Ideggyógyászati Szemle

PhD-tézis A hisztamin szerepe az asphyxia kiváltotta agy- oedema képzõdésében újszülöttsertés-modellen

KOVÁCS József

2004. JÚLIUS 10.

Ideggyógyászati Szemle - 2004;57(07-08)

Perinatal asphyxia, i.e. failure to initiate and sustain breathing at birth, is one of the most frequent and serious clinical problems in neonatology1. According to World Health Organization estimates, around 3% of approximately 120 million infants born every year in developing countries present birth asphyxia requiring resuscitation, and about 900,000 of these infant die each year1. In clinical terms perinatal asphyxia is an insult to the fetus or newborn due to lack of oxygen or lack of perfusion to various organs.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az alkoholfogyasztás és az agyvérzés kockázata (angol nyelven)

SAJJAN Daniel, BERECZKI Dániel

A vizsgálat célja - Míg a kismértékű alkoholfogyasztás ischaemiás stroke kialakulásával szembeni védőhatása elfogadott, ellentmondó adatokat találunk az alkoholfogyasztás és az agyvérzés kapcsolatáról. Ebben a dolgozatban a kérdéssel kapcsolatos eset-kontroll és kohorsztanulmányokat tekintjük át. Módszerek - Az alkoholfogyasztás és az agyvérzés kapcsolatát elemző epidemiológiai vizsgálatokat a Medline adatbázisban, a PubMed keresőprogrammal, a közlemények címére korlátozott kereséssel azonosítottuk a következő kulcsszavak megadásával: „alcohol AND cerebrovascular dis*”, „alcohol AND stroke”, „alcohol AND cerebral hemorrhage” és „alcohol AND hemorrhagic stroke”. Eredmények - A legtöbb vizsgálat vagy az összes stroke előfordulását vizsgálta alcsoportok elemzése nélkül, vagy nem tett különbséget az állományvérzés és a subarachnoidealis vérzés között. A vizsgálatok eredményeit összegezve abban általában egyetértettek, hogy a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás fokozza az agyvérzés kockázatát. Ellentmondóak az eredmények a kis- és közepes mértékű alkoholfogyasztást illetően: míg egyes vizsgálatok a mérsékelt alkoholfogyasztást védőhatásúnak találták, mások az alkoholfogyasztás mértékével lineárisan növekvő agyvérzési kockázatról számoltak be. Az alkohol vagy a megvonás által kiváltott hirtelen vérnyomás-emelkedés és az alkohol okozta véralvadási rendellenességek magyarázhatják azt, hogy a kis- és közepes mértékű alkoholfogyasztás nem egyformán hat az ischaemiás és a vérzéses stroke-ok kockázatára. A nagymértékű alkoholfogyasztás valószínűleg jobban fokozza az állományvérzés, mint a subarachnoidealis vérzés kockázatát. Következtetések - A nagymértékű alkoholfogyasztás az agyvérzés kockázatát is növeli. A mérsékelt alkoholfogyasztás - ellentétben az ischaemiás stroke-kal szembeni védőhatással - növelheti a vérzéses stroke-ok kockázatát.

Ideggyógyászati Szemle

A hypertoniás eredetű striatocapsularis agyvérzések felosztása és prognózisa

HORNYÁK Csilla, KOVÁCS Tibor, PAJOR Péter, SZIRMAI Imre

Bevezetés - A cerebrovascularis betegségek 10-15%-a nem traumás agyvérzés. Betegek és módszer - Munkánkban a hypertoniás striatocapsularis állományvérzéseket osztottuk fel a régió vérellátása alapján. Száztizenegy beteg anyagát dolgoztuk fel; elemeztünk alkoholfogyasztásra, dohányzásra, a hypertoniára vonatkozó anamnesztikus adatokat, laboratóriumi eredményeket és az ictalis klinikai tüneteket. A betegeket a vérzés kiindulási helye alapján posterolateralis, lateralis, posteromedialis, középsõ és anterior csoportokba soroltuk, míg a masszív vérzés az egész striatocapsularis régiót roncsolja, így forrása nem határozható meg. Vizsgáltuk, hogy a haematoma típusa, mérete, a középvonali áttolás és a kamrába törés kiterjedése hogyan befolyásolja a beteg állapotát egy hónapon belül. Eredmények és következtetés - Anyagunkban az állományvérzés leggyakoribb rizikótényezõje a hypertonia mellett a krónikus alkoholizmus volt. A szérumkoleszterinés -trigliceridszint, valamint az alvadási paraméterek a prognózist nem befolyásolták, míg a kezdeti magas vércukorszint szignifikánsan rontotta. A leggyakoribb vérzéstípus a lateralis, míg a középsõ a legritkább. A kumulatív halálozás 42%, vérzéstípusonként különbözik. Az egy hónapos kimenetel szignifikánsan függ a vérzés típusától, a tudatállapottól, a haematoma méretétõl, a kamrába törés kiterjedésétõl, a középvonal diszlokációjától és a vércukorértékektõl. Legjobb a kórlefolyása az anterior típusú vérzésnek, jó vagy kielégítõ a posteromedialis és a lateralis típusúnak, a masszív vérzés prognózisa a legrosszabb. A vérzések megoszlása és mortalitása anyagunkban eltér a szakirodalmi adatoktól, amelynek oka lehet a hosszabb követés és az agyvérzést megelõzõ és társuló betegségek nagy száma és súlyossága.

