BEVEZETÉS - Az epeúti szövődmények ma is gyakoriak májátültetés után. Fő megjelenési formájuk anastomoticus és intrahepaticus. Míg az anastomoticus típus jobban kezelhető, sebészi vagy minimálisan invazív módszerekkel, addig a májon belüli megjelenési forma gyakran retranszplantációt igényel. Az utóbbiak kezelését kíséreltük meg percutan bevezetett fémstentekkel. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az 1995 óta Budapesten májátültetésen átesett betegek közül 20 esetben kíséreltük meg intrahepaticus szűkületek kezelését. Harmincnégy percutan transhepaticus kolangiográfiát, ebből 33 sikeres drenázst végeztünk. A szűkületeket 58 esetben tágítottuk ballonkatéterekkel, illetve 13 betegbe 20 öntáguló fémstentet implantáltunk. Egy vérzéses szövődményt okoztunk, amelyet szelektív embolizációval tudtunk kezelni. EREDMÉNYEK - Az átlagos követési idő 35 hónap. Tizennégy beteg tünetmentes, közülük 12 esett át fémstentbeültetésen, illetve négyen retranszplantáción (kettő fémstentbeültetés után). Egy beteg fémstentbeültetés után tartós külső drenázst is visel a retranszplantációra várva. Összesen hét retranszplantáció történt, közülük három beteget veszítettünk el: két beteg a várakozás ideje alatt hunyt el, egy betegnek külső drenázsa volt, illetve egy betegünkbe nem sikerült drenázskatétert bevezetnünk. Fémstentbeültetés után beteget nem vesztettünk el. KÖVETKEZTETÉS - A fémstent-implantáció megfelelő előkészítés után biztonságos kezelési stratégiát jelent az intrahepaticus epeútszűkületek kezelésében. A betegek tünetmentessége a retranszplantációig fenntartható, szerencsés esetben a retranszplantáció elkerülhető.

BEVEZETÉS - A végstádiumú májelégtelenség kezelésére rutinszerűen alkalmazott májátültetés egyik ritka szövődménye a vena cava inferior anastomosisainak szűkülete. A posztoperatív szakban sebészi megoldásuk kockázatos, így nagy a szerepük az intervenciós radiológiai módszereknek. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az 1995 és 2008 között, Budapesten transzplantált, 365 beteg közül 11 beteg 12 vena cava szűkületét kezeltük. Egy beteg esetében retranszplantáció történt, amely után ismételt cavaszűkület alakult ki. Hat esetben 10-25 mm átmérőjű ballonkatéterekkel tágítást, hat esetben 12-24 mm átmérőjű stentek behelyezését végeztük, vena femoralis behatolásból. EREDMÉNYEK - A beavatkozások sikerét a vena cava superior és inferior közötti nyomásgradiens csökkenésével, a morfológiai eredménnyel és a klinikai tünetek változásával mértük. A nyomásgradiens a beavatkozások után átlagosan 14 Hgmm-ről 8 Hgmm-re csökkent. A vesefunkciók 11 esetben voltak érintettek, a beavatkozások után hat esetben észleltünk javulást. A négy, tartósan elégtelen vesefunkciójú beteg közül (egy beteg veseelégtelensége a retranszplantáció után sem javult) hármat vesztettünk el. Egy szövődmény volt: a kimozdult stent sebészi rögzítést igényelt. KÖVETKEZTETÉS - A vena cava inferior májátültetés utáni szűkületei súlyos szövődménynek számítanak a máj és a vese vénás pangása, a termelődő ascites és hydrothorax miatt. Mivel a sebészi megoldás kockázatos, mielőbbi intervenciós radiológiai kezelés szükséges. A tágítást követő rugalmas visszaszűkülés miatt elsősorban nagy lumenű öntáguló fémstentektől várható jobb klinikai eredmény.

