HEGEDÛS Katalin, RISKÓ Ágnes, MÉSZÁROS Eszter
2004. NOVEMBER 21.
Lege Artis Medicinae - 2004;14(11)
BEVEZETÉS - A súlyos betegek kezelésére vagy gondozására vállalkozó egészségügyi szakemberek érzelmileg, intellektuálisan és fizikailag egyaránt túlterheltek. Ennek az állapotnak számos, olykor visszafordíthatatlan negatív következménye lehet, mint például a betegekkel, a hozzátartozókkal és a kollégákkal történő kommunikáció kifejezett nehézségei, a halmozódó, feldolgozatlan stressz szerteágazó ártalmai, a nagyon gyakori lelki kiégés súlyos testi és lelki tünetei, a magánélet kudarcai és nehézségei. Kutatásunkkal a hazai, klinikumban dolgozó szakemberek testi és lelkiállapotáról, életminőségéről kívántunk reális képet kapni, azért is, hogy a - már halaszthatatlannak tűnő - segítségnyújtás számukra hathatósabban valósuljon meg. MÓDSZEREK - A kutatás alapja a Hungarostudy kérdőív (2002) egészségügyi dolgozók számára módosított változata. Mintánkban 200, súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozó és kontrollcsoportként - a Hungarostudy vizsgálatból kiválasztott - 1356 nem egészségügyi dolgozó, valamint 227 egészségügyi dolgozó szerepel, összesen tehát 1783 fő. Mindhárom csoportban azonos a nemi, életkori és az iskolai végzettségi arány. Az eredményeket SPSS 10.0 statisztikai programmal elemeztük, az összefüggés- vizsgálatokat ANOVA teszttel végeztük. EREDMÉNYEK - A kérdőíves vizsgálatunkban résztvevők válaszainak elemzése - összevetve a más egészségügyi területen dolgozók, illetve a nem egészségügyiek kontrollcsoportjával - azt bizonyítja, hogy a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók körében kiugróan sok esetben, szignifikáns mértékben magasabb a kimerültség, a stresszfüggő testi és lelki tünetekkel való együttélés, rosszabb a káros szenvedélyek aránya és gyengébb a szociális háló. Az adatok az ápolók esetében még rosszabbak, mint az orvosok és egyéb diplomások esetében. KÖVETKEZTETÉS - A nehéz helyzetek kezelését speciális képzéssel tehetjük könnyebbé, s az ilyen jellegű kurzusokat a graduális és a posztgraduális képzésben egyaránt általánossá kell tenni.
Lege Artis Medicinae
A 2-es típusú diabetes mellitust napjainkban jórészt cardiovascularis betegségnek tartjuk; a betegek mintegy 80%-a keringési betegségben hal meg, a vezető halálok a szívinfarktus. Az optimális megoldás - a fentiek figyelembevételével - a betegség kialakulásának megelőzése lenne, erre több beavatkozás révén is lehetőségünk van. Jelen közlemény az orális antidiabetikumoknak és az angiotenzinkonvertáz-gátlóknak a 2-es típusú diabetes mellitus prevenciójában játszott szerepét taglalja. A STOP-NIDDM vizsgálatban az akarbóz 36%- kal, a Diabetes Prevention Programban a metformin 31%-kal csökkentette a diabetes mellitus incidenciáját. Az angiotenzinkonvertáz-gátlókkal végzett tanulmányok közül az ALLHAT vizsgálatban az amlodipinnek és a lisinoprilnek az újonnan kialakult cukorbetegség incidenciájára kifejtett kockázatcsökkentő hatását vizsgálták, a diuretikummal kezelt betegekkel összehasonlítva. Az amlodipinnel a vizsgálat második évének végén 25%-os, negyedik évének végén 16%-os kockázatcsökkenést mutattak ki; a lisinopril adását követően ugyanezek az adatok még kedvezőbbnek mutatkoztak (a második év végén 40%, a negyedik év végén 30%). A lisinopril inzulinérzékenységet javító hatásához feltehetően hozzájárul a szernek az inzulinszerű növekedési faktor I (insulin-like growth factor I, IGF-I) kedvezőbb biohasznosulására kifejtett hatása is.
