Ideggyógyászati Szemle

Szentágothai János felfedezéseinek szerepe a fejlõdésneurológiában

KATONA Ferenc, BERÉNYI Marianne

2003. DECEMBER 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2003;56(11-12)

Fórum

A fejlődésneurológiai diagnosztikában és neuroterápiában alkalmazott elemi mozgásminták vertikalizációs csoportja egyes tagjainak aktiválásában alapvető szerepet játszik a vestibulospinalis pálya rendszere. Szentágothai János még az 1930-as években kimutatta, hogy a tractus vestibulospinalis a nyak- és a törzsizmokat beidegző gerincvelői szakaszban végződik. Később feltárta annak a fontos kapcsolatnak egyes részleteit, amely a labyrinthus, a vestibularis rendszer és a szemmozgató izmokat beidegző idegmagvak közt működik. A fejlődésneurológiai diagnosztikában és terápiában alkalmazott lebegőültetés elemi mozgásmintája ezen a kapcsolatrendszeren alapul. A felülés, ülés, fejemelés, fejtartás és tárgykövetés bonyolult mozdulataiból összetevődő mozgásminta jóval a corticospinalis beidegzés érése előtt működik és a labyrinthus funkcionálásának aktiválásán múlik. Az itt keletkezett ingerületcsoport transzmissziója a vestibularis magrendszerhez indítja el a felüléshez és a fejkontrollhoz szükséges folyamatot, ennek lezajlásához a basalis ganglionrendszer épsége is szükséges.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Mozgáskárosodás felmérése elektromiográfiával - A kineziológiai EMG

HORVÁTH Mónika, FAZEKAS Gábor

A kineziológiai elektromiográfiával egy adott mozgás végrehajtása során is vizsgálható az izmok elektromos aktivitásának változása. A szerzők spasticus hemipareticus betegek felső végtagi motoros károsodását vizsgálták akaratlagos könyökhajlítás és -nyújtás során. Néhány esetben a nyers EMG-jelek tartalmazzák a legfontosabb információt, azonban többnyire a további feldolgozás vezet értékelhetőbb adatokhoz, többletinformációt nyújtva az izomműködés tanulmányozásához. A felületi EMG technikájának korlátozó tényezői miatt különösen fontos a pontos adatfeldolgozás. A szerzők célja az volt, hogy elkészítsék a - hazai szakirodalomból mindeddig hiányzó - rendszerezett leírást a metodikáról és annak alkalmazásáról. Bemutatják a különböző adatfeldolgozási technikákat, a kineziológiai EMG alkalmazási területeit.

Ideggyógyászati Szemle

Szerotonin diszfunkciók a hét fõbűn hátterében

JANKA Zoltán

Az emberiség kultúrtörténetén - bizonyos művészeti alkotásokban tételesen fellelhető módon - végigvonul a hét főbűn szimbolikája. Idetartozik, többek között, Hieronymus Bosch festménye - A hét főbűn és a négy végső dolog -, Dante Alighieri műve - Divina Commedia (Isteni színjáték) - és Edmund Spenser The Faerie Queene (A tündérkirálynő) című költeménye. A Bibliában, valamint William Shakespeare életművében is találunk a hét főbűn magatartásformáira utaló sorokat. Jelen összefoglaló tanulmány célja annak felvetése, hogy e „bűnös” viselkedésmintázatok neurobiológiai hátterében az agyi szerotoninrendszer diszfunkcionális állapota húzódik meg. Tudományos adatok sora jelzi, hogy az Accidia (lustaság, restség), Luxuria (bujaság, kéjelgés), Superbia (gőg, kevélység), Ira (harag, düh), Invidia (irigység, féltékenység), Avaritia (kapzsiság, fösvénység), Gula (torkosság, falánkság) bűnös magatartások mögött a szerotonin neurotranszmitter működésének eltérései állhatnak. Ennek igazolására humán viszonyok között a szerotoninrendszer (receptor, transzporter, enzim) biokémiai és molekuláris genetikai (polimorfizmus) vizsgálatainak adatai, funkcionális képalkotó eljárásokkal mért elváltozásai, a szerotoninprekurzor triptofán étrendi megvonásának - illetve a triptofánkezelés - hatásai, a centrális szerotonerg működéssel összefüggő aktivációs (provokációs) tesztek és a perifériás szerotonin- (thrombocyta-) mutatók tanulmányozásának eredményei, a liquor 5-hidroxi-indolecetsav-koncentrációjának értékei sorolhatók fel. Arra, hogy a hét főbűn neurofiziológiai hátterében alaposan feltételezhető az agyi szerotonin diszfunkciók szerepe, egyéb tényezők is utalnak: állatkísérletes adatok (például agresszió, affiliatív és domináns- szubmisszív viselkedés, étvágy-, alkoholpreferencia), de a „bűnös” magatartásformák, illetve analógiaszerűen a pszichiátriai betegségig fokozódó patológiás állapotok (depresszió, szexuális zavarok, szociális fóbia, mánia, impulzivitás- agresszió, kényszer- és kényszerspektrum-betegségek, paranoid féltékenység, evészavarok) klinikailag igazolt, a szerotonerg rendszer modulációján és perturbációján alapuló (például szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók) farmakoterápiájának hatékonysága is.

