A colorectalis ráknak (CRC) klinikailag igen jelentős molekuláris heterogenitása van, amely különböző szinteken jelentkezik: a genomikában, az epigenomikában, a transzkripcióban és a mikrokörnyezetben. A karcinogenezis során szerzett genomikus történések hajtják („drive”) áttétes helyzetben a rák progresszióját. Például a KRAS- és az NRAS-mutációk jelzik azokat a daganatsejt-populációkat, amelyek refrakterek az EGFR monoklonális antitestekre, a BRAFV600E-mutációt hordozók viszont rosszabb kimenetelre számíthatnak a standard kezelések és a kombinált célzott kezelések mellett, míg a HER2-amplifi káció arra utal, hogy a daganat különlegesen érzékeny egy kettős HER2-blokáddal szemben. A többszörös, ritka géneltérések által hajtott EGFR monoklonális antitestek elleni rezisztencia jelentős átfedésben van a primer, valamint a szerzett rezisztencia mechanizmusában a klónszelekciós folyamat során. Ebben a tekintetben refrakter esetekben a keringő tumor-DNS szekvenciális vizsgálata vezethet gyógyszerek kifejlesztéséhez. A ritka kinázfúziós események és a DNS-károsodás utáni repair-ben részt vevő gének komplex eltéréseit is leírták, amelyek a célzott kezelések targetjei lehetnek. Másrészt a transzkripció szubtípusai és a jelátviteli utak aktivációs jelei szintén prognosztikai és potenciálisan prediktív értékkel bírnak áttétes colorectalis rákban. Ezek a jelek a stromalis sejtek és az immunkörnyezeti sejtek, valamint a daganatsejtek közötti interakciókat jelzik. Például a mikroszatellita-instabilitást mutató (MSI) vagy a POLE ultramutáns CRC-daganatsejtek különlegesen érzékenyek az immunellenőrzőpont-gátlókra, míg az olyan mesenchymalis fenotípusú daganatok, amelyeket az immunszuppresszív molekulák aktivációja jellemez, jó tárgyai lehetnek egy új immunterápiás kombináció kialakítására. Ebben a cikkben átnézzük az áttétes CRC-ben kimutatott, célzott terápiára alkalmas onkogéneltéréseket és -szignatúrákat, valamint tárgyaljuk az új molekuláris diagnosztikus próbák klinikai alkalmazásának lehetőségeit.

Ez a cikk bemutatja az ápolók helyzetét és hozzáállását a fogyatékos beteg kórházi ellátása során felmerülő szexualitással kapcsolatban. Az ápolók nehéz helyzetben vannak a szexualitással foglalkozó bonyolultan összefüggő komplex kérdéssel. A betegellátást befolyásolja, hogy az ápolók hogyan ítélik meg a szexualitást. Mivel a szexualitás alapvető része az emberi létnek, így az ápolók talán szívesen beszélnek erről a betegeknek. Egy személy szexualitása vagy szexuális egészsége ideiglenesen vagy véglegesen megváltozhat a betegség vagy kezelés alatt. Az ápolók kiválóan alkalmasak arra, hogy foglalkozzanak a betegek szexuális igényeivel, mert folyamatosan kapcsolatban vannak a betegekkel. Az intim jelleget megőrizve az ápolók megfelelő tájékoztatást és oktatást tudnak nyújtani ezen a területen. A szakmai határok választják el az ápolói „hatalmat” a beteg kiszolgáltatottságától. Az ápolói hatalom a szakmai helyzetből adódik és a betegek érzékeny személyes adatainak ismeretéből, hozzáféréséből. Az ápolónak mindent meg kell tennie, hogy tiszteletben tartsa és biztosítsa a betegközpontú kapcsolatot, és egyensúlyban tartsa a hatalmi egyensúlyt.

Úgy tűnik, a medicina történelmi válaszúthoz közelít. Az egyik út a sodródásé. Ez szük­ségszerűen az orvoslás komplex, humanista céljainak, autonómiára és gyógyítási szabadságra törekvésének feladásához vezet. A fo­lyamat során visszafordíthatatlanná válik a hi­va­tás művelőinek el­aprózódása, izolálódása, szélsőséges megosztódása. A társadalmi és külső döntéshozói elvárásoknak csak szélsőségesen hierarchizált, centralizált, parancsuralmi rendsze­rek képesek - ideig-óráig - megfelelni. Meg­határozóvá válnak a rövid távú egyéni és csoportos részérdekek. Az egyéni előrehaladást is ez, és nem a közösen vállalható és magasabb rendű ér­tékek és célok követése határozza meg. A szakma és a társadalom számára sorsdöntő döntések egyre inkább külön­alkukban, improvizáltan születnek meg. Végül a medicina belső világát is külső tényezők határozzák meg, a szakma vezetőit meghatározóan e külső erők legitimálják, a belső értékítélettől elszakadva. Így a hivatásterület maga is puszta eszközzé válik a hatalom és a források átláthatatlan elosztásában, a társadalom „kézben tartásában”.

BEVEZETÉS - Az orvosképzés legjelentősebb tárgyai közé tartoznak az anatómia és patológia, melyek tanulása során a hallgatók gyakorlati óráikon találkozhatnak először bonctermi élményekkel. A nemzetközi szakirodalom eredményei azt mutatják, hogy a bonctermi élmények az orvossá válás folyamatának fontos, de nem mindig problémamentes állomásai. MINTA ÉS MÓDSZEREK - Kvantitatív (n=733) és kvalitatív (n=45) feltáró jellegű kutatás orvostanhallgatók körében. Mind­két elemzési módszerrel a boncolásos gyakorlatok hatását, az ezzel kapcsolatos él­ményeket igyekeztünk bemutatni. A két módszer együttes alkalmazása a vizsgálat érvényességét nagymértékben növelte. EREDMÉNYEK - A hallgatók 50%-a jelezte, hogy „hatással volt rá a boncolás élménye”. A nők és a klinikai képzésben (III-VI. év) részt vevő hallgatók szignifikánsan gyakrabban számoltak be negatív hatásokról. A kvalitatív vizsgálat eredményei megerősítették, hogy a képzés során a boncolásos gyakorlatok meghatározó hatásúak és az élményekkel való megküzdés sok esetben (főként a medikák számára) nehézséget jelent. KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálatunk tovább erősíti azt a feltevést, hogy a boncolásos élmények az orvossá válás folyamatában jelentős szereppel bírnak. A sikeres megküzdés nem az érzelmek elfojtása vagy ignorálása, hanem az élmény okozta negatív érzelmek tudatosítása, megértése, és hatékony megoldási stratégiák kidolgozása révén érhető el. Mindezen élmények kezelése a későbbi orvosi mentálhigiéné, az orvos-beteg kapcsolat egyik meghatározó motívuma lehet.

Augusztus 8-án volt idén a Túlfogyasztás Napja; modellszámítás alapján azt fejezi ki, hogy az adott évre jutó összesített földi biokapacitást mikor éli fel az emberiség. A Global Footprint Network oldaláról bárki által igényelhetőek, letölthetőek az adatsorok, számítási módszerek.