Napjainkban kevesebb a kezelést igénylő, aktív krónikus B-vírus-hepatitises beteg, mint ahány krónikus C-vírus-hepatitises beteget ismerünk. A B-vírus-hepatitis kórlefolyása és következményei azonban általában súlyosabbak, ezért a betegség nem veszített jelentőségéből. A fő veszély a májcirrhosis és a hepatocellularis carcinoma kialakulása. A betegség számos formában jelenhet meg. A tünetmentes hordozók csak ellenőrzést, illetve hepatológiai gondozást igényelnek. A kóros májfunkciókkal és emelkedett vírusnukleinsav- (HBV-DNS-PCR) szinttel jellemzett aktív hepatitises időszakokban (HBeAg-negatív vagy -pozitív) azonban mindenképpen antivirális kezelésre van szükség. A kezelésnek ma két fő formája létezik. Az egyik a meghatározott ideig tartó, interferonalapú kezelés, amely direkt antivirális és immunmoduláns hatásokkal rendelkezik és számos mellékhatást is okozhat. A másik lehetőség a tartós nukleozidanalóg-kezelés. Ezek a készítmények orálisan adhatók, kevés mellékhatással járnak, de hosszabb-rövidebb idő után rezisztens mutánsok megjelenése várható. A hagyományos interferont felváltotta a peginterferon- alfa-2a, amelynek farmakokinetikája sokkal hatékonyabb. A nukleozidanalógok közül a lamivudint használjuk a legrégebben; hatékonysága jó, de három-négy év kezelés után közel 70%-os rezisztencia kialakulása várható. Az újabb szerek közül az adefovir-dipivoxil hazánkban most került forgalomba, és alkalmazása elsősorban a lamivudinrezisztens mutánsok észlelése esetén ajánlott. Ígéretesek a klinikai kipróbálás stádiumában lévő újabb gyógyszerek, amelyek közül az entecavir az Egyesült Államokban már törzskönyvezésre került.

BEVEZETÉS - A krónikus C-vírus-hepatitis standard terápiáját a peginterferon plusz ribavirin kombináció jelenti. Kétféle peginterferon áll rendelkezésre. Retrospektív elemzésünkben azt vizsgáltuk, hogy a terápiás választás befolyásolja- e a betegek gyógyulási esélyét. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 2004-2007 között 142, krónikus C-vírus-hepatitisben, illetve cirrhosisban szenvedő, a vírus 1-es genotípusával fertőzött beteg (107 naiv, 35 előzőleg már kezelt) kapott vagy 180 μg/hét peginterferon-alfa-2a-t (A csoport) vagy 1,5 μg/ttkg/hét peginterferon-alfa- 2b-t (B csoport) plusz 1000-1200 mg ribavirint. A betegek kivizsgálása és kezelése a hazai protokoll előírásai szerint a mindennapi gyakorlatnak felelt meg. A betegek nem kerültek randomizálásra egyetlen szempontból sem. Hetvennyolc beteg került az A csoportba és 64 a B csoportba, de nyolc beteg kezelése (öt az A csoportból, három a B csoportból) különböző okok miatt abbamaradt. A két csoport kezelés előtti jellemzőiben és az adott gyógyszerek kumulatív dózisában nem volt statisztikailag szignifikáns különbség, így a kezelés eredménye összehasonlítható volt. EREDMÉNYEK - Tartós vírusválaszt (a kezelés vége után 24 héttel hepatitis C-vírus-ribonukleinsav nem detektálható a szérumban) az A csoportból a betegek 42,5%-a, a B csoportból 37,7%-a ért el. A naiv betegek tekintetében tartós vírusválasz az A csoportban 48,2%-nál, a B csoportban 46,7%-nál fordult elő. A kezelés eredményét kedvezően befolyásolta, ha a beteg terápianaiv volt, ha nem volt cirrhosisa, és ha a kezelés 12. hetének végére korai vírusválasz következett be. KÖVETKEZTETÉS - A peginterferon-alfa-2a plusz ribavirinnel kezelt betegek magasabb arányban értek el tartós vírusválaszt, mint a peginterferon-alfa-2b plusz ribavirinnel kezeltek, de a különbség nem volt statisztikai szempontból szignifikáns.

A WHO adatai alapján jelenleg a világon 71 millió, az Európai Unióban 3 millió a hepatitis C-vírussal fertőzött egyén. Jelentős részüknél még nem diagnosztizálták a betegséget és csak 6-7%-uk részesült antivirális kezelésben. Magyarországon az aktív vírusfertőzöttek becsült száma 50 000 körüli, a felismert betegszám 20 000, tehát 30 000 beteg van, aki még nem került az egészségügyi ellátás látóterébe. A cél a betegek korai stádiumban történő kiszűrése és gyógyítása, mert a fertőzés késői felismerése esetén súlyos májelégtelenség, hepatocellularis carcinoma és számos extrahepaticus szervi betegség alakul ki. Magyar­or­szágon 2015 óta elérhetőek a második ge­nerációs direkt ható, enzimgátló antivirális gyógyszerek, melyekkel a fertőzöttek közel 100%-a tartósan vírusmentessé válik. 2018 óta pedig már minden beteget ezekkel a készítményekkel kezelünk. Mindazonáltal számos szakmai, szervezési és egészségpolitikai feladatot kell még megoldani. Ma­gyarországnak elsősorban az Európai Unió HCV-eliminációs tervéhez történő csatlakozása szükséges, melyben 2030-ra C-ví­rus-mentes Európa programot hirdettek meg. Másodsorban fokozni kell az or­szágos szűrések számát és javítani a hatékonyságukat. A továbbiakban a lakosság szélesebb körű felvilágosítása, ehhez a családorvosok és a civil szervezetek fokozott bevonása szükséges, valamint rendeletmódosítás alapján meg kell kezdeni a kiemelt rizikócsoportok és az egészségügyi dol­gozók kötelező szűrését. E közleményben áttekintést kap az olvasó a C-vírus hepatitis diagnosztikájában és terápiájában az elmúlt három évtizedben elért fejlődésről, a jelenlegi lehetőségekről és a még megoldásra váró feladatokról.

A hepatitis C-vírus (HCV) -fertőzés egészségügyi jelentősége világszerte kiemelkedő. A HCV-fertőzés lehetséges következménye az idült májkárosodás, a cirrhosis és a hepatocellularis carcinoma kialakulása. Az idült fertőzés becsült gyakorisága 3%, amely 180 millió fertőzöttet jelent. Ha­zánkban a vírushordozás aránya <1%. Az 1999 és 2005 között megfigyelt gyakoriságnövekedésért Kelet-Ázsiában, Nyu­gat-Európában és a szubszaharai Afrika nyugati részén észlelhető prevalenciaemelkedés tehető felelőssé. A HCV-genotípusok földrajzi eloszlása is jellegzetes. A fertőződés módja az esetek 40%-ában nem azonosítható. A transzmisszió leggyakoribb formája a fejlett országokban az intravénás droghasználat, míg a fejlődő országokban a nem biztonságos egészségügyi ellátás. A jövőben megfelelő, nukleinsav-kimutatáson alapuló módszerek alkalmazása a szűrésben, a kockázati csoportok azonosítása, a vakcináció fejlesztése segíthetné a betegség visszaszorítását.

A krónikus C-vírus-hepatitis kezelésében mérföldkövet jelent a direkt ható antivirális ágensek első képviselőinek, a telaprevirnek és a boceprevirnek a törzskönyvezése. Mindkét proteázgátló az eddigi peginterferon plusz ribavirin kettős kombináció mellé adandó. A hármas kombinációval mind a naiv, korábban kezelést még nem kapott, mind pedig a korábban már sikertelenül kezelt betegek esetén jelentősen javult a gyógyulási arány. A telaprevir törzskönyvezését követően 16 országban indult el a telaprevir „ Korai Hozzáférési Program”, melynek keretében 132 beteg került bevonásra hazánkban. Az első inte - rim analízis során 92 beteg első 16 hetes kezelésének adatait elemezzük. A betegek 70%-ának volt biopsziával vagy tranziens elasztográfiával bizonyított cirrhosisa (F4), 30%-ban előrehaladott súlyos fibrosis (F3) volt igazolható. A korábbi antivirális kezelésre a betegek 64%-a parciális vagy nullreszponder, 26%-a relapszer választ adott és 10% naiv beteg került a programba. A hármas kombináció virológiai hatékonysága kifejezetten jónak mondható, mivel a 12. hétre a betegek 82%-ánál a HCV-RNS nem volt detektálható. Mind a 4., mind pedig a 12. héten negatív volt a vírusvizsgálat eredménye a betegek 48%-ában. Virológiai elégtelenség miatt a kezelést a betegek 5,4%-ában kellett leállítani. A mellékhatások közül az anaemia volt a leggyakoribb, a betegek 40%-ánál 100 g/l alatti hemoglobinszint alakult ki. A vérszegénység kezelésére a betegek többségénél elegendő volt a ribavirindózis csökkentése, a betegek 16%-ánál alkalmaztak transzfúziót is. A súlyos bőrkiütések aránya 6% volt. A hatékonysági mutatók és a biztonságossági szempontok érdemben megegyeznek számos más nemzetközi vizsgálat publikált eredményeivel. Adataink szerint a telaprevir, peginterferon, ribavirin hármas kezeléssel várhatóan kifejezetten hatékony kezelést tudunk a betegek számára biztosítani ebben a kifejezetten súlyos beteganyagban is. Ezzel megállítható lehet a cirrhosis progressziója és a hepatocellularis carcinoma gyakorisága is csökkenhet.