[Intracranialis lokalizációjú Ewing-sarcoma nagyon ritkán fordul elô. Egy négyéves fiúgyermek klinikai és képalkotó vizsgálatainak jellegzetességeit ismertetjük. Koraszülött volt, intraventricularis vérzés szövôdményeként kialakult posthaemorrhagiás hydrocephalus miatt ventriculoperitonealis sönt beültetésen esett át újszülöttkorában. Rendszeres gondozás során nem észleltük söntvezetési zavar vagy emelkedett intracranialis nyomás tüneteit. Nyolc hónapos korában készült utolsó képalkotó vizsgálata. Négyéves korában ismétlôdô hányás, fokális epilepsziás rohamok kezdôdtek. Koponya-MR-vizsgálata bal oldali frontoparietalis, a sinus sagittalis superiorba betörô térfoglaló folyamatot mutatott. Cranio­tomia során a tumor teljes eltávolításra került. A tumor­szövet hisztológiai vizsgálata igazolta a kis, kék, kerek sejtes daganatot. A Ewing-sarcoma diagnózisát az EWSR1-gén­­transzlokáció kimutatása FISH-módszerrel megerôsítette. A staging vizsgálatokkal metasztázis nem volt kimutatható. A beteg az EuroEwing99 protokoll szerint kapta meg kezelését. 10 év telt el a diagnózis és a mûtét óta, jelenleg is tumor- és rohammentes, életminôsége jó.]

Bevezetés - Az új típusú orális antikoagulánsok hatásának felfüggesztésére képes antidotumok közül elsőként a dabigatranspecifikus idarucizumab került piacra. Esetbemutatás - Magyarországon elsőként publikálunk dabigatran szedése mellett jelentkező akut intracerebralis vérzést, amelynél az antikoaguláns hatás felfüggesztésére idarucizumabbal került sor. Diszkusszió - A nemzetközi szakirodalom eredményeihez csatlakozva az antidotum esetünkben is hatékonyan függesztette fel a dabigatran hatását, megakadályozva ezzel az intracerebralis haematoma progresszióját az akut szakban. Konklúzió - Tekintettel arra, hogy az antidotumnak nincs bizonyítottan hatásos alternatívája, randomizált klinikai vizsgálatok kivitelezése nem volna etikus, így az esetismertetéseken túl prospektív tanulmányok pozitív eredményei járulhatnak hozzá a jövőben a terápiás ajánlások megváltozásához és ezáltal a dabigatrannal asszociált intracerebralis vérzések prognózisának javításához.

[Célkitűzés - A betegeket az alábbiak szerint értékeltük: kockázati tényezők, a haematoma mérete és lokalizációja, a spontán intracerebralis haematoma (ICH) hatása a mortalitásra, a morbiditásra és a post-stroke depresszióra. Betegek és módszerek - A vizsgálat 216, ICH-t szenvedett beteg demográfiai adatait, kockázati tényezőit és neurológiai vizsgálati eredményeit elemezte. A haematoma diagnózisát, méretét, lokalizációját és kamrai kiterjedését CT-vizsgálattal határoztuk meg. Az első 30-on belüli mortalitási arányt az ICH-pontszám és az ICH súlyossági skála alapján értékeltük. A módosított Rankin-skálát (mRS) alkalmaztuk minden betegnél a függőségi állapot és a funkcionális javulás meghatározásához, a pszichoszociális állapot megítéléséhez pedig a Hamilton-féle Depresszió Skálát. Eredmények - A betegek átlagos életkora 65,3±14,5 év volt. Az ICH leggyakrabban az alábbi lokalizációkban volt jelen: lobaris (28,3%), thalamicus (26,4%), basalis ganglionbeli (24,0%), kisagyi (13,9%), agytörzsi (7,4%). A haematomák átlagos volumene 15,8±23,8 cm3 volt, a haematoma a betegek 34,4%-ánál terjedt ki a kamrára. Középvonali struktúrák eltolódása a betegek 28,7%-ánál, haematoma körüli oedema pedig, mint a leggyakrabban előforduló szövődmény, 27,8%-uknál. A hat hónapos követési időszak alatt a betegek 57,9%-a esetében bizonyult kedvezőtlennek a prognózis (mRS≥3), kedvező prognózist (mRS<3) pedig 42,1%-nál észleltünk. Az első 30 napra vonatkozó mortalitási arány szignifikánsan magasabb volt a felvételkor kis GCS (Glasgow Coma Scale) -pontszámú betegek esetében, továbbá nagy haematomavolumen és kamrai kiterjedés esetén (p=0,0001). A kedvezőtlen prognózisú csoportban a közepes erősségű depresszió szignifikánsan gyakrabban fordult elő (39,13%), mint a kedvező prognózisúak csoportjában (p=0,0001). Következtetés - Intracerebralis haematoma esetén a prognózist és a mortalitást befolyásolni képes faktorok meghatározása és értékelése döntő fontosságú a hatékonyabb betegellátás és a jobb életminőség eléréséhez.]

BEVEZETÉS - Traumás eredetű agyduzzadás és fenyegető beékelődési veszély esetén a dekompressziós craniectomia ismert, de vitatott eljárás. Nem véletlen, hogy az irodalomban is csak opcióként javasolják. Az egyik fő probléma az, hogy a herniálódó agyrészben gyakran részleges vagy teljes elhalás jön létre, amely súlyos neurológiai maradványtüneteket okoz. Ennek oka főképpen a duraszélek által leszorított agykérgi erek elzáródása. BETEGEK ÉS MÓDSZER - Az új műtéti technika lényege a duraszélnél kitüremkedő agy felszíni ereinek a védelme éralagút képzésével, amellyel biztosítható a szabad véráramlás. Ezzel a módszerrel 36 koponyasérültet operáltunk meg. Történelmi kontrollként 28 konzervatív módon kezelt, továbbá 20, hagyományos dekompressziós craniectomián átesett beteg túlélését és neurológiai állapotát elemeztük. EREDMÉNYEK - A különböző módszerekkel kezelt 84 beteg adatai azt mutatták, hogy a kifejlesztett új műtéti technikával jelentősen javult a túlélés, ugyanakkor a vegetatív kómában maradók aránya kevésbé nőtt, mint a jó neurológiai állapotban túlélőké. KÖVETKEZTETÉS - A módszerrel nemcsak nagymértékű koponyaűri nyomáscsökkenést lehet elérni, hanem a későbbi kérgi elhalást is el lehet kerülni, mivel a kizáródott agyrész vérellátását, illetve vénás elvezetését is biztosítjuk. Felmerül a módszer hasznossága más, szekunder jellegű, fenyegetően progrediáló agyoedemával járó állapotok esetén is.