Ideggyógyászati Szemle

Tisztelt Olvasók, kedves Kollégák!

RAJNA Péter

2004. JÚNIUS 10.

Ideggyógyászati Szemle - 2004;57(05-06)

Tisztelt Olvasók !

AClinical Neuroscience/Ideggyógyászati Szemle ez évi tematikus számában epilepsziával foglalkozó közlemények szerepelnek. A betegség egyáltalán nem ritka, hiszen az epilepszia például a gyermekkor elsõ számú neurológiai kórképe. Magyarországon a becslések szerint mintegy 50-60 000 epilepsziás ember él. Ez azt jelenti, hogy ha lakószomszédainkon felül ismeretségi körünkhöz soroljuk mondjuk a minket nevünkön szólító sarki újságost és távolabbi munkatársainkat is (összesen tehát legkevesebb 200-400 fõt), akkor mindnyájan ismerünk egy-két epilepsziást.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia műtéti kezelése

HALÁSZ Péter, VAJDA János, CZIRJÁK Sándor

A hazai tapasztalatok tükrében a szerzõk összefoglalják az epilepszia műtéti kezelésének lehetõségeit, indikációit, módszereit és eredményeit. A műtéti kezelés a jelen elvek szerint a betegek mintegy 5-10%-a számára nyújthat sikeres kezelési módot. Fontos hangsúlyozni, hogy ma már a műtéti kezelés elsõdleges terápiává lépett elõ a medialis temporalis epilepsziában, amennyiben hippocampalis sclerosis vagy egyéb laesio kimutatható, a terápiarezisztens laesiós extratemporalis epilepsziákban és az egyik féltekére korlátozódó katasztrofális gyermekkori epilepsziákban (Rasmussen-szindrómában, hemimegalencephaliában, Sturge-Weber-kórban és poszttraumás vagy postencephalitises hemispherialis epilepsziákban). A szerzõk ismertetik a műtét elõtti kivizsgálás algoritmusait, a pacemakerzóna, a tiltott zónák és a féltekei munkamegosztás vizsgálatának kurrens módszereit. Leírják az alkalmazott műtéti típusokat és technikákat (laesionectomia, temporalis reszekciók, hemisphaerectomia, callosotomia, többszörös subpialis transzszekció) az indikációk függvényében. Ismertetik az új eljárásokat, mint a beépített pacemakerrel történõ nervusvagus-stimulációt, a kéreg alatti ingerlést, valamint az irradiációs technikákat. Összefoglalják a műtéti kimenetel szempontjából fontos prognosztikai tényezõket. Végül beszámolnak a sikertelenségekkel és a műtéti szövõdményekkel kapcsolatos tapasztalatokról, a műtét utáni rehabilitáció jelentõségérõl.

Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia diagnózisa

JANSZKY József

A lakosság körülbelül 0,5-1%-a szenved epilepsziában, további 5%-a epilepszia gyanúja miatt orvosi kivizsgáláson esik át. Az epilepsziás rohamok gyanúja esetén az alábbi kérdésekkel szembesülünk: Epilepsziás rohamokról van szó? A pszichogén, nem epilepsziás roham („pseudoroham”) és a konvulzív syncope a leggyakoribb és legfontosabb differenciáldiagnosztikai probléma, amely utóbbi hátterében gyakori a kardiológiai betegség. Epilepsziáról van szó? Nem provokált epilepsziás roham esetén fontos kérdés a roham ismétlődési kockázata. A rohamok visszatértét valószínűsíti az egyértelmű etiológiai tényező és az EEG-n jelentkező epileptiform potenciálok. Izolált epilepsziás roham esetében az EEG-lelet csak 30-50%-ban pozitív. Az EEG-vizsgálatot lehetőleg a roham után 24 órán belül kell elvégezni. Negatív EEG-lelet esetén alvási EEG-vizsgálat szükséges. Mi az epilepszia oka? A fokális epilepszia leggyakoribb okai a hippocampalis sclerosis, a benignus tumorok és a corticalis fejlődési rendellenesség. A krónikus epilepszia hátterében három potenciálisan életveszélyes kórállapot húzódhat meg: érmalformáció, tumor és neuroinfekció. Mivel az első két betegségcsoport egy része csak MR-vizsgálattal (és nem CT-vel!) mutatható ki kellő biztonsággal, ezért minden felnőttkorban induló epilepszia esetén az MR-vizsgálat elvégzése kötelező. Az epileptogén laesio kimutatása kiemelt prognosztikai jelentőséggel bír a parciális epilepszia kezelése szempontjából. Amennyiben ugyanis az MR-kép körülírt epileptogén agyi szerkezeti eltérést ábrázol, akkor a krónikus epilepszia gyógyszeres kezelése nagy valószínűséggel hatástalan, míg a sebészi kezelés valószínűleg sikeres lesz. Az új és kvantitatív MR-technikák, így a volumetria, a T2-relaxometria, az MR-spektroszkópia, a funkcionális MR-vizsgálat is egyre nagyobb helyet kap az epilepszia diagnosztikájában.

