Bevezetés - A fejlett ipari országokban a lakosság átlagos élettartamának növekedése miatt egyre gyakrabban találkozunk nagyon idős korú (≥85 év) betegekkel. Jelenleg Japánban a leghosszabb a várható élettartam, így itt jól vizsgálható az igen idősek stroke-ja. Kevés, kis mintaelemszámú cikkből már tudható, hogy ebben a korcsoportban az elszenvedett cerebrovascularis betegség statisztikai jellegzetességei jelentősen különböznek a fiatalabbakétól. Betegek és vizsgálati módszerek - Az Akita Stroke Registryből kiválogattuk az 1996 és 1998 közötti első stroke-ot elszenvedett, 85 évnél idősebb betegeket. Eredmények - A regisztrált, 10 022 stroke-esetből 8046 volt első stroke (80,2%). Ebből 684 beteg életkora érte el a 85 évet (8,5%). A nemek aránya (nő/férfi) 1,89 volt. A teljes akitai populációban az első stroke incidenciája 222/100 000/év volt, míg a 85 évesnél idősebbek körében 1,085/100 000/év. A fő stroke-altípusok megoszlásában a cerebralis ischaemia a Japánban ismert 60% körüli érték helyett 73,3%-ban fordult elő a vizsgált korcsoportban, ezzel szemben a vérzéses történések kisebb arányban voltak jelen (intracerebralis haemorrhagia 20,6%, subarachnoidealis haemorrhagia 6,1%). A 85 évesnél idősebbeket a kockázati tényezők viszonylag ritkább előfordulása jellemezte, kivételt képeztek ez alól a pitvarfibrilláció (26,9%) és a cardiovascularis betegségek (34,2%). A halálozás aránya kifejezetten nagy volt, különösen a subarachnoidealis vérzéses alcsoportban. A halálozás legerősebb előrejelzője a tünetek kezdetekor jelentkező tudatzavar volt. Statisztikai szempontból erősségben a subarachnoidealis vérzés bizonyult a következőnek. Következtetés - A 85 évesnél idősebbek esetében viszonylag kevés hagyományos cardiovascularis kockázati tényező van jelen, mégis nagy gyakorisággal szenvednek el stroke-ot, a bekövetkezett agyi érkatasztrófa igen súlyos tüneteket okoz, és nagy arányban vezet halálhoz. Mindez implicit módon rávilágít az öregedés mint folyamat komplexitására, valamint megnöveli nemcsak a fiatal, de az idős emberek körében is a megelőzés, még inkább az aktív akut kezelés és a rehabilitáció jelentőségét.

A vizsgálat célja: Az időkorúak elesés rizikócsoportjának meghatározása, valamint az idősek ismereteinek felmérése az elesés kockázati tényezőiről. Anyag és módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti vizsgálat során a mintát a dél-alföldi régióban élő idősek alkották (N=379). Adatgyűjtéshez a STEADI elesés rizikócsoport meghatározó kérdőív mellett saját szerkesztésű kérdőívet alkalmaztunk. Utóbbi 15 kérdésből áll, rizikófaktorokkal kapcsolatos ismeretek felmérésre fókuszál. A statisztikai analízis során egyszerű leíró statisztika mellett Khi2 próbát és Mann-Whitney U tesztet alkalmaztunk. Eredmények: A vizsgált minta átlag életkora 71,96+ 6,8 év volt, a megkérdezettek 45%-a számolt be elesésről. A magasabb életkor (p=0,001), a szédülés (p=0,021), a polifarmácia (p=0,001) rizikófaktorok jelenléte bizonyítható volt az elesést már átélt időseknél. A minta 83%-a az elesés kockázati csoportjába tartozott. A válaszadók a külső tényezők hatását jobban ismerték, mint a belső kockázati tényezőket. Kevésbé tartották igaznak az elesést már átélt idősek az otthon rendezettségének (p=0,009) és a járást segítő eszközök alkalmazásának (p=0,010) preventív hatását. Következtetések: Az időskori elesés napjaink aktuális problémája, szükség van az idősek ismereteinek bővítésére az elesés kockázati tényezőivel kapcsolatban.

