Ideggyógyászati Szemle

Pusztító epilepsziás encephalopathia-pseudoencephalitis, a katasztrófaepilepsziák új alcsoportjának előfordulása osztályunk betegei között

NEUWIRTH Magdolna, PARAICZ Éva, LIPTAI Zoltán

2008. DECEMBER 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2008;61(11-12)

Célkitűzés - Az osztályunkon kezelt öt rezisztens epilepsziás beteg kórtörténetének elemzése, akik esetében a betegség etiológiája ismeretlen, tüneteik rapidan hyperpyrexiával, refrakter status epilepticusszal kezdődtek. Módszer - A beválasztott öt gyógyszerrezisztens epilepsziás betegünk (8-14 éves, átlagéletkor 11,5 év) kórtörténetének retrospektív elemzése. Eredmény - Öt betegünk a betegség kezdetéig kifogástalanul fejlődött. Rapidan kezdődő hyperpyrexia, rezisztens status epilepticus, amely négy beteg esetében három-tíz napig (átlagosan hét napig), egy esetben folyamatosan három hónapig, kis megszakításokkal öt hónapig tartott. A betegség oka ismeretlen. A tünetek kezdetén az MR egy eset kivételével nem mutatott eltérést. A terápiarezisztens epilepszia latenciaidő nélkül követte a status epilepticust. A betegeket 3-15 évig (átlagosan 9,5 évig) követtük. Az epilepsziás rohamok néhány napos szünettel folyamatosan jelentkeznek, az antikonvulzívumokra csak mérsékelten reagálnak. A rohamszemiológia és EEG, a funkcionális képalkotó vizsgálatok (PET, SPECT) temporalis és frontális károsodásra utalnak. A későbbiekben végzett MR-vizsgálat egy esetben hippocampalis sclerosist, a legsúlyosabb esetben mérsékelt diffúz atrophiát mutatott. Az évek folyamán minden beteg esetében jelentős mentális hanyatlást és viselkedészavart észleltünk. Legsúlyosabb esetünkben vigil kóma, tetraparesis alakult ki, a beteg öt év után interkurrens betegségben elhunyt. Következtetés - Eseteink pusztító epilepsziás encephalopathia-pseudoencephalitisnek felelnek meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az immunrendszer működésének megváltozása a táplálkozási magatartás zavarai esetén

PÁLI Anikó Andrea, PÁSZTHY Bea

Célkitűzés - Vizsgálatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a táplálkozási magatartás zavarai esetén kialakuló kalóriahiány, illetve kalóriatöbblet milyen hatással van a regulátoros T-sejtekre (Treg) és fő szabályozó sejtjeire (dendritikus sejtek és macrophagok), valamint a célsejtjeire, a CD4+ lymphocytákra. Betegek és módszerek - Összesen 11 serdülőkorú anorexia nervosás beteget, 12 túlsúlyos gyermeket és 10 egészséges kontrollt vizsgáltunk. A perifériás vérmintákban megvizsgáltuk a Treg, a myeloid és plasmocytoid dendritikus sejtek (DC) gyakoriságát. A macrophagsejtek TNFalfa- és IL-12-, a CD4+ sejtek IL-2-, IL-4- és IFN-gammatermelését intracelluláris festéssel határoztuk meg. Meghatároztuk a CD4+ sejtekben aktiváció után a kalciumflux kinetikáját is. Méréseinket áramlási citométerrel végeztük. Eredmények - A Treg, DC, TNF-alfa és IL-12-pozitív macrophagok, IL-4- és IFN-gamma-termelő CD4+ sejtek gyakorisága nem különbözött a túlsúlyos, az anorexia nervosás és a kontrollpopulációban. Az IL-2-pozitív CD4+ sejtek gyakorisága kisebb volt az anorexiás betegek csoportjában [11,50 (7,60-15,30) vs. 13,50 (12,00-22,00), p=0,023], illetve a túlsúlyos betegek csoportjában is [12,50 (8,50-15,50) vs. 13,50 (12,00-22,00), p=0,028). A CD4+ sejtek IFN-gamma/IL-4 termelésének aránya nagyobb volt az elhízott betegek csoportjában, mint a kontrollcsoportban (p=0,046). Aktiváció után az anorexiás betegek esetében több idő kellett a lymphocyták maximális kalciumkoncentrációja kialakulásához, mint a kontrollcsoportban [86 (45-232) vs. 215 (59-235), p<0,05]. Nem figyeltünk meg összefüggést a kalciumflux kinetikája, valamint a klinikai és az antropometriai adatok között az anorexiás betegek esetében. Következtetések - Eredményeink szerint a serdülők a kalória- és táplálkozási zavarai érinthetik az antigénprezentáló sejtek-regulátoros T-sejtek-CD4+ lymphocyták által alkotott tengelyt, azonban további vizsgálatok szükségesek ennek pontosabb felderítésére.

