[Célkitűzés - A krónikus betegségben, így például diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedők esetén gyakori a depresszió és a szorongás. A fájdalom erősebbnek tűnik azoknál a betegeknél, akiknél a fájdalomhoz depresszív tünetek csatlakoznak. Vizsgálatok szerint a pregabalin enyhíti a szorongást és a depressziót. Mindez felveti a kérdést: a pregabalin fájdalomcsillapító hatását analgetikus vagy hangulatjavító hatása eredményezi? A vizsgálat azt a célt tűzte ki, hogy kiderítse, a pregabalin diabeteses neuropathiás fájdalomban kifejtett pozitív hatása egyedül fájdalomcsillapító hatásának köszönhető-e, azaz kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom? Módszerek - A retrospektív vizsgálatban 46, olyan diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedő beteg pregabalinkezelés előtti és utáni NRS-pontszámait hasonlítottuk össze, akik HADS-pontszámai nem változtak a kezelés alatt. Eredmények - A pregabalinkezelés csökkentette az NRS-pontszámokat. Következtetés - A pregabalinkezelés során bekövetkező fájdalomcsökkenés független a pregabalin depresszióra és szorongásra gyakorolt hatásától.]

[Cél - A vizsgálat célja a migrénes betegek rohamfrekvenciájának és rohamkarakterisztikájának, továbbá a szoron­gásos vagy depresszív tünetek hatásának az értékelése, valamint a migrén és a házastársi kapcsolat minősége közötti kapcsolat feltárása volt. Módszer - Keresztmetszeti vizsgálatunkba harminc olyan migrénbeteget vontunk be, akiket 2018 júliusa és októ­bere között láttunk el kórházunk neurológiai ambulanciáján; a migrén diagnózist a Nemzetközi Fejfájástársaság 2013-as diagnosztikai kritériumai alapján állítottuk fel. Rögzítettük a betegek életkorát, nemét, fejfájásuk gyakoriságát és súlyosságát, depresszív jellegzetességeiket, szorongásos státuszukat és házasságukkal való elé­ge­dett­ségüket. A releváns paramétereket Beck-féle Depresszió Kérdőívvel (BDI), Spielberger-féle Szorongás Kérdőívvel (STAI), Maudsley-féle Házassági Kérdőívvel (MMQ) és vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel. Eredmények - A migrénsúlyosság VAS szerinti közép­értéke 6,93 ± 1,41 volt, a migrénrohamok átlagos száma pedig 4,50 ± 4,24. BDI: 12,66 ± 8,98; MMQ-M-pont­szám: 19,80 ± 12,52; MMQ-S-pontszám: 13,20 ± 9,53; STAI-S: 39,93 ± 10,87; STAI-T: 45,73 ± 8,96 (valamennyi középérték). Nem találtunk szignifikáns összefüggést az életkor, a migrénes rohamok száma, a rohamok időtar­tama, a fejfájás intenzitása, valamint a BDI-, STAI- és MMQ-pontszámok között (p > 0,05). Pozitív összefüggést találtunk az MMQ-S-, valamint a BDI- és STAI-S-pont­számok között (p < 0,05). Következtetés - A vizsgálatunkban szereplő migrénbetegek több mint fele szenvedett enyhe, közepes vagy súlyos fokú depressziótól. Pozitív összefüggést találtunk a szexuális élettel való elégedetlenség, valamint a dep­ressziót és szorongást mérő skálák pontszámai között.]

[Cél - A vizsgálat célja az idiopathiás carpal tunnel szindrómában (CTS) szenvedő betegek elektrofiziológiás stádiuma, tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje közötti kapcsolat meghatározása volt. Anyagok és módszerek - A vizsgálatba olyan 25 és 79 éves kor közötti személyeket vontunk be (n = 130 fő), akiket elektromiográfiás (EMG) laboratóriumunkban klinikai és elektrofiziológiás kritériumok szerint idiopathiás CTS-betegnek diagnosztizáltunk. A fájdalomintenzitást vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel nyugalomban és mozgás közben. A tüneti súlyosságot és a funkcionális státuszt a Boston Carpal Tunnel Skálával (BCTS) mértük fel. A BCTS részeként külön értékeltük a Tüneti súlyosság skálát (SSS) és a Funkcionális kapacitás skálát (FCS). A szorongást Beck-féle szorongás-kérdőívvel (BAI) értékeltük. Eredmények - A prospektív vizsgálatban 130 beteg (105 nő és 25 férfi) vett részt, átlagéletkoruk 46,95 ± 10,57 év volt. Az elektrofiziológiás stádium növekedésével nőtt az SSS- és az FCS-pontszám (p < 0,001). Nem volt szignifikáns kapcsolat az elektrofiziológiás stádium, valamint a VAS- vagy a BAI-pontszámok között. Pozitív korreláció volt kimutatható a VAS-pontszámok, valamint az SSS-, FCS- és BAI-pontszámok között (p < 0,001). A tüneti súlyosság és a funkcionális státusz összefüggést mutatott a szorongáspontszámokkal (p < 0,001). A III-as és magasabb stádiumú betegek SSS- és FCS-pontszámai szignifikánsan magasabbak voltak, mint az I-es és II-es stá­diumú CTS-betegeké (p < 0,01). Következtetés - A vizsgálat szignifikáns összefüggést mutatott ki a CTS-betegek tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje között. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy romlik a súlyosabb tünetekkel rendelkezők mentális állapota. Másrészt a közepesen súlyos tünetekkel rendelkezők számára is fel kellene ajánlani a pszichés támogatást. Az elektrofiziológiás mérés nem elégséges a betegség hatásainak értékelésére.]

