Carcinoid tumorok
RÁCZ Károly
2005. JANUÁR 20.
Lege Artis Medicinae - 2005;15(01)
RÁCZ Károly
2005. JANUÁR 20.
Lege Artis Medicinae - 2005;15(01)
A carcinoid tumorok ritka daganatok; hagyományos osztályozásuk alapján három alcsoportba sorolhatók, az előbél, a középbél és az utóbél carcinoid tumoraira. Neuroendokrin sejt eredetük és hasonló szövettani sajátosságaik ellenére a különböző lokalizációjú carcinoid tumorok molekuláris háttere, patogenezise, a betegséghez társuló klinikai tünetek, a diagnosztika és terápia lehetőségei, valamint a betegség prognózisa lényegesen különbözhet. Bár a carcinoid tumorok diagnózisához érzékeny biokémiai markerek (a szérum kromogranin A-koncentrációja, az 5-hidroxi-indolecetsav mennyisége a 24 órán át gyűjtött vizeletben) és lokalizációs módszerek (szomatosztatinreceptor-szcintigráfia, pozitronemissziós tomográfia) állnak rendelkezésre, a daganatokat javarészt a betegség előrehaladott stádiumában ismerik fel. A betegek jelentős részénél az előrehaladott stádium, a távoli metasztázisok miatt sebészi módszerekkel nem érhető el teljes gyógyulás, azonban ezekben az esetekben is számításba kell venni a daganat megkisebbítésének sebészi lehetőségeit. A carcinoid tumorokhoz társuló klinikai tünetek kezelésének jelenleg leghatásosabb eszközei a szomatosztatinanalóg készítmények (octreotid, lanreotid); a tünetek megszüntetésén vagy enyhítésén kívül tumorgátló hatásuk révén akár hosszú éveken keresztül stabilizálhatják a tumorok növekedését, illetve ritkán daganatregressziót válthatnak ki. Napjainkban radioaktív izotóppal jelölt szomatosztatinanalógokkal folynak klinikai vizsgálatok, amelyek a carcinoid tumoros betegek számára új terápiás lehetőséget kínálnak.
Lege Artis Medicinae
Már több mint tíz éve ismert, hogy az 5-aminolevulinsav akkumulálódik a rákos daganatban, majd protoporfirinné alakul át, s ez - megfelelõ hullámhosszú fénnyel megvilágítva - élénk vörös színnel fluoreszkál. Ezt a sajátos jelenséget eddig is több daganatos betegség - a nyelõcsõ, a hörgõk, a húgyhólyag, a méh, a bõr és a szájüreg daganatai - diagnosztikájában hasznosították eredményesen. Azonban a hörgõk és a felsõ légutak daganatainak vizsgálatáról szóló közlemények eddig csak elõzetes jellegűek voltak, és az eredmények sem voltak eléggé meggyõzõk.
Lege Artis Medicinae
CÉLKITŰZÉS - A hangulatzavarok gyakoriságuk miatt népegészségügyi problémát jelentenek. Sokszor komorbiditásként találkozunk velük, szomatikus betegségek mellett is kialakulnak. A hazai irodalomban kevés felmérés található e témakörben. Vizsgálatunkban a depresszió előfordulását vettük számba hazai általános kórházak különböző osztályain. MÓDSZER - Kilenc hazai kórház különböző szomatikus osztályain kezelt, 2423 beteg kérdőíves vizsgálatával mértük fel a depresszió gyakoriságát és az antidepresszívumok használatát. A depresszió mérésére a Beck-féle depresszió-kérdőívet alkalmaztuk. EREDMÉNYEK - A teljes mintában a depresszió átlagpontszáma 12,9 volt. A pontszám a betegek 46,4%-ánál a patológiás tartományba esett. A legnagyobb számban a reumatológiai, a neurológiai és a rehabilitációs osztályokon fekvő betegek körében állapítottunk meg depressziót. Igen alacsony volt az antidepresszívumok használatának aránya a depresszióra jellemző pontszámot elért betegek között (az egyes osztályokon 0-11,9%). KÖVETKEZTETÉS - A hangulatzavarok szűrése és kezelése a szomatikus betegségben szenvedők körében is fontos. Ez a konzultációs-kapcsolati pszichiátria gyakorlati fontosságára hívja fel a figyelmet.
Lege Artis Medicinae
Az Egyesült Államok határain túlnyúló jelentõségű az Amerikai Kardiológiai Társaság (AHA) kongresszusa, amelyet ezúttal New Orleansban rendeztek meg 2004 novemberében. A résztvevõk száma önmagáért beszél: 35 000 fõ. A Félhold Városa (ugyanis az õsi, franciák által alapított városmag a Mississipi kanyarulatában fekszik) hatalmas kongresszusi központjában már a hivatalos megnyitó elõtti szombaton megkezdõdtek a programok. Ezek egyike a REACH tanulmány elsõ éves tapasztalatainak értékelése volt.
Lege Artis Medicinae
A 2-es típusú diabetesben szenvedő betegeket orális antidiabetikummal kezeljük, ha a diéta és a fokozott fizikai aktivitás önmagában nem vezet kellő eredményre. A hazánkban jelenleg rendelkezésre álló orális antidiabetikumok két fő hatástani csoportba sorolhatók. A nem hypoglykaemizáló antihyperglykaemiás készítmények közé tartoznak az α-glükozidáz-enzim-gátlók (akarbóz), a biguanid vegyületek (metformin, buformin) és a tiazolidindionok (rosiglitazon); az inzulinelválasztást serkentők (inzulinszekretagógok) hatástani csoportjába pedig a szulfonilureakészítmények (gliclazid, glimepirid, glibenclamid, glipizid, gliquidon) és az étkezési vércukorszintet szabályozók, más néven prandialis glükózregulátorok (repaglinid, nateglinid). Az akarbóz elsősorban az étkezés utáni vércukorszint- emelkedést csökkenti. A metformin jól alkalmazható a túlsúlyos, inzulinrezisztens betegek kezelésére, a buformin mára már kiszorult a terápiás gyakorlatból. A tiazolidindionok egyetlen hazai képviselője, a rosiglitazon kombinációs kezelési formában, inzulinrezisztens esetekben választható abban a reményben, hogy adása a metabolikus szindróma más tüneteit is előnyösen befolyásolja. Az inzulinszekretagóg szulfonilureák öt képviselője érhető el hazánkban. Hatástani tulajdonságaik megismerését követően a gyakorlatban e gyógyszercsoportból azt a készítményt kell választani, amelyik leginkább megfelel az adott betegnek. A prandialis glükózregulátorok a cukorbetegség kórfejlődésének korai szakaszában alkalmazhatók monoterápiában vagy kombinációs kezelési formában. Számos klinikai vizsgálat eredménye alapján ma már megfogalmazhatók az orális antidiabetikus kezelés tényeken alapuló ajánlásai.
Lege Artis Medicinae
Kezelés: A beválasztott betegek a vizsgálatot megelõzõen egy hónapig szedték a korábban alkalmazott antihipertenzív gyógyszereiket - angiotenzinkonvertáz- (ACE-) gátlót mindenképpen. Az egy hónap elteltével ezeket a gyógyszereket abbahagyták, és vagy napi 40 mg telmisartant vagy 10 mg enalaprilt kaptak egy adagban. Négy hét múlva a kezdõ adagot a kétszeresére (80 mg telmisartan, 20 mg enalapril) titrálták. Ha a vizsgáló szükségesnek érezte, kéthavi kezelés után a dózist csökkenthette, emelni viszont nem emelhette.
