Ideggyógyászati Szemle

Szinkronizált, oszcillatorikus agyi elektromos aktivitás a vizuális percepcióban

BRAUNITZER Gábor

2008. SZEPTEMBER 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2008;61(09-10)

Ez az áttekintés az agy-tudat kérdés egyik legígéretesebb fejleményéről, a szinkronizált, oszcillatorikus agyi elektromos aktivitás és egyes (vizuális) percepcióval kapcsolatos kognitív folyamatok összefüggéséről szól. A szerző a vonatkozó irodalom áttekintésén keresztül mutatja be a koherens észlelés („binding”) elméleteit, valamint azt, hogyan magyarázhatja a különféle frekvenciatartományokból EEG-vel regisztrálható oszcillatorikus aktivitások szinkronizációja a koherens vizuális észlelést. Kitér néhány olyan klinikai vonatkozásra is, amelyekben elméletileg felmerülhet a felvázolt keret szerepe.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az elhúzódó éhségsztrájk hatásai: 25 éhségsztrájkoló klinikai és laboratóriumi eredményei

D Kirbas, N Sutlas, DY Kuscu, N Karagoz, O Tecer, U Altun

Háttér - Az éhségsztrájk nagyon súlyos körülmény, amely súlyos betegségekhez és halálhoz vezethet. Célok - A szerzők célja az volt, hogy dokumentálják az elhúzódó éhségsztrájk klinikai, neurofiziológiai, neuroradiológiai és neuropszichológiai vonatkozásait. Anyagok és módszer - A szerzők 25, újratáplálás miatt kórházba felvett éhségsztrájkoló klinikai és laboratóriumi jellemzőit vizsgálták. A statisztikai elemzéshez egymintás t-próbát, független mintás t-próbát, Mann-Whitney- és Pearson-féle korrelációs tesztet használtak. Eredmények - A vizsgálati alanyok közül 12-en 190-366 napig folyamatosan éhségsztrájkoltak. A többi 13 vizsgálati alany különböző okok miatt ezt időnként megszakította, a folyamatos éhezési időszakok 65-265 napig tartottak, összesen 153-382 napot tettek ki. A résztvevők a testtömegindexüknek átlagosan a 40,98±9,3%-át veszítették el. Leggyakoribb panaszként egyensúlyzavar, alvászavar, szomatoszenzoros zavarok és adinámia jelentkeztek. A felvételkor a betegek egyharmadában volt jelen ophthalmoparesis, felében paresis, egynegyedében törzsataxia. Az elbocsátáskor 16%-ban volt jelent perzisztáló ophthalmoparesis és 36%-ban nystagmus. Csak négy beteg (16%) tudott önállóan járni. Nem észleltek súlyos MR- és EEG-eltéréseket. Az EMG-leletek közül a legszembetűnőbb a nervus medianus és suralis cnap-, a nervus medianus és fibularis cmap- és a nervus fibularis ncvértékeinek a csökkenése volt. Enyhén károsodott az MMTS, a betegek többségében figyelemhiány és a frontális típusú memória károsodása volt megfigyelhető. Következtetés - A következtetések szerint a B-vitaminbevitel a mennyiségétől és időzítésétől függetlenül csökkentheti az éhségsztrájkolók morbiditását és halálozását.

Ideggyógyászati Szemle

Többféle antineuralis antitesttel és kissejtes tüdőrákkal társuló paraneoplasiás krónikus demyelinisatiós szindróma és lambert-eaton myastheniás szindróma

RÓZSA Csilla, VINCENT Angela, ARÁNYI Zsuzsanna, KOVÁCS G. Gábor, KOMOLY Sámuel, ILLÉS Zsolt

