Lege Artis Medicinae

Nevetőgörcs gyógyítása szerelemmel, avagy a puhaság és keménység rapszódiája

GEREVICH József

2017. MÁRCIUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2017;27(03)

Az 1929-es év mozgalmas és sorsdöntő év volt Salvador Dalí (1904-1989) életében. Ebben az évben érkezett vissza Párizsból szülőfalujába, Cadaqués-be, Katalóniába. Nem sokkal korábban mutatták be nagy sikerrel, barátjával, Luis Buñuel-lel közösen készített szürrealista filmjüket, az „Andalúziai kutyát”. Festett néhány jelentős képet, közöttük „A vágy talánya, anyám, anyám, anyám” című remekművét, és ekkor, augusztusban találkozott először élete nagy szerelmével, Helena Devulina Diakonoffal, egy moszkvai ügyvéd lányával, Paul Éluard feleségével, Galával.

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Életvégi döntéshelyzetek Orvos által asszisztált öngyilkosság: A jogok nyelvén megfogalmazott érvek - pró és kontra

KŐMÜVES Sándor

Az asszisztált öngyilkosság legalizálásának kér dését egyaránt az érdeklődés homlokterében tartják az asszisztált öngyilkosság bíróságra került esetei, illetve azoknak az egyéneknek és szervezeteknek a tevékenységei, akik, illetve amelyek az asszisztált öngyilkosság legalizálásáért harcolnak.

Lege Artis Medicinae

Lila vizeletgyűjtő zsák szindróma

VANDRUS Boglárka, KALABAY László, HARGITTAY Csenge, MÁRKUS Bernadett, TAMÁS Ferenc, TORZSA Péter

A vizeletgyűjtő zsák lilás elszíneződése ritka jelenség, ami mind a beteg, mind az orvos számára alarmírozó lehet. A vizeletgyűjtő zsák lilás elszíneződése katétert viselő betegek húgyúti infekciójával áll kapcsolatban, legtöbbször idős nőknél alakul ki. A vizelet rendszerint alkalikus. Leginkább Gram-negatív baktériumok állnak a háttérben, illetve a triptofán-anyagcsere érintettsége. Az alábbiakban egy ilyen esetet mutatunk be, és ismertetjük a jelenség kórélettanát.

Lege Artis Medicinae

Diabeteses betegek Doppler-indexeredményeinek vizsgálata egy családorvosi praxisban

GALVÁCS Henrietta, HASITZ Ágnes, BALOGH Zoltán

BEVEZETÉS - A cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye a macroangiopa-thia. A hazánkban elvégzett lábszár-amputációk leggyakoribb oka a diabetes, illetve az érszűkület. A szerzők célja, hogy a praxis diabeteses betegeinek Doppler-index-eredményeit bemutassák a HbA1c-értékek, a dohányzás és a nem - mint rizikófaktor - összefüggésében, az alsó végtagi érszű­kü­let megelőzésének, illetve annak mielőbbi diagnosztizálása céljából. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A praxisban gondozásba vett cukorbetegek Doppler-index-eredményeit mértük és vizsgáltuk meg statisztikai módszerek segítségével, a három említett szempont alapján. A kutatás a 2015 júliusa és a 2016 szeptembere kö­zött vizsgált betegekre terjedt ki. EREDMÉNYEK - A vizsgált betegek (n=65) 47,69%-ánál mértünk patológiás boka-kar index értéket. Szignifikáns összefüggés volt tapasztalható a boka-kar index és a nem (p=0,054) között, a dohányzás (p=0,838) és a glikált hemoglobin (p=0,430) között viszont nem találtunk szignifikáns összefüggést. KÖVETKEZTETÉSEK - A cukorbetegek Doppler-vizsgálatát a kutatási eredményeink alapján rendszeresíteni kellene a háziorvosi praxisokban, mivel magasnak tekinthető az enyhe atherosclerosisos betegek aránya, szűrés nélkül pedig csak előrehaladottabb állapotban kerülhet sor a diagnózis felállítására.

Lege Artis Medicinae

Boldog családorvosok Magyarországon? - fókuszcsoportos vizsgálat budapesti családorvosok körében

