Lokális és generalizált osteoporosis autoimmun polyarthritisekben
TÓTH EDIT
2002. MÁRCIUS 20.
Lege Artis Medicinae - 2002;12(03)
TÓTH EDIT
2002. MÁRCIUS 20.
Lege Artis Medicinae - 2002;12(03)
A szerző összegzi az elmúlt évek irodalmi adatait az autoimmun polyarthritisekhez társuló osteoporosisról. A csontvesztés kiterjedése alapján lokális és generalizált forma különböztethető meg. Az ízületeket övező paraarticularis osteoporosis régóta ismert, azonban nagyságára és a kiváltásában szerepet játszó tényezőkre a modern vizsgálóeljárások világítottak rá. A szisztémás csontvesztés ténye - az epidemiológiai vizsgálatok segítségével - már bizonyított rheumatoid arthritisben, juvenilis krónikus arthritisben és szisztémás lupus erythematosusban. A többi autoimmun ízületi kórképben a vizsgált betegek kis száma miatt még nem megalapozott a generalizált osteoporosis feltételezése. Az autoimmun gyulladás és az osteoporosis együttes előfordulásakor tovább romlik a betegek életminősége és életkilátása, ugyanakkor a csonttömeg rendszeres követése és a csontvesztés megelőzése napjainkban még nem épült be e betegségek ellátásába. Ez a tény indokolja az autoimmun polyarthritisekben szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek figyelmének felhívását az osteoporosis jelentőségére.
Lege Artis Medicinae
Az Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fõosztálya felkérésére az otthon szülésrõl a Szülészeti és Nõgyógyászati Szakmai Kollégium az alábbi állásfoglalást hozta.
Lege Artis Medicinae
A szituációs syncopék egyik ritkán diagnosztizált formája a köhögési syncope. A kórkép irodalmi adatok szerint elsősorban krónikus obstruktív légúti betegségben szenvedő középkorú, illetve idős, túlsúlyos férfiaknál fordul elő. A szerzők közleményükben négy syncopés beteg bemutatásával demonstrálják a köhögési syncope mechanizmusát. A hemodinamikai monitorozás mellett reprodukált köhögési rohamok bizonyítják, hogy az eszméletvesztést az arteriovenosus nyomáskiegyenlítődés és a következményes agyi hipoperfúzió okozza. Az első eset a differenciáldiagnosztika nehézségeit, az egyidejűleg fennálló arrhythmia zavaró szerepét illusztrálja. A második és negyedik beteg esete felhívja a figyelmet a köhögési syncopéra, mint a balesetek egyik lehetséges kiváltójára. A hajlamosító tényezők között valamennyi betegnél szerepelt az erős dohányzás következtében kialakult légúti betegség. A szerzők esetei alapján ez utóbbi a szindróma legfontosabb eleme.
Lege Artis Medicinae
Immár hetedszer rendezték meg a Debreceni Kardiológiai Napokat, amely az elmúlt években az egyik rangos hazai posztgraduális fórummá nõtt.
Lege Artis Medicinae
BEVEZETÉS - A szerzők húsz évvel korábban alkalmazott adriablastinkezelést követően kialakult restriktív cardiomyopathia és következményes ritmuszavarok esetét mutatják be. ESETISMERTETÉS - A 30 éves nőbeteget három éve kezelték ambulánsan paroxysmalis supraventricularis tachycardia (PSVT), majd fulladás miatt. A terápiás próbálkozások ineffektívek voltak, mivel a beteg - fokozódó rosszullétre hivatkozva - a gyógyszereket nem vette be. Ezt vegetatív neurózissal és a kooperáció hiányával magyarázták, újabb gyógyszerekre váltottak. Később dilatatív cardiomyopathia és coronariabetegség irányában kezdték vizsgálni. A szerzők intézményének kardiológiai őrzőjébe a beteg nyugalmi dyspnoe, ritmuszavar (PSVT) miatt adott intravénás propafenonkezelést követően kialakult kardiogén sokk miatt került. Az EKG-n ekkor sinusritmust regisztráltak, de monitorozása során PSVT és non sustained ventricularis tachycardia (VT) ismételt fellépését észlelték. Echokardiográfiás vizsgálata során diffúz hipokinézist, normális méretű bal kamrát, emelkedett jobb kamrai nyomást találtak. Tekintettel az alacsony ejekciós frakcióra, az újra és újra kialakuló magas kamrafrekvenciájú ritmuszavart a szerzők amiodaronnal kezelték. A beteg anamnézisében 1977-ben neuroblastoma miatti opus, 1978-79-ben két évig tartó kombinált citosztatikus kezelés (antracyclinnel is) szerepel. KÖVETKEZTETÉS - A szerzők véleménye szerint a betegnél cardialis alapbetegségként az antracyclintoxicitás következtében kialakult restriktív cardiomyopathia tételezhető fel, ennek következménye volt a ritmuszavar. A cardiomyopathia restriktív típusának bizonyítására echokardiográfiás és katéteres nyomásméréseket, koronarográfiát, a restriktív cardiomyopathia egyéb okainak kizárására, illetve az antracyclintoxicitás lehetőség szerinti kimutatására pedig szívizom-biopsziát végeztek.
