HEGEDÛS Katalin, RISKÓ Ágnes, MÉSZÁROS Eszter
2004. NOVEMBER 21.
Lege Artis Medicinae - 2004;14(11)
BEVEZETÉS - A súlyos betegek kezelésére vagy gondozására vállalkozó egészségügyi szakemberek érzelmileg, intellektuálisan és fizikailag egyaránt túlterheltek. Ennek az állapotnak számos, olykor visszafordíthatatlan negatív következménye lehet, mint például a betegekkel, a hozzátartozókkal és a kollégákkal történő kommunikáció kifejezett nehézségei, a halmozódó, feldolgozatlan stressz szerteágazó ártalmai, a nagyon gyakori lelki kiégés súlyos testi és lelki tünetei, a magánélet kudarcai és nehézségei. Kutatásunkkal a hazai, klinikumban dolgozó szakemberek testi és lelkiállapotáról, életminőségéről kívántunk reális képet kapni, azért is, hogy a - már halaszthatatlannak tűnő - segítségnyújtás számukra hathatósabban valósuljon meg. MÓDSZEREK - A kutatás alapja a Hungarostudy kérdőív (2002) egészségügyi dolgozók számára módosított változata. Mintánkban 200, súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozó és kontrollcsoportként - a Hungarostudy vizsgálatból kiválasztott - 1356 nem egészségügyi dolgozó, valamint 227 egészségügyi dolgozó szerepel, összesen tehát 1783 fő. Mindhárom csoportban azonos a nemi, életkori és az iskolai végzettségi arány. Az eredményeket SPSS 10.0 statisztikai programmal elemeztük, az összefüggés- vizsgálatokat ANOVA teszttel végeztük. EREDMÉNYEK - A kérdőíves vizsgálatunkban résztvevők válaszainak elemzése - összevetve a más egészségügyi területen dolgozók, illetve a nem egészségügyiek kontrollcsoportjával - azt bizonyítja, hogy a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók körében kiugróan sok esetben, szignifikáns mértékben magasabb a kimerültség, a stresszfüggő testi és lelki tünetekkel való együttélés, rosszabb a káros szenvedélyek aránya és gyengébb a szociális háló. Az adatok az ápolók esetében még rosszabbak, mint az orvosok és egyéb diplomások esetében. KÖVETKEZTETÉS - A nehéz helyzetek kezelését speciális képzéssel tehetjük könnyebbé, s az ilyen jellegű kurzusokat a graduális és a posztgraduális képzésben egyaránt általánossá kell tenni.
Lege Artis Medicinae
A vastagbél-diverticulosis a fejlett országokban igen gyakori állapot; fő oka valószínűleg a csökkent rosttartalmú étrend. Az érintettek többsége tünet- és panaszmentes. Csak az esetek 10-20%- ában jelentkezik valamilyen, igen változó gyakoriságú és súlyosságú klinikai jel. Megkülönböztetünk szövődménymentes, de panaszt - hasi diszkomfortérzést, fájdalmat, puffadást, székelési zavart - okozó, valamint szövődménnyel járó - gyulladás, szűkület, tályog, perforáció, vérzés - formát. A diagnózis felállítása és a terápia néha igen egyszerű, olykor azonban differenciáldiagnosztikai problémák merülhetnek fel, és a kezelés is gondot okozhat. Szövődménymentes esetben irrigoszkópia vagy kolonoszkópia végzendő. Szövődményes formában a lehetséges vizsgálati kockázat (perforáció) miatt is a nem invazív módszereket (ultrahang-, CT-, MR-vizsgálat) kell előnyben részesíteni. Emellett ezekkel a metodikákkal kimutathatók az esetleges bélen kívüli eltérések (folyadék, tályog, levegő) is. Vérzés esetén kolonoszkópia, esetleg angiográfia végzendő. A kezelés mindig a beteg állapotától függ. Panaszmentes diverticulosisos egyénnek csak rostdús étrend ajánlott prevenciós célból. A panaszos, de szövődménymentes betegnek részben tüneti kezelés adható, részben a rostdús diéta, vagy a rosszul felszívódó széles spektrumú antibiotikum segíthet a tünetek gyakoriságának, súlyosságának, szövődmény kialakulásának csökkentésében. Szövődmények - különösen azok ismétlődése - esetén a gyógyszeres kezelés mellett műtéti megoldás válhat szükségessé. Hangsúlyozni kell a megelőzés fontosságát is, hiszen a diverticulosis a táplálkozással összefüggő állapot. A megfelelő rostdús étrend mindenképpen ajánlott, de még további hatásos preventív lehetőségek is kiderülhetnek a kutatások során.