Ideggyógyászati Szemle

A magyarországi felnõtt epilepsziabetegek pszichoszociális körülményei

RAJNA Péter, SÓLYOM András, VERES Judit

A szerzõk a Magyar Epilepszia Adatbankban regisztrált betegpopulációban a pszichoszociális körülmények, fontosabb betegségadatok és néhány pszichológiai paraméter kapcsolatát elemzik. Bevonási kritérium volt: ismételten fellépett epilepsziás roham, biztos epilepsziadiagnózis, legalább három kontrollvizsgálaton való részvétel, valamint 30 év feletti életkor. A bevonási kritériumoknak 450 beteg felelt meg. Az adatbázis négy (az életvezetést lényegesen befolyásoló tényezõre vonatkozó) kérdésére adott válaszok szerinti pontozás segítségével a betegeket pszichoszociális körülményeik alapján három alcsoportba (jó, közepes és rossz) sorolták. Az elõzetes várakozással szemben azt találták, hogy az epilepszia jellegzetes paraméterei közül az epilepszia típusa nem befolyásolja az elérhetõ pszichoszociális körülményeket. A generalizált tónusos-klónusos és a komplex parciális rohamok hatása között szintén nem volt különbség. A várakozásnak megfelelõen a rohamfrekvencia elemzése szerint a generalizált nagyrohamok ritka fellépte jó, sűrű jelentkezése rossz pszichoszociális helyzet esélyével társul. A tisztázható kóreredet és a pszichopatológiai szövõdmények jelenléte - annak minõségétõl függetlenül - a pszichoszociális helyzet romlásával jár. A betegek neme szerint nem találtak különbséget. Ez ellentmond annak az elképzelésnek, hogy a nõk életminõsége szempontjából a betegség hátrányosabb. A betegek életminõségének szintje az iskolai végzettséggel emelkedõ tendenciát mutat, és a másik szociális vonatkozású adat, a párkapcsolat megléte is jobb körülményeket jósol. A szerzõk vizsgálatuk eredményei alapján megerõsítik azokat a szakirodalmi elképzeléseket, miszerint a lehetõ legjobb életminõség és pszichoszociális helyzet eléréséhez a megfelelõ orvosi ellátás nem elegendõ, az epilepsziás betegek lehetõ legmagasabb szintű képzésére és tartós párkapcsolat kialakítására is szükség van.

Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia gyógyszeres kezelése

SZUPERA Zoltán

Az epilepsziák kezelésében a gyógyszeres kezelés alapvetõ, a betegek több mint kétharmadánál tartós rohammentességet biztosítanak. Az antiepileptikumok az epileptogenezis során kifejlõdött krónikus izgalmi állapotot befolyásolják. Hatásukra csökken az aberráns sejtek excitabilitasa vagy fokozódik a környezeti gátlás, ami gátolja az epilepsziás roham kialakulását (antikonvulzív hatás). Az antikonvulzív hatás valamely ioncsatorna (vagy csatornák) forgalmának közvetlen vagy közvetett befolyásolásával jön létre. Az antikonvulzív hatás tüneti és nem oki jellegű, nem gyógyítja meg a beteget. A gyógyszerválasztás alapelve a terápiás markerek keresése és az alkalmazni kívánt szer hatékonyságának ismerete. Az antiepileptikumok farmakokinetikai jellemzõi határozzák meg a gyógyszer alkalmazásának módját. A gyógyszer-interakciók több szinten megvalósulhatnak, közülük a metabolizmus változása a legjelentõsebb. Az antiepileptikumok alkalmazása során dózisfüggõ akut mellékhatásokkal, szervspecifikus krónikus interakciókkal és idioszinkráziás reakciókkal kell számolni. A kezelésnél messzemenõen figyelembe kell venni a beteg egyéni szempontjait. Az antiepileptikumoknak léteznek az epilepszián túlmutató indikációs területei is. Közülük a restless legs (nyugtalan láb) szindróma, a neuropathiás fájdalmak, a trigeminusneuralgia, az essentialis tremor, a bulimia és az affektív betegségek a legfontosabbak. Léteznek olyan egyéb gyógyszeres (kortikoszteroidok, immunglobulinok, neuroaktív szteroidok) és diétás eljárások, amelyek bizonyos szindrómákban hatékonyak. A farmakoterápia elvei folyamatosan változtak az elmúlt évtizedek alatt és ez napjainkra is érvényes. Új gyógyszerek kerülnek a klinikumba, valamint új igények és elvárások fogalmazódnak meg a kezeléssel kapcsolatban. Ezek szükségszerűen maguk után vonják a gyógyszerhasználati szokások módosítását.

Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia genetikája

KELEMEN Anna, SZŰCS Anna, RÁSONYI György, JANSZKY József, HOLLÓ András, HALÁSZ Péter

Összefoglaló közleményünkben olyan epilepsziaszindrómákat ismertetünk, amelyeknek oka egy-egy gén mutációja. Ezeknek a betegségeknek a zöme a feszültség- és ligandfüggő ioncsatornák működési zavarára vezethetők vissza. A herediter epilepsziák közül leginkább az autoszomális domináns öröklődésmenetű parciális epilepsziákat ismerjük; az autoszomális domináns öröklődésű frontálislebeny-epilepsziát az acetil-kolin-receptor α-4 és β-2 alegységeit kódoló gének mutációja, az újszülöttkori görcsöket a káliumcsatorna-alegységeket (KCNQ2 és KCNQ3) megváltoztató génmutációk, a familiáris temporolateralis epilepsziát egy tumorszuppresszor gén mutációja okozza. A generalizált epilepsziák közül a nátriumcsatorna- eltéréseket okozó mutációk (SCN1B, SCN1A és a GABAA γ-2 alegység) következtében kialakult, lázgörccsel és parciális rohamokkal járó generalizált epilepsziaszindróma (GEFS+) a legismertebb. E jelentős genetikai felfedezések birtokában remélhető, hogy a gyakori, feltételezhetően poligénesen öröklődő, idiopathiás generalizált epilepsziák etiológiájára is fény derül. Az ezen a területen folytatott intenzív kutatások sajnos még nem vezettek eredményre, egyes nátriumcsatorna- és GABA-receptor-gének kóroki szerepe feltételezhető. A csatornabetegségekről kialakult ismereteink betekintést nyújtanak az epilepsziás működészavar celluláris mechanizmusaiba.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Kedves Olvasónk! Köszöntő a LAM alapításának 30. évfordulója alkalmából

KAPÓCS Gábor

Kedves Olvasónk! Így indítottuk a lapot 30 évvel ezelőtt, amikor a LAM első köszöntőjét, a Beköszöntőt írtuk. 1990 októberében azonban a megszólításba még bekerült a „reménybeli” kifejezés is. Különös ez a szó, pontosabban ennek a szónak a használata, így egy emberöltő távlatából visszatekintve. Akkor, a rendszerváltás utáni hónapokban, sőt években, de talán az egész ’90-es évtizedben, a reményből volt a legtöbb. Az egész ország abban reménykedett, hogy végre eljött a szabadság kora, amikor kiteljesedhetnek az alkotó energiák és egy nagy, össznemzeti nekibuzdulással átugorhatjuk a megfáradt és kudarcot vallott szocializmusból a fejlett nyugati, szociális piacgazdaságba és plurális demokráciába vezető lépcsőfokokat, hogy aztán a belátható – nem is oly távoli – jövőben ripsz-ropsz utolérjük majd a magyar lakosság zömének példaképét, a „k. u. k.”-beli „sógorok” lakta Ausztriát. Ebből a remény és a nekibuzdulás biztosan megvalósult. A többiről most inkább ne be­széljünk. Nagyon is beszéljünk viszont arról, hogy ez a tenni akarás, az alkotóenergiák felszabadulása egy megújuló, jobb és lakhatóbb ország reményében hogyan vezetett el a LAM megalapításához – mert most ennek jött el az ideje.

Lege Artis Medicinae

LAM 30: 1990–2020. Tükörbe nézve: a LAM, a magyar orvostudomány és a hazai egészségügy három évtizede

KAPÓCS Gábor

Kedves Olvasónk! Örömmel nyújtjuk át Önnek a LAM (Lege Artis Medicinæ) 30., karácsonyi számát. A LAM az 1990. évi indulása óta méltán vívott ki elismerést széles körű, megalapozott és hasznos információival az orvos- és egészségtudományok legújabb vívmányairól, valamint az egészségügyről és határterületeiről. Kezdettől fogva azon dolgozunk, hogy hiteles, magas szakmai és esztétikai színvonalú kiadványt készítsünk, amit haszonnal és élvezettel forgathatnak a legkülönbözőbb, az orvostudományhoz tartozó, és ahhoz kapcsolódó területek művelői. Ennek következetes megvalósítása tette az elmúlt évtizedekben a LAM-ot hazánk egyik legtekintélyesebb orvostudományi folyóiratává.

