A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fô tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzôszervi érintettségen túl a fertôzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegû panaszok és tünetek a kórházba kerülô COVID-19-betegek 30–50%-ánál elôfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylô kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedôk folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövô feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertôzés járhat-e késôi neurológiai szövôdményekkel.

A magyar hypertoniás betegek körülbelül 57%-a nem éri el a célvérnyomást. Egy 2011-ben publikált adat szerint a terápiarezisztens hypertonia prevalenciája 2,9-43% közötti. A Szegedi Tudományegyetem egyik Hypertonia Ambulanciáján gondozott betegek terápiás adatait elemezve az alábbi kérdésekre szerettek volna a szerzők válaszokat kapni. A definíció szerint hány beteg volt terápiarezisztens? Hány beteg szedett három vagy több vérnyomáscsökkentő szert? Ezek közül a betegek közül mennyi érte el a szisztolés célvérnyomást? Mekkora terápiás kombinációban részesültek a betegek általában? A retrospektív adat gyűj - tés a 2011. január 1. és 2011. augusztus 31. közötti időszakra terjedt ki. Összesen 310 hypertoniás beteg adatai kerültek feldolgozásra, minden betegnél csak egy megjelenést áttekintve. Ha egy beteg ez alatt az időszak alatt többször jelent meg a szakrendelésen, akkor csak az első viziten rögzített adatokat értékelték. Két vér - nyo másmérés átlaga került rögzítésre. A cél szisztolés vérnyomás a 140/ Hgmm volt. Ebben a beteganyagban a definíció szerint 234/310 (76%) terápiarezisztens hy - pertoniás volt (átlagvérnyomás 158±17/97±8 Hgmm). Három vagy több vérnyomáscsökkentőt 257/310 (83%) beteg szedett (átlag szisztolés vérnyomás 136±20 Hgmm) és közülük 134 (a 257 beteg 52%-a) volt célvérnyomáson. Ebben a populációban a négyszeres gyógyszer-kombináció volt a leggyakoribb. Javasolt többszörös gyógyszer-kombinációt alkalmazni a célvérnyomás eléréséhez és elegendő - de a szükségesnél nem több - időt szánni a leghatékonyabb kombináció beállításához minden esetben. A terápiarezisztens esetekben mindig szükséges tisztázni ennek okát is.

Az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) égisze alatt 2019-ben megújult az Európai Atherosclerosis Társaság (EAS) dyslipidaemia-ajánlása. Haladóbbá vált, mint elődje, így a kis kockázatú, nem súlyosan hypercholesterinaemiások esetében is megfontolásra javasolt a gyógyszeres kezelés. Ezen kis kockázatú csoportot leszámítva, az atherogen célértékek, például az LDL-ko­lesz­teriné, egy kategóriával csökkentek, bizonyos esetekben extrém alacsonyra. Ha ezeket a célokat nem lehet statin-monoterápiával elérni, kombinációs terápia javasolt a koleszterinfelszívódást gátló ezetimibbel általánosan, egyes igen nagy kockázatú esetekben pedig innovatív koleszterincsökkentéssel is, úgynevezett PCSK9-gátlóval.

[A delírium gyakran jelentkezik intenzív osztályon ápolt betegek körében, és rossz prognózissal társul. A de­lírium intenzív osztályos ellátása leginkább általános és palliatív intenzív osztályos adatokon alapul. Ebben a vizsgálatban azt a célt tûztük ki, hogy megállapítsuk a delí­rium incidenciáját és sajátosságait coronaria intenzív osztályon (CICU), továbbá megállapítsuk prognózisát, életkori eloszlását és a betegkimenetre gyakorolt hatását. A vizsgálatba egy tercier egyetemi kórház CICU-ján 2017. augusztus 1. és 2018. augusztus 1. között ápolt betegeit vontuk be. Részletesen tanulmányoztuk a betegdokumentációkat, rögzítettük a demográfiai, klinikai és laboratóriumi paramétereket. A delírium diagnózisát pszichiáter konzulens erôsítette meg. A betegeket két csoportra osztottuk (delírium vs. delíriummentesség), megállapítottuk a két csoportba kerülô betegek sajátosságait a vizsgálat kezdetén, és prognózisukat a kórházi ápolás és az utánkövetés során. Életkori sajátosságok alapján négy csoportba osztottuk a pácienseket: <65 éves, 65–75 éves, 75–84 éves és > 85 éves, és a különbözô életkori csoportok között összehasonlítottuk a delí­rium incidenciáját, sajátosságait és prognózisát. 1108, különbözô indikációk miatt intenzív osztályon ápolt beteget vontunk be a vizsgálatba (átlagos életkor: 64,4 ± 13,9 év; 66% férfi). Az összes beteg 11,1%-a esetében alakult ki delírium a CICU-n. A delí­riumban szenvedô betegek idôsebbek voltak, több kísérô betegségben szenvedtek, magasabb volt a szervezetük gyulladásos szintje, és magasabb volt a mortalitásuk is a kórházi ápolás során, mint azok esetében, akiknél nem alakult ki delírium (p < 0,05). A delirálók csoportjában az átlagosan 9 hónapos utánkövetés során szignifikánsan magasabb volt a kórházi újrafelvétel, az ismételt infarktus, a kognitív diszfunkció, a pszichiátriai kezelés szükségessége és a mortalitás is (p < 0,05). Az életkori alcsoportok szerinti felosztásban a delirálók csoportjában az életkor elôrehaladtával szignifikánsan nôtt a delírium és a mortalitás incidenciája egyaránt (p < 0,05). Amennyiben a coronaria intenzív osztályon ápolt betegnél delírium alakul ki, megnô a morbiditás és mortalitás incidenciája a kórházi ápolás alatt és az utánkövetés során is. A delírium gyakrabban fordul elô geriátriai betegek és társbetegségekkel küzdôk körében, és rosszabb prognózissal társul. A delírium mielôbbi felismerése érdekében a nagy kockázatú betegeket szorosan után kell követni.]

[Célkitûzés – Európában a stroke a harmadik leggyakoribb halálok. A csökkenő tendencia ellenére a stroke-kal összefüggő halálozás még mindig magasabb Magyarországon és Romániában, mint az európai átlag. A jelenség oka a gyakoribb előfordulás, a súlyosabb kórlefolyás és a kevésbé hatékony kezelés lehet. Módszerek – A vizsgálatban marosvásárhelyi (Románia) és debreceni (Magyarország) kórházi adatbázisokat használtunk a stroke-os betegek demográfiai jellemzőinek, a kockázati tényezőknek, a stroke súlyosságának és a rövid távú kezelésI eredmények összehasonlítása céljából. Eredmények – A betegek nemi megoszlása hasonló volt az európai adatokhoz, azonban a stroke kialakulása átlagosan négy évvel korábbi életkorban következett be, mint az európai átlag. A stroke miatt kórházban eltöltött idő különböző volt a két országban, de mindkét esetben mintegy fele volt annak, mint amiről a nyugat-európai vizsgálatok beszámolnak. A halálos kimenetel aránya mindkét adatbázisban, nemtől függetlenül, hasonló volt az európai és egyéb országok adataihoz. Mindkét országban nagyszámú, sokszor átfedő kockázati tényezőt találtunk. A kockázati tényezők gyakorisága (magas vérnyomás, dohányzás, hyperlipi-­ daemia) magasabb volt, mint más országokban, ami ma-gyarázhatja az ismétlődő stroke-esetek nagy arányát. Megbeszélés – Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a két nagy adatbázis összehasonlításával találtunk néhány hasonlóságot, különösen a könnyen befolyásolható és ezért a primer prevencióban fontos kockázati tényezők nagyszámú előfordulásában. ]