Ideggyógyászati Szemle

A subduralis vérzés miatt kezelt betegek halálozását befolyásoló tényezõk

SÁNDOR János, SZÜCS Mária, KISS István, EMBER István, CSEPREGI Gyula, FUTÓ Judit, VIMLÁTI László, PÁL József, BÜKI András, DÓCZI Tamás

Bevezetés - A subduralis vérzés (SDH) népegészségügyi súlya nagy: részben a gyakoriság, a nagy letalitás miatt, valamint azért, mert viszonylag fiatal populációt érint. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelő kezelés hatékonysága az utóbbi évtizedben jelentősen javult. A betegeket hazánkban mégis meglehetősen heterogén módon látják el. A szerzők vizsgálatuk során leírták a kezelés eredményességének heterogenitását - földrajzilag meghatározva a jól és kevéssé jól ellátott populációkat -, a betegek adataihoz kapcsolták az ellátási gyakorlat különbségeit, és meghatározták az ellátási különbségek és az eredményesség közötti viszonyt. Adatok és módszerek - A betegek 79%-át ellátó kórházak részvételével 1997-ben végzett kérdőíves adatgyűjtés adatait használták fel az ellátási gyakorlat leírásához. Az 1997-1999- es kórházi teljesítményelszámolásokból nyerték a betegekre vonatkozó adatokat. A halálos kimenetel prediktorait logisztikus regressziós elemzéssel vizsgálták. Eredmények - A vizsgálat idején sok ellátó intézmény alkalmazott a nemzetközi ajánlásoknak nem megfelelő protokollokat. A nem folyamatos idegsebészeti szolgálat és CT-hozzáférés, az intracranialis nyomás monitorozásában és a lélegeztetésnél a nem az ajánlásoknak megfelelő eljárás kockázatnövelő hatásúnak bizonyult. Megállapították, hogy a protokollok hiányosságainak megszüntetése révén a különböző módon definiált betegcsoportokban legalább 15-20%-os letalitáscsökkenést lehetett volna elérni. Az országon belül több mint kétszeresnek bizonyult az ellátás hatékonyságának különbsége a legkedvezőbb és a legkedvezőtlenebb megyék között. Amennyiben a legalacsonyabb letalitású megye viszonyai érvényesültek volna az egész országban, a subduralis vérzés fődiagnózisú betegek közötti letalitás 21%- kal lett volna alacsonyabb. (Mivel a kódolási szabályok jelenleg nem különítik el az akut és a krónikus eseteket, és nem regisztrálják a felvételi állapot súlyosságát sem, az eredmények óvatos interpretációt igényelnek.) Következtetés - A szerzők vizsgálatuk adatai alapján a nemzetközileg elfogadott ajánlások szigorúbb betartását szorgalmazzák, mivel leírják az ajánlásoknak nem megfelelő ellátási formák letalitásnövelő hatását hazánkban.

