LAM KID

Fogunk-e microarray-ket használni az orvosi rutingyakorlatban?

BÁLINT Bálint László1,2

2011. JÚLIUS 20.

LAM KID - 2011;1(01)

Sokat hallunk az új technológiákról, amelyek forradalmasítani fogják a medicinát, mégis kevés jelenik meg ezek közül a betegágy mellett. Mi a helyzet a microarray-kkel? Fo-gunke microarray-adatokat kapni a laborból és tudunke majd ezek alapján terápiás döntéseket hozni?

AFFILIÁCIÓK

  1. Debreceni Klinikai Genomikai Központ, Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum
  2. UD-Genomed Kft.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

LAM KID

Új ismeretek a corticalis csontállomány biológiájáról és részvételéről a csonttörések létrejöttében

BALOGH Ádám, BHATTOA Harjit Pál

A szerzők a kortárs irodalom közleményei alapján áttekintik a csontok osteoporoticus törési hajlamának korábban ismert kockázati tényezőit, majd ismertetik a modern, nagy feloldású képalkotó készülékek (mikro- CT, nagy feloldású perifériás kvantitatív komputertomográf, HR-pQCT) és fejlett számítógépes elemzőeljárások (véges elemszámú elemzési módszer, finite element analysis, FEA) alkalmazásával kapott új eredményeket. Ezek az adatok a korábban már ismert törési kockázati tényezőkön kívül (életkor, elesési hajlam, a csont ásványianyag- denzitása [BMD] és a trabecularis csontszerkezet) rámutatnak a corticalis állomány sérülésének jelentőségére a törések létrejöttében, amelyet korábban alulbecsültek. A corticalis vastagság csökkenése és a porozitás fokozódása több népességi mintacsoporton igazolva azonos denzitásértékek esetén is növeli a törési kockázatot, még a hagyományos besorolással osteopeniás csoportban is. A korszerű szoftver hátterű, új képalkotó eljárások bevezetése a klinikai gyakorlatba a közeljövőben várható. A corticalis állományra kedvezően ható, már ma is forgalomban lévő és új fejlesztésű gyógyszerek gyakoribb alkalmazása lehet az új kutatási eredmények hozadéka az osteoporosisos betegek törésmegelőző klinikai ellátásában.

LAM KID

Új hatásmechanizmusú gyógyszerek az osteoporosis kezelésében

LAKATOS Gergely

Az osteoporosis jelentős népegészségügyi probléma, terápiás befolyásolása az érdeklődés középpontjában áll. A meglehetősen széles gyógyszeres spektrum ellenére a kezelés nem megoldott. Ezért is áll a kutatások középpontjában az újabb hatásmechanizmusú farmakológiai készítmények fejlesztése. A mintegy másfél évtizede megismert RANK/RANKL/OPG rendszer lehetőséget ad a RANKL osteoclastokat stimuláló hatásának semlegesítésére a monoklonális RANKL-ellenes antitest, a denosumab segítségével. Emellett a katepszin-K-inhibitorok jelentik a csontdegradáció gátlásának másik lehetséges útvonalát. Az antisclerostin és anti-Dkk-1 antitestek a Wnt jelátviteli útvonal felszabadítását és következményesen a csontképzést segíthetik. A parathormonanalógok újabb beviteli formái, a továbbfejlesztett szelektív ösztrogénreceptormodulátorok, a vitronectinreceptor-ellenes antitestek és még egyéb potenciális támadáspontok befolyásolása a csontvesztés minden eddiginél hatékonyabb kezelését teszik majd lehetővé a közeljövőben.

