Lege Artis Medicinae

DETAIL (Diabetics Exposed to Telmisartan And EnalaprIL)

MATOS Lajos

2005. JANUÁR 20.

Lege Artis Medicinae - 2005;15(01)

Kigyógyít

Kezelés: A beválasztott betegek a vizsgálatot megelõzõen egy hónapig szedték a korábban alkalmazott antihipertenzív gyógyszereiket - angiotenzinkonvertáz- (ACE-) gátlót mindenképpen. Az egy hónap elteltével ezeket a gyógyszereket abbahagyták, és vagy napi 40 mg telmisartant vagy 10 mg enalaprilt kaptak egy adagban. Négy hét múlva a kezdõ adagot a kétszeresére (80 mg telmisartan, 20 mg enalapril) titrálták. Ha a vizsgáló szükségesnek érezte, kéthavi kezelés után a dózist csökkenthette, emelni viszont nem emelhette.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Indukált fluoreszcenciás vizsgálat a pharyngolaryngealis malignus daganatok endoszkópos diagnosztikája során

CSANÁDY Miklós, KISS G. József, IVÁN László, JÓRI József, CZIGNER Jenő

Már több mint tíz éve ismert, hogy az 5-aminolevulinsav akkumulálódik a rákos daganatban, majd protoporfirinné alakul át, s ez - megfelelõ hullámhosszú fénnyel megvilágítva - élénk vörös színnel fluoreszkál. Ezt a sajátos jelenséget eddig is több daganatos betegség - a nyelõcsõ, a hörgõk, a húgyhólyag, a méh, a bõr és a szájüreg daganatai - diagnosztikájában hasznosították eredményesen. Azonban a hörgõk és a felsõ légutak daganatainak vizsgálatáról szóló közlemények eddig csak elõzetes jellegűek voltak, és az eredmények sem voltak eléggé meggyõzõk.

Lege Artis Medicinae

A postcholecystectomiás szindróma és az Oddi-sphincter-diszfunkció

MADÁCSY László

A cholecystectomiát követően visszatérő, epekövességre jellemző, jobb bordaív alatti hasi fájdalmak - postcholecystectomiás szindróma - gyakran utalnak az Oddi-sphincter működészavarára. A klinikai kép, a laboratóriumi jelek és az ERCPvizsgálat alapján az Oddi-sphincter működészavara három alcsoportba sorolható: definitív, valószínű és lehetséges Oddi-sphincter-diszfunkció. A postcholecystectomiás szindróma tüneteivel jelentkező, nem szelektált betegek szisztematikus kivizsgálása során az Oddi-sphincter-diszfunkció incidenciáját 9-11%-nak, az organikus megbetegedés kizárásával szelektált esetekben pedig 51-68%-nak találták. Az első kivizsgálás során alapvetően fontos minden organikus kórforma kizárása. Az anamnézis, a fizikális vizsgálat, a komplett nagylabor- és tumormarkerek, a hasi ultrahangvizsgálat és a felső pánendoszkópia mellett ERCP vagy MRCP végzése is szükséges. Jelenleg az endoszkópos Oddi-sphinctermanometria az egyetlen olyan rendelkezésre álló módszer, amely lehetővé teszi a sphincter motoros működésének direkt mérését, ezért arany standard eljárásnak tekinthető. Az Oddi-sphincter- diszfunkció jellegzetes tünete az epeürülés dinamikájának zavara, ennek regisztrálásában alapvető a kvantitatív koleszcintigráfia; e vizsgálat eredménye jelentősen befolyásolja a további diagnosztikus és terápiás lépéseket. A definitív sphincter-diszfunkcióban szenvedő betegeken manometria végzése nem indokolt, azonnali ERCP és endoszkópos sphincterotomia (EST) a teendő. A valószínű sphincterdiszfunkciós betegeknél endoszkópos manometria szükséges; ha a manometria nem hozzáférhető, akkor kóros koleszcintigráfiás vizsgálati eredmény esetén is elvégezhető az EST. A lehetséges sphincterdiszfunkciósok csoportjánál a várakozás és a gyógyszeres kezelés a követendő taktika, pozitív provokációs teszt (Nardi vagy Debray) esetén mérlegelhető a manometria és az EST elvégzése. A gyógyszeres kezelésnél a hagyományos görcsoldók mellett a nitrogén-monoxid-felszabadítók, kalciumcsatorna-blokkolók, foszfodiészterázgátlók, β2-receptor-agonisták és kolinerg bénítók jönnek szóba.