Lege Artis Medicinae
A transzplantáció után alkalmazott immunszuppresszív terápia nemcsak fogékonnyá teszi a beteget a fertőzésekkel szemben, hanem a daganatsejtek felismerésének és eliminálásának funkcióját is károsítja. Vizsgálatunkat a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján végeztük. A beválasztási kritériumok megállapítását követően 570 beteget vontunk be a vizsgálatba. Néztük a betegek életkorát, nemét, az alkalmazott immunszuppresszív terápiát, valamint kerestük a különböző immunszuppresszív szerek és a daganat típusa közötti kapcsolatot. 81 esetben diagnosztizáltunk „de novo” daganatot. A cyclosporint és tacrolimust szedők körében az átlagéletkorban (p = 0,734) és a testtömegindexben (p = 0,543) szignifikáns különbséget nem találtunk. A két betegcsoport között a graft működését tekintve szignifikáns eltérés nem mutatkozott (Tac vs. Cyc; 44 vs. 20). A vesetranszplantáltak körében a transzplantációtól a daganat diagnózisáig eltelt idő függvényében a prostata- és a méhnyakrák alakult ki a leghamarabb, de szignifikáns különbség nem mutatkozott. A bőrdaganatok előfordulása a leggyakoribb, ezt követik a poszttranszplantációs lymphoproliferativ betegségek. A tumorok kialakulásának növekvő kockázata legfőképpen az immunszuppresszív terápiára vezethető vissza.
Klinikai Onkológia
A daganatok stromáját hosszú időn át úgy tekintették, mint ártatlan mellékszereplőt, ami nem befolyásolja a tumorok biológiai viselkedését. Ez a nézet az elmúlt 20 évben jelentősen megváltozott. Ismereteink gazdagodásával bebizonyosodott, hogy a stroma minden egyes sejtes eleme és alapállománya is aktív résztvevő a daganat kialakulásában és progressziójában. A kezdetben védőszerepet is játszó stromát a daganatsejtek gyorsan saját szolgálatukba állítják. Gyakorlatilag nincs olyan stromalis komponens, amely ne befolyásolná a rosszindulatú daganatok viselkedését. Ez lehet a daganatsejtek proliferációjának, inváziójának serkentése a stroma merevségének növelésével, energiatermelés a tumorsejtek számára, citokinek, növekedési faktorok előállítása és prezentációja, a daganatok vérellátása. Ez a felismerés vezetett új típusú, a daganatos neostroma komponenseinek gátlását célzó terápiák tervezéséhez. Ezek közül a legsikeresebb az immun- és az angiogenezist gátló terápia, de számos más target gátlására is folyamatos próbálkozások tanúi lehetünk.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér és célkitűzések – A központi idegrendszeri (KIR) daganatok kezelése mindig sajátos szereppel bírt, számtalan sugárterápiás technológiai újítás, mint például a precíziós betegrögzítés, a non-koplanáris mezőelrendezés, a konformalitás, az ívbesugárzás, a fokuszáltan magas dózisok kiszolgáltatása, azaz a sugársebészet, a képfúzió-besugárzás tervezésbe vonása, vagy a re-irradiáció az agydaganatok gyógyítása során került elsők között a klinikai gyakorlatba. Módszerek és beteganyag – A Pécsi Tudományegyetemen két éve indult el a klinikai üzemmód egy korszerű multifunkcionális besugárzó készülékkel, a Novalis TX rendszerrel. A „real-time” 3D képvezérlés, a dinamikus ívbesugárzás, az ultrakonformalitás további fejlődési lehetőséget biztosítanak a KIR tumorok gyógyításánál is. Ilyen előrelépés lehet az agyi áttétek kezelése kapcsán alkalmazható szimultán teljeskoponya-besugárzás és frakcionált sztereotaxiás „sugársebészeti” vagy „integrált boost” ellátás, mely eljárás nemcsak szoliter vagy oligo-, hanem nagyobb számú (4–9) metasztázis és nem típusosan sugárérzé-keny szövettanú alapbetegség esetén is lehet az optimális kezelési forma. Ezt a módszert négy klinikai eset kapcsán mutatjuk be. Eredmények – A kezelést minden esetben komplettálni tudtuk, a másfél–három hetes terápiás időszak, illetve önmagában a néhány perces kezelések a betegeinknek megterhelést nem jelentettek. Három esetben látványos klinikai állapotjavulás mutatkozott, a képalkotó kontrollvizsgálatok remissziót, illetve stabil betegséget jeleztek. Következtetések – Első tapasztalataink szerint az eljárás könnyen reprodukálható, biztonságos és eddig reménytelennek tartott kórállapotok esetén is biztosíthatunk definitív dózisú ellátást betegeinknek.