LAM KID

Vertebroplastica és kyphoplastica alkalmazása a klinikai gyakorlatban

SZÖLLŐSI Balázs, JAKAB Gábor

A csontritkulás hazánkban 600 ezer nőt és 300 ezer férfit érint. A betegség jelentőségét a csonttörések adják, amelyek közül évente 30-40 ezer csigolyatesttörés. Minden ötödik olyan beteg, akinek csigolyatestje törött, egy éven belül újabb törést szenved el. Az akut fájdalom csillapítása sok esetben nem sikerül konzervatív módon, a betegek életminőségének romlása miatt hatékony és gyors műtéti beavatkozásra van szükség. A vertebroplastica és kyphoplastica gyakorlatilag azonnali segítséget jelent. A közlemény szerzői nagyszámú betegadatuk és gyakorlatuk alapján kívánják a társszakmáknak a műtéti indikáció, a technikai kivitelezés és a lehetséges szövődmények részleteit bemutatni és ezáltal mindennapi gyakorlatukban azt hasznossá tenni. Kiemelik, hogy az osteoporosis miatt csigolyatesttörést szenvedett betegek esetében további komplex gondozás szükséges, illetve hogy a csontcement rigidsége miatt nőhet egy következő refractura veszélye.

LAM KID

FRISC: pontozási rendszer az osteoporoticus törési és immobilizációs rizikó becslésére posztmenopauzás korú nőknél

TAMÁSI László

Tanaka S, Yoshimura N, Kuroda T, Hosoi T, Saito M, Shiraki M. The Fracture and Immobolization Score (FRISC) for risk assessment of osteoporotic fracture and immobilization in postmenopausal women - A joint analysis of the Nagano, Miyama and Taiji Cohorts. Bone 2010;47:1064-70. Az osteoporosis okozta törés fokozott mortalitással és jelentős egészségügyi költségekkel jár. A fokozott törési kockázatú betegek korai felismerése és hatásos kezelése csökkenti a betegség okozta súlyos következményeket és a költségeket az érintett, idősebb populációban.

LAM KID

Kalciumpótlás és a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulása - Valós félelem vagy csomót a kákán?

SPEER Gábor

Néhány adat arra utal, hogy a postmenopausalis osteoporosis bázisterápiájaként alkalmazott kalciumpótlás fokozza az atherosclerosis talaján kialakult érrendszeri megbetegedéseket. A coronariaerek kalcifikációja markere az atherosclerosis jelenlétének, és egyértelmű rizikófaktora a cardiovascularis megbetegedéseknek. Fontos tudni azonban, hogy ez a vascularis kalcifikáció aktív mechanizmus eredménye, ugyanazok a gének és fehérjéik vesznek részt benne, amelyeknek szerepe már jól ismert a csontanyagcserében. Ebben az összefoglaló munkában bemutatom azokat a meglepő adatokat, amelyek a kalciumszupplementáció előnytelen cardiovascularis hatásait tételezik fel, és szembeállítom a korábbi, ezt egyértelműen cáfoló, számos klinikai vizsgálat eredményeivel. Ez utóbbiak kétséget kizáróan igazolják, hogy a kalciumpótlás önmagában vagy D-vitamin-kezeléssel kiegészítve nem fokozza a vascularis megbetegedések, így a myocardialis infarctus kockázatát.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

A késői kezdetű Pompe-kórban szenvedők enzimpótló kezelésének hosszú távú követése

MOLNÁR Mária Judit, BORSOS Beáta, VÁRDI Visy Katalin, GROSZ Zoltán, SEBÕK Ágnes, DÉZSI Lívia, ALMÁSSY Zsuzsanna, KERÉNYI Levente, JOBBÁGY Zita, JÁVOR László, BIDLÓ Judit