Lege Artis Medicinae

A családorvoslás mint karrier. Orvostanhallgatók pályaválasztással kapcsolatos vélekedései és motivációi

MOHOS András, VARGA Albert, MARKÓ-KUCSERA Mária, KALABAY László, TORZSA Péter

BEVEZETÉS - A magyar egészségügy égető problémája a családorvosi praxisok kiüresedése, a betöltetlen praxisok nagy száma. A humánerőforrás-krízist jelenleg nem képesek megoldani a családorvosi képzésbe belépő új kollégák. Célunk az orvostanhallgatók családorvosi hivatással kap cso - latos ismereteinek, attitűdjének felmérése. MINTA ÉS MÓDSZER - Önkitöltős kérdő - ívek segítségével végzett keresztmetszeti vizsgálat a Szegedi Tudományegyetemen, 2016-ban 94 fő, IV. és V. évfolyamos, 2017- ben 78 fő, I. és IV. évfolyamos orvostanhallgató körében. EREDMÉNYEK - 2016-ban a hallgatók 1%-a biztosan, 16%-a pedig valószínűleg családorvosként szeretne dolgozni a jövőben. 2017-ben az I. évfolyamon 3,9% biztosan családorvos akart lenni, 15,4% való - színűleg igen. A IV. évfolyamon ez az arány 0% és 19,2% volt. A családorvoslás megjelenése a graduális képzésben pozitív irányban befolyásolta a pálya megítélését az orvostanhallgatók körében (átlagpontszám: 0,4-1,31 egy -5-től +5-ig terjedő, az egyes tényezők hatásának irányát és erősségét jelző skálán). A családorvosi pálya iránt érdeklődők szignifikánsan rosszabbnak ítélték meg (p = 0,027) az egészségügy helyzetét. A pálya vonzóbbá tételében a hangsúlyosabb megjelenés a graduális képzésben (I. évfolyam: 37%), a családorvoslás presztízsének növelése (IV. évfolyam: 31%) és a színvonalas munkavégzés (IV. évfolyam: 39%) játszhat leginkább szerepet. KÖVETKEZTETÉSEK - Kevés orvostanhallgató készül családorvosi pályára. A családorvosi hivatás iránti érdeklődés felkeltésének leghatékonyabb módja a hallgatók ismereteinek növelése, melyhez kulcsfontosságú a családorvostan minél hangsúlyosabb megjelenítése a graduális képzésben.

Lege Artis Medicinae

Lipótmezei emlék. 1. rész

RIHMER Zoltán

„Mit jelentett számodra a Lipótmező?” Ismerőseim és barátaim gyakran kérdezték ezt tőlem az utóbbi évtizedben, vagyis, hogy milyen szerepet játszott életemben volt munkahelyem, az Országos Pszi­chiátriai és Neurológiai Intézet, vagy ahogyan sokan ismerték, a Lipótmező. Nehéz erre röviden válaszolni, de az biztos, hogy az ott eltöltött három és fél évtized mind szakmai, mind magánéletem tekintetében meghatározó jelentőségű volt. Mivel betegségem miatt közel tíz éve eltiltottak a dohányzástól, és többé nem vehetem számba a pipámat, úgy döntöttem, hogy számba veszem azon kedves emlékeimet, amelyek a Lipóton eltöltött 35 évem során orvosilag és emberileg is a legnagyobb benyomást tették rám.

Nővér

Egészségügyi dolgozók kiégettségének összefüggése a COVID-19 pandémia alatt észlelt stresszfaktorokkal

NÉMETH Anikó, IRINYI Tamás

A vizsgálat célja volt felmérni az egészségügyi szakdolgozók kiégettségének mértékét, a COVID-19 pandémia és az új egészségügyi szolgálati jogviszony miatt kialakult munkahelyi és magánéletbeli stresszorokat, feltárni ezek összefüggéseit. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű online kérdőívvel történt 2021. elején. 1965 kitöltő válaszainak értékelése SPSS 23.0 statisztikai programmal, leíró statisztikával, Khi-négyzet és Kruskal Wallis próbával, lineáris regresszió elemzéssel készült (p<0,05). A megkérdezettek 46,7%-a mutatja a súlyos kiégés tüneteit, ők a munkahelyi és az otthoni stresszorokat szignifikánsan (p<0,000) magasabbnak ítélték meg, mint a jobb lelkiállapotban lévő válaszadók. A burnout magas szintjéhez leginkább a COVID-19 fertőzéstől való félelem, a fertőzöttek ellátása, COVID-19 miatt kiesett kollégák helyettesítése miatti plusz munka, a táppénz körüli bizonytalanság, COVID-19 fertőzés munkahelyről való hazacipelése és a megnövekedett otthoni feszültség járulnak hozzá. A koronavírus pandémia jelentős terhet rótt az egészségügyben dolgozókra, mely tovább rontotta a lelkiállapotukat. Ehhez még hozzájárult a pandémia kellős közepén megjelenő új egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos kormányrendelet is.