GYŐRFFY Zsuzsa, TORZSA Péter

BEVEZETÉS - A gyógyítókra irányuló vizsgálatok hangsúlyos részében a testi-lelki problémák kutatása dominál, elenyésző azon felmérések száma, amelyek a gyógyítói lét pozitív aspektusaira irányítanák rá a figyelmet. MÓDSZER - Fővárosban dolgozó családorvosok körében végzett fókuszcsoportos kvalitatív vizsgálat (n=14). Jelen kutatásunk a családorvosi jóllét három fő aspektusát veszi vizsgálat alá: a mindennapi munkában megtalálható pozitív tényezőket, a munka és a család összeegyeztethetőségének kérdéseit és az orvos-beteg „gyógyító kapcsolat” meghatározó elemeit. EREDMÉNYEK - Az önálló munkavégzés lehetősége, a betegek sokszínűsége, a családok, közösségek gondozása és a mindezekből fakadó különleges orvos-beteg kapcsolat a családorvosi hivatás legfőbb pozitív elemei. A szakmai kiteljesedés mellett a hivatás és a család egyensúlyának megteremthetősége, továbbá a „saját idő” megléte a meghatározó jelentőségű. KÖVETKEZTETÉSEK - A jelen vizsgálat eredményei, valamint a szakirodalmi adatok fényében elmondható, hogy a „boldog családorvosi lét” kulcsa az önállóságban kereshető, amely mind a szakmai életben, mind az időgazdálkodást tekintve, mind pedig a munka és a családi élet harmonizálásában megtalálható.

Lege Artis Medicinae

Veszteségélmények, gyász, megküzdési stratégiák a prae- és perinatalis ellátásban

ZSÁK Éva, HEGEDÛS Katalin

A prae- és perinatalis gyász a komplikált gyász egyik jelensége lehet, amelynek megélése, az azzal való szembesülés terhet ró a szülőkre, környezetükre és az egészségügyi szakemberekre egyaránt, mégis ke­véssé feldolgozott, tanulmányozott terület. Célki­tűzésünk a prae- és perinatalis veszteséget átélő egészségügyi dolgozókkal kapcsolatos szakirodalom rendszeres áttekintése annak érdekében, hogy átfogó képet le­hessen kapni a nemzetközi és nemzeti szin­ten ismert, a témát illető szakmai atti­tűdökről és létező megoldásokról. A problémakör jelentősége és komplexitása szükségessé te­szi a nagyobb figyelmet, aktív és naprakészen elérhető szakmai programok meglétét, a hivatásukat ezen a területen gyakorló egészségügyi szakemberek képzésének minden elérhető szintjén.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Műtárgyak a boncteremben, avagy egy művészettörténész visszaemlékezései

NÉMETH István

Közel harminc évvel ezelőtt történt, hogy egykori kollégám, Zentai Loránd, a Szépművészeti Múzeum Grafikai osztályának munkatársa feltette nekem a kérdést: Volna kedved időnként írni egy-egy cikket a nemrégiben alapított Lege Artis Medicinae című orvostudományi lap képzőművészeti rovatába? Én szívesen tettem eleget a felkérésnek. Akkor persze még nem is sejtettem, hogy nem csupán alkalmi kalandozásokról lesz majd szó, hanem egy több évtizedes, s lényegében mind a mai napig tartó folyamatos szakmai kapcsolatról, némi túlzással tehát akár azt is mondhatnám, hogy életem és szakmai pályafutásom ettől kezdve szinte elválaszthatatlanul összefonódott a LAM-mal.

Hypertonia és Nephrologia

Globális gondolkodás, avagy a rizikófaktorok együttes kezelésének fontossága

BENCZÚR Béla

A hypercholesterinaemia és a hypertonia - mint az ischaemiás szívbetegség legfőbb rizikófaktorai - összefüggésben vannak a cardiovascularis mortalitás és morbiditás jelentős növekedésével. Ezek a rizikófaktorok szoros kap - csolatban állnak egymással, a hypertoniások 50%-ának emelkedett a koleszterinszintje. A hypertonia kezelésének legfrissebb, 2018. augusztusi európai irányelvei szerint a sztatinok alkalmazását javasolják dyslipidaemiás, illetve nagy cardiovascularis kockázatú hypertoniás betegek kezelésére - beleértve a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő és/vagy krónikus vesebetegeket is. A vérnyomáscélérték elérése, ha emellett elérjük az 1,8 mmol/l LDL-koleszterin-szintet, az ISZB kockázatának 60%-os, a stroke rizikójának 17%-os csökkenését eredményezi. Ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a betegek beszedik a felírt gyógyszereket, márpedig éppen a sztatinokkal kapcsolatos adherencia a legalacsonyabb hazánkban. Az adherencia növelésének egyik legfőbb eszköze a megfelelő edukáció mellett a fix kombinációk alkalmazása.

Lege Artis Medicinae

Ápolásról másként, avagy miről is beszélünk?