Lege Artis Medicinae

Tényeken alapuló orális antidiabetikus kezelés

JERMENDY György

A 2-es típusú diabetesben szenvedő betegeket orális antidiabetikummal kezeljük, ha a diéta és a fokozott fizikai aktivitás önmagában nem vezet kellő eredményre. A hazánkban jelenleg rendelkezésre álló orális antidiabetikumok két fő hatástani csoportba sorolhatók. A nem hypoglykaemizáló antihyperglykaemiás készítmények közé tartoznak az α-glükozidáz-enzim-gátlók (akarbóz), a biguanid vegyületek (metformin, buformin) és a tiazolidindionok (rosiglitazon); az inzulinelválasztást serkentők (inzulinszekretagógok) hatástani csoportjába pedig a szulfonilureakészítmények (gliclazid, glimepirid, glibenclamid, glipizid, gliquidon) és az étkezési vércukorszintet szabályozók, más néven prandialis glükózregulátorok (repaglinid, nateglinid). Az akarbóz elsősorban az étkezés utáni vércukorszint- emelkedést csökkenti. A metformin jól alkalmazható a túlsúlyos, inzulinrezisztens betegek kezelésére, a buformin mára már kiszorult a terápiás gyakorlatból. A tiazolidindionok egyetlen hazai képviselője, a rosiglitazon kombinációs kezelési formában, inzulinrezisztens esetekben választható abban a reményben, hogy adása a metabolikus szindróma más tüneteit is előnyösen befolyásolja. Az inzulinszekretagóg szulfonilureák öt képviselője érhető el hazánkban. Hatástani tulajdonságaik megismerését követően a gyakorlatban e gyógyszercsoportból azt a készítményt kell választani, amelyik leginkább megfelel az adott betegnek. A prandialis glükózregulátorok a cukorbetegség kórfejlődésének korai szakaszában alkalmazhatók monoterápiában vagy kombinációs kezelési formában. Számos klinikai vizsgálat eredménye alapján ma már megfogalmazhatók az orális antidiabetikus kezelés tényeken alapuló ajánlásai.

Lege Artis Medicinae

Depresszió a szomatikus medicinában A konzultációs-kapcsolati pszichiátria szükségesség

VINCZE Gábor, TÚRY Ferenc, MURÁNYI István, KOVÁCS József

CÉLKITŰZÉS - A hangulatzavarok gyakoriságuk miatt népegészségügyi problémát jelentenek. Sokszor komorbiditásként találkozunk velük, szomatikus betegségek mellett is kialakulnak. A hazai irodalomban kevés felmérés található e témakörben. Vizsgálatunkban a depresszió előfordulását vettük számba hazai általános kórházak különböző osztályain. MÓDSZER - Kilenc hazai kórház különböző szomatikus osztályain kezelt, 2423 beteg kérdőíves vizsgálatával mértük fel a depresszió gyakoriságát és az antidepresszívumok használatát. A depresszió mérésére a Beck-féle depresszió-kérdőívet alkalmaztuk. EREDMÉNYEK - A teljes mintában a depresszió átlagpontszáma 12,9 volt. A pontszám a betegek 46,4%-ánál a patológiás tartományba esett. A legnagyobb számban a reumatológiai, a neurológiai és a rehabilitációs osztályokon fekvő betegek körében állapítottunk meg depressziót. Igen alacsony volt az antidepresszívumok használatának aránya a depresszióra jellemző pontszámot elért betegek között (az egyes osztályokon 0-11,9%). KÖVETKEZTETÉS - A hangulatzavarok szűrése és kezelése a szomatikus betegségben szenvedők körében is fontos. Ez a konzultációs-kapcsolati pszichiátria gyakorlati fontosságára hívja fel a figyelmet.

Lege Artis Medicinae

Az Amerikai Kardiológiai Társaság Kongresszusa New Orleans, 2004. november 7-10.