Célkitűzés - A percutan vertebroplastica (PVP) a kompressziós csigolyatörések aktív kezelésének gyors és egyszerű, minimálisan invazív módszere, mely hatékonyan csillapítja a fájdalmat, és korai mobilizációt tesz lehetővé. Hátránya, hogy a komprimált csigolyában a híg csontcement véletlenszerű penetrációja nehezen kontrollálható, extravertebralis terjedése viszonylag gyakori szövődmény. Most azt vizsgáltuk, hogy rádiófrekvenciás fűtés segítségével szabályozott viszkozitású cement kontrolállt befecskendezése csökkenti-e hasonló szövődmények előfordulását legalább a hagyományos vertebroplasticával összevethető klinikai eredmények mellett. Anyag és módszer - Etikai bizottság által engedélyezett többcentrumos klinikai vizsgálat keretében rádiófrekvenciamodulált percutan csigolyastabilizáció (RF-PVS) módszerével kezeltük 28 beteg 32 összeroppant csigolyáját. A rendszer híg polimetil-metakrilát csontcementet fecskendez be nyomáskontrollált hidraulikus pumpa segítségével, miközben a cement viszkozitását közvetlenül a csigolyába lépés előtt rádiófrekvenciás fűtés segítségével növeli meg. Röntgenfelvétellel és CT-vel vizsgáltuk az extravertebralis cementszivárgás előfordulását. A fájdalom intenzitását vizuális analógskálán (VAS), míg a betegek funkcionális aktivitását az Oswestry Disability Index (ODI) segítségével hasonlítottuk össze a beavatkozás előtt és azt követően egy nappal, illetve egy és három hónappal. Eredmények - A beavatkozás minden esetben sikeres volt. Klinikai szövődmény, intraspinalis vagy intraforaminalis cementszivárgás nem volt. Kilenc esetben (29%) a törött zárólemez mentén csekély mennyiségű cement került az intervertebralis résbe. A fájdalom mértéke három hónap után átlag 7,0-ről 2,5-re, a fájdalom okozta inaktivitás 52- ről 23%-ra csökkent. Következtetés - Kompressziós törés esetén a csontcement kontrollált befecskendezése RF-PVS módszerével kevés eset alapján alkalmas a klinikailag veszélyes extravertebralis cementszivárgás megelőzésére, a hagyományos vertebroplasticával megegyező klinikai hatékonyság mellett.

Az intervenciós radiológia viszonylag új, nagyon dinamikusan fejlődő, költséghatékony ága a radiológiának. Célja a műtétet segítő vagy helyettesítő és sok esetben életmentő beavatkozások végzése valamely képalkotó eljárás (leggyakrabban angiográfia, röntgenátvilágítás) révén. Az intervenciós radiológiai eljárások során rendszerint nagyobb sugárterhelés éri mind a személyzetet, mind a pácienseket, mint a hagyományos röntgenfelvételezés vagy -átvilágítás alkalmával. Ezért determinisztikus sugárhatások is előfordulhatnak. A dózismérés eszköztárába a filmdozimetria, a termolumineszcens dozimetria, a dózis-mező szorzat mérése, a félvezető detektorok és a személyi elektronikus doziméter tartoznak. A sugárterhelés csökkentésének alapja - mind a páciens, mind a személyzet számára - a sugárvédelmi képzés. Fontos szabály, hogy a beteg sugárterhelésének csökkentése együttjár a személyzet sugárterhelésének csökkentésével. Megfelelő eszközökkel és képzéssel a legtöbb sérülés elkerülhető.

BEVEZETÉS - A truncus coeliacus veleszületett hiánya és csaknem teljes szűkülete ritka fejlődési rendellenesség, rendszerint diagnosztikus angiográfia során észlelt melléklelet. Jelentősége akkor van, ha lokális intraarteriális kemoperfúziót vagy kemoembolizációt tervezünk, rendszerint előrehaladott malignus májdaganatok eseteiben. Ilyenkor a máj artériás ellátása az arteria mesenterica superioron át a gastroduodenalis árkádon keresztül történik. Az arteria hepatica communisban ezekben az esetekben a keringés iránya megfordul, az arteria lienalis és az arteria gastrica sinistra vérellátásának biztosítása érdekében. ESETISMERTETÉS - Két beteg, egy 61 éves és egy 75 éves férfi esetét ismertetik a szerzők. Mindkét betegnél hepatocellularis carcinoma miatt lokális intraarteriális kemoterápiát terveztek, azonban egyiküknél truncus coeliacus atresia, a másik betegnél truncus coeliacus szűkület miatt nem kerülhetett sor a tervezett kezelésre. KÖVETKEZTETÉS - Az érfejlődési rendellenességek és anatómiai variációk felismerése alapvetően befolyásolja az intervenciós terápia megtervezését.