Lege Artis Medicinae
Minden év június elsõ hetében a gasztroenterológusok vigyázó szemüket Balatonaligára vetik. A 46. nagygyűlés több mint másfél ezer(!) regisztrált résztvevõjének csak egy része követte végig a kongresszus igen gazdag, ötnapos programját, sokan csak egy-egy napra tudtak eljönni, hogy szakmai ismereteiket, személyes kapcsolataikat frissítsék, néhány külföldi vagy hazai szaktekintély elõadását meghallgassák.
Lege Artis Medicinae
BEVEZETÉS - A ritka, gyakorta tünetszegény pleuropulmonalis daganatok differenciáldiagnosztikai nehézséget jelentenek a klinikus és a patológus számára egyaránt. A pleura szoliter, fibrosus tumorának diagnosztizálásához elengedhetetlenek az immunhisztokémiai vizsgálatok, amelyek nemcsak diagnosztikai, hanem prognosztikai jelentőségűek is. ESETISMERTETÉS - A szerzők egy 63 éves, panaszmentes, férfi beteg esetét mutatják be. A beteget a mellkas-röntgenfelvételen észlelt, jobb oldali, parahilaris árnyéktöbblet miatt vizsgálták. A malignitásra gyanús elváltozás műtéti eltávolítását követően, szövettani vizsgálattal a pleura szoliter, fibrosus tumorát diagnosztizálták. Ezeknek a fibrosus tumoroknak az immunhisztokémiai megjelenése típusos. Esetükben a morfológiailag benignusnak tűnő daganatban a p53- pozitivitás és a fokális CD34-pozitivitás malignus transzformáció lehetőségét vetette fel. A műtét után 17 hónappal a beteg él, relapsus nem észlelhető. KÖVETKEZTETÉS - Mivel kialakulhat a szövettanilag benignus, szoliter, fibrosus pleuradaganat malignus transzformációja, ezért javasolt a terime komplett műtéti eltávolítása és a betegek szoros, hosszú távú, klinikai és radiológiai követése. Ennek gyakoriságát, a szövettani vizsgálat prognosztikai tényezőinek figyelembevételével, a klinikus előre megtervezheti.
Lege Artis Medicinae
A 2-es típusú diabetes mellitust napjainkban jórészt cardiovascularis betegségnek tartjuk; a betegek mintegy 80%-a keringési betegségben hal meg, a vezető halálok a szívinfarktus. Az optimális megoldás - a fentiek figyelembevételével - a betegség kialakulásának megelőzése lenne, erre több beavatkozás révén is lehetőségünk van. Jelen közlemény az orális antidiabetikumoknak és az angiotenzinkonvertáz-gátlóknak a 2-es típusú diabetes mellitus prevenciójában játszott szerepét taglalja. A STOP-NIDDM vizsgálatban az akarbóz 36%- kal, a Diabetes Prevention Programban a metformin 31%-kal csökkentette a diabetes mellitus incidenciáját. Az angiotenzinkonvertáz-gátlókkal végzett tanulmányok közül az ALLHAT vizsgálatban az amlodipinnek és a lisinoprilnek az újonnan kialakult cukorbetegség incidenciájára kifejtett kockázatcsökkentő hatását vizsgálták, a diuretikummal kezelt betegekkel összehasonlítva. Az amlodipinnel a vizsgálat második évének végén 25%-os, negyedik évének végén 16%-os kockázatcsökkenést mutattak ki; a lisinopril adását követően ugyanezek az adatok még kedvezőbbnek mutatkoztak (a második év végén 40%, a negyedik év végén 30%). A lisinopril inzulinérzékenységet javító hatásához feltehetően hozzájárul a szernek az inzulinszerű növekedési faktor I (insulin-like growth factor I, IGF-I) kedvezőbb biohasznosulására kifejtett hatása is.
