LAM KID

A FREEDOM vizsgálat - A denosumab törésprevenciós hatása

VALKUSZ Zsuzsanna, SZEKERES László

2011. JÚLIUS 20.

LAM KID - 2011;1(01)

A denosumab teljes humán monoklonális antitest (IgG2), amely nagy affinitással és szelektivitással kötődik a RANK ligandhoz (RANKL), és megakadályozza az osteoclast-prekurzorok és kifejlett osteoclastok felszínén található receptorának (RANK) aktiválódását. A RANKL-RANK kölcsönhatás megakadályozása gátolja az osteoclastok képződését, működését és túlélését, ezáltal reverzíbilisen gátolja az osteoclastok által mediált reszorpciót a csont corticalis és trabecularis állományában.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

LAM KID

Fogunk-e microarray-ket használni az orvosi rutingyakorlatban?

BÁLINT Bálint László

Sokat hallunk az új technológiákról, amelyek forradalmasítani fogják a medicinát, mégis kevés jelenik meg ezek közül a betegágy mellett. Mi a helyzet a microarray-kkel? Fo-gunke microarray-adatokat kapni a laborból és tudunke majd ezek alapján terápiás döntéseket hozni?

LAM KID

Új ismeretek a corticalis csontállomány biológiájáról és részvételéről a csonttörések létrejöttében

BALOGH Ádám, BHATTOA Harjit Pál

A szerzők a kortárs irodalom közleményei alapján áttekintik a csontok osteoporoticus törési hajlamának korábban ismert kockázati tényezőit, majd ismertetik a modern, nagy feloldású képalkotó készülékek (mikro- CT, nagy feloldású perifériás kvantitatív komputertomográf, HR-pQCT) és fejlett számítógépes elemzőeljárások (véges elemszámú elemzési módszer, finite element analysis, FEA) alkalmazásával kapott új eredményeket. Ezek az adatok a korábban már ismert törési kockázati tényezőkön kívül (életkor, elesési hajlam, a csont ásványianyag- denzitása [BMD] és a trabecularis csontszerkezet) rámutatnak a corticalis állomány sérülésének jelentőségére a törések létrejöttében, amelyet korábban alulbecsültek. A corticalis vastagság csökkenése és a porozitás fokozódása több népességi mintacsoporton igazolva azonos denzitásértékek esetén is növeli a törési kockázatot, még a hagyományos besorolással osteopeniás csoportban is. A korszerű szoftver hátterű, új képalkotó eljárások bevezetése a klinikai gyakorlatba a közeljövőben várható. A corticalis állományra kedvezően ható, már ma is forgalomban lévő és új fejlesztésű gyógyszerek gyakoribb alkalmazása lehet az új kutatási eredmények hozadéka az osteoporosisos betegek törésmegelőző klinikai ellátásában.

LAM KID

Új hatásmechanizmusú gyógyszerek az osteoporosis kezelésében

LAKATOS Gergely

Az osteoporosis jelentős népegészségügyi probléma, terápiás befolyásolása az érdeklődés középpontjában áll. A meglehetősen széles gyógyszeres spektrum ellenére a kezelés nem megoldott. Ezért is áll a kutatások középpontjában az újabb hatásmechanizmusú farmakológiai készítmények fejlesztése. A mintegy másfél évtizede megismert RANK/RANKL/OPG rendszer lehetőséget ad a RANKL osteoclastokat stimuláló hatásának semlegesítésére a monoklonális RANKL-ellenes antitest, a denosumab segítségével. Emellett a katepszin-K-inhibitorok jelentik a csontdegradáció gátlásának másik lehetséges útvonalát. Az antisclerostin és anti-Dkk-1 antitestek a Wnt jelátviteli útvonal felszabadítását és következményesen a csontképzést segíthetik. A parathormonanalógok újabb beviteli formái, a továbbfejlesztett szelektív ösztrogénreceptormodulátorok, a vitronectinreceptor-ellenes antitestek és még egyéb potenciális támadáspontok befolyásolása a csontvesztés minden eddiginél hatékonyabb kezelését teszik majd lehetővé a közeljövőben.

LAM KID

Az adherencia fogalma és jelentősége osteoporosisban

SZEKERES László

Napjainkban a gyógyszeres kezelések gazdaságossági szempontjai kapcsán a figyelem előterébe kerültek a betegek gyógyszerszedési szokásai. Ezeknek egyik fontos mutatója az adherencia, amely négy különböző, a terápiás hűséget érintő fogalom egysége: elfogadás (acceptance), egyetértés (concordance), kitartás (persistance) és engedelmesség (compliance). Krónikus betegségekben az adherencia egy bizonyos mértéke alatt a gyógyszeres terápiától éppúgy nem várhatunk eredményt, mint amikor a beteg egyáltalán nem részesül kezelésben. Számos külföldi klinikai vizsgálat igazolja, hogy osteoporosisban a kezelés hatására csak kellő adherencia esetén várható a csonttörések számának csökkenése.

LAM KID

FRISC: pontozási rendszer az osteoporoticus törési és immobilizációs rizikó becslésére posztmenopauzás korú nőknél

TAMÁSI László

Tanaka S, Yoshimura N, Kuroda T, Hosoi T, Saito M, Shiraki M. The Fracture and Immobolization Score (FRISC) for risk assessment of osteoporotic fracture and immobilization in postmenopausal women - A joint analysis of the Nagano, Miyama and Taiji Cohorts. Bone 2010;47:1064-70. Az osteoporosis okozta törés fokozott mortalitással és jelentős egészségügyi költségekkel jár. A fokozott törési kockázatú betegek korai felismerése és hatásos kezelése csökkenti a betegség okozta súlyos következményeket és a költségeket az érintett, idősebb populációban.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülô beteggel a sürgôsségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitûzés – Kérdôíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgôsségi ellátást követôen. Kérdésfelvetés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminôsége az idô függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgôsségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdôívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdôíveket 308 betegtôl (110 férfi, 198 nô, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgôsségi diagnózisok megoszlása a következôképpen alakult: centrális eredetû (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idô leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendô azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgôsségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgôsségi osztályon felállított diagnózis és a késôbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkezô betegek sürgôsségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdôívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnôtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali elôhívását mérô alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérô alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külsô orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérô tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Lege Artis Medicinae

Szerzôi válasz az „Egy nagy­mintás exploratív vizsgálat érvényessége a limitációi tükrében” címû olvasói levélre

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.