Egy együttműködő, ám az ápolói társadalmat markánsan képviselő szerepkört szán a Magyar Ápolási Egyesületnek (MÁE) Minya Tünde, akit tagtársai tavaly bíztak meg a szervezet vezetésével. A Hivatásunknak azt is elárulta, hogy végigjárta az ápolásszakma minden grádicsát, mire a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (SZSZBMK) minőségügyi vezetője lett, de a lelke mélyén ma is ápolónak érzi magát.

Bevezetés - A subduralis vérzés (SDH) népegészségügyi súlya nagy: részben a gyakoriság, a nagy letalitás miatt, valamint azért, mert viszonylag fiatal populációt érint. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelő kezelés hatékonysága az utóbbi évtizedben jelentősen javult. A betegeket hazánkban mégis meglehetősen heterogén módon látják el. A szerzők vizsgálatuk során leírták a kezelés eredményességének heterogenitását - földrajzilag meghatározva a jól és kevéssé jól ellátott populációkat -, a betegek adataihoz kapcsolták az ellátási gyakorlat különbségeit, és meghatározták az ellátási különbségek és az eredményesség közötti viszonyt. Adatok és módszerek - A betegek 79%-át ellátó kórházak részvételével 1997-ben végzett kérdőíves adatgyűjtés adatait használták fel az ellátási gyakorlat leírásához. Az 1997-1999- es kórházi teljesítményelszámolásokból nyerték a betegekre vonatkozó adatokat. A halálos kimenetel prediktorait logisztikus regressziós elemzéssel vizsgálták. Eredmények - A vizsgálat idején sok ellátó intézmény alkalmazott a nemzetközi ajánlásoknak nem megfelelő protokollokat. A nem folyamatos idegsebészeti szolgálat és CT-hozzáférés, az intracranialis nyomás monitorozásában és a lélegeztetésnél a nem az ajánlásoknak megfelelő eljárás kockázatnövelő hatásúnak bizonyult. Megállapították, hogy a protokollok hiányosságainak megszüntetése révén a különböző módon definiált betegcsoportokban legalább 15-20%-os letalitáscsökkenést lehetett volna elérni. Az országon belül több mint kétszeresnek bizonyult az ellátás hatékonyságának különbsége a legkedvezőbb és a legkedvezőtlenebb megyék között. Amennyiben a legalacsonyabb letalitású megye viszonyai érvényesültek volna az egész országban, a subduralis vérzés fődiagnózisú betegek közötti letalitás 21%- kal lett volna alacsonyabb. (Mivel a kódolási szabályok jelenleg nem különítik el az akut és a krónikus eseteket, és nem regisztrálják a felvételi állapot súlyosságát sem, az eredmények óvatos interpretációt igényelnek.) Következtetés - A szerzők vizsgálatuk adatai alapján a nemzetközileg elfogadott ajánlások szigorúbb betartását szorgalmazzák, mivel leírják az ajánlásoknak nem megfelelő ellátási formák letalitásnövelő hatását hazánkban.

A hypertonia népbetegség, amely alapvetően befolyásolja a lakosság egészségi állapotát, morbiditását, mortalitását, életminőségét. A szövődmények előfordulásának csökkenését kedvezően befolyásolja a helyes - irányelvek által meghatározott - kezelés, a hatékony gondozás, a célvérnyomás elérése és tartós megtartása, a beteg-orvos együttműködés hatékonysága. A beteg-orvos, asszisztencia-gyógyszerész közötti együttműködés jelentőségét a nemzetközi szervezetek (WHO, PGEU, NICE) számos állásfoglalása is hangsúlyozza. Egyre nagyobb jelentőséggel bír az egészségügyi ellátórendszer általános színvonala, az egységes információrendszer és a telemedicina modern eszközeinek kiterjedt használata. Rendkívül fontos a gyógyszer-adherencia mértéke. Hazai, saját tapasztalataink szerint az újonnan gyógyszeres kezelésbe vett betegek közel 40%-a a második-harmadik hónapban már nem szedte az előírt gyógyszerét. Az otthoni vérnyomásmérés, a vérnyomásnapló vezetése, az okostelefonok által közvetített betegoktatás, és gyógyszerbevételi ellenőrzés növeli az adherenciát. Az igazi előrelépést az jelentené, hogy - a szívelégtelenség gondozásához hasonlóan - nevesített hypertonia-szakrendelések látnák el a hypertoniás betegeket (egyetemi centrumok budapesti, megyei kórházak belgyógyászati osztályaihoz, illetve a praxisközösségekhez rendelten) hazánkban.

