Lege Artis Medicinae

Korai stádiumú emlőcarcinomában szenvedő posztmenopauzális korú nőbetegek letrozolkezelése négy-hat éves tamoxifenterápia után: tolerálhatóság és életminőség

TÓTH Éva Katalin1, NEMESKÉRI Csaba2, SZABÓ Barna3, URBANCSEK Hilda4, MÉSZÁROS Edina2, NAGYKÁLNAI Tamás5, PESTI Lajos6, MARKÓ László7, NAGY Beatrix8, LANDHERR László2

2013. SZEPTEMBER 22.

Lege Artis Medicinae - 2013;23(09)

BEVEZETÉS - Hormondependens emlőrákban az öt évig alkalmazott posztoperatív tamoxifenterápia standard kezelési mód, ennek öt évet meghaladó folytatása már növelheti a betegség kiújulásának kockázatát. Igazolást nyert, hogy a tamoxifenkezelés megszakítása után a harmadik generációs aromatázgátló letrozol szignifikánsan javítja a betegségmentes túlélést. Fontos annak tanulmányozása, hogy az ösztrogénszint jelentős csökkentése összefüggést mutat-e a nemkívánatos események/ mellékhatások előfordulásával, illetve az életminőség változásával. BETEGEK ÉS MÓDSZER - 2005-2009 között 921, korai stádiumú emlőcarcinomában szenvedő nő (átlagéletkor 63 év, 40-94 év) részesült tamoxifenkezelést követő, kiterjesztett adjuváns letrozolkezelésben. Közülük 541 beteg kapott ezt megelőzően 4-6 évig tamoxifenterápiát. Ez utóbbi betegcsoportban vizsgáltuk a letrozolkezelés során fellépő relapsusokat, a betegek életminőségét az SF-36 kérdőívvel, valamint mind a 921 beteg körében a nemkívánatos események, mellékhatások fellépését. A betegek összesen nyolc alkalommal vettek részt viziten, a kérdőívet négy alkalommal töltötték ki. EREDMÉNYEK - A vizitek során 20 beteg esetében jegyeztek be relapsust. Az életminőség pontszámai két főcsoportban - fizikális és mentális egészség - és ezeken belül három alcsoportban javultak szignifikánsan, és romlás nem volt tapasztalható. Kilencszázhuszonegy letrozolt szedő betegből 73-nál lépett fel nemkívánatos esemény/ mellékhatás, ezek közül kilenc volt súlyosnak minősülő, és három beteg meghalt. A két leggyakoribb mellékhatás az ízületi és csontfájdalom (18 beteg), illetve a hőhullám (12 beteg) volt. KÖVETKEZTETÉS - A kiterjesztett adjuváns letrozolkezelés eredményes volt a relapsusok számát és a kezelést folytató betegek számát illetően. A betegek életminősége az SF-36 kérdőív alapján összességében javult. A letrozolkezelést a betegek többsége jól tolerálta, ami kedvezően befolyásolhatja a terápia kimenetelét.

AFFILIÁCIÓK

  1. Semmelweis Egyetem, III. Sz. Belgyógyászati Klinika
  2. Fôvárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza
  3. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház
  4. Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Sugárterápia Tanszék
  5. XV. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézménye
  6. Vas Megye és Szombathely MJV Markusovszky Kórháza Egyetemi Oktatókórház
  7. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza
  8. Városi Kórház Keszthely

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Hepatitis C-vírus-fertőzésben (genotípus 1) és súlyos fokú fibrosisban vagy kompenzált cirrhosisban szenvedő betegek kezelése: telaprevir korai hozzáférési program Magyarországon

TORNAI István, HORVÁTH Gábor, GERVAIN Judit, MAKARA Mihály, BÁNYAI Tivadar, VINCZE Áron, SZALAY Ferenc, LONJON-DOMANEC Isabelle, HILL Andrew, HUNYADY Béla

A HEP3002 egy 16 országban zajló, folyamatban lévő, nyílt, korai hozzáférési telaprevir program, amelyben 1-es genotípusú hepatitis C-vírus-fertőzésben (HCV) és súlyos fokú fibrosisban vagy kompenzált cirrhosisban szenvedő betegek vesznek részt.

Lege Artis Medicinae

Gyors, in vitro, vérsejteken végzett IL-6-alapú diagnosztikus teszt bőrtünetekkel jelentkező gyógyszerreakciókban

BALÓ-BANGA J. Mátyás, SCHWEITZER Katalin

BEVEZETÉS - Az IL-6 multifunkcionális citokin, melynek szerepe van mind a haematopoesisben, mind a T- és B-lymphocyták differenciálódása, illetve a gyulladásos folyamatok és az allergiás reakciók szabályozásában. Felmerült a kérdés, hogy a mononukleáris sejtekből felszabadult IL-6 alkalmas-e a gyógyszerallergia kimutatására, de jól alkalmazható leírás jelenleg nem található. MÓDSZER - Az általunk kidolgozott módszer lényege: a mononukleáris sejtekben levő preformált IL-6-ot négy standard koncentrációjú, tiszta hatóanyaggal történő 20 perces inkubációt követően a felülúszóból ELISA módszerrel határoztuk meg. Epicutan, intradermalis, valamint szisztémás provokációs teszteket is alkalmaztunk az anamnesztikusan gyanús anyagokkal (483 in vitro meghatározás ellenőrzésére 172 in vivo vizsgálat). EREDMÉNYEK - Két, gyógyszerallergiára gyanús (100 és 62 fő) és egy-egy megfelelő kontrollcsoporton (24 és 23 fő) történtek a vizsgálatok. Párhuzamosan néhány esetben meghatároztuk a TNF-α, IL-2 és IFN-γ, IL-4 mennyiségét áramlásos citometriás módszerrel. Ezek közül csak az IL-6 és a TNF-α volt kimutatható. Eredményeinket összehasonlítottuk a paralel végzett in vivo vizsgálatok eredményével. Megállapítottuk, hogy az IL-6-release mértéke nem függ a klinikai fenotípustól és a vizsgált gyógyszer molekulaszerkezetétől, valamint hatástani csoportjától (76- 4000 Da között). Az alacsony vagy többszörös kibocsátási koncentrációk jól jelezték a tünetek súlyosságát és testfelszíni kiterjedését. KÖVETKEZTETÉS - Ezekre az ismeretekre alapítva a klinikumban jól felhasználható in vitro módszert dolgoztunk ki a bőrtünetekkel jelentkező gyógyszeres szenzibilizáció vizsgálatára és differenciáldiagnosztikájára.