Krónikus inflammatorikus demyelinisatiós polyneuropathiában (CIDP) szenvedő betegünk esetében Lambert- Eaton myasthenia szindróma (LEMS) alakult ki, negatív mellkas-CT mellett. Anti-Hu és feszültségfüggő kalciumcsatorna- ellenes (VGCC) ellenanyagok is kimutathatók voltak a beteg szérumából, ezért ismételt mellkas-CT-vizsgálat történt, amely végül igazolta a pulmonalis térszűkítő folyamatot. Az elvégzett biopszia kissejtes tüdőrákot (SCLC) igazolt. Betegünk esete arra hívja fel a figyelmet, hogy Lambert- Eaton myasthenia szindrómában akkor is indokolt ismételt mellkas-CT-vizsgálatot végezni, ha az egyidejűleg fennálló autoimmun betegség és a kezdeti mellkas-CT negativitása inkább autoimmun eredetre utal. Az irodalomban korábban nem számoltak be paraneoplasiás eredetű, kissejtes tüdőrákhoz társuló, anti-Hu- és anti-VGCC-ellenanyagok jelenlétével járó CIDP és LEMS együttes előfordulásáról.

Ideggyógyászati Szemle

Hangulatstabilizáló antiepileptikus szerek: mire jók az epilepsziában szerzett tapasztalatok?

RAJNA Péter

A szerző a hangulatstabilizáló potenciállal rendelkező antiepileptikumok pszichiátriai alkalmazásának gyakorlatát tekinti át. Azt a kérdéskört vizsgálja, hogy a vonatkozó molekulákkal szerzett „epileptológiai” tapasztalatok hogyan ültethetők át az affektív zavarok kezelési gyakorlatába. Röviden kitér a hatásmechanizmusokban rejlő információk és a görcsgátló hatás ellentmondásosságára és esetleges jelentőségére a gyógyszerválasztás során. A szerző véleménye szerint alulbecsült a farmakokinetikai mutatók klinikai jelentősége a pszichiátriai alkalmazás során. Ezért - a szakirodalomban először - részletesen összefoglalja a hangulatstabilizáció céljából beállított antiepileptikumok szérumszintmérésének klinikai javallatát. Ezeknek a szereknek az epilepsziákban történő több évtizedes alkalmazása számos hasznosítható gyakorlati ismeretet kínál az adagolás, a gyógyszer fel-le építés, valamint a gyógyszerváltás hatékony kivitelezéséhez. Részletesen bemutatja az eddig megismert gyógyszerkölcsönhatásokat a hatástani csoport egyéb képviselőivel, illetve a leggyakoribb szokásosan alkalmazott gyógyszerekkel. Mint minden tartós kezelésnél, a hangulatstabilizációban is a beteg együttműködésének egyik legfontosabb feltétele a hiányzó vagy legalább vállalható mellékhatás-megjelenés. Ezért az összefoglalóban részletesen kitért a szerző az egyes molekulák gyakoribb, illetve „specifikus” mellékhatásaira is. A relatív terápiás potenciál fogalmának használatával hangsúlyozza, hogy a sikeres kezelés általában kompromisszum az elérhető legerősebb terápiás hatás és az elérhető leggyengébb mellékhatás párosításával. A gyógyszerelés szabályai jelentősen változhatnak egyes speciális populációkban, mint például terhességben, elhízás esetén vagy komorbid állapotokban, illetve politerápia mellett. Az antiepileptikus molekulák csoportjában önmagában is hiányosak a tapasztalatok: a hagyományos molekulák között a karbamazepinről és a valproátról, az újabbak közül a lamotriginről több és kedvezőbb adatokkal rendelkezünk, az egyéb új generációs szerek hangulatstabilizáló tulajdonságairól lényegesen kevesebbet tudunk. További alap- és klinikai kutatások szükségesek ahhoz, hogy a hangulatstabilizáló antiepileptikumok elfoglalják méltó helyüket a farmakoterápiás palettán, és a bipoláris affektív zavarok krónikus, nemegyszer élethosszig tartó kezelése során egyénre szabott, bizonyítékon alapuló, nagy relatív terápiás potenciállal rendelkező hatékony kombinációkat határozzunk meg.

