A szerzők a 2010-2015 közötti magyarországi dialízisstatisz ti - kai adatokat prezentálják. A kérdőíves adatgyűjtést a Magyar Nephrologiai Társaság Dialízis Regiszter Bizottsága végezte. A vizsgált hat év során a dialízisprogramban kezelt betegek száma 8,4%-kal (évente 1,4%-kal), a dialízisbe kerülő új betegeké pedig 10,5%-kal (évente 1,75%) nőtt. Az előző - 2003 és 2009 közötti - időszakban sokkal erőteljesebb volt a növekedés: az új betegek száma átlagosan évente 7,5%-kal nőtt. A dialízisbe kerülő összes új betegek incidenciája 1 millió lakosra 2010-ben 440 fő, 2015-ben 486 fő volt. Az év végi (prevalens) betegszám 2010-ben 621, 2015-ben 643 fő volt 1 millió lakosra számítva. A peritonealis dialízis (PD) penetranciája az elmúlt hat évben gyakorlatilag nem változott (2010-ben 13,5%, 2015-ben 13,6%). A megfigyelt periódusban lényegében nem változott a dialízishez vezető alapbe - tegségek közül a diabetes mellitus és a hypertonia számaránya. Meglepetésre a dialízisprogramba kerülő új betegek átlagos életkora fokozatosan csökkent (2010-ben 66,9, 2015-ben 62,8 év). A transzplantációs várólistán lévő krónikusdialízis-programban kezeltek aránya az elmúlt években emelkedett (2009-ben 10,7%, 2015-ben 15,8%), és nőtt a vese át - ültetésen átesett betegek száma is (2010-ben 268, 2015-ben 356). A krónikusdialízis-programban kezelt betegek halálozási aránya kissé csökkent (14,4-13,1%).

A transzplantáció után a vezető halálokok a cardiovascularis betegségek, amelyek legfőbb kockázati tényezői a diabetes mellitus, hypertriglyceridaemia, az immunszuppresszív terápia, az obesitas és a dohányzás. Vizsgálatunkba 115 beteget vontunk be. Értékeltük az újonnan kialakult dyslipidaemia kockázati tényezőit és hatását az allograft funkciójára és morfológiájára a vesetranszplantáció után egy évvel. A normális lipidszintű és az újonnan kialakult dyslipidaemiás csoportok között a recipiens életkora (p=0,002) és a transzplantáció után egy évvel a testtömegindex (p=0,02) szignifikánsan különbözött. A trigliceridszint szignifikánsan eltért a cyclosporin-A-t és tacrolimust szedők között (3,02±1,51 mmol/l vs. 2,15±1,57 mmol/l; p=0,004). Az összkoleszterinszint is szignifikánsan eltért a cyclosporin-A-t és tacrolimust szedők között (5,43±1,23 mmol/l vs. 4,42±1,31 mmol/l, p=0,001). Az allograft funkciójában a transzplantáció után egy évvel nem volt szignifikáns különbség. A morfológiát tekintve az interstitialis fibrosis/tubulusatrophia a dyslipidaemiás és a nem dyslipidaemiás recipiensek között szignifikánsan eltért. Az újonnan kialakult dyslipidaemia károsítja a veseallograftot, amelyet ha időben nem ismerünk fel és nem kezelünk, nagy a kockázata a cardiovascularis mortalitásnak.

