„Reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy herceg, vacsorázz, mint egy földműves!” - írta az egészséges életvitelről Maimonides, a középkorban élt (1135-1204) orvos és filozófus. Vajon a jelenlegi ismeretek alapján helyes-e a megfigyelés, és mi lehet a mechanizmusa? A mai rohanó életben gyakran nem figyelünk az étkezések időpontjára, gyakoriságára. Sokan úgy igyekeznek fogyókúrázni, hogy a reggelit kihagyják vagy a délelőtt folyamán csak „fogyasztó turmixokat” isznak. A gyerekek gyakran reggeli nélkül mennek az iskolába, legjobb esetben zsebpénzt kapnak: „Vegyél valamit az iskolai büfében!” Ugyanakkor mindezt a napi háromszori főétkezéshez, a „megszokott időben”, „rendszeresen” fogyasztott reggelihez, ebédhez, vacsorához viszonyítjuk, aminek, úgy gondoljuk, nagyon régi hagyományai vannak.

A tradicionális biomedikális megközelítést felváltó biopszichoszociális modell szerint a betegségek kialakulása nem egyetlen oki tényezőre vezethető vissza, hanem biológiai, pszichológiai és környezeti tényezők kölcsönhatásának következménye. A paradigmaváltás eredményeként nagyobb hangsúlyt kapott az orvos-beteg közti partneri együttműködés, valamint a kezelések kiegészültek a pszichológiai és szociális tényezők fi gyelembevételével, így a multidiszciplináris team komplexebb módon képes felmérni a beteg állapotát, kezelésre való alkalmasságát, valamint meghatározni az intervenció irányát. A daganatos betegségre adott reakciókat, az adaptációt és a betegséggel való megküzdést mind az egyéni szint, tehát a beteg pszichológiai jellemzői, mind a szociális szint, vagyis a beteget körülvevő családi rendszer kölcsönösen, egymásra hatva meghatározzák.

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

[Kérdésfeltevés - Napjainkban az alexithymia kutatása egyre fontosabb, leginkább az orvos-beteg és a pszichológus-beteg kapcsolat mentén, emellett bizonyított tény az alexithymia és a szomatizáció összefüggése is. Célkitűzés - A kutatás célja a krónikus fájdalommal élők érzelemfelismerésének és kommunikációjának vizsgálata, valamint egy online betegedukációs oldal megismertetése volt. A vizsgálat módszere, a vizsgálat alanyai - A vizsgálatba az SZTE, ÁOK, Neurológiai Klinika Fájdalom és Fejfájás Szakambulanciáján gondozott betegek, valamint a Budapest II. kerületi háziorvosi rendelőben megjelent fájdalombetegek kerültek bevonásra 2017 márciusa és 2018 áprilisa között. Személyes interjú során egy általunk összeállított Fájdalom-kérdőív, a Torontói Alexithymia Skála, az Érzelemszabályozási Nehézségek Kérdőív, valamint a WHO Jóllét Kérdőív rövidített változata került felvételre. Emellett a vizsgálati alanyok hozzáférést kaptak a www.retrainpain.org nevű weboldal - a szerzők által - magyar nyelvre adaptált felületéhez. Eredmények - A vizsgálatban részt vevő 92 fő közül 50 főt a szegedi Neurológiai Klinika Fájdalom szakambulanciáján kezelnek (1. csoport - harmadik szintű ellátás), 42 főt pedig egy fővárosi háziorvosi rendelőben (2. csoport - alapellátás). A Torontói Alexithymia Skálán 35 esetben igazolódott patológiás pontszám (≥60 pont), közülük 10-en az alapellátásból, 25-en a szakellátásból kerültek ki, az utóbbiaknál az átlagpontszám szignifikánsan magasabb volt (p = 0,003). Az Érzelemszabályozási Nehézségek Kérdőív 19 esetben jelzett kóros értéket, ebből 16 fő a szakellátásból, három beteg az alapellátásból került ki (p = 0,009). A www.ret­rain­pain.org elnevezésű oktatócsomag megtekintéséről csak 25 esetben (a vizsgálatba bevont betegek 27%-a) kaptunk visszajelzést, közülük 20 fő az alapellátásban, öt fő pedig a szakellátásban jelent meg. Következtetések - Bár a vizsgált, krónikus fájdalom szind­rómában szenvedő betegek tünettana több évre tehető, és megítélésük szerint tüneteik legalább közepes mértékben zavarják mindennapi életüket, az online felületen adott visszajelzéseik száma elmaradt a várttól. Mindemellett a www.retrainpain.org magyar nyelvre adaptált felületének látogatói inkább az alapellátási csoportból (2. csoport) kerültek ki, annak ellenére, hogy a fájdalom-szakambulancia betegei (1. csoport) átlagosan rosszabb szubjektív állapotról számoltak be. A jövőben az esetszám bővítésén, valamint a vizsgálat hosszmetszeti kiterjesztésén túl a betegek válaszadási készségének javítását is célunknak tekintjük.]

Háttér – A kiégés prevalenciájának meghatározására a humán szolgáltatószektorban dolgozók körében egyre gyakrabban használják az Oldenburg Kiégés Kérdôív két változatát, melyek a mérvadó Maslach Kiégés Kérdôív tartalmi és elméleti korlátait hivatottak áthidalni. Magyar­országon nincsenek adataink sem a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdôív, sem az Oldenburg Kiégés Kérdôív strukturális validitásáról. Cél – Az Oldenburg Kiégés Kérdôív és a Mini-Olden­burg Kiégés Kérdôív strukturális validálásának tesztelése ma­gyar mintán. Módszer – Keresztmetszeti felmérésekben 564 fô vett részt (196 egészségügyi dolgozó, 104 ápoló és 264 klinikai orvos). A mérôeszközök konstruktumvaliditásának vizsgálatára megerôsítô faktorelemzést, reliabilitásának vizsgálatára pedig belsôkonzisztencia-elemzést (Cronbach-α) használtunk. Eredmények – A Mini-Oldenburg Kiégés Kérdôív és az Oldenburg Kiégés Kérdôív rövidített változatának struktú­rája megerôsítette az eredeti kétdimenziós struktúrát (kimerülés, kiábrándultság). A Cronbach-α mutató alá­támasztotta a mérôeszközök megbízhatóságát. Kiégés a résztvevôk jelentôs részét jellemezte mindegyik rész­min­tában. A kimerülés dimenzióba tartozó vizsgálati személyek prevalenciája minden mintarészben 54,5% felett volt, valamint különösen magas volt a kiábrándultság dimen­zió­ban magas pontszámot elért orvosok aránya (92%). Következtetések – Eredményeink elsôsorban a Mini-Olden­burg Kiégés Kérdôív magyar változatának validitását és reliabilitását támasztják alá a kiégés mérésében klinikai orvosok és egészségügyi szakdolgozók körében.