Lege Artis Medicinae
Kezelés: Ticlopidin 2×250 mg napi adagban. A kezelést a PTCA elõtt két nappal kezdték és hat hónapon keresztül folytatták.
Ca&Csont
BEVEZETÉS - A gyermekkori leukaemia gyógyulása mára már 80% felett van, így egyre nagyobb érdeklõdés övezi a kezelés késõi következményeit. Sok vizsgálat elemezte már a fertilitás kérdését, a második tumor kialakulásának gyakoriságát, a szív, a vese és tüdõ funkciójának károsodását. Az elmúlt évtizedben kezdtek el foglalkozni a csontrendszert érintõ változásokkal, amelyek hátterében magának a betegségnek és a kezelésnek is szerepet tulajdonítanak. ESETISMERTETÉS - 15 éves, akut lymphoid leukaemiás fiú esetét ismertetjük, aki már a diagnózis felállításakor jelzett csontfájdalmakat. Panaszai a kemoterápia alatt hullámzó mértékben álltak fenn, emellett súlyos mértékű osteoporosis alakult ki. Ezzel párhuzamosan emelkedett a csontreszorpciót jelzõ marker, a β-CrossLaps szintje. A kezelés második évében hirtelen fellépõ, lázzal, mozgáskorlátozottsággal járó bal csípõfájdalma hátterében osteomyelitist feltételeztünk. Néhány hónappal késõbb észleltük a bal femurfej avascularis necrosisát. Az alkalmazott kezelés (kalcium, D-vitamin, kalcitonin, biszfoszfonát, torna, ortopédiai segédeszközök) mellett mind csontásványianyag- tartalma, mind mozgása javult, alapbetegsége pedig remisszióban van. KÖVETKEZTETÉSEK - Irodalmi adatok alapján felmértük a leukaemiás gyermekek csontanyagcsere változásának hátterében álló tényezõket. Kitértünk az alapbetegség csontrendszert károsító mechanizmusaira, majd részletesen elemeztük a kemoterápiában alkalmazott szerek hatását. Számba vettük a kezelés másodlagos tényezõinek (hospitalizáció, immobilitás, fényérzékenység, felszívódási zavar, immunszuppresszió, fertõzés, perifériás neuropathia) közvetlen és közvetett csonthatásait is. Felsoroltuk a megelõzésre és a kezelésre alkalmas eljárások elõnyeit és hátrányait.
BEVEZETÉS - Rheumatoid arthritisben gyakran szekunder osteoporosis alakul ki. Az osteoporosis patogenezisében felvetették a D-vitamin-receptor- (VDR-) gén BsmIpolimorfizmusának jelentõségét. A rheumatoid arthritis és a BsmI-polimorfizmus kapcsolatáról alig van adat. A szerzõk vizsgálatukban összevetették a különbözõ országok BsmIgenotípus- megoszlásának adatait az általuk vizsgált kontrollok értékeivel. MÓDSZEREK - A vizsgálatban 64 rheumatoid arthritises betegnél és 40 egészséges kontrollszemélynél határozták meg a VDR-gén BsmI-polimorfizmusát. A genotípusokat összevetették a csontanyagcserére jellemzõ denzitometriás és laboratóriumi paraméterekkel, valamint az arthritisre utaló laboratóriumi markerekkel. EREDMÉNYEK - A kontrollok között a homozigóta BB genotípus elõfordulása európai viszonylatban is nagyon magas (27,5%). Rheumatoid arthritises betegeknél (mindannyian osteopeniás/osteoporosisos betegek) a BB genotípus elõfordulása ritkább, a bb gyakoribb, mint a nem osteoporosisos, kontrollegyénekben. A csontanyagcsere indikátorai vizsgálatukban a B haplotípussal függtek össze. A B allél alacsonyabb csontsűrűséggel és fokozottabb csontvesztéssel járt. A bb genotípus magasabb csontásványianyag-tartalommal mutatott összefüggést. A csontanyagcsere markereinek vizsgálata során a szerzõk a B alléllel rendelkezõknél fokozott osteoclast- és osteoblastaktivitást figyeltek meg. A rheumafaktor titere, amely a rheumatoid arthritis lefolyását jellemzõ egyik fontos laboratóriumi marker, a b haplotípussal függött össze a vizsgálatban, a bb genotípusú betegeknél szignifikánsan magasabb titert mértek. KÖVETKEZTETÉSEK - Mindezek alapján feltételezhetõ, hogy a bb/BB arány eltolódása szerepet játszhat az osteoporosis, illetve esetleg az arthritis kialakulásában.