Három mérföldkőnek tekinthető műtét teremtette meg a magyar veseátültetést. Az 1902-ben Ullmann Imre kutyaműtéteivel kezdődő transzplantáció a technikai kivitelezhetőséget, Németh András 1962-es élő donoros transzplantációja és Perner Ferenc 1973-as programindító műtéte pedig már a valós lehetőséget jelentették a magyar betegek számára. Azóta több mint 5000 veseátültetés történt, és a műtéteket ma már a négy egyetemi centrumban végzik. 2009-ben országosan 248 veseátültetés történt (Budapest: 148, Szeged: 51, Pécs: 39, Debrecen: 34), ebből 24 élő donoros, kilenc kombinált vese-hasnyálmirigy átültetés volt. Az egészségügy romló finanszírozási helyzete ellenére az átültetések száma stagnál egy 15 éves időszakon belül, ami azonban nemzetközi összehasonlításban jelentős visszaesést jelent. Országunkban alacsony az élő donoros átültetések aránya, nincsen lehetőség a keresztdonációra, inkompatibilis átültetésre, nem megoldott a hiperszenzibilizált betegek átültetése, nem létezik „old-for-old” program. Mindezen problémák megoldását is eredményezheti a csatlakozás az Eurotransplanthoz, amely a szakma egyértelmű kívánsága a pozitív szlovén és horvát példa nyomán.

Egy nemzet csak hagyományainak tisztelete révén maradhat fenn, őrizheti meg identitását. Ezért is figyelemre méltó kezdeményezésnek tartom Radó János főszerkesztő úr részéről ennek a sorozatnak a megindítását. Petrányi Gyula professzor a XX. századi magyar belgyógyászat, ezen belül is a nefrológia és az immunológia kiemelkedő egyénisége, tevékenysége igen sokrétű volt. Munkásságáról készített összefoglalóm első része általános emberi nagyságával, valamint a glomerularis megbetegedések immunmodulációs kezelésében játszott szerepével foglalkozik. A második részben tárgyalom szerepét a veseszövettani vizsgálatok, a vesebetegek gondozása, szűrése, a művesekezelés elterjesztésében, a vesebeteg-ellátás fejlesztésében, valamint a klinikofarmakológia és a veseátültetés területén.

A szerzők bemutatják a magyarországi dialízisellátás statisztikai adatait a 2003-2009 közötti időszakban. Ezen periódusban a kérdőívalapú adatgyűjtést a Magyar Nephrologiai Társaság Dialízis Bizottsága végezte. A hat év alatt a dialízisprogramba került betegek száma 45,2%-kal (évente átlag 7,5%), az új betegek száma 51,2%-kal (évente 8,5%) növekedett. A hemodialízisprogramba belépők száma 39%-kal (évente 6,5%) emelkedett. Különösen nagy volt a peritonealisdialízis-programba került betegek számának növekedése: 80,6% (átlagban évente 13,4%). A dializáltak incidenciája 2003-ban 332/1 millió lakos volt, 2009-ben már 483/1 millió. A kezelt betegek pontprevalenciája év végén 2003-ban 437/1 millió lakos volt, 2009-ben 607/1 millióra emelkedett. A peritonealis dialízissel kezeltek számaránya 2009 végén az összes dializált 12,8%-a volt. Magyarország régiói között eltérések észlelhetők a betegek számában, a peritonealis dialízis penetranciájában és a vesepótló kezelések prevalenciájában. A végállapotú veseelégtelenséghez vezető betegségekben szenvedők között nő a diabetes és a hypertonia eredetű nephropathiások aránya, és csökken a glomerularis és tubulointerstitialis vesekárosodottaké. Az idősek száma és aránya évről évre folyamatosan nő. Csökken a vesetranszplantációs várólistán lévők aránya (a krónikus betegek 10,7%-a volt listán 2009 végén, míg 2003-ban még 20,0%-a). 2003-tól lassú csökkenés észlelhető a veseátültetések számában is. A krónikus dialíziskezelésben részesült betegek halálozása lassú emelkedést mutat. Magyarországon 2009 végén öt gyermek- és 58 felnőttdialízis-ellátóhely működött. A magyar dialíziscentrumok átlagosan 106 beteget kezelnek - szemben az optimálisnak tartott 60 fővel. A nefrológus szakorvosok száma 2003 és 2007 között emelkedett, azóta lassú csökkenést mutat. Hasonló a helyzet a nefrológus nővérek esetében is.