PFLIEGLER György

Az Egyesült Államok határain túlnyúló jelentõségű az Amerikai Kardiológiai Társaság (AHA) kongresszusa, amelyet ezúttal New Orleansban rendeztek meg 2004 novemberében. A résztvevõk száma önmagáért beszél: 35 000 fõ. A Félhold Városa (ugyanis az õsi, franciák által alapított városmag a Mississipi kanyarulatában fekszik) hatalmas kongresszusi központjában már a hivatalos megnyitó elõtti szombaton megkezdõdtek a programok. Ezek egyike a REACH tanulmány elsõ éves tapasztalatainak értékelése volt.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A nemszteroid típusú gyulladáscsökkentő szerek kockázatáról. Fókuszban az aceclofenac

FARSANG Csaba

A nemszteroid típusú gyulladáscsökkentők (NSAID) az orvoslásban a leggyakrabban alkalmazott szerek közé tartoznak. Ennek ellenére számos tanulmányban hangsúlyozták, hogy az NSAID-ok károsíthatják nemcsak a gastrointestinalis (GI), hanem a cardiovascularis (CV) rendszert is, növelhetik a vérnyomást, a coronariaesemények (angina, myocardiuminfarktus) és a stroke gyakoriságát, emellett vesekárosodást is okozhatnak. A National Institute for Health and Care Excellence (NICE) nem talált bizonyítékot arra, hogy az NSAID-ok alkalmazása fokozná a Covid-19 kockázatát, vagy rontana a Covid-19-ben szenvedő betegek állapotán. Az egyes hatóanyagok nemkívánatos hatásainak gyakorisága és súlyossága azonban jelentős eltéréseket mutat. Sokáig úgy tűnt, hogy az NSAID-ok fokozódó GI kockázata arányban van a COX-1/COX-2 szelektivitással, a cardiovascularis kockázat pedig a COX-2/COX-1 szelektivitással, az újabb adatok azonban ezt nem támasztják alá egyértelműen. A rendelkezésre álló irodalom alapján, a gast­ro­intestinalis és a cardiovascularis nem­kí­vá­natos eseményeket tekintve, az ace­clofenac mellékhatásprofilja az NSAID-ok között a legkedvezőbbnek tűnik.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkező késői meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitűzés – Bár a szédülés a leggyakrabban előforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetű betegséget utánzó malignus koponyaűri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkező, késői, temporalis csontot is beszűrő, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyűrűsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követően jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tűztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyűjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szűrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követő hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejeződése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az előrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követő felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyésző számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az előzményben szereplő malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erősen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