Ideggyógyászati Szemle

Myasthenia, sarcoidosis és schizophrenia együttes elõfordulása - esetismertetés (angol nyelven)

RÓZSA Csilla, KIS Gábor, KOMOLY Sámuel

A beteg paranoid schizophreniáját 1985-ben diagnosztizálták elsõ pszichiátriai kórházi kezelése alkalmával. Depó neuroleptikumkezelés mellett további pszichotikus epizódok 10 éven keresztül nem jelentkeztek. Myastheniás tünetei 1997-ben kezdõdtek, generalizált, bulbaris túlsúlyú myasthenia gravis formájában. A myasthenia gravis diagnózisát mind az EMGvizsgálat, mind az acetil-kolin-receptor-ellenes ellenanyag emelkedett titere alátámasztotta. A mediastinalis CT-vizsgálat a bal oldali hilaris nyirokcsomók megnagyobbodását mutatta, thymomára gyanús elváltozás nem ábrázolódott. Mediasztinoszkópia során biopszia történt a kóros nyirokcsomókból. A szövettani vizsgálat sarcoidosis fennállását igazolta. A beavatkozást követõen a betegnél myastheniás krízis alakult ki (1998 szeptemberében). Kombinált immunmoduláló kezelést kezdtünk (64 mg metilprednizolon másnaponta, 150 mg azathioprin naponta), amelynek hatására myastheniás tünetei és sarcoidosisa is remisszióba kerültek. A mediastinalis kontroll- CT-vizsgálat eredménye 2000 januárjában negatív volt. A szteroidkezelés idején a beteg schizophreniája aktiválódott, de pszichotikus tünetei kiegészítõ haloperidolkezelés mellett megszűntek. Jelenleg napi 150 mg per os azathioprint és havi 40 mg im. flupentixolt kap. Mindhárom betegség egyensúlyban van már több mint 24 hónapja. A myasthenia gravis és a sarcoidosis együttes elõfordulása ismert, de ritka jelenség. A szakirodalomban nem találtunk példát a schizophrenia, a myasthenia gravis és a sarcoidosis együttes elõfordulására.

Ideggyógyászati Szemle

„Az agytól - az elmén át - a társadalomig” XIII. Nemzetközi Szimpózium

Információ és jelentkezés poszterprezentációra a XIII. Nemzetközi Semmelweis Szimpózium szervezõirodájánál: MultiArt Productions Kft. Telefon: (1) 412-1087, e-mail: symposium@multiart.hu. A konferencián való részvétel minden résztvevõ számára ingyenes!

Ideggyógyászati Szemle

A Parkinson-tremor és az esszenciális tremor elkülönítése elektrofiziológiai módszerrel

GERTRÚD Tamás, FELYÉR Dénes, MAGYAR András, PÁLVÖLGYI László, TAKÁTS Annamária, SZIRMAI Imre, KAMONDI Anita

