1. Négy glioma összehasonlító vizsgálatát végeztük el első és recidív műtét kapcsán. A műtéti anyagból egyidejűleg szövettenyésztést is végeztünk. 2. Két glioblastoma multiforme és egy astrocytoma malignum diagnosissal operált beteg az első műtét után röntgen besugárzásban részesült, míg egy astrocytoma malignum diagnosissal műtött beteg nem kapott sugár kezelést. 3. A besugárzás eredményeképpen szövettenyészetben csökkent a tumor sejtek hosszabb ideig való tenyészthetősége, mely már a bekövetkező degeneratióban nyilvánult meg. A besugárzott tumorsejtek biológiai aktivitásának csökkenése a sugárhatás következményének tekinthető. 4. Egy esetben a nem besugárzott tumorszövetben recidív műtét alkalmával malignus irányban történő elváltozást figyeltünk meg szövettani feldolgozás után. 5. Egy esetben az első műtétkor eltávolított tumor szövet aktivitása tenyészetben már a malignus astrocytoma képét mutatta, mely a második műtétkor eltávolított szövetben talált malignus elváltozást előre jelezte.

Csoport-pszichoterápia a betegek és a pszichoterapeuta orvos emberi társas kapcsolatai és kölcsönös egymásrahatása által kialakuló új sajátságokkal rendelkező egészet használja fel gyógyításra. Az orvos tudatos magatartásának és pszichoterápiás munkájának döntő szerepe van. Kórházban bent fekvő neurotikus betegek pszichoterápiás csoportjai nyíltak, heterogének, 6—8 tagból állnak A csoport-pszichoterápia nemcsak terápiás, hanem diagnosztikus jelentőségű módszer is, az emberközi kapcsolatok alakulása in statu nascendi figyelhető meg. Kórházi pszichoterápiás csoport szerkezetét a neurotikus tendenciózus faktora és a függőségi igénye is döntően meghatározza. Ez a csoportvezető köré centrált alakzatot hozza létre. A terápia egyik döntő foka a csoport szerkezet átalakítása csoport centrumú csoportba. Ez a betegek önállósagát, aktív munkáját, felelősség érzésük fokozódását igényli és hozza magával. A pszichoterápiás csoport ,,munkacsoport” is, amely a felmerülő problémák megoldásán dolgozik a gyógyulás érdekében. A munkacsoport-működés és a függőségi igény között ellentét van, ennek dinamikai ütközőpontja a pszichoterápiát vezető orvos. Az orvos feladata megteremteni a csoport toleráns atmoszféráját, a modus operandit kialakítani és értelmezéseivel a csoport pszichoterápiás folyamatot mozgásban tartani. A negatív vagy pozitív emocionális feszültség optimális foka szükséges a csoport-pszichoterápiában. A negatív feszültség egyik forrása az összeütközés a betegek kapni vágyó igénye és az orvos megtagadó magatartása kozott. Terápiás tényezők a csoport-pszichoterápiában: az orvos és az egymás iránti pozitív érzelmek, az univerzalizáció, a katarzis, a tükrözési reakciók, az értelmezések, az értelmi és érzelmi belátás, az önismeret és az ismeretek gazdagodása, a tanácsadás, a csoport adekvát valóság vizsgálata. A csoport-pszichoterápia folyamán mobilizálódnak az egészséges, az öngyógyító erők, növekszik az egészséges alkalmazkodóképesség, kiterjed a közösségi érzés, csökken az elszigeteltség érzése. A csoport-pszichoterápiás folyamatban részt vesz az orvos is emocionáli san. Ez szükséges ahhoz, hogy adekvátan segíthessen a betegeknek, azonban észrevevését emóciói zavarhatják. Megfigyelő orvos résztvétele a csoport pszichoterápiás ülésen segítséget és tanulást jelent a terapeuta számára. A csoport-pszichoterápia eredményei: a betegeket jobban megismerjük, a beteg-orvos kapcsolat intenzívebbé válik. Az osztály pszichoterápiás légköre javul a betegek kórházzal és egymással szembeni konfliktusainak csatornázása által. A betegekben erősödik a közösségi érzés, emberközi kapcsolataik javulnak. Lehetőség adódik a neurotikus megoldási mód megváltoztatására. A betegek spontán, sokszor negatív hatásokhoz vezető egymásrahatását tudatos beavatkozással és irányítással gyógyításra használja fel kórházban a csoport-pszichoterápia.

Három Pick-atrophiás eset ismertetése, amelyekben a sorvadás temporopolaris elsődleges zsugorodási központból a T, T, és Tz-ba terjedt. Az atrophia további útjában egyéni különbségek voltak felismerhetők: az 1. esetben csak a frontalis basisra, a 2.-ban ezenkívül az F -re, a 3.-ban pedig, ha kis mértékben is, de az egész frontalis convexitásra reáterjedt. Az első két esetben az atrophia bal, a 3.-ban jobb oldalon volt kifejezettebb. A tünetek a közös pathológiai elváltozásoknak megfelelően részben mindhárom esetben azonosak, részben az egyedi pathológiai elváltozások és az oldalisági túlsúlynak megfelelően esetenként változók. Közös tünetek a kétoldali halántéklebenyi sorvadással összefüggő kezdeti mnesticus zavar és későbbi súlyos dementia, valamint a frontalis basisra való terjedéskor jelentkező személyiségváltozások. Az aphasiás tünetek nemcsak a károsodás oldali túlsúlyával, de a frontalis terjedéstől függően is esetenként módosulnak. Az aphasia a temporalis sorvadás időszakában transcorticalis motoros typusú; ehhez a 2. esetben a frontalis kiegészítő motoros regio károsodásakor echolalia társult. A 3. esetünkben mutatkozó ,,oralis tendentiák” és hypersexualitás a Klüver-Bucy-syndromával hasonlatos és valószínűleg a különösen súlyos kétoldali temporalis sorvadással van összefüggésben.

62 sclerosis multiplex betegről számolnak be, akiket a betegség „benignus" csoportjába soroznak. A három alcsoport mindegyikére jellemző kór eseteket ismertetnek. Tárgyalják azokat a módszereket (kímélet, rehabilitátiós terv stb.), amelyekkel a kedvező fordulat: a betegség stabilisatiója, stationärré válása remélhető. Hangsúlyozzák a reconvalescens üdülők és rehabilitatiós intézmények létesítésének szükségességét. Előbbiekre például szolgálhatnak a tbc.-szanatóriumok, utóbbira a poliomyelitis-utókezelő kórházak.