Bevezetés – A háti porckorongsérv, és a sebészi megoldá­sát igénylô esetek ritka elôfordulása miatt az alkalmazott feltárások a mai napig is kihívást jelentenek, és hatékony­ságuk is vita tárgyát képezi. A hazai gyakorlatban elterjedt leggyakrabban alkalmazott feltárások (costotransversectomia, laminectomia) mellett számos egyéb módszer is létezik, így a torakoszkópos mûtéti eljárás és a hátsó transduralis feltárás. Egy eset bemutatása kapcsán az SZTE Idegsebé­szeti Klinikán és Magyarországon elôször alkalmazott hátsó transduralis sequesterectomia mûtéti technikáját és elônyeit kívánjuk elemezni. Esetismertetés – Az 50 éves, achondroplasiás nanismusban szenvedô beteget 2011 óta több alkalommal operáltuk progresszív, több szegmensre terjedô, myelopathiát okozó nyaki porckorongsérv miatt. Visszatérô paraparesise hátterében végül porckorongsérvek igazolódtak a Th. VIII. és Th. IX. magasságokban. Miután intraoperatív elektrofiziológia alkalmazása a korábbi nyaki myelopathia miatt nem volt kivitelezhetô, a legjobb és legbiztonságosabb vizuális kontrollt biztosító, hátsó transduralis feltárást alkalmaztuk. Következtetések – Megítélésünk szerint a hátsó trans­duralis feltárás megfelelô tapasztalattal rendelkezô sebész számára eredményesebb és hozzáférhetôbb alternatívát kínál, szemben a hagyományos vagy technikailag nehezen kivitelez­hetô, speciális eszköztárat igénylô, nagy szövôdményrátájú feltárásokkal.

Célkitűzés - Az agydaganat műtéti kezelése utáni rehabilitáció lehetőségének, szükségességének, eredményességének vizsgálata, saját tapasztalatok közzététele. A vizsgálat módszere - Retrospektív leíró vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Agydaganat idegsebészeti műtéti eltávolítását követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek, 2001. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban. Eredmények - A vizsgált 16 éves időszakban az osztályon kezelt közel 4500 betegből 84 rehabilitációját végezték agydaganat idegsebészeti eltávolítása után. A 34 férfi és 50 nő átlagéletkora 58 év (20-91) volt. Az eltávolított daganatok közül szövettanilag 57 benignus elváltozás, 27 malignoma, ebből hat más szervből származó agyi metasztázis volt. A betegek rehabilitációs átvételére átlagosan a műtét utáni 41. napon (10-139) került sor. A vezető klinikai tünetek felvételkor: hemiparesis (64 eset), kognitív problémák (26), dysphagia (23), aphasia (16), ataxia (15), tetraparesis (5), paraparesis (1). Az osztályon végzett rehabilitációs tevékenység rehabilitációs szakorvos vezetésével multidiszciplináris teammunka keretében történt. A felvételi Barthel-index átlaga 35, a kibocsátási 75 volt. A kórházi rehabilitáció átlagosan 49 (2-193) napig tartott. Kibocsátáskor 73 esetben javulást tapasztaltak az önellátási képességben, kilenc esetben lényeges változás nem történt, míg két beteg állapota romlott. Következtetések - Agydaganat műtéti eltávolítását követő funkciózavarok miatt szükség lehet kórházi rehabilitációs kezelésre. Az idegsebészeti műtét után elengedhetetlen a sebész, a rehabilitációs szakember, a beteg és hozzátartozója bevonásával végzett konzultáció a reális rehabilitációs célok kitűzése érdekében. Malignomák esetében nélkülözhetetlen az onkológus szakemberrel történő egyeztetés a várható kimenetel és az onkológiai kezelés szervezése miatt. A szerzők tapasztalata alapján az agydaganat műtéti eltávolítását követő multidiszciplináris rehabilitációs kezelés osztályukon eredményes volt.

