-emelkedés patomechanizmusa összetett. Az életmódváltozás, a testsúlynövekedés, a csökkenő rendszeres fizikai terhelés, a szimpatikus aktivitás és a renin-angiotenzin rendszer fokozott érvényesülése változó szerepet játszik a folyamatban. A korábbi eredményekkel szemben mára bebizonyosodott, hogy nőihormon-pótló kezelés hypertoniásokban nem fokozza, hanem kismértékben inkább csökkenti a vérnyomást. A magasvérnyomás- betegség tehát nem kontraindikációja a nőihormon-kezelésnek, ha azt kellő orvosi gondossággal, a súlyos osteoporosis leküzdésére, a WHI és HERS tanulmányok eredményeinek ismeretében, megfelelő időkorlátokkal alkalmazzák. A postmenopausalis hypertoniás betegek kezelésében nincsenek olyan szempontok, amelyek miatt egyes antihipertenzív gyógyszerek kifejezett előnyeit hangsúlyoznunk kellene. Mindamellett a kezelőorvosnak egyedi döntései meghozalatában segíthetnek azok a klinikai és kísérletes tapasztalatok, amelyek arra utalnak, hogy a menopausalis-postmenopausalis hypertoniában a praemenopausához képest nagyobb szimpatikus aktivitás, továbbá a keringő és érfali renin-angiotenzin rendszer befolyása, valamint gyakoribb a sóbeviteltől függő vérnyomásváltozás. Az Európai Hypertonia Társaság és az Európai Kardiológiai Társaság 2003. évi, rugalmasabb terápiás ajánlásai jobban támogatják az ezekből az eredményekből levonható terápiás következtetések érvényesítését, mint a Joint National Committee 7. ajánlása.

Magyar Immunológia

Az öregedés szerepe az autoimmunitás etiológiájában

SEMSEI Imre, ZEHER Margit, BAKÓ Gyula

A betegségek több típusa - köztük néhány autoimmun betegség is - kapcsolható az általános öregedési folyamatokkal, hiszen ezek a betegségek jól meghatározható, idõsebb életkortartományban jelentkeznek a legfrekventáltabban. A szervezet immunvédekezése egyrészt a külsõ ágensek ellen irányul, másrészt pedig belsõ, egyes nemkívánatos változások gátlását segíti elõ. Ezen belül azonban különbséget kell tennünk a normális (fiziológiás) folyamatok és az autoimmun betegségek között, jóllehet mindkettõre hatnak az öregedés általános folyamatai. Az autoimmun betegségek etiológiája egyik kulcselemének tűnik a thymus és annak öregkori változásai, bár más sejttípusok és ezek öregedése is jelentõs szerepet játszhat. Mind a fiziológiás autoimmunitásnak, mind pedig az autoimmun betegségeknek fontos tényezõi a spontán genetikai instabilitás, az öregedés során szerzett genetikai változások, valamint a szervezet információs szintjében bekövetkezett öregedéssel kapcsolt változások együttese. Azonban míg a fiziológiás autoimmunitást többnyire természetes faktorok irányítják - mint az általános öregedés és az apoptosis -, addig a primer autoimmun betegségeket viszont fõleg az öregedés által felerõsített genetikai instabilitás segítheti elõ.