A biszfoszfonátok által kiváltott osteonecrosis már jó ideje ismert, de még mindig nem eléggé közismert betegség. Egyesek túlbecsülik az általa jelentett veszélyt, mások lekicsinylik. A nemzetközi irodalom legújabb információi és a klinikánkon kezelt 93 beteg kapcsán szerzett tapasztalatainkat foglaljuk össze ebben a közleményben. A betegség patomechanizmusának már ismert részleteit, rizikófaktorait, a felismerés módszereit, a kialakult kórállapot egyes stádiumait és a kezelési lehetőségeket tárgyaljuk részletesen. A gyógyítási nehézségek miatt nem hangsúlyozhatjuk eléggé a megelőzés fontosságát, hiszen a biszfoszfonátterápiát megelőző fogászati szanációval, illetve a későbbi, antibiotikus védelemben végzett beavatkozással a rizikóbetegek esetén is minimalizálható ennek a nagyon kellemetlen szövődménynek a kialakulása. A betegség gyógyításában kiemelendő a korai felismerés és a megfelelő szakintézetbe irányítás jelentősége.

BEVEZETÉS - A Buerger-kór nem atheroscleroticus eredetű, szegmentális, gyulladásos, progresszív obliteratív érbetegség. Dominálóan az alsó végtag kis- és középnagy artériáit, valamint a vénákat is érinti. Szoros összefüggést mutat a dohányzással. ESETISMERTETÉS - A 37 éves erdei munkás, erős dohányos betegnél a Buerger-kór felső végtagi manifesztációjaként a kéz ujjain súlyos, acralis amputációt igénylő gangraenosus elváltozások jelentek meg. Komplex gyógyszeres, valamint bal oldali kémiai, jobb oldali sebészi sympathectomia és mindkét oldali takarékos necrectomia, a dohányzás elhagyása és két ciklus cyclophosphamid adása után a beteg állapota jelentősen javult, fájdalmai szűntek, és - bár korlátozott mértékben - mindkét kezét használni tudta. KÖVETKEZTETÉSEK - A Buerger-kór tisztázatlan etiológiájú betegség, nem könnyű diagnosztizálni. A jó prognózis ellenére az oki terápia napjainkban sem megoldott, így kezelésében bevetésre kerül minden olyan antithromboticum, haemorrheologiai, vasodilatator és immunszuppresszív szer, amelyekkel az eddigiekben kedvező eredményeket értek el.

A szerző elemzi a leggyakrabban használt és megbízható glo - bális cardiovascularis kockázatbecslési módszereket. Csak azok a módszerek hasz - nosak, amelyek megfelelnek az amerikai és európai prevenciós irányelvek kívánalmainak és nagy adatbázisok feldolgozása alapján készültek. Az egyre bővülő is me - rethalmaz a legjobban ismert becslési módszerek folyamatos módosítását igénylik és egyre több, fontos tényezőt kell figyelembe venni annak érdekében, hogy a cardiovascularis betegségek megelőzése sikeres legyen. Kétfajta módszercsoportot ismerünk: 1. Csak a hagyományos, vagy szűkített forma, melyet az álta lános orvosi tevékenységet végző orvosok és a lakosság számára készítettek. Specialisták és kutatók számára készült modellek, melyek szélesebb elemzést adnak és sokkal több tényezőt használnak fel. Európában a PROCAM és a Heart Score egyes variációi a legalkalmasabbak a gyakorlati munkára, de lehetőség van az új ASCVD-becs - lés és a Reynolds-módszer használatára is a nemzeti korrekciós faktorok felhasz - nálása segítségével. A szélesebb körű, sok tényezőt alkalmazó módszerek közül a Mayo Klinika modellje, a Qrisk2 és az IHMRS egyaránt alkalmas a mélyebb epide - mio lógiai elemzésre és segíti a kutató tevékenységet.