Ideggyógyászati Szemle

Talliummérgezés okozta polyneuropathia - klinikai és elektrofiziológiai adatok

LUKÁCS Miklós

Bevezetés - A szerző munkájában a talliummérgezés következtében kialakult polyneuropathia elektrofiziológiai feltérképezését tűzte ki célul, a kórkép ritkaságán túl vizsgálatainak a neurotoxikus folyamat követésének lehetősége is alapot adott. A tallium kifejezetten toxikus nehézfém; használatának terjedése krónikus vagy véletlenszerű akut mérgezésekre ad alkalmat. Az enterohepaticus körforgás lehetővé teszi a szervezetbe bejutott tallium felhalmozódását, többek között a neuronokban, a tápcsatorna hámsejtjeiben, a bőr és a here csírázó sejtjeiben. Az emésztőrendszeri tünetek és a hajhullás mellett a talliummérgezés klinikai képét a neurológiai tünetek uralják. Szinte minden esetben súlyos axonalis polyneuropathia alakul ki; nem ritka a retina érintettsége, valamint a kognitív funkciók károsodása sem. A diagnózist a testnedvek, főleg a vizelet és nyál nagy talliumtartalma bizonyítja. Esetismertetés - A közleményben bemutatott, akut talliummérgezést szenvedett betegnél az elektrofiziológiai vizsgálatok súlyos, szenzomotoros, motoros túlsúlyú axonalis polyneuropathiát igazoltak, és a tallium neurotoxikus hatásának néhány sajátosságára mutattak rá: distalis kezdet, dying-back típusú lefolyás, a gyógyulási szakaszban regenerációs képesség. Mivel a tallium főként a káliummal közös célmolekulákra hat, és ezúton károsítja az idegsejt energiaháztartását, a mérgezés leghatékonyabb kezelése a kálium alkalmazása parenteralisan. Következtetés - Mint a beteg esete is bizonyítja, az időben felismert és kezelt talliummérgezés okozta polyneuropathiának jók a gyógyulási esélyei.

Ideggyógyászati Szemle

A HIV-fertõzés neurológiai vonatkozásai - Gyermek betegek követésének tapasztalatai

KOLLÁR Katalin, JELENIK Zsuzsanna, HEGELSBERGER Edit

Bevezetés - A kombinált antiretrovirális kezelést megelőzően - 1995 előtt - a HIV-fertőzés és AIDS kapcsán a felnőtt betegek körülbelül 60-70%-ánál, a gyermekkorú betegek körülbelül 80-90%-ánál jelentkezett valamilyen neurológiai kórkép. A szerzők a HIV által okozott neurológiai szövődményekről, azok jelentkezési idejéről, lefolyásáról adnak összefoglalást. Betegek és módszer - Ismertetik a neurológiai követés javasolt menetét; beszámolnak az általuk gondozott kilenc (három vertikális, hat nosocomialis úton fertőződött) AIDS-beteg gyermek neurológiai vizsgálatainak tapasztalatairól. A hét fiú és két lány átlagos követési ideje 79 hónap (18-144 hó). Az eltelt időszakban négy beteg halt meg. A szerzők által kidolgozott neurológiai protokollnak megfelelően a betegeknél egyéves kor alatt havonta, később háromhavonta végeztek neurológiai, félévente EEG- és pszichológiai - pszichopedagógiai - ellenőrzést, évente CT/MR vizsgálatot. Valamennyi beteg évek óta folyamatos, kombinált antiretrovirális és immunglobulin-kezelésben részesül. Eredmények - Három gyermek neurológiai szempontból tünetmentes és ép intellektusú; egy gyermek súlyos hiperaktív figyelemzavarral küzd. Két betegnél alakult ki enyhe értelmi fogyatékosság, egy gyermeknél középsúlyos, kettőnél pedig súlyos fokú. Kettő gyermeknél jelentkeztek enyhe neurológiai tünetek, míg súlyos eltérések négynél. A tünetek korreláltak az EEG-vizsgálat eredményével (diffúz lassulás) és a képalkotó eljárások során talált eltérésekkel (agyi atrophia, intracranialis meszesedés, multiplex toxoplasmatályog). Egyikük epilepszia miatt is kezelés alatt állt. A kórlefolyás, a tünetek, az egyes vizsgálatok eredménye alapján a HIVencephalopathia következő típusaiba sorolták a betegeket: egy gyermek statikus, kettő plató, kettő szubakut progresszív, egy rapid progresszív infantilis típus. Egy kivételével valamennyi beteg különböző mértékű beilleszkedési problémával is küzd. Következtetés - A neurológiai tünetek várható gyakorisága miatt a rendszeres neurológiai, pszichológiai vizsgálatok - EEG-vel és képalkotó vizsgálatokkal kiegészítve - igen fontosak a HIV-fertőzött gyermekek folyamatos követésében. Az új antiretrovirális szerek kombinációi sokkal hosszabb tünetmentes állapotot eredményeznek, ezért a betegek pszichoszociális és beilleszkedési problémáinak megoldása is lényeges.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az egyenes testtartás és járás filo- és ontogenetikája a fejlődésneurológiában

