Ideggyógyászati Szemle

Seduxen antiepilepsiás hatásának vizsgálata (Chronikus Diazepam kezelés)

HALÁSZ Péter1, MOLNÁR Gyula, HIDASI József1

1969. AUGUSZTUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1969;22(08)

A Sx klinikai és EEG hatásának legszembetűnőbb vonása a kezdeti erős antiepilepsiás hatás, majd később az EEG romlásával egyidejűleg a rohamok visszatérése. Hasonló tapasztalatokról számol be Trolle (1965). Amennyiben a gyógyszerszedésben szünetet tartott, újabb adagolás esetén ismét a kezdetinek megfelelő jó effectust észlelt. EEG vizsgálataink leletei alapján nem egyszerűen chronikus szedés kapcsán kialakuló hatásvesztésről van szó, hanem arról, hogy egy idő után a Sx hatása megfordul és most már nem javítja, hanem a grand mal mechanismus (repetitiv tüskekisülések) irányában rontja az epilepsiás mechanismust. Ilyenfajta gyógyszerhatás mögött legnagyobb valószínűséggel a gyógyszer által kialakított pharmacologiai denervatio kapcsán jelentkező túlérzékenység feltételezhető. Erre vonatkozóan azonban még további vizsgálatok szükségesek. Tapasztalataink alapján PM. varians epilepsiás mechanismusnál a Sx igen jó hatású, amennyiben kivédi a tüske-hullám paroxysmusokat és az ezeknek megfelelő klinikai rohamokat. Minden olyan esetben azonban, ahol alvásban repetitiv gyors kisülések jelentkeznek, csak fenntartással alkalmazható, mivel az ilyenfajta kisülésekre való hajlamot a Sx növeli. A legjobb klinikai hatást egyéb gyógyszerelésre resistens temporalis epilepsiás betegeknél értük el, annak ellenére, hogy az EEG gócokat a Sx nem volt képes teljesen elnyomni. Valószínűleg éppúgy, ahogy a Valiumnál tapasztaltuk, a generalisatiós lehetőségeket szünteti meg. A Sx petit mal epilepsiára gyakorolt hatása 2 betegnél tapasztaltak alapján természetesen nem állapítható meg, azonban a többi epilepsia typusnál tapasztalt kezdeti jó effectus sem mutatkozott mindkét betegnél és a tüske-hullám mechanismus mindkét esetben grand mal mechanismus felé tolódott. A külföldi Valiummal egybevetve 6 esetben minőségileg teljesen hasonló hatást észleltünk. Egyeseknél az antiepilepsiás hatás per os alkalmazott Sx esetén — valószínűleg az egyenletesebb és tartósabb vérszint miatt – erősebbnek bizonyult mind az injectios Valiumé. Megállapítható tehát, hogy gyógyszer resistens súlyos epilepsiás betegeknél a Sx kb. 4 hétig adva igen hatásos antiepilepsiás adjuvansnak bizonyult. Valószínűnek tartjuk – s ez egybe vágna a denervatiós túlérzékenység kialakulásának feltételezésével -, hogy beiktatott gyógyszerszünetek tartásával a tartós kezelés során kialakuló kedvezőtlen effectus kivédhető lesz. Ennek ellenére a Diazepam indicatiós területét elsősorban más gyószerelésre resistens gyakori rohamok, halmozott rohamok, ill. status epilepticus kezelésében látjuk, i. V. lökés-therapia formájában.

AFFILIÁCIÓK

  1. DOTE, Ideg-Elmeklinika

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A mentalis hygiéné (lelki egészségvédelem) szervezésének néhány kérdéséről

PANETH Gábor

A lakosság egészségügyi ellátásának psychiatriai szektorában akkor beszélhetünk korszerű színvonalról, ha szemléletünket és szervezésünket mentál hygiénés (m. h.-s) szintre állítjuk be. Ez meglehetősen nagy feladatot jelent részben szemléleti elmaradottság, több évtizedes mulasztások, súlyos káder gondok miatt, részben pedig e területen jelentkező problémák nagymérvű megszaporodása következtében. Ezen áttekintő tanulmányban általánosságban arról lesz szó, hogy a területen dolgozó, mentalis hygiénikussá fejlődő elme orvos milyen problémákkal találkozik, milyen tények és elképzelések foglalkoztatják; speciálisan pedig arról, hogy mindebből viszonylag kedvező körülmények között Csepelen mit valósítunk meg.