A szerzők röviden bemutatják a fizioterapeuta-gyógytornász szerepét az osteoporosis kezelésében. Elemzik a primer, szekunder és tercier mozgásprevenciót. Kiemelten foglalkoznak az osteoporosis következtében létrejövő csípőtáji törések komplex fizioterápiás kezelésével. Mozgásprevenciós programot ajánlanak az esésmegelőzésre. A fizioterapeuta-gyógytornász tevékenységét elemezve kitérnek a betegoktatás legfontosabb elemeire és a betegek felvilágosítására.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér - A keresztcsont osteoporoticus eredetű spontán törését - sacral insufficiency fracture (SIF) - 1982-ben először Lourie írta le, melyet az időskor nehezen felismert szindrómájaként említett. Az irodalomban azóta azonban számos esetismertetés, kevés esetsorozat jelent már meg, de a beteganyagról Magyarországon még nem számoltak be. Cél - A SIF felismeréséhez vezető diagnosztikai lépések és a terápia irányelveinek ismertetése. Betegek, módszer - Az Országos Gerincgyógyászati Központban (OGK) a 2009. január és 2010. első fele közötti időben 11 SIF-et diagnosztizáltunk. Vizsgáltuk a betegség klinikai jellemzőit, a radiológiai modalitásokat, a törés mintázatát, a felépülés ütemét és időtartamát. Eredmények - A 11 beteg esetében különböző, a SIF-re prediszponáló etiológiai tényezőt találtunk. Valamennyi klasszikus törési forma - H-jelű, unilaterális horizontális, unilaterális horizontális és vertikális, valamint bilaterális mintázat - előfordult. A sokszor nem egyértelmű klinikai tüneteket mutató, valamint a kevéssé szenzitív és specifikus hagyományos radiológiai vizsgálatokat eredményező esetekben valamennyi szóba jövő leképezési technikát igénybe vettük a pontos diagnózis felállításához. Következtetés - Ha az anamnesztikus adatok, kockázati tényezők megléte esetén gondolunk a SIF-re, lerövidíthetjük a diagnosztikai folyamatot (primer tumorkeresés) vagy elkerülhetjük a szükségtelen vizsgálatok (biopszia) sorozatát.
BEVEZETÉS - A szerzõk a kalcium- és D-vitamin-pótlás rövid távú alkalmazásának hatását mérték fel a csontbontás és csontépülés folyamatára posztmenopauzában lévõ nõknél, normális D-vitamin-ellátottság és D-vitamin-hiány esetén, komplex összetételű klinikai tápszert alkalmazva. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A vizsgálatban 91, posztmenopauzában lévõ osteoporosisos vagy osteopeniás nõ (életkor: 60-75 év) vett részt, akik egyéb összetevõk jelenlétében 1120 mg kalcium- és 208 NE 25-OH-D-vitamin- (Fortimel®, Nutricia) kezelésben részesültek négy héten keresztül. A vizsgálat kezdetén és befejezésekor meghatározták a β-CrossLaps, az oszteokalcin, az alkalikus foszfatáz és a parathormon szérumszintjét. A kezelés megkezdése elõtt a D-vitamin-ellátottságot a szérum 25-OH-D-vitaminszintjének mérésével vizsgálták. A gastro-intestinalis mellékhatások fellépését kérdõívvel mérték fel, a vizelet kalcium/kreatinin hányados alapján pedig a vesekõképzõdés rizikóját ellenõrizték. EREDMÉNYEK - A teljes betegcsoportban a β-CrossLaps kezelés elõtt mért szérumszintje meghaladta a normális értéket (526,97±29,26 pg/ml), majd a terápia mellett csökkent (485,58±28,27 pg/ml, p=0,03). Az oszteokalcin szérumkoncentrációja szintén csökkent (28,58±1,37 vs. 27,03±1,36 ng/ml, p=0,025), az alkalikusfoszfatáz-aktivitás ugyancsak (200,46±8,72 vs. 186,94±11,64 U/l, p=0,033).A kalcidiol szérumszintjét a kezelés megkezdésekor 20 betegnél regisztrálták 30 ng/ml alatt, azaz D-vitamin-hiány igazolódott. E betegeknél a csontturnover nem csökkent, a csontbontás és -építés markereinek változása között korreláció nem mutatkozott, míg 30 ng/ml feletti kalcidiolszint esetén a szerzõk a csontátépülés markereinek változása között összefüggést találtak (r=0,508, p<0,001). A kalcium/kreatinin hányados nem változott; két esetben obstipatio, egy betegnél diarrhoea jelentkezett. KÖVETKEZTETÉSEK - A kalciumot és kevés D-vitamint is tartalmazó, komplex összetételű klinikai tápszer már néhány hét alatt kimutathatóan csökkentette a megfelelõ D-vitaminellátottságú, posztmenopauzában lévõ nõk csontátépülésének ütemét. D-vitamin hiányában a csontturnover a kalciumpótlás hatására nem változott. A kalciumot komplex környezetben tartalmazó klinikai tápszer rövid távon nem növelte a vesekõképzõdés rizikóját fokozó kalciumürítést a vizeletben, és rendkívül kis százalékban okozott gastrointestinalis problémákat.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás