A sclerosis multiplex (SM) a teljes populáció tekintetében ritka megbetegedés, magyarországi prevalenciája 83,9/100 000. Az első SM-regisztert az 1950-es évek közepén Dániában hozták létre, melyet világszerte először nemzeti, majd nemzetközi, akár 100 000-es nagyságrendű beteg adatait tartalmazó regiszterek megszületése követett. A regiszterek elsődleges célja korábban az epidemiológiai adatok (betegszám, prevalencia, incidencia, mortalitás, kísérő betegségek) meghatározása volt. Napjainkra az SM kezelésére használt gyógyszerek számának folyamatos növekedése, a hatásosság és a mellékhatásprofilok különbözősége a terápiás regiszterek használatát is nélkülözhetetlenné tette: egy-egy betegségmódosító kezelés (DMT) monitorozása elképzelhetetlenné vált a korszerű, pontosan vezetett, folyamatosan frissített elektronikus adatbázisok nélkül. A Szegedi Sclerosis Multiplex Regiszter 1993-ban „papíralapon” jött létre, melyet 2012-ben elektronikus, internetes felületről könnyen elérhető és frissíthető adatbázissá alakítottunk. Jelenleg több mint 600 beteg szociodemográfiai és klinikai adatait tartalmazza és a regisztert folyamatosan bővítjük az új betegek adataival és a régiek frissítésével. Lehetőséget nyújt a „klasszikus” klinikai adatok mellett a képalkotó (MRI) és az egyre fontosabbá váló pszichopatológiai és életminőség-vizsgálatok eredményeinek rögzítésére és elemzésére. Az elektronikus regiszter létrejötte nagyban elősegítette mind a terápiák monitorozását, mind az új epidemiológiai és pszichopatológiai vizsgálatok sikerességét.

BEVEZETÉS - Magyarországon az elöregedő társadalom komoly kihívások elé állítja az egészségügyi (és a szociális) ellátórendszert. Az időskorúak ellátásának komplex problémája miatt a geriátriai ellátás speciális integráló szemléletet kíván a hatékony működés érdekében. MÓDSZEREK - A magyar finanszírozó által elérhető adatok alapján, hazai és nemzetközi publikációkkal kiegészítve fogalmazunk meg ajánlásokat a geriátriai ellátásokkal kapcsolatban. EREDMÉNYEK - A publikus adatok alapján a geriátriai ellátások igénybevételének mértéke kicsi, Magyarországon belül komoly területi egyenlőtlenségek mutatkoznak. A járóbeteg-szakellátásban a geriátria szakmakódú eljárások száma csökkenő tendenciát mutat. MEGBESZÉLÉS - A hazai ellátórendszeren belül nem könnyű eligazodni az igénybe vehető szolgáltatások között, pedig nemzetközi példák alapján a geriátriai ellátás révén egészségnyereség-többlet realizálható. A hazai ellátórendszerben a geriátria szerepének növelése szükséges, ami a szakemberhiány kezelése, az ellátórendszerek közötti és az egészségügyön belüli szakmaközi kapcsolatok tisztázása és összehangolása révén valósulhat meg.

Célkitűzés - A dementia epidemiológiájának és a betegségsúlyosság megoszlásának becslése Magyarországon, a rendelkezésre álló, publikált források alapján. Populációs becslés végzése 2008-ra és ennek kiterjesztése 2050-re. Módszer - A hazai és a nemzetközi szakirodalom, valamint a hazai források alapján áttekintjük a dementia magyarországi epidemiológiáját korcsoportos bontásban, valamint MMSE-kategóriák szerint, és ezek felhasználásával készítünk becslést a teljes populációra. Eredmény - A dementia becsült magyarországi epidemiológiája, a rendelkezésre álló hazai adatok alapján, jelentős eltérést mutat a nemzetközileg közölt adatokhoz képest. Korábbi felmérések adatai alapján a demens betegek becsült száma 2008-ban hazánkban 530-917 ezer fő. A nemzetközi prevalenciaadatokat alkalmazva a magyarországi korcsoportos népességszámra azonban ennél kisebb értéket, 101 ezer fős demens populációt kapunk. Következtetés - A hazai adatok alapján becsült érték valószínűleg a valós érték jelentős felülbecslése, a nemzetközi adatok alapján becsült érték pedig nagy valószínűséggel a valós érték jelentős alulbecslése. A dementia hazai epidemiológiájának megismerése érdekében reprezentatív felmérés elvégzése szükséges, ennek hiányában az egészségügyi és szociális ágazat nem tud felkészülni a várhatóan növekvő számú beteg ellátására.

