Napjaink a szinte hihetetlenül gyors változások időszaka. Évtizedeken keresztül fő gondunk volt, hogy semmi nem történt, semmi nem változott. Most minden energiánkra, tudásunkra szükség van ahhoz, hogy legalább alkalmazkodni tudjunk a sorozatos és alapvető változásokhoz. Az egészségügyben még azok is, akik több évtizede várták, évek óta szorgalmazták és kidolgozták a reformokat, némileg meglepetten állnak az alapvető befolyások nyomán kibontakozó változások előtt. Csak most érezzük a kockázat nagyságát: egy összeomlóban lévő gazdaság környezetében az egészségügy túlélésének esélyeit. Az álom amiből ébredünk nem volt könnyű (Anyánk nem ilyet ígért...), de a valóság biztosan még nehezebb. Mert nem rózsaszín, hanem gyakran verejtékes álmokat kell megvalósítani ahhoz, hogy egyszer ne a kiábrándulásra ébredjünk.

A szerző áttekinti a vasodilatator kezelés és az angiotenzin konvertáló enzim (ACE) inhibitorok jelentőségét a keringési elégtelenség kezelésében. Összefoglalja azokat a nagy eset számú randomizált vizsgálatokat, amelyek a keringési elégtelenség miatt kezelt betegek életkilátásaival foglalkoznak, és amelyek bizonyítják, hogy a vasodilatator kezelés és/vagy az ACE-inhibitorok krónikus alkalmazása javítja a betegek késői életkilátásait.

A szerző a katasztrófák, a tömeges balesetek egészségügyi felszámolásának részleteit tárgyalja. Definiálja a katasztrófa fogalmát, és azt összehasonlítja a tömeges balesetekkel. Megállapítja, hogy e kettő között elvi különbségek nincsenek, érvényesíteni kell a kompromisszumos medicina elveit mind a kárhelyen, mind az intézeti ellátás során. A kárhelyen végzendő egészségügyi munka centrumában a sérültek kiválasztása (osztályozás) áll, amelyhez a numerikus osztályozási rendszerek adnak segítséget. Az intézeti kezelés során igen lényeges az egységes (doktrínaszerű) alapelvek és gyakorlat alkalmazása a csak nem minden rendkívüli helyzetben előforduló szövődmények csökkentése vagy meg előzése érdekében. A hazai katasztrófaelhárításban a már meg lévő egészségügyi szervezetek további együttműködése és közös tervek kidolgozása javíthatja egy esetleges szükséghelyzet felszámolásának effektusát.

1980 és 1991 között az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Onkológiai Osztályán 1379 nőnél végeztünk szövettani vizsgálatot kóros citológiai és/vagy kolposzkópos lelet miatt. A kolposzkópos és citológiai leleteket a szövettani leletekkel vetettük össze, retrospektív módon a szűrőmódszer specificitási és szenzitivitási mutatóinak meghatározása céljából. A citológiai vizsgálat szenzitivitása 49%, specificitása 77% volt. A kolposzkópos vizsgálatok szenzitivitását 88%-nak, specificitását 12% nak találtuk. A két vizsgálat együttes alkalmazása esetén a fenti mutatók 96, illetve 14%-nak bizonyultak. 1. A citológiai vizsgálat alacsony szenzitivitási mutatója arra enged következtetni, hogy a citológia mint egyedüli szűrőmódszer alkalmazása esetén a dysplasias esetek közel 50%-a nem került volna felismerésre. 2. A méhnyakrákszűrés szükségességének bizonyítéka, hogy 194 tünet mentes insitu carcinoma, 40 tünetmentes mikroinvazív cervixrák és 8 korai invazív cervixrák került felfedezésre. 3. Az álpozitív és álnegatív esetek számának csökkentése érdekében a legújabb tudományos eredmények mindennapi gyakorlatba történő átültetésére lenne szükség. 4. A kolposzkópia adataink alapján hatékonyabb szűrőmódszernek bizonyult, mint a citológiai vizsgálat, de bármely szűrőmódszer veti is fel a cervix dysplasia gyanúját, szövettani vizsgálatot kell végezni.

Az elmúlt 20–25 év jelentős fejlődést hozott a gyógyszeres kezelés módszereiben. A gyógyszerek vérszintje elérhető laboratóriumi módszerekkel mérhetővé vált, és sokféle hatás is az általános klinikai megfigyelés mellett ma már pontosan mérhető. Ez teremtette meg a farmakokinetika és a farmakodinamika mindennapi felhasználásának alapját és egy külön diszciplínát, a klinikai farmakológiát.