A Pompe-kór (PD) egy ritka lizoszomális tárolási betegség, amit a GAA gén mutációja következtében kialakuló α-glü­kozidáz (GAA) enzim elégtelen mûködése okoz. Az enzim­deficientia a glikogén lizoszomális felszaporodásához vezet. A betegségnek két klinikai formája ismert, az újszülöttkori, valamint a késôi forma. Jelenleg a betegség hátterében a GAA génnek közel 600 mutációja ismert. A kaukázusi populációban a késôi forma hátterében a c.-32-13T>G mutáció a leggyakoribb, az allélfrekvencia közel 70%. A Pompe-kórt enzimpótló terápiával (ERT) tudjuk kezelni, kéthetente Myozyme infúzió adásával. Közleményünkben 13, több mint öt éve kezelt, késôi kezdetû formában szen­vedô beteg hosszú távú követését mutatjuk be. A leg­hosszabb követési idô 15 év volt. A kezelés eredmé­nyességének megítélésére évente mértük a 6 perces járó­távolságot és a légzésfunkciót. Az adatok alapján a 6 per­ces járótávolság az enzimpótló kezelés indítása után körülbelül 3-4 évig javult, ezt követôen az esetek többségében a megtett távolság csökkent. A több mint 10 éves követés után a kezdeti 6 perces járótávolsághoz képest romlást tapasztaltunk az esetek 77%-ában, javulást az esetek 23%-ában. A követés ideje alatt mindössze egyetlen beteg került kerekesszékbe. A légzésfunkció, különösen fekvô helyzetben hasonlóan alakult. A betegek terápiára adott válaszában nagy variabilitást figyeltünk meg, ami csak részben mutatott összefüggést a terápiás fehérje ellen termelôdô antitestszinttel. Az ERT eredményessége jelentôsen függött a betegséget okozó mutáció típusától, a betegség státuszától a kezelés kezdetekor, a beteg fizikai aktivitásától és táplálkozási szokásaitól. Az innovatív orphan gyógyszerekkel kezelt betegek hosszú távú követése kiemelkedôen fontos ahhoz, hogy megismerjük a kezelés valós hasznát és a betegek igényeit.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.

Lege Artis Medicinae

Digitális eszközökkel támogatott terápiatervezés folyamata a precíziós onkológiában

PETÁK István, VÁLYI-NAGY István

A molekuláris információ alapú személyre szabott precíziós orvoslás új mérföldkôhöz érkezett az onkológiában. Mostani tudásunk szerint hozzávetôleg 600 gén 6 millió mutációja hozható összefüggésbe a daganatok kialakulásával, és minden beteg esetében átlagosan egyszerre 3-4 ilyen „driver” gén mutációja van jelen. A molekuláris diagnosztika fejlôdése ma már lehetôvé teszi, hogy a rutinellátás részeként megismerjük a betegek daganatának részletes molekuláris profilját. Ennek klinikai relevanciája az, hogy ma már 125 célzott gyógyszer van forgalomban és további több száz hatóanyag érhetô el klinikai vizsgálatokban. Ez azt eredményezi, hogy sokszor már elsô vonalban több törzskönyvezett terápiás lehetôség közül kell kiválasztani a beteg számára a legmegfelelôbbet a molekuláris információ alapján. Ehhez ma már egyre inkább komplex informatikai eszközökre, orvosi szoftverekre van szükség. Genetikusok, molekuláris biológusok, molekuláris patológusok és molekuláris farmakológusok már most napi szinten használnak bioinformatikai és interpretációs szoftvereket. De ma már klinikusok számára is online elérhetôk a mesterséges intelligencia által támogatott digitális eszközök a terápia megtervezésére. A telemedicina eszközei, a videokonferencia megteremtette a feltételét annak, hogy on­line multidiszciplináris szakértôi egyeztetések, „virtual molecular tumor board”-ok jöjjenek létre, amelyek segítségével minden or­vos és beteg hozzáférhet a precíziós on­kológia korszerû lehetôségeihez.

Ideggyógyászati Szemle

A bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló orvosi szemlélet ütközései az epilepsziás betegek szakellátása során hozott egyes döntésekben

RAJNA Péter

Célkitûzés – A szerzô a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnôtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelôsségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendô alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitûzésnek megfelelô kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerzô véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezôk, az akut rohamprovokáló tényezôk jelentô­sé­gé­nek megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az elsô szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti válasz­tásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendôkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérô egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában épp­úgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet fel­tétlen kiegészítôje, az optimális eredmény érdekében azon­ban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintû betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézmé­nyekbe, amelyekben a felelôsségteljes döntések meg­hoza­talára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.