Az acetilszalicilsav és a clopidogrel jól ismert thromgocytagátló gyógyszerek az atherothromboticus vascularis betegség kezelésében. A kezelés elleõre azonban a betegek jelentõs számában visszatérõ ischaemiás epizódok jelentkeznek, ezt az acetilszalicilsav- vagy clopidogrelkezelés sikertelenségének tekintik. Különbözõ laboratóriumi technikák állnak rendelkezésünkre, amelyekkel vizsgálhatjuk a thrombocytagátló szerek hatékonyságát. Érdekes, hogy csekély lehet az egyezés az egyes teszetek eredményei között. Az acetilszalicilsav- vagy clopidogrelrezisztencia azokat az állapotokat jelenti, amikor az adott thrombocytagátló szer nem kielégítõ inhibitor hatásossága mutatható ki a thrombocytafunkciót mérõ in vitro esszével. Becslések szerint átlagosan az acetilszalicilsavval kezelt betegek mintegy 30%-a, a clopidogrellel kezelt betegek 20%-a nem éri el a hatásosság megfelelõ mértékét a thrombocytaaktivitást tekintve.

A XXIX. győri Epileptológiai Továbbképző Munkakonferencia keretében tartotta meg az éves közgyűlését a Magyar Epilepszia Liga (MEL). Prof. dr. Janszky József elnöki beszámolója a vezetőség éves munkájáról.

A sclerosis multiplexben (SM) szenvedő betegek döntő többsége (80-90%-a) a relapszusokkal- remissziókal, majd másodlagos progresszióval (RRSM) jellemezhető formában szenved. A jelenleg törzskönyvezett immunmoduláló gyógyszerek a visszaesések számát csökkentik, hatástalanok a másodlagos progresszív fázisban, ennek egyik magyarázata lehet, hogy ebben a fázisban jelentős az axonpusztulás.

A stressz minőségi és mennyiségi változásától függően adaptív és maladaptív változásokat okozhat. Az emelkedett szérumkortizolszint többek között a neuroprotektív BDNF szintézisének csökkentésével hippocampalis atrófiához és szinapszisszám-csökkenéshez vezet, így felelőssé tehető az Alzheimer-kórra (AK) jellemző neuropatológiai és kognitív elváltozásokért. Feltételezésünk szerint a stresszválasz során a β-aktin metabolizmusát is érintő intraneuronalis változások következhetnek be, melyek szerepet játszanak a tanulási folyamatok (LTP) neuronalis szabályozásában, kóros körülmények között (AK) azonban Hirano-testek (aktin-kofilin pálcák) lerakódásához vezethetnek. Az AK-betegek viselkedési és pszichés tüneteinek kezelésére a szakmai ajánlások szerint bizonyos antipszichotikumokat is lehet használni. Kísérletünk során az AK jelenlegi terápiájában nem alkalmazható atípusos antipszichotikum, a sertindol hatását vizsgáltuk bizonyos, az AK patomechanizmusában szereplő gének [amiloid prekurzor protein (APP), mitogénaktivált proteinkináz-1 (MAPK-1), β-aktin] kifejeződésére krónikus immobilizációs stressznek (KIS) kitett patkányok agyában. Kísérletünkben hím Wistar-patkányok három héten át KISkezelést kaptak. A négy csoport: kontroll (n=16), KIS (n=10), 10 mg/ttkg sertindol (n=5) és 10 mg/ttkg sertindol + KIS (n=4). Transcardialis perfúziót követően hippocampalis és corticalis agymintákban határoztuk meg real-time PCR-rel a gének relatív mRNS-mennyiségeit. A KIS-kezelés növelte a hippocampalis β-aktin (p<0,01), MAPK-1 és APP (p<0,05) gének expresszióját. A sertindolkezelés pedig represszálta a KIS-indukált β-aktin-, APP- és MAPK-1-expresszió fokozódását (p<0,05). Elsőként számolunk be a KIS-indukált β-aktin gén expreszsziófokozódásáról, amely az APP és MAPK-1 gének expressziójában talált hasonló eltéréssel együtt a cytoskeletalis változások jelentőségét emeli ki az AK patogenezisében. A sertindol kedvező hatása pedig az antipszichotikumok esetleges neuroprotektív szerepére utalhat.