Az előadás célja a drogprobléma bemutatása, a teljesség igénye nélkül, elsősorban a társadalmi méretű drogértelmezés és drogkezelés - problémakezelés -, illetve a megelőzés szempontjából, hangsúlyozva a pszichoszociális és a szociokulturális tényezőket.

A tradicionális szemlélet szerint a fájdalomrendszer három neuronból áll. Ezek közül az első, a primer nociceptív neuron a nociceptorokkal kezdődik és a gerincvelő hátsó szarváig tart. A második, a spinothalamicus neuron a canalis centralis előtt kereszteződve a hátsó szarvat köti össze a thalamusszal. A harmadik, a thalamocorticalis neuron, az agykéreg „fájdalomközpontjaiban” ér véget. Bár ez a séma hasznos lehet didaktikai célokra, a valós helyzet ennél bonyolultabb. Ismeretes, hogy a periférián nocicepcióval találkozunk s a fájdalom csak a thalamus és az agykéreg szintjén jelenik meg. Másrészt a fájdalom egy rendkívül diffúz és plasztikus rendszerben az ingerlés és a gátlás, a divergencia és a konvergencia, valamint az attenció és a disztrakció eredményeként jön létre. Dolgozatunkban ismertetjük a primer nociceptív neuron fontosabb citokémiai markereit, majd a nocicepció és a fájdalom funkcionális anatómiájára vonatkozó újabb adatokat tárgyaljuk, különös tekintettel a nitrogén-monoxidra, az opiátreceptorokra, a nociceptinre, a nocistatinra és a szervezet belső antinociceptív rendszerére. Ez utóbbinak ma már klasszikusnak számító központjai, a substantia grisea centralis és a raphe-magok mellett az antinociceptív rendszer újabban felfedezett tagjainak szerepét ismertetjük, úgymint a nucleus praetectalist, a formatio reticularist, a nucleus accumbenst, a nucleus tractus solitariit, a nucleus amygdalaét és a thalamus nucleus reticularisát, amely koincidenciadetektorként, valamint az attencióban és a disztrakcióban játszik szerepet. A fájdalom generálásában szerepet játszó agykérgi központok lokalizációját képalkotó vizsgálatok segítségével végzett kutatások eredménye alapján tárgyaljuk, s egyben elemezzük a corticospinalis moduláció strukturális alapjait. A nocicepció és a fájdalom hét olyan szintjét emeljük ki, amelyek a fájdalomcsillapítás szempontjából jelentősek lehetnek: 1. a periférikus nociceptor, 2. a spinális ganglion, 3. a hátsó szarv multiszinaptikus rendszere, 4. az agytörzsi modulációs rendszer, 5. az antinociceptív rendszer, 6. a thalamus multiszinaptikus rendszere és 7. az agykérgi kiértékelő- és lokalizálórendszer, amely egyben a leszálló (gátló) kontrollért is felelős. A nocicepció és a fájdalom szintjeinek jelentős száma a gyógyszertani kutatás és a gyakorló orvos számára egyaránt új utakat nyithat meg a fájdalomcsillapítás terén.

Bevezetés - Az ischaemiás stroke-ot jellemző EEGelváltozások régóta ismertek, de az irodalmi adatok több vonatkozásban nem egységesek. A szerzők az egyoldali subcorticalis stroke kapcsán nyert EEG-adatokat elemezték, hangsúlyt fektetve a szemnyitásra bekövetkező változások dinamikájának értelmezésére. Vizsgálati személyek és módszerek - A vizsgálatok egy 54 éves betegen (bal oldali frontális és parietalis fehérállományt érintő befejezett stroke) és 12 egészséges személyen történtek. A csukottszem- és nyitottszemállapotban elvezetett EEG-n meghatározták az abszolút és relatív spektrumokat, a théta/béta hányadosokat, a szemnyitás hatását jellemző interakciós mutatót, valamint az úgynevezett szimmetriaindexet. A betegen mért, illetve az egészséges csoport adatait 95%-os konfidenciaintervallum-számítás alapján vetették össze. Eredmények - A károsodás oldalán, függetlenül az elvezetési helyzettől, az abszolút spektrumokban a lassú frekvenciájú sávok oldaltúlsúlyát, valamint a théta-béta sávok emelkedését találták. Szemnyitás hatására a károsodás oldalán a béta1- és béta2-sávok növekedése elmaradt az ép oldalon és a kontrollcsoportnál tapasztalt emelkedéstől. Az oldalkülönbség dinamikáját jellemző interakciós mutató alapján a béta2-sáv változása volt a legjellemzőbb. A szimmetriaindex mind csukottszem-, mind nyitottszem-állapotban a károsodás oldalán a lassú, az ép oldalon a gyorsfrekvencia-tartományok dominanciáját igazolta. Következtetések - A lokalizált fehérállományi károsodás kérgi laesio nélkül is elegendő ahhoz, hogy a károsodás oldalán a lassúfrekvencia-tartomány túlsúlyát és a gyorsfrekvencia-sávok csökkenését okozza, amely az abszolút spektrumokban és a szimmetriaindexben egyaránt megnyilvánul. A gyorsfrekvencia-sávoknak a károsodás oldalán tapasztalt funkcionálisreaktivitás-hiánya jól követhető a relatív spektrumok szemnyitásra bekövetkező változásában, valamint az oldalkülönbség dinamikáját jellemző interakciós mutató számítása alapján.

Bevezetés - A metiléntetrahidrofolsav-reduktáz (MTHFR) C677T és A1298C mutációi, mint kedvezőtlen genetikai faktorok, emelkedett szérumhomocisztein-szintet okozva hozzájárulhatnak az ischaemiás stroke kialakulásához. A fenti két mutáció ischaemiás stroke-ban betöltött szerepét vizsgáltuk. Betegek és módszer - Összesen 122, ischaemiás strokeon átesett beteg klinikai és genetikai adatait elemeztük. Százkettő stroke-mentes egyén szolgált kontrollként. Eredmények - Egyik mutáció sem jelentett szignifikáns stroke-rizikótényezőt önmagában. A két mutáció együttes előfordulása szignifikáns módon hozzájárult az ischaemiás stroke kialakulásához (korrigált esélyhányados: 3,39, p<0,001). Következtetés - A vizsgálataink során talált genetikai szinergisztikus hatás új típusú genetikai stroke-rizikófaktor lehetőségét veti fel.

Basal ganglia are large subcortical nuclear masses that are interconnected with all cortical areas, and that receive updating (via thalamus) from most of the pathways leaving and targeting the cortex. This strategic position enables the basal ganglia to play a leading role in the synchronization of a wide range of central nervous system functions.