Ideggyógyászati Szemle

Az „externalis” cholinesterase activitás eloszlása a házinyúl agytörzsében és telencephalonjában hisztokémiai vizsgálatok alapján

PAPP Mátyás

Gerebtzoff szerint módosított Koelle módszerrel a nyúl központi idegrendszerében is kimutatható, hogy az „externalis" cholinesterase aktivitású sejtcsoportok nagyjából azonosak Shute és Lewis patkánynál leírt, cholinesteraset tartalmazó rendszereinek (ascendáló cholinergiás reticularis rendszer, cholinergiás limbikus rendszer) végződési helyeivel. Pályasértés nélkül is megfigyelhető e cholinesterase tartalmú rendszerekhez tartozó néhány rostköteg.

Ideggyógyászati Szemle

Az essentialis familiaris myoclonus

ZONDA Tamás, SZABÓ Endre

Szerzők ismertetik az essentialis familiaris myoclonus kórképének irodalmát és a kórkép fogalmának alakulását. Közlik saját észlelt eseteiket egy családon belül. A kórképpel kapcsolatos diagnostikus nehézségekről és a differential diagnosisról szólnak. Ismertetik családjuk öröklődés-menetét.

Ideggyógyászati Szemle

Az idegbeteggondozó intézetek 1967. évi működése

SIMEK Zsófia

1. Az I. I.-k elé állított feladatok csak akkor valósíthatók meg, ha az elkövetkező években a helyi közigazgatási szervek lehetővé teszik, hogy minden 40—50 000 lakosra l elmeorvos jusson (gondozóban). Ezt az állapotot jelenleg Debrecen és Budapest közelítik meg legjobban, a legtöbb megyében (különösen, ahol nincs elmeágy) ennek elérése nagy probléma. E terv megvalósításához kb. 250, a gondozói hálózatban dolgozó elmeorvosra volna szükség. 1968. kezdetén (a kórházi dolozókat is beleszámítva) 210 volt az elmeszakorvosok száma. Tekintetbe véve, hogy ugyanezen idő alatt az elmeágyak számát is növelni kell, a szakemberek képzése nélkülözhetetlen. Segítségül lehetne hívni ideiglenesen a rendelőintézetekben dolgozó ideggyógyászokat, akik rendelésük jelentős részében jelenleg is neurotikus betegeket látnak el. Az összes idegszak orvosok száma 1968 kezdetén 292 volt. 2. Szükséges olyan szervezési-működési szabályzat kidolgozása, amely lehetővé teszi, hogy az I. I.-ben a jelenlegi keretek között dolgozó elmeorvosok tisztán lássák feladataikat és ezeket egységesen értelmezzék mind a városi, mind a falusi lakosság ellátásában. 3. A gondozói munka tartalmi részének magasabb színvonalra emelése. Az általánosan előforduló szakmai és egyéb problémák megoldása továbbképzés, módszertani levelek és más írásos anyag formájában. 4. Szükséges az I. I.-k és kórházi osztályok szoros functionális együttműködésének megvalósítása. 5. A meglevő ideggondozókból kiindulva fel kell készülni a jövő complex feladatainak megoldására, megfelelő helyiség és szakemberek biztosításával.

Ideggyógyászati Szemle

Elektrophysiologiai változások az agy localis elektronbesugárzása után

PÁSZTOR András, TOMKA Imre, SARKADI Ádám

Macskaagy somatosenzoros területét Van de Graaf generatorból nyert elektronsugárral besugároztuk. A besugárzást követő elektroencephalographiás változásokat chronikus epiduralis és mélyelektródák segítségével tanulmányoztuk. 1. 50-210 Krad sugártartomány határain belül minél nagyobb sugárdosist alkalmaztunk, annál hamarabb lépett fel az irritativ fázis és a görbék activáltsága annál kifejezettebb volt. 2. Az izgalmi szakaszra a görbék activáltságán kívül az állatok izgatott viselkedése is jellemző volt. 3. Az izgalmi stadium egy-két napos fennállását a depressiv EEG szakasz követte, amelyre a localis permanens ellapultságon kívül az ép occipitalis alfatevékenység volt a jellemző. 4. 210 Krad-os dozisok esetén az elváltozások irreversibilisek voltak. Az EEG kép látszólag rendeződött 50—150 Krad-os dosisok esetében, de a mélystructurákban az elektromos tevékenység mindvégig csökkent maradt. Az állatok érzés és tapintási fuctiojukat elvesztették és egyiköjük sem nyerte vissza a 2 hónapos túlélési idő folyamán. 5. A thalamus ventrobasalis structuráiban tapasztalt csökkent elektromos tevékenységet összefüggésbe hoztuk a thalamo-corticalis kapcsolatok révén kialakult retrograd sejt-degeneratióval.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]

NÉMETH Klára Zsófia, SZÛCS Anna , VITRAI József , JUHÁSZ Dóra , NÉMETH Pál János , HOLLÓ András

[ Van-e összefüggés a fluoxetinszedés és a kórházban kezelt közepesen súlyos/súlyos COVID-19-pneumonia túlélése között? A Semmelweis Egyetem Uzsoki Utcai Gyakorló Kórházában 2021. március 17. és április 22. között kezelt személyek orvosi dokumentációja alapján retrospektív eset-kontroll vizsgálatot végeztünk. A betegek a standard belgyógyászati kezelés mellett anti-COVID-19 kezelésben (favipiravir, remdesivir, baricitinib, vagy ezek kombinációi) részesültek. 110 fő ezenfelül napi 20 mg fluoxetint is kapott. A mortalitás és a fluoxetinszedés összefüggésének statisztikai elemzésére többváltozós logisztikus regressziót alkalmaztunk. Annak ellenőrzésére, hogy eredményeinket nem befolyásolhatta-e szelekciós hiba (fluoxetine selection bias), összehasonlítottuk a fluoxetinnel kezelt és nem kezelt két betegcsoport kórházi felvételi klinikai, radiológiai és laboratóriumi prognosztikai jellemzőit. A 269 vizsgált személy közül 205-en (76,2%) maradtak életben, és 64-en (23,8%) hunytak el a felvételt követő 2. és 28. nap között. A fluoxetint szedő csoport mortalitása jelentősen, 70%-kal alacsonyabb – vagyis körülbelül harmadannyi – volt, mint a fluoxetint nem szedők mortalitása. Ez a hatás, függetlenül minden más, a mortalitást befolyásoló tényezőtől, statisztikailag szignifikáns volt (OR [95% CI] 0,33 [0,16–0,68], p = 0,002). Sem az életkor és a nem, sem a kórházi felvételi C-reaktív protein, LDH- és D-dimer-szint, sem a shortened National Early Warning Score pontszám és a mellkasröntgen súlyossági pontszám, illetve az első 48 órában végzett mellkas-CT-vizsgálatok aránya nem mutatott statisztikai különbséget a fluoxetint szedő és fluoxetint nem szedő két csoport között, alátámasztva a vizsgálati eredmény validitását. Amennyiben ezt az eredményt, a túlélés háromszorosára növekedését, randomizált, kontrollált vizsgálatok is megerősítik, a fluoxetin a COVID-19-pneumonia hatékony gyógyszere lehet.]

