Gyermekkorban az ismétlődő húgyúti gyulladás (UTI) a veseszövet hegesedéséhez, majd az ennek talaján kialakuló krónikus veseelégtelenséghez (KVE) vezethet, amely vesepótló kezelést, vesetranszplantációt (VTx) tehet szükségessé. A húgyúti fejlődési rendellenességek különösen hajlamosítanak ismétlődő UTI-k megjelenésére. A visszatérő gyulladások során sérült veseszövet regenerálódását segíti elő a hősokkfehérje 72 (HSP72), amely a degradált fehérjék, sejtek helyreállításával véd a vesekárosodással szemben. A HSPA1B (1267)G allél hordozása csökkent HSP72-termelődést eredményez. Vizsgálatainkban 103 UTI, 26 VTx és 236 egészséges gyermek DNS-mintájában PCR-RFLP módszerrel meghatároztuk a HSPA1B A(1267)G-polimorfizmus előfordulását, és elemeztük a betegek klinikai adatait. A HSPA1B (1267)GG genotípus és HSPA1B (1267)G allél gyakrabban fordult elő az UTI (p=0,0001; CI: 1,378-2,68) és a VTx (p=0,014; CI: 2,29-187,7) -csoportokban a kontrollcsoporthoz képest, és összefüggést mutatott az UTI következtében kialakuló hegesedés (p=0,05; CI: 0,33-1,00) és a KVE kialakulására hajlamosító húgyúti fejlődési rendellenességek (p=0,0072; CI: 1,623-140,6) előfordulásával. Adataink alapján a HSPA1B (1267)G allél hordozása hajlamosíthat recidív UTI, valamint KVE kialakulására, ami felveti ennek a polimorfizmusnak a jelentőségét a mindennapi klinikai és terápiás gyakorlatban.

Célkitűzés - Az újabb vizsgálati eredmények kezdenek rávilágítani a mikrobiom szerepére a sclerosis multiplex patogenezisében. Azt is feltételezik, hogy a neuropatológiai változások összefüggésben állhatnak az antimikrobiális peptidek (AMP), köztük a defensinek rendellenes expressziójával és szabályozó funkciójával. Vizsgáltuk a DEFB1 gén egynukleotidos polimorfizmusának és a DEFB4 gén kópiaszám-polimorfizmusának a jelentőségét sclerosis multiplexben. Módszerek - A DEFB1-polimorfizmusokat - c.-20G > A (rs11362), DEFB1 c.-44C > G (rs1800972), DEFB1 c.—52G>A (rs1799946) - és a DEFB4-gén kópiaszámát vizsgáltuk 250, sclerosis multiplexben szenvedő beteg esetében. Kontrollcsoportonként 232, életkor és nem szerint illesztett egészséges véradó szolgált. ELISA-val határoztuk meg a humán b-defensin 2 peptid (hBD2) előfordulását a kontrollok és a betegek plazmájában. Eredmények - A DEFB1 c.-44C>G GG protektív genotípusa ritkábban fordult elő a betegek, mint a kontrollok csoportjában. A DEFB4-gén kisebb (<4) kópiaszámának a nagyobb frekvenciáját figyeltük meg a betegek, mint a kont­rollok esetében (43% vs. 28%). A keringő hBD2 szintjének mediánja a betegek esetében 150,6±12,71 pg/ml, a kont­rollcsoportban 262,1±23,82 pg/ml volt (p<0,0001). Az eredményeink szerint a b-defensinek szerepet játszanak a sclerosis multiplex kialakulásában.

Az utóbbi években a bizonyítékokon alapuló orvostudomány kritériuma szerint végzett széles körű kutatás nyomán a magzatok terhesség alatti veszélyeztetéséről rövid idő alatt igen nagy ismeretanyag gyűlt össze. Ennek következtében a magzati veszélyeztetés terén az állásfoglalás sok szempontból pontosabbá vált, számos korábbi feltételezés túlzottnak és alaptalannak bizonyult, a veszélyeztetettség köre szűkült. A közlemény ismerteti az erre vonatkozó legfontosabb adatokat az örökletes, a fertőzések okozta, az anyai betegségekből fakadó, a gyógyszerek által kiváltott, a sugárhatás következtében fellépő, valamint a speciális terhességi anomáliák miatt lehetséges magzati ártalmakat. A bemutatott adatok értelmében egyaránt szükséges, hogy a terhesség alatti magzati károsodást feltételezésektől mentesen, kizárólag bizonyítékértékű vizsgálatok eredményei alapján állapítsuk meg. Másrészt a ténylegesen meglévő magzati ártalom veszélyét is a valóságnak megfelelően súlyozva, pontosan vegyük számba.

Az elmúlt évtizedek folyamatos biotechnológiai fejlődése a XXI. század kezdetére ugrásszerű változáshoz vezetett a biomedicinában. Az emberi genom bázissorrendjének feltárása növekvő érdeklődést keltett a genetika iránt, noha változatlanul zavar tapasztalható a genetika hatásának megítélésében az orvosi gyakorlatban. A genomika fogalma még misztikusabb. A jelen munka röviden áttekinti a biotechnológiai fejlődésnek köszönhető legfontosabb előnyöket. Ezek révén az orvostudomány olyan szakaszhoz érkezett, amelyben az egyének genomjának vizsgálata segítségére lesz az orvosnak, hogy meghatározza az optimális megelőző intézkedést, a helyes diagnózist és a terápia megválasztását.

A Humán genom projekt fő célja a teljes emberi DNS-állomány szerkezetének feltárása, ami hozzávetőlegesen hárommilliárd bázispár szekvenciájának meghatározását jelenti. A program 1990-ben indult el, több ország állami támogatású kutatóintézeteiben, az eredményeket mindenki számára hozzáférhetően tették közre a világhálón. 1998-ban indult el a Celera privát szektor hasonló célú programja. A két projekt 2001-ben, összehangoltan jelentette be a humán genom első, nyers példányának elkészítését, és a két projekt kutatói a Nature, illetve a Science egy teljes számában taglalták az első eredményekből levonható következtetéseket. Az eredmények azt mutatták, hogy a genetikai információnak mindössze igen kis része (kevesebb mint 1%-a) íródik át fehérjékre. A gének becsült száma meglepően alacsony (30-40 ezer; ez a szám a későbbiekben 40-60 ezerre nőtt). Mindezek alapján az emberi komplexitás gyökerét feltehetően nem a gének számában, hanem az információs egységek (domének) variabilitásában kell keresnünk. A humán genom teljes szekvenciájának megismerésével lezárul a „pregenomiális” korszak, és elkezdődik a „posztgenomiális” időszak, amelyben a genetikai információ értelmezése és a gének funkciójának megismerése mellett az emberek közti genetikai variabilitás feltérképezése is nagy hangsúlyt kap.