Ideggyógyászati Szemle

A dravet-szindróma klinikai és genetikai diagnosztikájáról húsz esetünk kapcsán

SIEGLER Zsuzsa, NEUWIRTH Magdolna, HEGYI Márta, PARAICZ Éva, PÁLMAFY Beatrix, TEGZES Andrea, BARSI Péter, KARCAGI Veronika, CLAES Lieve, DE Jonghe Peter, HERCZEGFALVI Ágnes, FOGARASI András

Háttér és célkitűzés - A Dravet-szindrómát vagy más néven súlyos csecsemőkori myoclonus epilepsziát az addig minden szempontból jól fejlődő csecsemő esetében az első életévben fellépő, eleinte többnyire lázas, majd láztalan, elhúzódó, generalizált vagy féloldali, általában változó oldali, clonusos vagy tónusos-clonusos rohamok jellemzik, amelyekhez később myoclonusok, atípusos absence-ok, komplex parciális rohamok társulnak. Az utóbbiak hiányában atípusos (borderline) formakörről beszélünk. A második életévben a fejlődés leáll, változó súlyosságú mentális retardáció alakul ki. A betegség hátterében többnyire kimutatható a feszültségfüggő nátriumcsatorna-alfa- 1-alegységet kódoló SCN1A gén mutációja. A 2000 és 2008 között diagnosztizált betegeink klinikai adatainak és vizsgálati leleteinek áttekintésével a kórképpel kapcsolatos tapasztalatainkat szeretnénk átadni annak elősegítéséhez, hogy Magyarországon is minél több gyermek betegségét korán ismerjük fel. Betegek és módszerek - A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Neurológiai Osztályán gondozott 20 Dravet-szindrómás beteg kórlefolyását és leleteit tekintettük át, akik esetében megtörtént a DNSdiagnosztika is. Eredmények - Az első roham átlagosan 6,3±3,0 hónapos korban jelentkezett. Az első két roham egyike - egy beteg kivételével - minden esetben lázas állapotban lépett fel. Az első roham féloldali vagy féloldali indulású volt 12 esetben. Egy beteg kivételével a kórlefolyás során minden esetben tapasztaltak váltott oldali hemiconvulsiót. Mindenkinek volt 15 percnél hosszabb rohama; nyolc beteget soroltunk a borderline formakörbe. A DNS-diagnosztika négy nonsense, két splice site, négy frameshift, egy deletiós és hat missense mutációt igazolt, három esetben nem sikerült kimutatni SCN1A-mutációt. Következtetés - Bár a betegség hatékony terápiája még nem ismert, a korai diagnózis fontos, mert elkerülhetők a felesleges vizsgálatok és hatástalan vagy provokáló gyógyszerek, valamint genetikai tanácsot lehet nyújtani. Elsősorban az egyéves kor előtt jelentkező lázas, elhúzódó, változó oldali rohamok kelthetik fel a gyanút a korai diagnózishoz. A további rohamformák, neurológiai tünetek, mentális retardáció és az SCN1A gén mutációjának a kimutatása megerősítik a diagnózist. A jövőben fontosnak tartanánk a molekuláris genetikai diagnosztika és a stiripentolterápia elérhetőségének a támogatását.

Ideggyógyászati Szemle

Máttyus Adorján (1922-2006)

VERES Éva

Máttyus Adorjántól, a tudós orvostól, tanártól búcsúzunk, aki meghatározó szerepet játszott, elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar gyermekneurológia létrejöttében, önálló szervezetté válásában, nemzetközi színvonalra emelkedésében.

Ideggyógyászati Szemle

Herediter neuromuscularis betegségek szűrése molekuláris genetikai módszerekkel hazai roma populációban

HERCZEGFALVI Ágnes, PIKÓ Henriett, KARCAGI Veronika

Számos genetikai betegség esetében bizonyítást nyert, hogy azok bizonyos népcsoportokban gyakrabban fordulnak elő, illetve az adott népcsoportra specifikus mutációk jellemzőek (izolált alapító populációk). A finn és az askenázi zsidó népesség képviseli a legjobb példákat az egyedülálló betegségek génjeinek azonosítására, ahol a hosszú távú kutatási erőfeszítések és jó minőségű orvosi szolgáltatások jelentős eredményeket értek el a betegellátásban, valamint a populációszintű hordozósági szűrési programok megteremtésében. A roma populációk öröklődő betegségei már régóta ismertek. Ennek genetikai hátterét az elmúlt évtized molekuláris genetikai vizsgálatai tették teljessé. Hazánk lakosságának több mint 6%-a roma népcsoportba tartozik, akiknek többsége rendkívül rossz egészségügyi körülmények között él. Feladatul tűztük ki ezért a magyarországi romák öröklődő neuromuscularis betegségeinek feltérképezését, a veszélyeztetett családok felvilágosítását, a lehetséges prevenció alapjainak kidolgozását, amely kiemelt népegészségügyi feladat. Neuromuscularis betegségekben szerzett tapasztalataink alapján hat, gyakori, autoszomális recesszív módon öröklődő betegség vizsgálatát végeztük el a roma népességben: Herediter motoros és szenzoros neuropathia Lom és Russe típusa, congenitalis cataracta facialis diszmorfizmus szindróma, congenitalis myasthenia szindróma, valamint spinalis izomatrophia. A mutációk azonosítását követően, a prenatalis vizsgálatok felajánlásával, valamint a családtagok hordozóságának szűrésével hozzájárulunk a súlyos kórképek ismétlődési kockázatának a csökkentéséhez.