Lege Artis Medicinae

Az elme változásai

TAKÁCS Szilvia

Kelly McGonigal impozáns célt tűzött ki maga elé, amikor a modern tudomány eredményeit a kontemplatív tradíciók tanításaival ötvözve a ma emberének kívánt gyakorlatban is alkalmazható könyvet készíteni.

Lege Artis Medicinae

Infekciók megelőzése léphiány és a lép működési zavara esetén: a nemzetközi ajánlások hazai adaptációja

KULCSÁR Andrea

A lép hiánya vagy funkciózavara esetén fokozott a súlyos fertőzések kockázata. A kockázat a splenectomiát követő két éven belül a legnagyobb. Fertőző mikroorganizmusok széles spektruma okozhat súlyos fertőzést, különösen fiatal vagy immunhiányos betegekben. A leggyakoribb patogén a Streptococcus pneumoniae, a Neisseria meningitidis és egyes országok esetében a Haemophilus influenzae b típusa (Hib). A lép hiánya vagy funkciózavara esetén fellépő fertőzések prevenciójára és kezelésére vonatkozóan a nemzetközi ajánlások nem egységesek. A rendelkezésre álló adatok túlnyomó része szakértői bizottságok beszámolóiból, állásfoglalásaiból, és/vagy egészségügyi hatóságok klinikai tapasztalataiból származik. Ezen a területen Magyarországon is hiányosságokat találunk. Azokat a betegeket, akiknek a lépét eltávolították, valamint azokat, akik valamely egészségügyi problémájuk miatt hajlamosak a lép hipofunkciójára, tájékoztatni kell az állapotukkal járó veszélyekről, immunizálni kell és profilaktikus antibiotikum- kezelésben kell részesíteni a nemzeti epidemiológiai és mikrobiológiai protokolloknak megfelelően. Magyarországon minél előbb szükség lenne egyértelmű ajánlásokra a fertőzések megelőzésére vonatkozóan azoknál a betegeknél, akiknek hiányzik vagy diszfunkcionális a lépe. A szerző célja, hogy védőoltás-tanácsadóként felhívja a figyelmet erre a problémára, és segítséget nyújtson orvosok és betegek számára egyaránt.

Lege Artis Medicinae

Szárnyalás és mélyrepülés - Oscar Wilde életműve és fülbetegsége

GERLINGER Imre

A 19. századi viktoriánus hagyományoktól dohos Anglia irodalmába friss levegőt hozó szellő volt az ír származású, Dublinban született, de később Angliában alkotó Oscar Wilde (eredeti nevén Oscar Fingal O’Flahertie Wills Wilde) (1854-1900).

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Ideggyógyászati Szemle

Az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Ideggyógyászati Szemle

Családtervezés sclerosis multiplexben: fogantatás, terhesség, szoptatás

RÓZSA Csilla

A sclerosis multiplex leggyakrabban fogamzó­képes korú nôket érint, így a családtervezés kiemelkedôen fontos kérdés ebben a betegségben. Napjainkra egyértelmûen bebizonyosodott, hogy a terhesség nem rontja a relapszáló-remittáló sclerosis multiplex hosszú távú prognózisát, ennek ellenére sok beteg még manapság is bizonytalan a gyermekvállalást illetôen. A kérdést bonyolítja, hogy az egyre növekvô számú beteg­ségmódosító terápia terhességre gyakorolt hatásával nin­csenek eléggé tisztában a betegek, és sokszor az orvosok sem. Még kevésbé tisztázottak és ismertek a szoptatással kapcsolatos kérdések. A betegek ezekrôl a témákról elsôsorban gondozó neurológusukkal konzultálnak. A neu­ro­ló­gus feladata a fogamzásgátlással, terhességgel, asszisz­tált reprodukcióval, szüléssel, szoptatással, betegségmódosító kezelésekkel járó kockázatokat és elônyöket reá­lisan értékelni, a beteget ezekrôl tájékoztatni, majd a b­e­teggel közösen a családtervezési tervekkel összhangban a megfelelô betegségmódosító gyógyszert megválasztani. A jelen közlemény célja a klinikusok eligazodását segíteni ezekben a kérdésekben.A releváns szakirodalom áttekintése alapján, a nemzetközi irányelvekkel összhangban a közleményben áttekintjük a fogantatás, terhesség és szoptatás témakörét, különös tekintettel a törzskönyvezett betegségmódosító terápiák terhesség és szoptatás alatti alkalmazhatóságára.

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.