SÖVÉNYI Ferencné, PERKÓ Magdolna, FEDINECZNÉ Vittay Katalin

A szerzők rendhagyó ápolástörténeti munkájukban áttekintik azt a 20. század kilencvenes éveiben felerősödött fejlődési folyamatot, amelynek során az ápolás szakmából hivatássá vált Ma­gyar­or­szá­gon. A hivatásként elismert szakmát jellemzi a gyakorlói számára biztosított hosszú idejű oktatás és képzés, az önálló szakmai szerveződés, a saját etikai kódex és a hivatás jogi szabályozása. A cikk sorra veszi ezeket a tényezőket, hang­­­­­­súlyosan foglalkozva a hazai ápolóképzés kialakulásával és fejlődésével, majd be­mutatja a gyakorlati ápolástól az ápolástudomány megjelenéséig ívelő fejlődést, amelyhez szervesen hozzátartozott a Nő­vér című tudományos igényű szakfolyóirat létrejötte is. Tárgyalja az ápolás és ápolási gyakorlat jogi szabályozását, az ápolók szakmai szerveződésének történetét. A ke­retrendszer kialakítása szükséges feltétel volt ahhoz, hogy az ápolói szakma saját magát változtassa hivatássá, társadalmilag megbecsült foglalkozássá.

Ideggyógyászati Szemle

Új lehetőség az agyi áttétek sugárkezelésében: együttesen alkalmazott teljeskoponya-besugárzás és integrált sztereotaxiás sugársebészeti ellátás

KALINCSÁK Judit, LÁSZLÓ Zoltán, SEBESTYÉN Zsolt, KOVÁCS Péter, HORVÁTH Zsolt, DÓCZI Tamás, MAGNEL László

Háttér és célkitűzések – A központi idegrendszeri (KIR) daganatok kezelése mindig sajátos szereppel bírt, számtalan sugárterápiás technológiai újítás, mint például a precíziós betegrögzítés, a non-koplanáris mezőelrendezés, a konformalitás, az ívbesugárzás, a fokuszáltan magas dózisok kiszolgáltatása, azaz a sugársebészet, a képfúzió-besugárzás tervezésbe vonása, vagy a re-irradiáció az agydaganatok gyógyítása során került elsők között a klinikai gyakorlatba. Módszerek és beteganyag – A Pécsi Tudományegyetemen két éve indult el a klinikai üzemmód egy korszerű multifunkcionális besugárzó készülékkel, a Novalis TX rendszerrel. A „real-time” 3D képvezérlés, a dinamikus ívbesugárzás, az ultrakonformalitás további fejlődési lehetőséget biztosítanak a KIR tumorok gyógyításánál is. Ilyen előrelépés lehet az agyi áttétek kezelése kapcsán alkalmazható szimultán teljeskoponya-besugárzás és frakcionált sztereotaxiás „sugársebészeti” vagy „integrált boost” ellátás, mely eljárás nemcsak szoliter vagy oligo-, hanem nagyobb számú (4–9) metasztázis és nem típusosan sugárérzé-keny szövettanú alapbetegség esetén is lehet az optimális kezelési forma. Ezt a módszert négy klinikai eset kapcsán mutatjuk be. Eredmények – A kezelést minden esetben komplettálni tudtuk, a másfél–három hetes terápiás időszak, illetve önmagában a néhány perces kezelések a betegeinknek megterhelést nem jelentettek. Három esetben látványos klinikai állapotjavulás mutatkozott, a képalkotó kontrollvizsgálatok remissziót, illetve stabil betegséget jeleztek. Következtetések – Első tapasztalataink szerint az eljárás könnyen reprodukálható, biztonságos és eddig reménytelennek tartott kórállapotok esetén is biztosíthatunk definitív dózisú ellátást betegeinknek.

Lege Artis Medicinae

Mastitis és szoptatás

UNGVÁRY Renáta, MIKÓ-BARÁTH Eszter, KISS Eleonóra

Az emlőgyulladás különböző súlyosságú formái a laktáló nők jelentős százalékát érintik. Mivel súlyos fájdalommal, általános rossz közérzettel, magas lázzal jár, valamint szövődményei is súlyosak lehetnek, megelőzése és hatékony gyógyítása fontos népegészségügyi feladat. A szoptatás idő előtti abbahagyásának okai között szinte az első helyen szerepel az emlőgyulladás miatti fájdalom, az elhúzódó gyógyulás, a betegség többszöri ismétlődése vagy az esetlegesen kialakuló emlőtályog. A ma­stitis tüneteinek enyhítése és hatékony gyógyítása a csecsemő szoptatásának időtartamát, és ezáltal egészségkilátásait is pozitívan befolyásolja, valamint az anya hosszú távú egészségére is hat. Ennek ellenére világszerte sok a bizonytalanság a mastitis diagnosztikája, gyógymódja és szövődményeinek megelőzése tekintetében. Bár sok publikáció lát napvilágot a témával kap­csolatban, az igazán egyér­telmű eredmények még váratnak magukra, a gyógyítás legtöbbször empirikus alapon történik. Az áttekintés összefoglalja a mastitisszel kapcsolatos jelenlegi ismereteket, dilemmákat, megelőzési lehetőségeket, gyógymódokat, valamint az anyatej mikrobiomjával kapcsolatos újabb eredményeket, amelyek a mastitis gyógyítását is új alapokra helyezhetik.