BERÉNYI Marianne, KATONA Ferenc, CARMEN Sanchez, MANDUJANO Mario

A csecsemő születésétől fogva szigorú genetikai sorrendben nyomul be a gravitációs térbe, idegrendszere és mozgásszervei fejlődésével összhangban. A folyamat a fej emelésével kezdődik, a felső végtagokra támaszkodó homorítással, majd a forgással, üléssel, feltápászkodással folytatódik, és a lábra állással, valamint a járással fejeződik be. Ezzel ellentétben a jellegzetes humán mozgásmintázatok valamennyi konfigurációja, mint a vertikalizáció, kúszás, bipedális lépkedés, elemi formában jelen van a születéstől kezdve, és meghatározott helyzetekben aktiválható. Egy időre, körülbelül 3-5 hónapon át, valamennyi kiváltható, majd megszűnésük, fokozatos leváltásuk ugyanolyan szigorú sorrendben zajlik le, mint a spontán mozgásmintázatok megjelenése. Ebből arra következtethetünk, hogy a humán mozgásformák végrehajtási tervvázlata veleszületett, és a végleges mozgásformák ezek közreműködésével alakulnak ki. A legfontosabb elemi mozgásmintázati csoportok: 1. vertikalizáció, például a levegőben támasz nélküli ülés, 2. helyváltoztatás, például önállóan lejtőn kúszás, 3. elemi lépkedő járás. A 300-400 grammos csecsemőagyban már olyan ideghálózatok működnek, amelyek egész sor izom, illetve izomcsoport tónusát különböző sztereotip, automatikus mozdulatkombinációk végrehajtására mozgósítják. Az újszülött és a fiatal csecsemő izomzatára a fiziológiás hypotonia jellemző. Spontán mozdulatai nem sztereotip kombinációk. Az elemi mozgásmintázatok fokozatos leváltására jellemző, hogy a levegőben felülés és a fejemelés nem váltható ki azt követően, hogy a spontán vertikalizáció már önállóan létrejön. Az elemi kúszás sem hozható létre többé a spontán kúszás megjelenésekor. Az elemi mozgásmintázatok végleges mozgásmintázatokká történő átalakulási sorrendjében utoljára marad az elemi járás, amely még 6-8 hónapos korban is kiváltható. Az elemi mozgásmintázatok kiváltása rendszeresen felhasználható diagnosztikai és prognosztikai célra. Hiánytalan működésük biztosíték arra, hogy a későbbi, végleges mozgásmintázatok is akadálymentesen létrejönnek. Ellenkező esetben, az elemi mozgásminták kiváltásakor már a kóros mozgásfejlődés elemi fokozatai is diagnosztizálhatók. Ilyen kóros jelenség a fejkontroll és a törzs vertikalizációjának hiánya, a hemiparesis egyes fokozatai, a felső végtag monoparesise, a csípő és az alsó végtagok speciális mozgáskárosodásai, például az adductor spasmus. Mindez külön-külön, illetve a kórképnek megfelelő összetételekben akár 2-4 hetes korban is diagnosztizálható. A leletek megbízhatóan előre jelzik a veszélyt, a korai neuroterápia szükségét vagy, gyanú ellenére, a várható normális fejlődést, azaz minden fajta kezelés, fejlesztés feleslegességét. A humán bipedalizmus alapja az egyenes tartás, a fejjel a törzs tetején. A képesség bonyolult izomtónus-kombinációinak kiválthatósága fiatal csecsemőkortól kezdve ahhoz a kérdéshez vezet, miképpen reprezentált az egyenes test- és fejtartás filogenetikai eredménye a 350-400 grammos humán agyban és az izomzatban. Több mint 35 éves tapasztalatunk alapján kimutatható, hogy az elemi mozgásmintázatok előhívhatósága elsősorban a vestibularis és basalisganglion-rendszer, illetve a formatio reticularis épségén múlik. Ezeknek az idegrendszeri struktúráknak a működése a specifikus humán mozgásfejlődés filogenezisében is kulcsszerepet játszhatott. Feltételezhető, hogy ez a mintegy 2-3 millió év előtt, sokféle irányba ágazó emberré válás során kialakuló idegrendszeri szabályozó működés elemi formáinak szabályozása, elsősorban a vertikalizáció a mai emberi csecsemő idegrendszerében már jelen van. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem primitív reflexekről van szó. Összehasonlító vizsgálataink kimutatták, hogy a különböző főemlősök újszülöttjeinek ontogenezisében is megtalálhatók a primitív reflexek és a fajspecifikus elemi mozgásmintázatok. Az előbbiek minden főemlősben azonosak, az utóbbiak azonban fajspecifikusak, és így lényegesen különböznek a humán elemi mozgásmintázatoktól. Tekintettel a korábban érő szervezetükre, beleértve az idegrendszer fejlettségét, a speciális felnőttkori mozgásmintázatok életfontosságú előfutárainak tekinthetőek.