BEVEZETÉS - A folyamatos ambuláns peritonealis dialízis (CAPD-) kezelés széles körben elterjedt az évek során bekövetkezett technikai fejlődés következtében. Mint minden vesepótló kezelés - legyen az hemodializált betegnél időben kialakított érbehatolás -, a CAPD sikere is az időben behelyezett peritonealis dialízis (PD-) katéteren múlik. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A krónikus peritonealis dialízishez szükséges katéter behelyezése Magyarországon jelenleg kizárólag sebészeti eljárással történik. A sikeres CAPD-kezelés végzéséhez így elengedhetetlen a PD-katéter behelyezésére elkötelezett sebész. A beavatkozás gyakran nem élvez elsőbbséget a műtéti kiírásoknál, és sok helyen várólista késlelteti a műtétet. Alternatívaként javasolt a percutan technika bevezetése. Alapvető sebészeti eljárásokban jártas nefrológus, megfelelő eszközökkel rendelkezve, a PD-katétert percutan be tudja helyezni. EREDMÉNYEK - 2014 tavaszán Magyar­országon elsőként vezettük be a nemzetközi irodalomban közölt eljáráshoz hasonlóan a percutan PD-katéter-behelyezést. A technikát annyiban módosítottuk, hogy az elsődleges behatolási pontot a típusos haspunkciós helyben határoztuk meg. A has punkcióját a belgyógyászok rutinbeavatkozásként végzik, ami széles körben elfogadott. A megfelelő betegpopuláció kiválasztását követően, részletes orvosi felvilágosítás után, a betegeket előkészítve, röntgen-képerősítő mellett végeztük el az implantációt. Ez idáig 10 katétert ültettünk be ezzel az eljárással, valamennyit sikeresen. A minimálisan invazív beavatkozásnak kö­szönhetően a betegek gyógyulása jelentősen gyorsabb volt, a katéterbehelyezést követő napon már el tudtuk kezdeni az oldatcserét. A hagyományos sebészeti implantációnál ez a gyógyulási idő hat hét. KÖVETKEZTETÉSEK - Minden olyan esetben, amikor sebész nem vállalja a PD-katéter behelyezését, a percutan technika megfelelő kezekben és eszközökkel biztonságos. Az általunk beültetett PD-katéterek funkcionálisan jól működnek. Természe­tesen a sebészeti eljárás továbbra sem nélkülözhető, azonban a percutan technika előnye nyilvánvaló, a beavatkozást követően elindítható a CAPD-kezelés.

Az inkretin hatásmechanizmusú készítmények a 2-es típusú diabeteses betegek ellátásának új és sokat ígérő lehetőségét adják. Hazánkban jelenleg két inkretinmimetikum és három inkretin hatásfokozó hatóanyag van forgalomban, a vegyületek és gyári kiszerelések száma is egyaránt növekszik. Számos közlemény jelent már meg e készítmények előnyeiről, de egymással való öszszehasonlításáról még alig. A szerző az elérhető adatok alapján kísérletet tesz az inkretin hatásmechanizmusú készítmények összevetésére, megpróbál segítséget nyújtani a klinikusoknak azok választásához.

A vizsgálat célja: A szülő vélekedése arról, hogy mennyire képes szülői feladatait hatékonyan ellátni kórházban kezelt gyermeke mellett, fontos szerepet játszik az alkalmazkodásban; ennek vizsgálatára azonban magyar nyelven nem rendelkezünk megfelelő mérőeszközzel. Tanulmányunk célja az „Észlelt Szülői Kompetencia a Kórházban Kérdőív” (The Parental Belief Scale for Parents of Hospitalized Children; PBS; Melnyk, 1994) kérdőív magyar nyelvű változatának elkészítése volt, mely a szülő vélekedésit vizsgálja kórházban kezelt gyermeke lehetséges reakcióiról és saját szülői szerepéről. Anyag és módszer: A magyar változat elkészítése a nemzetközi ajánlások szerint történt. Száz szülő töltött ki a Heim Pál Gyermekkórház Sebészet és Traumatológia Osztályán egy kérdőívcsomagot, mely a vizsgált kérdőív mellett az általános észlelt szülői kompetenciára, a demográfiai helyzetre és szülő aktuális szorongásának mértékére kérdezett rá. Eredmények: A PBS belső megbízhatósága kiválónak (α=0,94), stabilitása megfelelőnek (r=0,85 p<0,001) bizonyult. A PBS közepesen erős, szignifikáns pozitív kapcsolatot mutatott az általános szülői hatékonysággal (r=0,30 p=0,025), illetve fordított irányú összefüggést a szülő aktuális szorongásának mértékével (r=-0,48 p<0,001). Következtetés: A kérdőív megbízható vizsgálóeszköznek bizonyult a szülői kompetencia mérésére hospitalizált gyermekek szüleinek körében, használatát ajánljuk a klinikumban és a kutatásban.