A krónikus fájdalom érzékelésében, továbbításában, feldolgozásában és az agyi fáj­dalomkép megformálásában nociceptiv, neu­ropathiás és centrális mechanizmusok vesznek részt. A kórokozó jelenlétét vagy a szövetkárosodást jelző és a védekezést riadóztató molekulák, az alarminok kóros folyamatok sorát indítják el, amelyek gyulladásos fájdalomingert váltanak ki. A gyulladáskeltő citokineknek a fájdalom idegrendszeri szinten való megjelenítésében van döntő szerepe. A folyamatos gyulladásos ingerek az idegsejtek perifériás és központi érzékenyítésével aktiválják a fájdalomérzéssel kapcsolatos agyi területeket és kialakítják az összetett fájdalomképet, a fájdalommát­rixot. Az agyi funkcionális kapcsolatok há­ló­zatokban működnek és funkcionális MRI-vel képezhetők le. A citokinek a neuronokat közvetlenül, vagy más neuromediátorok ré­vén közvetve aktiválják. A citokinreceptorok megjelennek a nociceptorokon és a ma­ga­sabb rendű neuronokon is, valamint a kü­lön­féle nem neuralis sejteken, mint a mic­rog­lia vagy az astrocyták. Az idegrendszerben szinte mindenütt fellelhető citokinek a tumornekrózis-faktor és az interleukin 6. Jel­adási útvonalaik a nukleáris faktor κB és a Janus-kináz enzimrendszere. Ezért a gyul­la­dáskeltő citokinek és a Janus-kináz első­ren­dű terápiás célpontok. Az anticitokin biologikumok és a kismolekulájú kinázgátlók rheumatoid arthritisben csökkentik a fájdalmat és javítják a működőképességet. A fájdalomcsökkenés nagyobb, mint ami csak a gyulladás klinikai biomarkereinek csökkenésétől várható lenne. A célzott biológiai és kémiai-biológiai válaszmódosítók korai és gyors fájdalomcsökkentő hatását az agyban kifej­tett közvetlen analgetikus hatásnak tu­laj­do­nítják.

A neuropathiás fájdalom kezelése nagy kihívás elé állítja mind a gyógyítót, mind a beteget. A kórkép kezelésében új szemléletmód szükséges az utóbbi évek neurobiológiai kutatási eredményei alapján. Min­denképpen többszakmás konszenzusokra, munkacsoportokra van szükség (multidisciplinary team) a kórképek sokszínűsége és a konkomittáns pszichopatológia okán. Az eddigi szemléletmód megváltoztatásra szorul, elkerülvén a felesleges diagnosztikus és műtéti beavatkozásokat, melyek a beteg ál­lapotát nem feltétlenül rontják, de pszichés megterhelését mindenképpen fokozzák. A legtöbb bizonyíték a kórkép(ek) gyógy­sze­res kezelésére vonatkozik, az elsőként vá­lasztandó szerek között a triciklusos antidepresszánsok, a szelektív szerotonin-noradrenalin visszavételt gátló szerek és bizonyos antikonvulzív szerek állnak (ga­ba­pentin, pregabalin). Összefoglaló cikkünk célja az egyik legolcsóbb és legszélesebb körben elérhető triciklusos antidepresszáns, az amitriptylin hatékonyságának áttekintése különböző kórképekben.

A szerzők a hosszan túlélő, de mintegy 25-30%-ban fájdalomtól szenvedő betegek fájdalomcsillapításának lehetőségeit elemzik. Ismertetik a fájdalom új molekuláris kutatási eredményeit, az esetleges új támadáspontok, újabb gyógyszerek lehetőségeit. Felhívják a fi gyelmet arra, hogy a hosszan túlélő, krónikus, előrehaladott daganatban szenvedő betegek fájdalomcsillapítása új nézőpontba helyezi a daganatos fájdalom csillapításának stratégiáját. Előtérbe kerülhetnek az invazív fájdalomcsillapító módszerek, melyekkel opioidot lehet megtakarítani, a hosszan adott opioidok életminőséget rontó mellékhatásai nélkül.

BEVEZETÉS - A csontáttétek kialakulása az emlő- és a prostatatumor szóródásának gyakori velejárója. A vázrendszeri áttétek biszfoszfonátkezelése palliatív, az elsődleges cél a fájdalom enyhítése, és emellett fontos szempont a csontfracturák kockázatának csökkentése, a túlélés meghosszabbítása, a betegek aktivitásának megőrzése. A fájdalom a csontmetasztázisok leggyakoribb tünete. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A hazai gyakorlatban elsőként elvégzett nyílt, multicentrikus, prospektív, megfigyeléses vizsgálatba 845 beteg került bevonásra. A vizsgálati készítmény hatóanyaga a zoledronsav (Zometa®) volt. A vizsgálat időtartama 20 hónap, és elsődleges célja a fájdalom és az életminőség közötti korreláció vizsgálata volt csontmetasztázist adó emlő- vagy prostatacarcinomában szenvedő betegek kezelése során. EREDMÉNYEK - A vizsgálat végén a betegek átlagos fájdalma a vizuális analóg skálán mérve a 18 hónap alatt 42%-kal csökkent (p<0,0001). A 18. hónap végére a panaszmentes betegek aránya 15%-kal nőtt, és 73%-kal csökkent a kifejezett panaszokkal rendelkező betegek száma. KÖVETKEZTETÉS - A vizsgálat igazolta azt a nemzetközi irodalomban is publikált tényt, hogy csontmetasztázisban szenvedő emlőés prostatadaganatos betegeknél a zoledronsav- kezelés előnyös a fájdalom csökkentésére és ezen keresztül az életminőség javítására nézve.

Az erős, tűrhetetlen fájdalmak csillapításának évezredek óta ismert és ma is hatékony módja az opioidok adása. Az opiátokat a korábbi klinikai szemlélettől eltekintve nemcsak a végstádiumú tumoros betegeknek adjuk. A morfinszármazékok hétköznapi alkalmazási területe - függetlenül a diagnózistól - az igen erős fájdalmak csillapítása, bár kétségtelen tény, hogy az opiátokat elsősorban tumoros fájdalmak enyhítésére és erős akut fájdalmak csillapítására használjuk. Fejlettebb országokban az erős hatású szereket sokkal gyakrabban használják az erős és más módon nem csillapítható nem daganatos eredetű fájdalmak kezelésére. Ma a társadalombiztosítás elismeri a nem tumoros fájdalmak enyhítését opiáttal és származékaival (fentanyl, oxycodon) azáltal, hogy idegsebész, ortopéd, traumatológus és reumatológus szakorvos javaslatára a háziorvos a javaslat keltétől számított hat hónapig jelentős, 90%-os támogatással rendelheti, így könnyíti meg a beteg számára a hatásos fájdalomcsillapítókhoz való hozzáférést degeneratív eredetű mozgásszervi, súlyos, más szerekkel nem befolyásolható fájdalmas megbetegedéseknél. (BNO: M47, M48, M16.9, M17.9, M19.9, M54.4, M51.0, M51.1.) Az opioidok adásának indikációja azonban nem csupán az erős nociceptiv fájdalom, mivel az opioidok bizonyos perifériás neuropathiás fájdalmakban is kedvezően hatnak. Alapelvként kimondhatjuk, hogy a major analgetikumok alkalmazásának indikációja a fájdalom mértéke maga és nem az alapbetegség, bár kétségtelen tény, hogy az alapbetegség természete jelentősen befolyásolhatja fájdalomcsillapítási stratégiánkat és taktikánkat.