Háttér és célkitûzés – Tanulmányunk célja a járóbeteg-szakellátásban neurológiai kórképekkel megjelenő betegek rehabilitációs ellátásának és gondozásának elemzése a fizioterápiás területen. Módszerek – Az elemzésben szereplő adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozási adatbázisá­ból származnak (2009. év). Az elemzésbe a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) szerinti „G00–G99 Az idegrendszer betegségei” kórképekkel megjelenő és fizioterápiás ellátásban részesült betegek kerültek bevonásra. Eredmények – 2009-ben neurológiai panaszokkal 190 986 beteg került a fizioterápiás ellátásra a járóbeteg-szakrendelőkben, akik 1 331 675 esetszámmal 388,215 millió forint társadalombiztosítási támogatást vettek igénybe. Az „Ideg, ideggyök- és plexus-rendellenességek” alcsoport betegszámainak átlagértéke férfiaknál 39 beteg/10 000 lakos, nőknél pedig 66 beteg/10 000 lakos. Az „Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák” betegszáma férfiaknál 49 beteg/10 000 lakos, nőknél pedig 35 beteg/10 000 lakos. Az „Epizodikus és paroxysmalis rendellenességek” évi betegszámok 10 000 lakosra vetítve férfi nemnél 33, női nemnél pedig 52. Következtetés – A járóbeteg-ellátások betegszámaiban a három leggyakoribb neurológiai alcsoport közül a női nem magasabb igénybevételi mutatói az „Ideg, ideggyök- és plexus-rendellenességek”, valamint az „Epizodikus és paroxysmalis rendellenességek” alcsoportban figyelhető meg, míg az „Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák” csoportnál a férfiak igénybevételi mutatói a magasabbak. A neurológiai betegek rehabilitációja és gondozása során a fizioterápiás ellátások igénybevételében jelentős nemek és korcsoportok közötti eltéréseket találtunk.

A cikk a magyar ápolásügy történetének fehér foltjait dolgozza fel, levéltári kutatómunka eredményei alapján. Bemutatja a magyar ápolásügy helyzetét a 20. század első felében, amikor az ápolás és az ápolóképzés központi kérdéssé vált, és a rendi ápolás mellett megjelentek a világi ápolás szervezetei is. Bemutat több ápolói szervezetet, amelyek az ápolás tarthatatlan helyzetének megoldását tűzték ki célul, és fő törekvésük az ápolói karnak az őt önfeláldozó hivatásánál fogva megillető helyre emelése volt. Ennek eszközei közé tartozott a szakképzettség megszerzésének biztosítása, szaksajtó működtetése és az ápolói érdekvédelem. Kiemelkedő szerepet játszott ebben az 1902-ben önszerveződéssel alakult Magyarországi Betegápolók és Ápolónők Országos Egyesülete, és annak elnöke, Mihalicza József, a magyar világi ápolás történetének méltánytalanul elfeledett alakja. A cikk megemlíti a magyar ápolásügy több elhivatott alakját is, akiknek tevékenysége eredményeképpen 1933-tól a politika beavatkozásáig képviselte a magyar ápolókat ápolói szervezet az Ápolók Nemzetközi Tanácsában (ICN).