Lege Artis Medicinae

Paradigmaváltás a krónikus szívelégtelenség gyógyszeres terápiájában

HEPP Tamás, VARJAS Norbert, BENCZÚR Béla

A szívelégtelenség incidenciája, prevalenciája folyamatosan növekszik, a betegség morbiditása és a mortalitása továbbra is nagy, így a kórkép jelentősége óriási, megfelelő kezelése kiemelt jelentőségű. A be­tegség prognózisát javító érdemi eviden­ciák továbbra is csak csökkent balkamra-funkcióval járó krónikus szívelégtelenség (HFrEF) kezelése esetén állnak rendelkezésre. Az elmúlt évtizedekben számos „mér­földkővizsgálat” született, melyek eredményei a mai napig alapjaiban határozzák meg a betegség terápiáját. A HFrEF bázisterápiája sokáig három alappillérre épült: angiotenzinkonvertáló-enzim- (ACE-) gátló, β-blokkoló és mine­ralokorti­koid­re­ceptor-antagonista, melyek I/A ajánlási szinttel szerepelnek a különböző szívelégtelenség-ajánlásokban. 2014-ben publikálták az áttörő sikert hozó, nagy jelentőségű PARADIGM-HF (heart failure) vizsgálatot, amelyben egy teljesen új gyógy­szer­cso­portot, az angiotenzinreceptor-blok­ko­ló/ ne­prilysininhibitor (ARNI-) ve­gyü­letek cso­portjába tartozó sacu­bitril/valsartant vizsgálták HFrEF-betegeken. A vizsgálat eredménye szerint a sacubitril/valsartan szignifikáns mértékben, 20%-kal csökkentette a cardiovascularis (CV) halálozás és a szívelégtelenség miatti hospitalizáció primer összetett végpontját, valamint 16%-kal csökkentette az összmortalitást egy aktív komparátorhoz, az HFrEF terá­piájában a legnagyobb evidenciákkal rendelkező ena­laprilhoz képest. Az Európai Kardiológusok Társasága (European Society of Cardiology, ESC) 2016-os szívelégtelenség-irányelve I/B evidenciaszinttel javasolja a sacubitril/ valsartan alkalmazását ACEI helyett a szív­elégtelenség miatti hospitalizáció és halálozás csökkentése céljából olyan ambuláns HFrEF-betegek esetén, akik az optimális ACEI, β-blokkoló (BB) és mineralokorti­koidreceptor-antagonista (MRA-) kezelés ellenére is panaszosak maradnak. A ké­sőb­biekben sacubitril/valsartannal több ki­­sebb vizsgálatot is pub­likáltak kissé eltérő indikációkkal és más betegcsoportokon. A PIONEER-HF vizs­gálat bizonyította, hogy a sacubitril/valsartan terápia korai, az akut szívelégte­lenség stabilizá­cióját követően történő megkezdése biztonságos és hatékony HFrEF-betegek esetén, gyorsabban csökkenti a szív­elég­telenség prognózisával korreláló NT-pro­BNP-szin­tet, mint az enalapril. A TRANSITION és a TITRATION vizsgálat a sacubitril/valsartan terápia kezdetéről, a dózistitrálás módjáról adott hasznos információkat. A sacubitril/ valsartan megjelenése új korszak kezdetét jelentette néhány évvel ezelőtt a HFrEF terápiájában. Ez a korszak Magyarországon most zajlik. Elképzelhető, hogy az SGLT-2-inhibitoroknak köszönhetően egy újabb korszak kapujában állunk, és erre várhatóan választ ad majd az ESC idén megjelenő új szívelégtelenség-ajánlása.

Ideggyógyászati Szemle

CADASIL és egyéb familiáris agyi kisérbetegségek - Az öröklődő ischaemiás stroke és dementia mind gyakrabban diagnosztizált háttere

GUNDA Bence, HUGUES Chabriat, BERECZKI Dániel

A CADASIL (Cerebral Autosomal Dominant Arteriopathy with Subcortical Infarcts and Leukoencephalopathy) az utóbbi évtizedben a vascularis neurológia érdeklődésének homlokterébe került, mint a felnőttkori agyi ischaemia és vascularis dementia leggyakoribb öröklődő oka. Ez az autoszomális domináns módon öröklődő agyi kisérbetegség a sporadikus, hipertenzív eredetűtől eltérően már fiatal felnőttkorban, vascularis kockázati tényezők hiányában jelentkezik ischaemiás epizódokkal, majd fokozatos dementálódással, első megnyilvánulása lehet migrén aurával, és sokszor jár pszichiátriai zavarokkal. A tüneteket több mint egy évtizeddel megelőző MR-elváltozások a betegségre jellemző mintázatot mutatnak. Amióta a kilencvenes évek elején sikerült azonosítani a szindrómáért felelős genetikai eltérést, a simaizomsejtek transzmembrán-receptorát kódoló NOTCH 3 gén mutációját, jelentősen felgyorsult a betegség molekuláris és vascularis patogenezisének megismerése. Ez azért is fontos, mert a fiatal életkorban, vascularis kockázati tényezők és társbetegségek hiányában jelentkező CADASIL a subcorticalis agyi ischaemia és vascularis dementia tiszta genetikai modelljét nyújtja, így tanulmányozása segíti a jóval gyakoribb sporadikus formák megértését is. Ezen túlmenően a CADASIL a szekunder migrén egyik legjobban tanulmányozott példája is. Az öröklődő agyi kisérbetegségek egyéb formái (CARASIL, HERNS, CRV, HVR, PXE stb.) egyelőre jóval kevésbé ismertek. A CADASIL egyre inkább bekerült a neurológus társadalom köztudatába, amely az MRI szélesebb körű elérhetőségével együtt a betegség mind gyakoribb diagnosztizálásához vezetett. Ennek ellenére jelentősége még ma is valószínűleg alulértékelt. Ez az írás igyekszik összefoglalni jelenlegi ismereteinket a CADASIL-ról - külön hangsúlyt fektetve a diagnózis, illetve a differenciáldiagnózis kérdéseire.