Lege Artis Medicinae
A közlemény célja, hogy gyakorlati útmutatást adjon a musculoskeletalis vizsgálatot kérő klinikusoknak. Az axiális és perifériás ízületeket testtájanként tárgyalva feltárja azokat a döntéssegítő információkat, amelyeket az adott eljárásoktól várhatunk. A napi ellátás és a gyakori eltérések bemutatása kapcsán a szerző nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy minél célzottabb a klinikai kérdésfeltevés, annál pontosabb a radiológus válasza. A vizsgálatot tervező radiológusnak számos lehetőség közül kell választania, és ebben csak a beutaló orvostól kapott információra támaszkodhat. Nem kevésbé fontos feladata a klinikusnak a beteg előzetes felkészítése, tájékoztatása, beleértve a kizáró tényezők ismeretét és a kontrasztanyag beadásának fontosságát. A technikai radiológiai kérdésekről csak olyan kismértékben esik szó, amennyi a klinikai mondanivaló megértéséhez szükséges.
Lege Artis Medicinae
A lipidszintcsökkentés hatásait vizsgáló primer és szekunder prevenciós tanulmányok nyomán megváltozott a terápiás szemlélet. A változás nyomon követhető a National Cholesterol Education Program, Adult Treatment Panel-I, -II és -III főbb jellemzőiben, valamint a magyar konszenzuskonferencia megállapításaiban. A dyslipidaemia jelenlegi kezelési irányelvei az ischaemiás szívbetegség kockázatának komplex felmérését és a plazma LDL-C-szintjének csökkentését helyezik előtérbe. Egyéb kockázati tényezők meghatározásával - például a plazma CRP-szintjének mérésével - biztosabban ki lehet választani azokat az egyéneket, akik erőteljes lipidszintcsökkentő kezelésre szorulnak, és ezzel javítani lehet a jelenlegi terápiás ajánlások érzékenységét a primer prevencióban.
Lege Artis Medicinae
A közleményben a szerző az autoimmun betegségek néhány problémakörét tekinti át; definiálja az autoimmunitást és az autoimmun betegségeket. Az epidemiológiai adatok azt mutatják, hogy növekszik a betegek száma, ennek okait is érinti a tanulmány. A patogenetikai háttér, az immuntolerancia-vesztés sajátosságai fogalmazódnak meg. Foglalkozik a patomechanizmus jellemzőivel, a betegségek lefolyásának, progressziójának és a klasszifikációnak a kérdéseivel. Megfogalmazza a klinikusok elvárásait a prediktív molekuláris medicina irányába.
Lege Artis Medicinae
BEVEZETÉS - A ritka, gyakorta tünetszegény pleuropulmonalis daganatok differenciáldiagnosztikai nehézséget jelentenek a klinikus és a patológus számára egyaránt. A pleura szoliter, fibrosus tumorának diagnosztizálásához elengedhetetlenek az immunhisztokémiai vizsgálatok, amelyek nemcsak diagnosztikai, hanem prognosztikai jelentőségűek is. ESETISMERTETÉS - A szerzők egy 63 éves, panaszmentes, férfi beteg esetét mutatják be. A beteget a mellkas-röntgenfelvételen észlelt, jobb oldali, parahilaris árnyéktöbblet miatt vizsgálták. A malignitásra gyanús elváltozás műtéti eltávolítását követően, szövettani vizsgálattal a pleura szoliter, fibrosus tumorát diagnosztizálták. Ezeknek a fibrosus tumoroknak az immunhisztokémiai megjelenése típusos. Esetükben a morfológiailag benignusnak tűnő daganatban a p53- pozitivitás és a fokális CD34-pozitivitás malignus transzformáció lehetőségét vetette fel. A műtét után 17 hónappal a beteg él, relapsus nem észlelhető. KÖVETKEZTETÉS - Mivel kialakulhat a szövettanilag benignus, szoliter, fibrosus pleuradaganat malignus transzformációja, ezért javasolt a terime komplett műtéti eltávolítása és a betegek szoros, hosszú távú, klinikai és radiológiai követése. Ennek gyakoriságát, a szövettani vizsgálat prognosztikai tényezőinek figyelembevételével, a klinikus előre megtervezheti.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a mûtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a mûtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékû következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.