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Hypertonia és Nephrologia

A cyclothym affektív temperamentum és a hypertonia kapcsolata

NEMCSIK János, BATTA Dóra, KŐRÖSI Beáta, RIHMER Zoltán

Az affektív temperamentumok (cyclothym, hyperthym, depresszív, szorongó, ingerlékeny) a személyiség stabil részét képezik, serdülőkor után csupán kismértékű változatosságot mutatnak. Kapcsolatuk a pszichopatológia több területével is leírásra került; a depresszív temperamentum szerepet játszik a major depresszió, a cyclothym a bipoláris II-es betegség, a hyperthym a bipoláris I-es betegség kialakulásában. Emellett az utóbbi évtized kutatásainak eredményei azt igazolják, hogy az affektív temperamentumok a szomatikus betegségekkel is összefüggésbe hozhatók. A hypertoniával, úgy tűnik, legszorosabb kapcsolatban a cyclothym temperamentum áll. A hypertonia prevalenciája és a domináns cyclothym temperamentum kapcsolata mellett a kórelőzményben előforduló cardiovascularis események is gyakoribbnak bizonyultak a domináns cyclothym temperamentum jelenléte mellett. Krónikus hypertoniás betegekben a cyclothym temperamentum mértéke magasabb szisztolés vérnyomásértékkel, nőbetegeknél a hypertonia korábbi kialakulásával függött össze. A kapcsolatok hátterében elsősorban a közös rizikófaktorok (dohányzás, elhízás, alkoholizmus) cyclothym temperamentum melletti gyakoribb jelenléte állhat. A személyiségtípusok, ezeken belül is az affektív temperamentumok és a szomatikus betegségek kapcsolatának vizsgálata segíthet a nagyobb rizikójú alcsoportok azonosításában.

Ideggyógyászati Szemle

[A transforaminalis epiduralis szteroidbefecskendezés hatékonyságának értékelése távoli lateralis ágyéki sérv esetén]

EVRAN Sevket, KATAR Salim

[Az összes ágyéksérv körülbelül 0,7–12%-a távoli lateralis ágyéksérv (FLDH). Az FLDH a gyakoribb centrális és paramedialis ágyéksérvekhez képest súlyosabb és tartósabb radicularis fájdalmat okoz az ideggyök és a dorsalis gyöki ganglion közvetlen összenyomódása miatt. Azoknál a betegeknél, akik nem reagálnak a konzervatív kezelésre, így például a gyógyszeres kezelésre vagy a fizikoterápiára, és akiknél még nem alakultak ki neurológiai hiánytünetek, az ideggyök sérülése és a synovialis ízületek károsodása miatti gerincinstabilitás kockázata miatt nehéz dönteni a műtét szükségességéről. Vizsgálatunkban a transforaminalis epiduralis szteroidinjekció (TFESI) hatását kívántuk értékelni mind a fájdalomkontroll, mind a funkcionális kapacitás javulására FLDH-ban szenvedő betegeknél. Összesen 37 olyan, konzervatív kezelésre nem reagáló, neurológiai hiánytünetmentes beteget vontunk be a vizsgálatba, akinek radicularis fájdalmát az ágyéki MR-felvételen látható távoli lateralis ágyéksérv okozta. A betegeknél praeganglionos irányból TFESI alkal­mazására került sor. A betegek kezelés előtt felvett vizuális analóg skála (VAS) és Oswestry Disability Index (ODI) pontszámait a beavatkozás utáni 3. hét, továbbá 3. és 6. hónap VAS- és ODI-pontszámaival hasonlítottuk össze. Az átlagos kezdeti VAS-pontszám 8,63 ± 0,55 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap VAS-pontszámainak átlagos értéke 3,84 ± 1,66; 5,09 ± 0,85; 4,56 ± 1,66 volt. A VAS-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Az átlagos kezdeti ODI-pontszám 52,38 ± 6,84 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap ODI-pontszámainak átlagos értéke 18,56 ± 4,95; 37,41 ± 14,1; 34,88 ± 14,33 volt. Az ODI-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Ez a tanulmány kimutatta, hogy a TFESI hatékonyan javítja a funkcionális kapacitást és a fájdalom­kontrollt olyan betegek esetén, akik távoli lateralis ágyéksérv miatti radicularis tüneteit nem lehet műtéti úton ke­zelni. ]

Ideggyógyászati Szemle

[Myasthenia gravis-betegek autonóm rendellenességeinek elektrofiziológiás vizsgálata: prospektív tanulmány]

NALBANTOGLU Mecbure, AKALIN Ali Mehmet, GUNDUZ Aysegul, KIZILTAN Meral

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm működés jellemzi az MG-betegek különböző alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm műkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bőrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülő betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idő növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]