Ideggyógyászati Szemle

[A vestibularis rendszer patológiája]

GOSZTONYI György, ZILL Edith

[A vestibularis végkészüléknek, csekély mérete ellenére, rendkívül kiterjedt összeköttetései vannak az idegrendszer többi részével. A vestibularis rendszert a végkészülékben, a n. vestibularis mentén, agytörzsi magvaiban és kisagyi projekcióiban érheti anatómiai károsodás. A vestibularis rendszert daganatos, gyulladásos, vascularis, nutritiv és degeneratív természetű folyamatok károsíthatják. Újabban az AIDS idegrendszeri szövődményei kapcsán is észlelhető a vestibularis rendszer károsodása. Kiterjedésüket tekintve a laesiók gócosak, többgócúak és diffúzak lehetnek. Míg a múltban a neurootológiai vizsgálatok eredményeit csak post mortem anatómiai leletekkel lehetett összevetni, a NMI neurootológiai és topoanatómiai összehasonlító vizsgálatokra új lehetőségeket nyit. ]

Nővér

Gyermekek temperamentumának és szüleik fogászati félelmének hatása a saját fogászati félelmük kialakulására és mértékére

APRÓ Zoltán, NÉMETH Anikó

Vizsgálat célja volt felmérni a 7-9 éves gyermekek fogászati félelmének mértékét, annak összefüggését a szájápolási szokásaikkal, a temperamentumukkal. Emellett vizsgálni kívántuk azt is, hogy a szülők fogászati félelme milyen összefüggésben van a gyermekük fogászati félelmével. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű kérdőívvel történt 2017. december és 2018. január között. 70 kitöltő válaszainak értékelése SPSS 22.0 statisztikai programmal, leíró statisztikával, kétmintás T- és Mann-Whitney próbával, variancianalízissel (ANOVA), és korrelációszámítással (p<0,05). A válaszadó gyermekek 30%-a magas fogászati félelemmel küzd. A szülő fogászati félelme nem függ össze a gyermeke fogászati félelmével. A fogászati félelem nincs jelentős hatással a napi fogmosás gyakoriságára. A fájdalmas élmény a fogorvosnál, illetve a gyermek temperamentuma nincs összefüggésben a fogászati félelmével. A fogászati félelem jelen lévő probléma a gyermekek körében, melynek leküzdésében a család mellett a dentálhigiénikusnak is szerepe van.