Célkitűzés - A tremor az egyik leggyakoribb mozgászavar. A különbözõ típusú tremorokat centrális vagy perifériás oszcillátorok hozzák létre. Parkinson-kórban a motoros agykéreg a tremor generátorkörének része, esszenciális tremorban az agykéreg szerepe tisztázatlan. Jelen munkánkban azt vizsgáltuk, hogy az akaratlagos kézmozgás által kiváltott motoros kéreg aktiválása hogyan hat a Parkinson-kórban jelentkezõ, illetve az esszenciális tremorra. Célunk az volt, hogy adatokat nyerjünk a mozgatóáreák interhemisphaerialis kapcsolatainak tremorgenezisben betöltött szerepérõl. Betegek és módszerek - Kilenc Parkinson-kóros és hét eszszenciális tremorban szenvedõ beteg tremorát regisztráltuk akcelerométerrel. A jeleket Fast Fourier-transzformációt követõen értékeltük. Statisztikai módszerekkel vizsgáltuk a fényjelzés után indított, illetve a saját elhatározásból végrehajtott gombnyomás hatására a tremor csúcsfrekvencián bekövetkezõ teljesítményváltozását. Kontrollként nem kondicionált fényszignált alkalmaztunk, amelyet nem követett mozgás. Eredmények - A tremor csúcsfrekvenciája a két betegcsoportban hasonló volt. A Parkinson-betegek tremorteljesítménye mind a fényjelzéssel, mind a saját elhatározásból indított mozgás során nagyobb arányban csökkent, mint a nem kondicionált fényinger alkalmazásakor (p=0,0008, illetve p=0,002), a két elõbbi feladatban mért teljesítményváltozás között nem volt szignifikáns különbség (p=0,33). A Parkinson-tremor teljesítménye saját elhatározásból végrehajtott mozgás hatására nagyobb mértékben csökkent, mint az esszenciális tremor teljesítménye (p<0,05). Esszenciális tremorban - a jelentõs individuális szórás miatt - az egyes tesztekben a tremorteljesítmény változása nem különbözött szignifikánsan (p=0,42). Következtetések - Parkinson-kórban a tremorral ellenkezõ oldali kéz mozgása a tremor teljesítményét csökkenti, tehát az akaratlagos mozgást irányító agykérgi motoros áreák működése a tremor generátorkörét gátolja. Az eszszenciális tremorra az akaratlagos mozgás különbözõképpen hat, ezért valószínű, hogy generátorrendszerének kapcsolata a mozgató kéregterületekkel nem egységes, tehát a kórkép nem önálló klinikai entitás.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória műkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória működésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fő vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nő], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követően (rövid távú tesztelés) és 24 órával később (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különböző érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékű felejtést mutatott 24 órával később, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminőség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás időzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkező késői meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitűzés – Bár a szédülés a leggyakrabban előforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetű betegséget utánzó malignus koponyaűri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkező, késői, temporalis csontot is beszűrő, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyűrűsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követően jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tűztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyűjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szűrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követő hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejeződése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az előrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követő felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyésző számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az előzményben szereplő malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erősen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Ideggyógyászati Szemle

Covid-19-asszociált Guillain–Barré-szindróma első hazai esete

AL-MUHANNA Nadim, BÉRES-MOLNÁR Katalin Anna, JARECSNY Tamás, FOLYOVICH András

A Guillain–Barré-szindróma (GBS) sporadikus, viszonylag ritka betegség. Legsúlyosabb formájában légzési elégtelenséghez és halálhoz vezethet. Jelenleg még nem ismert a Covid-19-betegek GBS-megbetegedési kockázata, pedig a SARS-CoV-2-fertőzés elhúzódó pulmonalis károsító hatása a GBS okozta potenciális légzészavarhoz társulva nagy gyakorlati jelentőséggel bírhat. Az irodalom nem egységes a tekintetben, hogy a GBS a SARS-CoV-2 vírus direkt vagy indirekt következménye-e. A szerzők betegük kórtörténetét ismertetik, akit hazánk első Covid-19- fertőzésen átesett GBS-betegének tartanak. Az irodalomban közölt esetekhez hasonlóan az időbeli egybeesés miatt itt feltételezhető a Covid-fertőzés trigger szerepe. Eddig egyetlen betegben sem sikerült PCR-vizsgálattal liquorból kimutatni a SARS-CoV-2 vírust, így ebben a betegben sem.

Lege Artis Medicinae

Hasonlóságok és különbségek a hypertoniabetegség ellátásával foglalkozó legjelentősebb nemzetközi irányelvekben

KÉKES Ede, VÁLYI Péter

A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardio­vascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.

Ideggyógyászati Szemle

Az anaerob baktériumok szerepe az agyi tályogokban: irodalmi összefoglaló

URBÁN Edit, GAJDÁCS Márió

Az agytályog még napjainkban is potenciálisan súlyos következményekkel járó, életveszélyes betegség, ami jelentős diagnosztikus kihívást jelent nemcsak az idegsebészeknek, mikrobiológusoknak, de a neurológusoknak, pszichiátereknek, infektológusoknak, sürgősségi és intenzív osztályok orvosainak is – hiszen a gyakran láztalan, szisztémás infekció jeleit nem mutató beteg panaszai, tünetei hátterében az etiológia sokszor lassan tisztázódik. Az agyi tályog etiológiája általában polimikrobiális, leggyakrabban különféle aerob és obligát anaerob bakté­riumokkal. Minden infektív ágens kiváltotta kórképben a lehetséges kórokozók számbavételével kell tevékeny­ségünket megtervezni. Az agyi tályogok anaerob etioló­­-giá­jára vonatkozó epidemiológiai tanulmányok gyakran jelentek meg az 1960-as és 1980-as évek között, manapság azonban erről a témáról nagyon kevés aktuális publikáció áll rendelkezésre. Az anaerob baktériumok szerepe a kórképben nagyon sokáig feltehetőleg aluldiagnosztizált volt, mivel sok laboratórium nem rendelkezett az anaerob baktériumok számára is megfelelő laboratóriumi felkészültséggel. A jelen összefoglaló közlemény célja az elérhető szakirodalom összefoglalása az obligát anaerob baktériumok agytályogokra vonatkozó etiológiájára vonatkozóan, beleértve ezek gyakoriságát és a jelenlegi terápiás ajánlásokat.