Ideggyógyászati Szemle

A Központi Idegrendszeri Sérülés 4. Pannon Szimpóziumának absztraktjai

Ideggyógyászati Szemle

Fiatal neurológusok európai társasága

SZTRIHA László

Tájékoztatjuk a MIET 35 évesnél fiatalabb tagjait, hogy továbbra is lehetőség van belépni a Fiatal Neurológusok Európai Társaságába. Az alábbiakban ismertetjük a szervezet felépítését, célkitűzéseit, feladatait és a társaság által támogatott pályázati lehetőségeket kongresszusi részvételhez. Ezenfelül a jövőben várhatóan lehetőség nyílik szorosabb együttműködés kialakítására a Cochrane neurológiai hálózatával. A Fiatal Neurológusok Európai Társaságába a belépés ingyenes, további információ az alábbi internetcímen érhető el: www.eaynt.org.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Egyedi loreta-abnormalitások vizsgálata idiopathiás generalizált epilepsziákban

CLEMENS Béla, PUSKÁS Szilvia, BESENYEI Mónika, KONKÁDOR István, HOLLÓDY Katalin, FOGARASI András, BENSE Katalin, EMRI Miklós, OPPOSITS Gábor, KOVÁCS Noémi Zsuzsanna, FEKETE István

Idiopathiás generalizált epilepsziában (IGE) gyûlnek az agykérgi ictogen állapotra vonatkozó strukturális és funkcionális képalkotó vizsgálatok eredményei, de a kvantitatív EEG (qEEG) -jellemzôket csak csoportszinten vizsgálták. Munkánkban az EEG-háttértevékenység egyedi vonásait vizsgáltuk IGE-betegekben, gyógyszermentes és antiepileptikummal kezelt állapotban. Prospektív vizsgálatban IGE-betegek nyugalmi- ébrenléti EEG-aktivitását elemeztük gyógyszermentes állapotban és a gyógyszeres kezelés 3–6. hónapja között. Emellett retrospektíve gyûjtött IGE-betegekben a qEEG-lelet állandóságát is vizsgáltuk. Tizenkilenc csatornás EEGfelvételekbôl betegenként összesen kétpercnyi háttértevékenységet elemeztük LORETA (Low Resolution Electromagnetic Tomography) módszerrel. A LORETA-aktivitás abszolút értékeit Z-transzformációnak vetettük alá, majd színkódoltan, MRI-templáton jelenítettük meg. A [+3Z] és [–3Z] közti intervallumon kívül esô értékeket kórosnak minôsítettük. 1. Gyógyszermentes állapotban a LORETAlelet kóros volt a betegek 41–50%-ában. 2. A kóros esetekben nagy interindividuális változatosság jelentkezett. 3. IGEbetegek többségében a kóros aktivitást mutató agykérgi terület kétoldali és szimmetrikus volt. 4. A maximális eltérés a legtöbb IGE-betegben a frontális vagy temporalis kéregben jelentkezett. 5. A rohammentesség többnyire LORETAnormalizációval járt, a perzisztáló rohamok perzisztáló LORETA-abnormalitással. 1. A gyógyszermentes állapotban talált kóros LORETA-leletek a tartósan fennálló agykérgi ictogen állapotot jelzik. 2. A maximális individuális LORETA-abnormalitás lokalizációja megegyezik az irodalomból ismert strukturális agyi eltérések lokalizációjával és a rohamok kiindulásának helyével. 3. A gyógyszerhatás elemzése segíthet a gyógyszerre reagáló és nem reagáló betegek közti különbség vizsgálatában.

