Lege Artis Medicinae

Az aszpirintől a coxibokig A nem szteroid gyulladásgátló kezelés Janus-arca

NEMESÁNSZKY Elemér

2004. NOVEMBER 30.

Lege Artis Medicinae - 2005;15(01 klsz)

Az aszpirin felfedezése óta eltelt egy évszázadot meghaladó időszak, valamint a nem szteroid gyulladásgátló gyógyszerek alkalmazása során szerzett tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy a mellékhatások az életet is veszélyeztető szövődmények formájában is megnyilvánulhatnak. Különösen a rizikócsoportba sorolható betegek - kockázati tényezők: időskor, az anamnézisben gastroduodenalis ulcus, szteroidszedés, antikoaguláns kezelés - esetén fontos a gastroprotectio, azaz preventív medikáció a szövődmények elkerülése érdekében. Ebben a vonatkozásban a leghatékonyabb gyógyszercsoportnak a protonpumpa-inhibitorok bizonyultak. Az utóbbi években derült ki, hogy a prosztaglandinszintézis gátlása fokozza a thrombosisok kialakulásának veszélyét is. A nem szteroid gyulladásgátló szer párhuzamos szedése acetilszalicilsavval csökkenti annak cardioprotectiv hatékonyságát. A szövődmények tárháza tehát a szívés érrendszeri betegségek - különösen a myocardialis infarctus - incidenciájának növekedésével bővült. A ciklooxigenáz-2 izoenzimet szelektíven gátolják a coxibok. A coxibok alkalmazásakor jóval kisebb a gastrointestinalis mellékhatások veszélye, mint más nem szteroid gyulladásgátlók esetében. A COX-2-gátlás által viszont újabb, elsősorban kardiológiai szövődmények indukálódhatnak. Emiatt a rofecoxibot 2004. szeptember 30-án kivonták a forgalomból. A nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek alkalmazásának főbb javallatai: a láz, a fájdalom csillapítása és a gyulladás gátlása. Az indikációk köre egyre bővül, mivel az utóbbi években számos újabb kedvező hatásra derült fény. Tartós szedés esetén csökken a colorectalis adenomák, polipok és carcinomák, valamint a cholelithiasis incidenciája. Az irodalmi adatok arra utalnak, hogy nem szteroid gyulladáscsökkentők adásával késleltethető az Alzheimer-kór kialakulása.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Az esomeprazol gastrointestinalis protektív hatása Összehasonlító vizsgálatok a külföldi irodalomban

Az esomeprazol csillapítja a nem szteroid gyulladáscsökkentõk szedése következtében kialakuló felsõ gastrointestinalis tüneteket a folyamatos kezelés alatt álló betegek esetében

Lege Artis Medicinae

A gasztroenterológiai szakképzés változása az európai uniós csatlakozás nyomán

LONOVICS János

A gasztroenterológiai szakképzésnek az európai uniós képzési követelményekhez való igazítását a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium mintegy tíz évvel a csatlakozás elõtt gyakorlatilag már megvalósította. A harmonizáció alapját a European Union of Medical Specialists (EUMS) European Board of Gastroenterology ajánlása képezte. A Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium a gasztroenterológiai szakképzést ráépített szakképzési formában dolgozta ki. A ráépített szakképesítést három alapszakvizsga - belgyógyászat, sebészet, gyermekgyógyászat - esetében tette lehetõvé.

Lege Artis Medicinae

A kis dózisú acetilszalicilsav-terápia gastrointestinalis veszélyei

RÁCZ István

Az acetilszalicilsav a szintetizálása óta eltelt több mint 100 év alatt az egyik legsikeresebb gyógyszernek bizonyult. A kis dózisú, tartós acetilszalicilsav- terápia csökkenti a myocardialis infarctus kockázatát, a stroke gyakoriságát, valamint az artériás érbetegségek és emboliás betegségek által okozott halálozást is. Az acetilszalicilsav-kezelés terjedésével párhuzamosan bővülnek az ismeretek a szer gastrointestinalis kockázatáról, de a kedvező hatásokról is. Az acetilszalicilsav által okozott gastrointestinalis károsodások több tényezőre vezethetők vissza: a mucosa endogén prosztaglandinszintézisének gátlása, az ioncsapdahatás, a mucosalis barrier károsítása és a thrombocytaaggregáció- gátlás egyaránt szerepel a folyamatban. Epidemiológiai tanulmányok szerint a tartós, kis dózisú acetilszalicilsav-kezelés az akut felső gastrointestinalis vérzés kockázatát 1,5-2-szeresre növeli. Endoszkópos vizsgálatok ugyanakkor azt jelzik, hogy acetilszalicilsav tartós szedése mellett az esetek akár 10%-ában is kialakulhat gastroduodenalis fekély, legtöbbször tünetmentes formában. Idős életkorban és Helicobacter pylori- pozitivitás esetén nagyobb a veszélye annak, hogy az acetilszalicilsav fekélyt okoz. A gastroduodenalis szövődmények kockázatának csökkenése a Helicobacter pylori eradikációja mellett a preventív célú protonpumpagátló kezeléstől és az új típusú, kevésbé toxikus acetilszalicilsav- készítmények elterjedésétől várható. Az acetilszalicilsav által okozott vékonybél-eróziók és -fekélyek diagnosztikájában a vékonybél kapszulás endoszkópiája ígéretes módszer. A tartós acetilszalicilsav-kezelés növeli a vastagbél- diverticulumokból származó heveny vérzés veszélyét, különösen egyidejű nem szteroid gyulladásgátló kezelés mellett. A colorectalis carcinomák kemoprevenciójában a tartós, kis dózisú acetilszalicilsav kezelés hatásosnak ígérkezik.

Lege Artis Medicinae

A nem szteroid gyulladáscsökkentő kezelés felső tápcsatornai mellékhatásainak gyógyszeres megelőzése

HERSZÉNYI László, TULASSAY Zsolt

A rheumatoid arthritises és az osteoarthritises betegek kezelésében igen hatékonyak a nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek: a fájdalom és a gyulladás csökkentése révén jelentősen javul a betegek életminősége. A nem szteroid gyulladáscsökkentők tartós szedése esetén azonban jelentős a tápcsatornai szövődmények kockázata, s ennek komoly egészségügyi és gazdasági következményei vannak. A szövődmények szempontjából fontos az egyes kockázati betegcsoportok meghatározása, és racionalizálni kell a különböző kezelési stratégiákat. A 65 év alatti, acetilszalicilsavat nem szedő betegek esetében, akiknek az anamnézisében nem szerepel korábbi felső tápcsatornai esemény (kis vagy átlagos kockázatú beteg), a hagyományos, nem szelektív, nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek alkalmazásának van realitása. A nagy kockázatú betegek esetében - akiknek anamnézisében korábbi, felső tápcsatornai esemény szerepel vagy egyidejű acetilszalicilsavterápia is folyik - nem biztonságos a hagyományos, nem szelektív, nem szteroid gyulladáscsökkentő alkalmazása; ebben a csoportban coxibot, de legalábbis szelektív ciklooxigenáz-2- gátlót kell alkalmazni, vagy a hagyományos nem szteroid gyulladáscsökkentő szer mellé protonpumpagátló társítandó. A 65 év feletti betegek esetében, akiknek anamnézisében felső tápcsatornai esemény is szerepel, illetve acetilszalicilsavat is szednek - ők képezik az igen nagy kockázatú betegcsoportot - a legmegfelelőbb stratégia: coxib és protonpumpagátló együttes adása.

Lege Artis Medicinae

A nem szteroid gyulladáscsökkentők és alkalmazásuk újabb lehetőségei

MŰZES Györgyi

Újabb kutatások szerint a ciklooxigenáz- (COX-) enzimek által mediált, a prosztaglandinok szintéziséért felelős reakcióút oki szerepet játszhat a humán daganatok kialakulásában és progressziójában. A COX-2 számos premalignus és malignus elváltozásban túlexpresszálódik. A feltételezett procarcinogen hatásért - mint például a sejtproliferáció fokozódása, az apoptózis gátlása, a tumor neoangiogenesise és megnövekedett invazív készsége, a gazdaszervezetre gyakorolt immunszuppresszív hatás és a megváltozott xenobiotikum- metabolizmus - a képződő prosztanoidok, főleg a prosztaglandin E2, tehetők felelőssé. Epidemiológiai, állatkísérletes és humán vizsgálatok egyaránt igazolták a COX-1- és COX-2- gátlók (például az acetilszalicilsav és egyéb, nem szteroid gyulladácsökkentők), valamint a szelektív COX-2-gátlók (például a coxibok) előnyös, tumorellenes hatását. A lényegesen kedvezőbb mellékhatásprofilt figyelembe véve, a szelektív COX-2-gátlók hosszú távú adása alkalmassá teheti e szereket a carcinomás elfajulás megelőzésére és kezelésére egyaránt. Más vizsgálatok szerint a COX-2 a központi idegrendszer gyulladásos folyamataiban, például az Alzheimer- kórban is túltermelődik, így az enzim gátlása az Alzheimer-kór megelőzésében és kezelésében is lehetséges terápiás módozatot jelenthet.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdôívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnôtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali elôhívását mérô alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérô alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külsô orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérô tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Hypertonia és Nephrologia

Hyperkalaemia III. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A káliumszint mérése során a helyes vérvételi technika döntô fontosságú a korrekt eredmény érdekében. A kálium dominánsan intracellulárisan helyezkedik el, mechanikai behatások következtében könnyen felszabadul az izmokból, valamint a vér alakos elemeibôl. A vérvétel során ennek figyelembevétele fontos, nem megfelelô vérvételi technika esetén a valósnál magasabb, félrevezetô eredményt kapunk.

Lege Artis Medicinae

A háziorvoslásról - a gondolat szabadságával

BALÁZS Péter

A háziorvoslásról egy rövid történelmi áttekintés inkább fokozza, mintsem csökkenti a tisztánlátást, és segíti a helyes értékítéletet, valamint a megfelelő következtetések levonását. Világosabban láthatjuk a háziorvosi rendszer stratégiai lehetőségeit, aktuális hazai problémáit, a trendvonalak által kijelölt kényszerpályákat, és a rendelkezésünkre álló szabad mozgásteret. Jelen tanulmány szerint a humánerőforrás-helyzet és a szakmai viszonyok is kedvezőtlenek, a praxisok jövedelmei pedig részben a gazdaság szürkezónájából származnak. Jóllehet a trendek semmivel nem biztatnak, a mozgástér pedig szűk, innovatív megoldásokkal mégis kiléphetünk az évszázados merev keretekből. Teljesen újragondolva a rendszert az eredeti célok megtartásával, sőt kibővítésével, akár rövid távon is sikeresek lehetünk a háziorvosi ellátás valóban érdemi átszervezésében.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.