Ideggyógyászati Szemle

Hogyan változnak a temporalislebeny rohamok az életkorral?

FOGARASI András

A rohamszemiológia az epilepsziás rohamok alatt észlelt különböző - motoros, szenzoros, vegetatív stb. - jelenségek részletes leírásával foglalkozik. Számos szemiológiai kutatás során felvetették már, hogy a különböző epilepsziák - különösen a temporalislebenyepilepszia - életkorfüggő sajátosságokat mutat. Saját kutatásaink során arra vállalkoztunk, hogy ezeket a sokszor szubjektív tulajdonságokat minél objektívebb módszerekkel közelítsük meg és elemezzük. Igyekeztünk a rohamszemiológia minél szélesebb aspektusait (praeictalis, ictalis és postictalis jelenségek) megvizsgálni olyan betegek esetében, akik eleget tettek a szemiológiai kutatások arany standard szabályának (temporalislebeny-reszekció után rohammentessé váltak). Nagy beteganyag vizsgálata alapján írtuk le az agyi éréssel párhuzamosan megjelenő és eltűnő rohamjelenségeket, és megpróbáltuk értelmezni, hogy egyes speciális szemiológiai jegyek miért mutatnak eltérő tulajdonságokat különböző életkorokban. Most a temporalislebeny-epilepsziára vonatkozó legfontosabb eredményeinket szeretném összefoglalni.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Status epilepticus és kezelése - Update 2013

GYIMESI Csilla, JUHOS Vera, HORVÁTH Réka, BÓNÉ Beáta, TÓTH Márton, FOGARASI András, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Tanulmányunkban összefoglaló képet adunk a status epilepticus kezelésére vonatkozó elmúlt öt évben publikált eredményekről és irányelvekről. A tudományos megfigyelések és adatgyűjtések hatására az elmúlt években módosult a status epilepticus definíciója, ellátásának szemlélete, továbbá újszerű kezelési módok is megjelentek. Az aktualizált irányelvek vezérfonalat nyújtanak a mindennapi ellátás számára. A status epilepticus vonatkozásában azonban viszonylag kisszámú véletlen besorolásos vizsgálat áll rendelkezésre, különösen az ellátás 2. és 3. lépcsője során, amely megnehezíti a legújabb módszerek beillesztését a klinikai alkalmazásba és a protokollok megújítását. A betegség jellegéből és epidemiológiájából adódóan a status epilepticus kezelése továbbra is a mindennapok egyik nagy kihívása marad a betegellátók számára. Az eredményes kezelés kulcsfontosságú momentumai: a sürgősséggel megkezdett adekvát kezelés, az antikonvulzív kezeléssel párhuzamos oki terápia, a nonkonvulzív status epilepticus korai felismerése, a „túlkezelés” és a mellékhatások kerülése.

Ideggyógyászati Szemle

Mirtazapin által provokált fokális motoros rohamok és status epilepticus

DÖMÖTÖR Johanna, CLEMENS Béla

A mirtazapin gyakran használt tetraciklikus antidep­resszívum, amelynek epilepsziás rohamot provokáló hatásáról alig van adat. A szerzők egy 39 éves, nem epilepsziás, depresszió miatt kezelt beteg esetét ismertetik, aki esetében az addig szedett mirtazapin dózisának növelésével jobb alsó végtagi fokális clonusos epilepsziás rohamok jelentkeztek. További dózisemelés mellett fokális motoros status epilepticus alakult ki. Ezt videó-EEG segítségével rögzítették, majd az intravénás benzodiazepin hatástalanságát tapasztalva, intravénás levetiracetam adásával megszüntették. A mirtazapin elhagyása és carbamazepin beállítása után újabb rohamok nem jelentkeztek, a beteg a carbamazepin elhagyása után is rohammentes maradt a 13 hónapos követés során. A klinikai adatok és a laboratóriumi, EEG- és képalkotó leletek a mirtazapin rohamprovokáló hatására utalnak.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.