Ideggyógyászati Szemle

A hagyományos EEG új feladatai

CLEMENS Béla, PUSKÁS Szilvia

Az utóbbi néhány év kutatási eredményei arra utalnak, hogy a hagyományos EEG-vizsgálat diagnosztikai feladatai jelentősen megszaporodtak az ideg- és elmegyógyászat területén. A feladatok elsősorban a már jól ismert epileptiform tranziens elemek regisztrálására vonatkoznak, amelyek számos központi idegrendszeri betegségben gyakrabban fordulnak elő és nagyobb patoplasztikus jelentőségűek, mint eddig gondoltuk. Újabb, egyelőre hivatalosan még nem „epileptiform”-nak minősített EEG-jelenségek is felbukkantak a látóhatáron, amelyek epilepsziához való viszonya még pontosításra szorul; de ez is csak a megfelelő regisztrálási technika kidolgozása és elterjesztése után lehetséges. Az új kihívásokra a mai „standard EEG” vizsgálat ritkán ad megfelelő választ. Hatékonyságának növeléséhez a már kidolgozott technikai fejlesztések széles körű elterjesztése szükséges, így az elektródok számának növelése, a felvételek időtartamának jelentős megnyújtása és lehetőség szerint az epileptiform aktivitások automatikus, gépi fel­ismerése. A szerzők e munkájukban röviden összefoglalják az „epileptiform” aktivitások fogalmának kiterjesztését, azok neurofiziológiai jelentőségét, epidemiológiáját és klinikai jelentőségét ideg- és elmegyógyászati kórképekben. Kitérnek arra, milyen technikai háttér szükséges ezek re­giszt­rálásához. Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy ismereteink pontosításához számos beteg vizsgálata szükséges, ezért javasolják az említett technikai háttér minél több elemének megteremtését minél több EEG-laborató­riumban, amelyekben megvannak a személyi és tárgyi feltételek a „hagyományos” EEG-diagnosztika tovább­fejlesztésére.

Ideggyógyászati Szemle

[Az elektroencefalográfia hasznossága syncope esetén ]

NALBANTOGLU Mecbure, TAN Ozturk Ozlem

[Bevezetés - A syncope definíció szerint agyi hipoperfúzió miatt bekövetkező rövid, átmeneti eszméletvesztés. Habár a syncope diagnózisa a kórtörténet adatain és az alapos kivizsgáláson alapul, az elektroencefalográfia (EEG) fontos eszköz a differenciáldiagnózisban. A tanulmány célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen diagnosztikai értéke van az EEG-nek syncope esetén. Módszerek - Retrospektív módon elemeztük 288, syncope diagnózissal 2014. január és 2016. január között a Cankiri Állami Kórház EEG-laborjába utalt beteg EEG-felvételét. Az EEG-felvételeket hat csoportba soroltuk: normál, epileptiform jel (csúcsok és éles hullámok), generali­zált háttérlassulás, fokális lassulás, féltekei aszimmetriák, alacsony amplitúdójú szakaszok. Az EEG-ket nem és életkor alapján is csoportosítottuk. Eredmények - Összesen 288 beteg vett részt a vizsgálatban, 148 nő (51,4%) és 140 (48,6%) férfi. Az EEG-felvételek közül 203 (70,5%) volt normális, nyolc (2,8%) mutatott generalizált háttérlassulást, hét (2,4%) fokális lassú hullámokat. Epileptiform jel 13 betegnél (4,5%) jelentkezett. Féltekei aszimmetria 10 betegnél (3,5%) volt megfigyelhető, alacsony amplitúdójú szakaszok 47 betegnél (16,3%) jelentkeztek. Nem volt szignifikáns különbség a korcsoportok EEG-eredményei között (p = 0,3). Nem volt szignifikáns különbség az EEG-eredményekben nemek szerint sem (p = 0,2). Megbeszélés - Habár a syncope, az epilepszia és a nem epileptikus rohamok diagnózisa a klinikai megfigyeléseken alapul, a diagnózis felállításának továbbra is hasznos segítője az EEG.]

Ideggyógyászati Szemle

Aritmetikai feladat elektrofiziológiai elemzése a „minimális feszítő fák” módszerével

BOHA Roland, TÓTH Brigitta, KARDOS Zsófia, FILE Bálint, GAÁL Zsófia Anna, MOLNÁR Márk