Lege Artis Medicinae
Kezelés: Nifedipin GITS placebóval összehasonlítva. A nifepidin kezdõ adagja napi 30 mg volt, ezt a dózist hat hét alatt napi 60 mg-ra emelték, ha intolerancia jelei nem mutatkoztak.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér – A kiégés prevalenciájának meghatározására a humán szolgáltatószektorban dolgozók körében egyre gyakrabban használják az Oldenburg Kiégés Kérdőív két változatát, melyek a mérvadó Maslach Kiégés Kérdőív tartalmi és elméleti korlátait hivatottak áthidalni. Magyarországon nincsenek adataink sem a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív, sem az Oldenburg Kiégés Kérdőív strukturális validitásáról. Cél – Az Oldenburg Kiégés Kérdőív és a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív strukturális validálásának tesztelése magyar mintán. Módszer – Keresztmetszeti felmérésekben 564 fő vett részt (196 egészségügyi dolgozó, 104 ápoló és 264 klinikai orvos). A mérőeszközök konstruktumvaliditásának vizsgálatára megerősítő faktorelemzést, reliabilitásának vizsgálatára pedig belsőkonzisztencia-elemzést (Cronbach-α) használtunk. Eredmények – A Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív és az Oldenburg Kiégés Kérdőív rövidített változatának struktúrája megerősítette az eredeti kétdimenziós struktúrát (kimerülés, kiábrándultság). A Cronbach-α mutató alátámasztotta a mérőeszközök megbízhatóságát. Kiégés a résztvevők jelentős részét jellemezte mindegyik részmintában. A kimerülés dimenzióba tartozó vizsgálati személyek prevalenciája minden mintarészben 54,5% felett volt, valamint különösen magas volt a kiábrándultság dimenzióban magas pontszámot elért orvosok aránya (92%). Következtetések – Eredményeink elsősorban a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív magyar változatának validitását és reliabilitását támasztják alá a kiégés mérésében klinikai orvosok és egészségügyi szakdolgozók körében.
Ideggyógyászati Szemle
[Cél - A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy hogyan alakul a korai stádiumú idiopathiás Parkinson-kórban (IPD) szenvedő betegek gondozóira nehezedő teher és a gondozók életminősége a betegség súlyosságával, időtartamával, a betegek rokkantsági fokával és pszichiátriai tüneteivel párhuzamosan. Módszerek - A vizsgálatban 30 IPD-beteg (15 nő, 15 férfi) és ezek 30 gondozója (18 nő, 12 férfi) vett részt. Hoehn- Yahr (H-Y) skálával mértük a betegség progresszióját, az Egységes Parkinson-kór Értékelő Skála (Unified Parkinson’s Disease Rating Scale, UPDRS) segítségével elemeztük a rokkantság és az egészségromlás fokát. A Zarit és munkatársai által kidolgozott pontozási rendszert (Zarit Caregiver Burden Inventory, ZCBI) használtuk a gondozók által megélt distressz megállapítására. A betegek és gondozóik szorongását és depresszióját a Kórházi Szorongás és Depresszió Skála (Hospital Anxiety and Depression scale, HADS), valamint a Beck Depresszió Kérdőív (Beck Depression Inventory, BDI) segítségével mértük. A betegek pszichotikus tüneteinek elemzésére az UPDRS elmeállapotot, hangulatot és viselkedést felmérő első részét alkalmaztuk. Mini-Mental Teszttel (Mini-Mental State Examination, MMSE) értékeltük a dementia tüneteit, és SF-36 skálával az életminőséget. Eredmények - Szignifikáns összefüggést találtunk a gondozókra nehezedő teher és az általuk ápoltak betegségsúlyossága, valamint a betegségük időtartama között. Szignifikáns különbség volt a magas UPDRS-pontszámok és a gondozók szándéka között, hogy betegüket hosszú távú gondozást nyújtó intézménybe helyezzék. A BDI-értékek alapján magas depressziós kockázatúnak bizonyuló betegek egyben magas UPDRS-pontszámokkal is bírtak. Azon betegek esetében, akiknél off időszakok is jelentkeztek, magasabbak voltak az UPDRS- és alacsonyabbak az SF-36 skála általános egészségi állapotot, fizikai, emocionális és szociális funkciót mérő alskáláinak pontszámai. Következtetés - Az IPD krónikus, progresszív neurodegeneratív megbetegedés, ami jelentős terhet ró a betegekre, gondozóikra és családtagjaikra egyaránt. A betegség súlyossága, valamint fennállásának időtartama lényegesen befolyásolja a gondozókra nehezedő teher mértékét. A jó minőségű gondozás biztosítása érdekében szükség esetén támogató terápiákat kell a gondozóknak felajánlani.]