[Célkitűzés - A modernkori egészségféltés a negatív affektivitás indikátoraihoz, összeesküvés-elméletekhez és paranormális hiedelmekhez is kapcsolódik egészséges személyekben. Kérdésfeltevés - A pilot vizsgálat célja a modernkori egészségféltés és a negatív affektivitás indikátorainak felmérése volt pszichiátriai betegek körében. Emellett a modernkori egészségféltés és a paranoid és szkizofrén tendenciák kapcsolatának felderítése is célunk volt. A vizsgálat módszere - Keresztmetszeti kérdőíves vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Szorongásos és/vagy hangulatzavarral diagnosztizált betegek (n = 66). Eredmény - A pszichiátriai betegek a szomatikus betegeknél magasabb fokú modernkori egészségféltéssel, szomatoszenzoros amplifikációs tendenciával és egészségszorongással jellemezhetők. A modernkori egészségféltés közepes erősségű kapcsolatot mutatott a paranoid (r = 0,35, p < 0,01) és a szkizofrén (r = 0,37, p < 0,01) tendenciákkal. A többszörös lineáris regressziós elemzésben a szomatoszenzoros amplifikáció (β = 0,452, p < 0,001) és a paranoia (β = 0,281, p < 0.01) járult hozzá szignifikáns mértékben a modernkori egészségféltéshez (R2 = 0,323, p < 0,001). Következtetés - A szorongásos és/vagy hangulatzavarral diagnosztizált betegekre fokozott mértékű egészségféltés, egészségszorongás és szomatoszenzoros amplifikáció jellemző. A modernkori egészségféltéshez paranoid tendencia kapcsolódik.]

Célkitűzés - Felmérést végeztünk 1992-94-ben az egyik kelet-magyarországi faluban, amelynek elsődleges célja a stroke kockázati tényezőinek vizsgálata volt; azonban magába foglalta a szomatikus, mentális és szociális-gazdasági jellemzők komplex felmérését is. Most ismertetjük a mentális zavarokra vonatkozó adatokat. Módszer - A szorongás-, depresszió-, dementia- és neurózisteszteket 535 személy esetében végeztük el; az orvosi nyilvántartás és a tesztek adatainak összehasonlítására 330 fő esetében került sor. Eredmények - A mentális zavarok gyakorisága a következő volt: szorongás 34,7% (súlyos), dementia 44,68% (enyhe), depresszió 66% (enyhe), 15,94% (közepes), 7,88% (súlyos), neurózis 66,73% (enyhe, közepes és súlyos, együttesen). Az 1960 óta meglevő orvosi nyilvántartási adatok és a teszt eredményei között megállapítható volt az eltérés: háromszor annyi neurózisesetet mértünk, mint amennyi az orvosi nyilvántartásban szerepelt. Megállapítható volt továbbá az agyi keringési zavar összekötő/híd szerepe a mentális és a szomatikus faktorok között. Következtetés - A vizsgálat eredménye tanúsítja a szomatikus, mentális és szociális-gazdasági jellemzők együttes felmérésének sikerességét. A tapasztalat bebizonyította, hogy 1. a betegközpontú orvosi ellátás egyszerre irányulhat a szomatikus és mentális zavarokra; 2. lehetséges csökkenteni a mentális zavarok kezelésének a hiányosságait; 3. van értelme a rendszeres adatgyűjtésnek azért, hogy tervezni lehessen az optimális prevenciót, az egészségügyi költségeket és a kapcsolódó döntéseket.