Célkitűzés - A jelen tanulmányban elemi aritmetikai műveletekhez kötődő idegrendszeri funkcionális kapcsolatok átrendeződését vizsgáltuk, melyhez az elméleti idegtudományokban és a klinikai gyakorlatban is egyre nagyobb teret nyerő gráfelméleti elemzést használtuk. Kérdésfelvetés - A számolási képességek kapcsán közismert a munkamemória fontos szerepe, azonban ez idáig kevés olyan vizsgálat ismert, melyben kísérletet tesznek arra, hogy az emlékezeti folyamatokat elkülönítsék azoktól, melyek közvetlenül a számolási műveletben szerepelnek. Tanulmányunkban megkíséreltük elkülöníteni az egyes részfunkciók mögött álló idegrendszeri hálózatokat. A vizsgálat módszere és alanyai - Erre a célra a gráfelmélet részeként ismert „minimális feszítő fák” (MFF) módszerét használtuk feladatvégzés közben elvezetett EEG elemzésére. Összeadási, passzív megtekintés, valamint számfelismerési feladatok végzése során egészséges fiatal felnőttek (összeadás: 17 fő; passzív megtekintés és számfelismerés: 16 fő) funkcionális kapcsolati hálózatának vizsgálatát végeztük az EEG θ (4-8 Hz) frekvenciasávjában és elemeztük a fázisszinkronizáció (PLI) mérésén alapuló minimális feszítő fák mutatóit. Eredmények - Az összeadási művelettel összefüggésben több mutató is a feladatvégzéssel kapcsolatos emelkedett occipitalis szinkronizációra utalt, mely a vizuális ingerlés következménye lehet. Az átmérőt, az excentricitást és a levelek arányát tekintve az egyes feladatokban különböző mértékű változásokat találtunk. Következtetések - Megfigyeléseink arra utalnak, hogy a fenti változások lehetőséget adnak a feladatvégzésben domináns funkciók mögött álló hálózatok elkülönítésére. Ebből arra következtettünk, hogy a minimális feszítő fák módszere alkalmas az agy feladatfüggő átszerveződésének vizsgálatára.

Ideggyógyászati Szemle

Számolási teljesítmény spektrális, fázisszinkronizációs és gráfelméleti EEG-jellemzői

BOHA Roland, TÓTH Brigitta, GAÁL Zsófia Anna, KARDOS Zsófia, FILE Bálint, MOLNÁR Márk

A számolási képességek kapcsán közismert a munkamemória fontos szerepe, azonban ez idáig kevés olyan vizsgálat ismert, melynek során ennek hatását elválasztják magától a számolástól. A számolási feladat (kivonási művelet) során egészséges fiatal felnőttekre (14 fő, közülük hat nő; átlagéletkor: 21,57 év, SD: 2,62) jellemző funkcionális kapcsolati hálózat vizsgálatát végeztük θ- (4-8 Hz) frekvenciasávban. A hagyományosnak tekinthető teljesítménysűrűségspektrumelemzés mellett olyan modern gráfelméleti módszerekkel határoztuk meg a lokális kapcsolatok erősségét jellemző klaszterkoefficienst (C) és a hálózat globális összekapcsoltságát jellemző úthossz (L) értékét, melyek a fázisszinkronizáció (PLI) mérésén alapulnak. A kivonási feladatot egy instrukció nélküli ingersor megtekintése (kontrollhelyzet) és egy számfelismerési helyzet előzte meg. Ennek során a kontrollhelyzethez képest feladat hatására növekvő fázisszinkronizációt és C értéket találtunk. Az L csak a számolási helyzetben rövidült szignifikánsan [F(2, 26)=818,77, p<0,0001], mely az előbbi két eredménnyel együtt úgy értelmezhető, hogy a hálózat elrendeződése a „kis világ” irányba tolódott. Regionális különbségeket vizsgálva igazolni tudtuk az irodalomban fellelhető korábbi eredményeket: a parietalis területen (bal oldalon kifejezettebben) a kontrollhelyzethez képest szignifikánsan nőtt a feladathelyzetben mérhető C értéke [F(1, 13)=7,2020, p=0,0188], mely erősödő helyi kapcsolatokat és szinkronizáltabb (al)hálózatot jelez. A bal oldali frontális régióban feladathelyzet hatására szignifikánsan nőtt a θ-sáv teljesítménye [F(1, 13) =7,9708, p=0,0144] és csökkent az L értéke a jobb oldalhoz képest [F(1, 13) =6,0734, p=0,0284], amely szintén információfeldolgozásra optimalizált hálózati elrendezést jelezhet.