Hypertonia és Nephrologia
A krónikus vesebetegség minden stádiumára jellemző a csökkent fizikai aktivitás és az ezzel összefüggő fokozott szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata. A rendszeres testmozgás jótékonyan képes befolyásolni az idült vesebetegséggel, dializált állapottal, illetve mozgásszegény életmóddal összefüggésbe hozható metabolikus rizikót, gyulladásos állapotot, alacsony fizikai teljesítőképességet, izomsorvadást, javítva az életkilátásokat és életminőséget. Ennek megfelelően a nemzetközi és hazai szakmai ajánlások minimum heti 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást - minimum öt nap, 30 perc időtartamban - javasolnak. Dializált betegek részére konkrét ajánlások nem állnak rendelkezésre. A cikkben a teljesség igénye nélkül, részben saját tapasztalatainkat felhasználva, javaslatokat fogalmazunk meg a dializáltak testmozgás-lehetőségeiről.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér – A kiégés prevalenciájának meghatározására a humán szolgáltatószektorban dolgozók körében egyre gyakrabban használják az Oldenburg Kiégés Kérdôív két változatát, melyek a mérvadó Maslach Kiégés Kérdôív tartalmi és elméleti korlátait hivatottak áthidalni. Magyarországon nincsenek adataink sem a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdôív, sem az Oldenburg Kiégés Kérdôív strukturális validitásáról. Cél – Az Oldenburg Kiégés Kérdôív és a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdôív strukturális validálásának tesztelése magyar mintán. Módszer – Keresztmetszeti felmérésekben 564 fô vett részt (196 egészségügyi dolgozó, 104 ápoló és 264 klinikai orvos). A mérôeszközök konstruktumvaliditásának vizsgálatára megerôsítô faktorelemzést, reliabilitásának vizsgálatára pedig belsôkonzisztencia-elemzést (Cronbach-α) használtunk. Eredmények – A Mini-Oldenburg Kiégés Kérdôív és az Oldenburg Kiégés Kérdôív rövidített változatának struktúrája megerôsítette az eredeti kétdimenziós struktúrát (kimerülés, kiábrándultság). A Cronbach-α mutató alátámasztotta a mérôeszközök megbízhatóságát. Kiégés a résztvevôk jelentôs részét jellemezte mindegyik részmintában. A kimerülés dimenzióba tartozó vizsgálati személyek prevalenciája minden mintarészben 54,5% felett volt, valamint különösen magas volt a kiábrándultság dimenzióban magas pontszámot elért orvosok aránya (92%). Következtetések – Eredményeink elsôsorban a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdôív magyar változatának validitását és reliabilitását támasztják alá a kiégés mérésében klinikai orvosok és egészségügyi szakdolgozók körében.
A szerző célja, hogy felhívja a figyelmet a gestatios diabetesben szenvedő várandósok edukációjának nehézségére. A gestatios diabetes világméretű növekedésére tekintettel a téma fontossága és aktualitása egyre nagyobb. A sikeres diabetes kezelés kulcsa az edukáció, melynek során olyan stratégia megválasztására kell törekedni, hogy a várandós páciens minél több speciális készséget szerezzen, és képes legyen az ideális anyagcsere-egyensúly folyamatos fenntartására. A személyes edukáció során lehetőségünk nyílik arra, hogy a beteg félelmeit eloszlassuk, növeljük motivációját, és ösztönözni tudjuk.
Ideggyógyászati Szemle
Az előrehaladott Parkinson-kór kezelésére Magyarországon elérhető a mély agyi stimuláció és a levodopa/carbidopa intestinalis gél kezelés. Mind a két módszer alapvetően hasonló hatékonyságú, illetve az életminőséget és potenciálian az életkilátásokat is egyaránt javító eszközös lehetőség. A két módszer indikációja, illetve beválasztási és kizárási kritériumai eltérőek, így alapvetően más-más betegcsoportban alkalmazhatók. Jelen összefoglaló közleményünkben az optimális kezelési lehetőség kiválasztásához kívánunk segítséget nyújtani.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás