Az asthma bronchiale és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) nem annyira betegségek, inkább heterogén szindrómák. Tipikus megjelenésben az asthma és a COPD élesen elkülöníthető, de számos betegen mindkettő tünetei kimutathatóak. Ez az asthma-COPD átfedő szindróma (ACOS). Ismertetjük az ACOS patogenezisére, klinikai jellegzetességeire, diagnózisára és kezelésére vonatkozó jelenlegi eredményeket. A vizsgálatok korlátai miatt további kutatásokra van szükség, különösen a célzott terápia vonatkozásában.

A szerző ismerteti a világ különböző országainak 1998-as és 1999-es adatait a gyermek kori asthma prevalenciájáról; mindenütt igen gyakori ez a betegség. Budapesten 1995 és 1999 február között 1,88+0,87%-ról 2,26+0,95%-ra nőtt az orvos által diagnosztizált asthmás gyermekek aránya. Ennek a 20%-os növekedésnek a hátterében nem lehetett kimutatni sem a város légszennyezettségi mutatóinak (NO2, CO2, CO, ózon és szálló por) a romlását, sem az allergizáló növények pollenszámának számottevő emelkedését. Az élveszületések száma viszont ugyanezen négy év alatt 13%-kal csökkent az országban. A szerző ismerti azokat a tényezőket, amelyek szerepet játszhatnak az asthma gyakoribbá válásában, illetve néhány óvó rendszabályt javasol a folyamat lassítására.

Az asthma bronchiale olyan krónikus betegség, amely tünetei révén nagymértékben befolyásolja a betegek mindennapjait, így az asthmások életminősége szinte minden területen nehezített. A szerző célja az asthma életminőségre gyakorolt hatását vizsgáló saját és külföldi tanulmányok eredményeinek összefoglalása. A betegek életminőségét az általános, EuroQol és a betegségspecifikus életminőséget mérő kérdőív, a St. George’s Respiratory Questionnaire (SGRQ) segítségével ítélték meg. Az asthma súlyossága a nemzetközi GINA klaszszifikációs rendszernek megfelelően került megállapításra. A vizsgálatok eredményei alapján számszerűen igazolható, hogy az asthmás betegek betegségük miatt alacsonyabb életminőség-mutatókkal rendelkeznek a nem asthmás lakossághoz viszonyítva. Az életminőségét befolyásoló tényezők közül a kor, a nem és a légzésfunkció hatását vizsgálva kiderült, hogy a nők életminősége elmarad a férfiakétól, tehát több figyelmet kell fordítani a nőkre az asthma bronchiale gondozása során. Mivel a légzésfunkciós paraméterek és az életminőség között csak közepes korreláció (r=0,37) mutatható ki, az objektív mérésekkel igazolt légúti obstrukció mértéke alapján nem lehet megítélni, hogy a beteg hogy érzi magát. Normális értékek ellenére a betegek egy része sok esetben szorong, gyakran él át valós vagy álrohamokat, amely nagyobb gyógyszer-felhasználást jelent, állapotát a tüneti naplóban súlyosabbnak ítéli meg, mint amilyen az a valóságban. Az eredmények rámutatnak arra, hogy az asthma gondozása során nagyobb hangsúllyal kellene figyelembe venni a beteg önmaga által megítélt életminőségét és betegségéről alkotott véleményét a klinikai állapot, a tünetek és a laboratóriumi eredmények mellett.

A rhinitis allergicában szenvedő betegek 20–30%-ában a későbbiek során asthma bronchiale alakul ki. A szerzők keresik azokat a rizikó tényezőket, amelyek segítségével időben kiszűrhetők az asthma bronchiale várományosai. Egy prospektív vizsgálat keretében az ismert hajlamosító kórtörténeti adatokon, klinikai jeleken és laboratóriumi leleteken túlmenően vizsgálták a rhinitis allergicában szenvedő betegek bronchus reaktivitását (hisztaminnal és adenozinnal szemben), valamint a lymphocyták beta-adrenerg receptor számát és affinitását. Vizsgálataik során azt találták, hogy hisztaminra 31/40, adenozinra 20/40 gyermek válaszolt bronchusconstrictióval. 16 betegben mindkét provokációval pozitív reakciót kaptak. A beta-adrenerg receptorok számát és affinitását a kontroll csoporttal megegyezőnek találták. A szerzők véleménye az, hogy az asthma bronchiale kialakulása szempontjából azok a betegek veszélyeztetettek, akiknek kórosan fokozott a bronchusérzékenysége, illetve akiknek a lymphocyta beta-adrenerg receptor száma a gyermekkori normál érték alatt van, vagy évek alatt ez csökkenő tendenciát mutat. A választott módszerek prognosztikai értékét retrospektív vizsgálat dönti el.

Bár az asthma bronchiale differenciáldiagnosztikája tipikus esetben egyszerű, előfordulhatnak problémát okozó esetek. A diagnosztikai nehézségeken túlmenően nagy szükség van a légutakban folyó gyulladásos folyamatok intenzitásának követésére ahhoz, hogy az optimális kezelést beállíthassuk és a terápia hatékonyságát monitorozni tudjuk. A klinikumban hagyományosan rendelkezésre álló vizsgálómódszerek közé az elmúlt években egy új került, a kilégzett levegő nitrogén-monoxid- koncentrációjának mérése. Ennek segítségével egyedülálló, a korábbi vizsgálómódszereket kiegészítő információhoz juthatunk az asthmabetegségről. Segítségünkre van a diagnózis felállításában, a légúti gyulladás súlyosságának monitorozásában, és várhatólag klinikai rutinvizsgálattá válik az elkövetkező évtizedben. A kilégzett levegő nitrogén-monoxid-koncentrációja asthmás betegekben jelentősen emelkedett és ennek mértéke összefüggést mutat a légutak eozinofil sejtes gyulladásának mértékével, valamint a tünetekkel. A módszert, mint az asthmás légúti gyulladás kezelésének monitorozására alkalmas mérési lehetőséget, elfogadták klinikai vizsgálómódszerként az Egyesült Államokban és az Európai Unióban egyaránt.