BEVEZETÉS - Vizsgálatunkban a stroke-betegség okozta magyarországi halandóságot, megbetegedési viszonyokat, funkcionalitáscsökkenést és a fekvőbeteg-forgalmat mutatjuk be a legfrissebb egészségstatisztikai adatok alapján. MÓDSZEREK - A halandóság vizsgálatára direkt és indirekt standardizálást, valamint empirikus Bayes-becslésen alapuló térinformatikai elemzést alkalmaztunk. A megbetegedési adatok a Háziorvosi Morbiditási Adatgyűjtési Programból és az Országos Lakossági Egészségfelmérésekből származtak. Ez utóbbi volt a forrása a korlátozottsági adatoknak is. A fekvőbeteg-forgalmi adatokat a WHO European Hospital Morbidity Database nevű adatbázisából vettük. EREDMÉNYEK - A magyarországi stroke-halandóság az elmúlt években tovább csökkent, a csökkenés mértéke meghaladta a nyugat-európai államokét. A stroke okozta mortalitás mindkét nemben az észak-magyarországi régióban, illetve Somogy és Zala megyékben volt kiemelkedően magas. A stroke incidenciája a legtöbb korcsoportban 1,5-2-szerese volt a fejlett államokban észleltnek. A 64 évnél idősebbek körében, különösen férfiak esetében, az incidencia csökkenését észleltük. A 64 évnél idősebb férfiak körülbelül 10%-a, a nők 7%-a szenvedett el már stroke-ot. E betegek több mint 10%-a csak segítséggel tudott az ágyból felkelni, öltözni, étkezni. A kórházak 2005-ben több mint 60 000 strokeesetet jelentettek. KÖVETKEZTETÉS - A mortalitásban és immár az incidenciában is érzékelhető kedvező változások ellenére igen jelentős a magyarországi stroke halandósági és megbetegedési többlet Európa fejlett államaihoz képest. A lakosság elöregedésével párhuzamosan, a viszonylag kedvező epidemiológiai változások ellenére, a betegség okozta teher további növekedése várható.

A colorectalis carcinomák patológiai leletezési gyakorlata az elmúlt mintegy 20 évben drámai változáson ment keresztül. E változásokat a colorectalis carcinomák sebészi, onkológiai és sugárterápiás ellátásának, valamint a radiológia és patológia vizsgáló módszereinek ugrásszerű fejlődése és ezek kölcsönös egymásra hatása generálta. CÉLKITŰZÉS - Ismertetni a patológusnak a multidiszciplináris onkoteam részeként a colorectalis carcinomák ellátásában játszott szerepét. ANYAG ÉS MÓDSZER - A Baranya Megyei Kórház ellátási területében 2001-2007 között operált 964 beteg reszekátumában vizsgáltuk a colorectalis carcinomák legfontosabb prognosztikai és prediktív jellemzőit, a reszekátumok sebészi síkjait, a hashártyával nem fedett sebészi sík érintettségét, valamint a preoperatív neoadjuváns kemoirradiáció alkalmazását követően - a kezelés okozta regressziót. EREDMÉNYEK - Anyagunkban a daganatok >75%-a előrehaladott stádiumú volt, főként 50 évesnél idősebb betegek esetében, a két nemben közel egyenlő megoszlásban jelentkeztek. A daganatok jobb colonfél irányába történő eltolódása megfigyelhető volt, de anyagunkban továbbra is a distalis lokalizáció dominált. A nyirokcsomó-feldolgozás során az összes nyirokcsomó kinyerésére törekedtünk, így az átlagos nyirokcsomószám 7,45-ről 19-re emelkedett. Az érinvázió kimutathatósága az elasztikus rostfestés segítségével megduplázódott. Rectumtumorok esetén a mesorectalis facialis síkban végzett (komplett) excíziók aránya (39,8%) megközelítette a nemzetközi szintet, de elfogadhatatlanul magas maradt a muscularis propria síkban végzett excíziók aránya (47,8%), mely különösen a keveset operáló sebészek és kis kórházak esetén volt jellemző (54-100%). A circumferentialis szél érintettségével a pT és pN stádium, az érinvázió, a sebészi sík minősége, a műtéti szám és típus, neoadjuváns kezelés esetén a tumorregresszió mértéke és a férfi nem mutatott összefüggést. KÖVETKEZTETÉSEK - A patológus feladata a colorectalis carcinomák leletezése során már nem korlátozódhat a daganat szövettani vizsgálatára, hanem a preoperatív kivizsgálás, a sebészi kimetszés és a neoadjuváns kemoirradiáció okozta regresszió jellemzőit is vissza kell tükröznie, továbbá meg kell szerveznie a megfelelő minőségű daganatos minta molekuláris laboratóriumba juttatását. A colorectalis carcinomák optimális ellátása csak jól működő onkoteam mellett lehetséges.