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér - A primer agytumorok leggyakoribb formáját a glialis daganatok képviselik. A tumorokat jellemző heterogenitás megnehezíti a diagnózist, a szövettani besorolást és a megfelelő terápia megválasztását is. A fejlődő terápiás eljárások ellenére a malignus gliomákban szenvedő betegek prognózisa továbbra is rossz, ezért a glialis tumorok a daganatkutatás egyik legsürgetőbb területét képviselik. A magas grádusú glialis daganatok magyarországi epidemiológiáját illetően nem állnak rendelkezésre részletes információk, így közleményünk első részében saját eredményeinkre támaszkodva ezeket az adatokat elemeztük. Módszer - Munkánk során a DEOEC Patológiai Intézetében 2007 és 2011 között szövettanilag diagnosztizált 214 magas grádusú glioma előfordulását elemezzük a tumorok grádusa, a betegek neme, életkora és a daganatok anatómiai elhelyezkedése szerint. Eredmények - Az esetek döntő része glioblastoma (182 eset), míg a maradék 32 eset anaplasztikus glioma volt. A betegek átlagéletkora 57 év (±16,4), a férfi:nő arány pedig 1,1:1 volt. A tumorok leggyakrabban a homloklebenyben fordultak elő, amit a halántéklebeny, a fali lebeny és a nyakszirti lebeny követ. Kapott adatainkat a gliomák patogenezisében szerepet játszó molekuláris útvonalak hibás génjeivel és kromoszomális régióival kapcsolatos legújabb információkkal egészítettük ki. Kifejtjük az érintett gének szerepét a gliomagenesisben és a modern molekuláris módszerek nyújtotta új ismereteket, melyek kedvezően befolyásolhatják a gliomák terápiáját és diagnosztikáját.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés, célkitűzés - A spinalis meningeomák a spinalis tumorok 25-46%-át alkotják. Kezelésükben a műtéti eltávolítás az elsődlegesen ajánlott kezelési módszer. Irodalmi adatok alapján számos sebészi kimenetelt befolyásoló tényezőt írtak le (köztük életkor, preoperatív neurológiai státusz, a reszekció mértéke és a szövettani alaptípus/grade). Közleményünk célja, hogy elemezzük sebészi tapasztalatainkat, a kimenetelt befolyásoló tényezőket és hosszú távú utánkövetési eredményeinket. Betegek és módszer - 2008-2016 között az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben spinalis meningeomával diagnosztizált és kezelt betegek retrospektív adatbázisát készítettük el. Vizsgáltuk a demográfiai adatokat, a preoperatív neurológiai tüneteket, a diagnosztikai képalkotó eredményeket, a patológiai eredményeket, az alkalmazott kezelési típusokat és a posztoperatív eredményeket. A vizsgálatba bevont összes beteg rendszeres klinikai és radiológiai utánkövetésen esett át. Eredmények - Adatbázisunkba összesen 153 beteg került, akik mindegyike sebészi kezelésen esett át. 112 nő és 41 férfi beteget vizsgáltunk. A betegek átlagos életkora 65,5 év volt. A műtétet követő 6. héten történő posztoperatív kontrollvizsgálatok 98,7%-ban a szenzoros és motoros funkciók javulását mutatták. A funkciók javulása a műtét után már közvetlenül észlelhető volt. Mindösszesen két esetben (1,30%) figyeltük meg a preoperatívan fennálló panaszok változatlanságát. Recidívát négy esetben (2,61%) tapasztaltunk. Következtetések - Eredményeink alapján spinalis meningeomák esetében a mielőbbi diagnózis és műtéti eltávolítás ajánlott, ami hatékony és elégséges kezelést tesz lehetővé. Hosszú távú utánkövetési adatok alapján a betegek meghatározó része tartósan tünetmentessé válik, és a betegség recidívájával is csak kevés esetben kell számolni.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás