BEVEZETÉS - Az epekő okozta bélelzáródás ritka, idős betegek között előforduló kórkép. Az epekő bilioenteralis fistulák kialakulása útján jut a gyomor-bél traktusba és - az esetek 0,5%-ában a duodenumba ékelődés miatt - bélelzáródást okozhat. A kórképet - első leírójáról - Bouveretszindróma néven említi az irodalom. ESETISMERTETÉS - A 72 éves nőbeteg anamnézisében ismert epekövesség szerepelt. A felvételét megelőző évben hasi panaszai hátterében epekövesség állt, az akkor javasolt műtétet nem fogadta el. Négy napja tartó hasi fájdalmak, hányás miatt vették fel aktuálisan a kórházba. A klinikum és a natív hasi röntgenvizsgálat alapján magas ileus gyanúja merült fel. A gyomor röntgenvizsgálata és a gasztroszkópia során a bélelzáródás okaként a duodenumba ékelődött epekő igazolódott. A műtét során gastrotomiából az epekövet eltávolítottuk, a beteg gyógyultan távozott. KÖVETKEZTETÉS - Az epekőbetegséget időben, lehetőleg elektív műtéttel kell megoldani. Gyomorürülési zavar és epekövesség esetén gondoljunk erre a ritka kórképre!

BEVEZETÉS - Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben 1970 és 1999 között 234 rheumatoid arthritisben szenvedő beteg halt meg és került boncolásra. A rheumatoid arthritis leggyakoribb, halált okozó szövődménye a szeptikus infekció. BETEGEK ÉS MÓDSZER - A szerzők a 30 év rheumatoid arthritisre vonatkozó boncolási anyagát összefoglaló tanulmányukban a következőket vizsgálták: a halálos kimenetelű szeptikus infekciók gyakoriságát purulens arthritissel vagy a nélkül; a purulens arthritis és a szeptikus infekciók közti kapcsolatot; a klinikailag felismert, illetve nem diagnosztizált szepszis, valamint az ízületi gennyedések arányát; az egyidejűleg fennálló egyéb szövődmények (szisztémás vasculitis, AA-amyloidosis) és társult megbetegedések (tuberculosis, malignus daganatok, cukorbetegség) szerepét a szepszis kialakulásában; a kórokozókat; a szeptikus infekciókra jellemző klinikai, laboratóriumi eltéréseket. EREDMÉNYEK - A 234 rheumatoid arthritises beteg közül, a boncolási jegyzőkönyvek tanúsága szerint, 31 beteg (13,24%) halt meg szeptikus infekció következtében és ez 15 betegnél szövődött gennyes ízületi gyulladással (6,4%). A szeptikus infekció és a purulens arthritis között statisztikailag szignifikáns kapcsolatot találtak. A klinikumban a 31 betegből 17-nél ismerték fel a szeptikus infekciót. Az ízületi gennyedést a 15-ből kilenc betegnél észlelték. A szepszis és a purulens arthritis gyakoriságát, statisztikailag igazolható módon, nem befolyásolta az egyidejűleg fennálló egyéb szövődmény (szisztémás vasculitis, AA-amyloidosis) vagy társult megbetegedés (tuberculosis, miliaris tuberculosis, malignus daganat, cukorbetegség). A 31, szepszisben meghalt beteg közül 21-nél történt in vivo, illetve post mortem tenyésztés. A leggyakrabban kimutatható kórokozók a következők voltak: Staphylococcus aureus, Escherichia coli, Proteus mirabilis, Pseudomonas aeruginosa, Klebsiella species, Streptococcus species. A szeptikus infekcióban meghalt betegeknél szignifikánsan alacsonyabb szérumbéta- globulin-szintet, a Waaler-Rose-teszttel és a latexfixációs teszttel szignifikánsan magasabb szérumértékeket találtak a nem szeptikus vagy a szövődménymentes betegek értékeihez képest. KÖVETKEZTETÉS - Rheumatoid arthritisben - a betegek rendszerint előrehaladott életkora, illetve a szervezet csökkent reakciókészsége miatt - a klasszikus klinikai tünetek nélkül is kialakulhat halálos kimenetelű szeptikus infekció és gennyes ízületi gyulladás, amelyet gyakran csak a boncolás derít ki. A szervezet válaszreakcióját nagymértékben csökkentheti a tartós, nagy dózisú szteroid-, illetve az immunszuppresszív kezelés.

Amikor elõször hallunk egy olyan bonyolult és új kifejezést, mint az immungenomika, felmerül a kérdés: mi köze van egymáshoz az immunológiának és a genomikának? A világ vezetõ kutatólaboratóriumaiban - mint azt a 2004. októberben tartott I. Nemzetközi Immungenomikai Kongresszus tapasztalatai mutatják - a genomika mára már az immunológia egyféle kiszolgáló háttértudományává vált.

BEVEZETÉS - Dolgozatunkban részben szakirodalmi adatok, részben saját kérdőíves felméréseink alapján vizsgáljuk a szülői depresszív hangulat és a gyermeknél mutatkozó magatartás-problémák összefüggéseit. MÓDSZEREK - Tanulmányunkban két, fiatalok körében végzett kérdőíves vizsgálat eredményeit mutatjuk be. Az egyik felmérés 1604, 15-19 éves, még tanulmányokat folytató fiatal nő, a másik pedig 502, budapesti középiskolás fiatal életvezetési szokásaira, egészség- és rizikó-magatartására, emocionális állapotára, valamint társadalmi, gazdasági helyzetére és családi hátterére irányult. Az adatokat mindkét minta esetében az SPSS 8.0 statisztikai programmal elemeztük. χ2-próbával vizsgáltuk a hangulati állapot alapján kategorizált anyák és apák gyermekeinél a különféle kockázati tényezők és az emocionális állapot összefüggését, összehasonlítva a depreszszióval nem kezelt szülők gyermekeinek állapotjellemzőivel. EREDMÉNYEK - Mindkét vizsgálat eredményei arra utaltak, hogy a szülők negatív hangulati állapota és a gyermek magatartás-problémái között szoros összefüggés található, különös tekintettel az anyai hangulat és a leánygyermekek magatartás-jellemzőinek, pszichés állapotának összefüggéseire. KÖVETKEZTETÉSEK - Saját kutatási eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy a lányok egyértelműen és igen szenzitíven reagálnak az anya hangulati állapotára, miközben a fiúkra az általunk vizsgált magatartási és állapotjellemzők vonatkozásában a szülői hangulat hatása kevésbé tűnik meghatározónak. Ezen belül azonban a fiúk érzékenyebben reagálnak az apák, mint az anyák hangulati labilitására.

A modern betegellátás szervezése, költségvetése és gyakorlati kivitelezése egyaránt a rendelkezésre álló bizonyítékok összességére épül. A gyógyszeres kezelésről hozott egyedi döntésekben azonban a külső bizonyítékok mellett egyenlő hangsúllyal kell jelentkezniük az orvos személyes tapasztalatainak, ismereteinek, valamint a beteg elképzeléseinek és preferenciáinak. E három tényező összjátéka nélkül nem képzelhető el betegorientált, modern orvoslás. A bizonyítékokon alapuló gyógyszeralkalmazás kiemelten a prospektív, randomizált, összehasonlító klinikai vizsgálatok eredményeire épül. A rendszerezett megfigyelések, illetve az egyedi tapasztalatok a bizonyítékok hierarchiájának alacsonyabb fokait jelentik. A vizsgálatok eredményeit a kezelt és a kontrollcsoportok kezelési eredményeinek abszolút különbségében, illetve a kontrollcsoport eredményeihez viszonyított relatív értékekben adják meg. A gyakorlatban széles körben alkalmazott és legkönnyebben értelmezhető index a kezelendő betegek száma (number needed to treat), amely megmutatja, hogy a kontrollhoz képest hány beteget kell kezelni ahhoz, hogy egy esetben bekövetkezzen a várt terápiás eredmény. A bizonyítékok összessége rendszerezés nélkül nehezen alkalmazható a mindennapos gyakorlatban. Ezért az elsődleges bizonyítékokat tartalmazó, független tanulmányok adatait együttes statisztikai feldolgozásnak vetik alá, az eredményeket független szakértők, lehetőleg előítéletektől mentesen, kiegyensúlyozottan mérlegelik, majd megfelelően ellenőrzött formában rendszerezett összefoglalókban egyesítik. Hasonló elv alapján készülnek a gyakorló orvosok számára gyorsabban áttekinthető rövid összegzések, amelyek a kérdésfeltevésre, az összesített adatok táblázatos bemutatására, továbbá a következtetésekre szorítkoznak. A jövőben várhatóan olyan rendszerek terjednek majd el széles körben, amelyek a külső bizonyítékokat az elektronikusan tárolt betegadatokkal egyesítik, ezáltal betegorientáltan mutatják a releváns bizonyítékok összességét és hierarchiáját.