A vizsgálat célja egészségügyi szakdolgozók körében felmérni a munkahelyi konfliktusok összefüggését a kiégéssel és feltárni a munkahelyi konfliktusra adott egyéni reakciók típusait. Anyag és módszer: Az adatfelvétel 2016. június-augusztus hónapokban történt egy saját szerkesztésű on-line kérdőívvel. Az adatelemzés SPSS 23.0 program segítségével készült, Kolmogorov-Smirnov, Shapiro-Wilk teszt, Spearman-féle rangkorreláció, Kruskal-Wallis próba és Mann-Whitney teszt (Bonferroni korrekcióval) alkalmazásával (p<0,05). Eredmények: Az 1201 válaszadó csupán 4,6%-a nem élt át munkahelyén még konfliktust, 44,2%-a pedig valamilyen mértékben érintett a kiégés által. Konfliktus esetén 62,2% igyekszik mielőbb tisztázni a konfliktus okozójával a problémát, 41,2% visszaszól, és 1/3-uknál idegesség, zaklatottság jelentkezik. A kiégés mértéke és a munkahelyi konfliktus gyakorisága korrelál egymással (r=0,390; p<0,000). Következtetések: minél rosszabb lelkiállapotban van valaki, annál konfliktusosabban éli meg a munkahelyét, és főként önvédelmi stratégiákat alkalmaznak konfliktus esetén.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés - A lakosság körülbelül 0,1%-át érintő cluster fejfájás (CF) az egyik leghevesebb humán fájdalomszindróma: a gyakori, erőteljes rohamok megfelelő kezelés mellett is nagy terhet jelentenek a betegek számára. Korábbi, elszórt vizsgálatok szerint a CF jelentősen rontja a betegek életminőségét. Kutatásunk során a fejfájáscentrumunkban 2013 és 2016 között gondozott CF-betegek életminőségét vizsgáltuk, általános és fejfájás-specifikus életminőség-kérdőívek segítségével. Módszerek - Összesen 42 CF-beteg (16 nő és 26 férfi; átlagos életkor: 39,1 ± 13,5 év) töltötte ki az „SF-36” általános életminőség-kérdőívet és a fejfájás-specifikus „CHQQ” kérdőívet (Átfogó Fejfájással Kapcsolatos Életminőség-kérdőív) a cluster fejfájás aktív időszakában. A kérdőívek által nyert adatokat krónikus tenziós fejfájásban (KTF) szenvedő betegek és lényeges fejfájást nem tapasztaló kontrollok adataival hasonlítottuk össze Kruskal-Wallis-tesztek segítségével. Eredmények - A fejfájás aktív időszakában a CF-betegek általános életminősége az SF-36 kérdőív nyolc területe közül négyben bizonyult szignifikánsan rosszabbnak, mint a kontrolloké; ugyanakkor a „Testi fájdalom” terület kivételével nem volt szignifikáns különbség a CF- és KTF-betegek életminősége között. A fejfájás-specifikus életminőség-kérdőív mindhárom dimenziója és összesített mutatója is szignifikánsan rosszabb életminőséget mutatott a CF-betegek körében, mint a KTF-betegek, illetve a kontrollok csoportjában. Következtetés - A cluster fejfájás jelentősen rontja a betegek életminőségét. A betegek által megélt életminőség-romlást az Átfogó Fejfájással Kapcsolatos Életminőség kérdőív érzékenyebben mutatta ki, mint az általános életminőséget vizsgáló SF-36 kérdőív.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a műtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a műtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékű következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
4.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás