Ideggyógyászati Szemle

Neuroepithelialis daganatok prognózisának vizsgálata sejtproliferációs szempontból

GYÖMÖRI Éva1, MÉSZÁROS István1, MÉHES Gábor1, DÓCZI Tamás1, PAJOR László1

1996. SZEPTEMBER 20.

Ideggyógyászati Szemle - 1996;49(09-10)

A daganatok sejtkinetikai analízise - prognosztikai indikátorként, valamint a terápia hatékonyságának vizsgálatára és követésére alkalmas módszerként – széles körben elterjedt a klinikai onkológiában. A neuroonkológia az agydaganatok biológiai természetének meghatározását főként a celluláris anapláziától függő besorolásra (grading) alapozza. A hisztológiai sajátságok mellett a DNS-tartalommal, a sejtproliferáció és a karyotypus abnormalitásaival is jellemezhetjük a neuroepithelialis tumorokat, bár a hisztológiai malignitás, a proliferaciós aktivitás és az aneuploiditás közvetlen kapcsolatára ellentmondásosak az irodalmi adatok. E referáló dolgozatban a sejtciklus-analízis (DNS-mennyiség eloszlás; DNS-index; S-fázis-frakció; proliferációs markerek (MIB 1 antitest, bromdeoxy-uridin jelölődési index, mitotikus index, nukleoláris organizációs régió meghatározás)] alkalmazásáról számolnak be a szerzők irodalmi adatok és saját tapasztalataik alapján. A neuroepithelialis tumorok közül a WHO szerinti II. és II. csoporthoz tartozó daganatok prognózisának megítélésében lehet jelentősége az áramlásos citometriás vizsgálatoknak és a proliferációs markerek kimutatásának. A recidiválódó agydaganatok általában már első megjelenésükkor felgyorsult sejtciklussal rendelkeznek, amely egyrészt magas proliferációs értékekben, másrészt aneuploid sejtklónok megjelenésében nyilvánul meg. Kedvezőtlen biológiai viselkedésűek (magas recidivahajlammal) azok a WHO szerinti II. és III. csoporthoz tartozó gliomák, amelyek DNS index-értéke 1+0,1-nél kisebb vagy nagyobb, az S-fázis frakció értéke 6%-nál magasabb, 10 nagy nagyítású látótérben 1-nél több mitózis látható, 1 nagy nagyítású látótérben pedig 2-3-nál több a MIB 1 jelölődő sejtek száma. Tapasztalataink alapján – további anyaggyűjtés után - lehetőség nyíl hat olyan malignitási index kidolgozására, amely a hisztológiai besorolással együtt a prognosztikai megítélésen túl az egyre fejlődő kombinált terápiás eljárások megtervezésében és eredményességének ellenőrzésében segíthet.

AFFILIÁCIÓK

  1. Orvostudományi Egyetem Patológiai Intézet és Idegsebészeti Klinika, Pécs

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A magzat agyának hemodinamikai adaptációja

JAKOBOVITS Ákos, HENDRIK Jörn

A szerzők 104, terminusban született magzat vérke­ringését tanulmányozták a világrajövetelük előtt. Összesen 254 alkalommal vizsgálták az arteria cerebri media és a köldökzsinór-arteriák véráramlási sebességének hullámformáit színes Doppler-szono­gráfiás készülékkel. 52 magzat a terhesség korának megfelelően fejlődött, az átlagos születési súly 3409,2 g volt, míg 52 magzat kisebb, 2272,1 g-os súllyal született. Szerzők az agy hemodinamikai adaptációját figyelték meg a lepényelégtelenség mi­att retardált magzatokban. A kontrollokhoz viszonyít­va placentainsuHicientia eseteiben a köldökzsinór­ arteria véráramlása akadályozott volt, amit a na­gyobb indexértékek jeleztek. Ezzel egyidejűleg az arteria cerebri media indexei csökkentek, utalva a véráramlás javulására. A normálisan fejlett magza­tok és a lepényelégtelenség miatt retardáltak arteria cerebri media indexei közül csak a szisztole/diasz­tole hányados, a köldökzsinór-arteriának pedig a pulzatilitási indexe és a szisztole/diasztole hányadosa különbözött szignifikánsan. Szembetűnőbb lett a különbség a lepényelégtelenség okozta retardált és a normálisan fejlett magzatok kö­zött, amikor az arteria cerebri media/arteria umbili­calis indexeinek hányadosát hasonlították össze. A retardáltak mindhárom indexértékének hányadosa a normálisan fejlett magzatokétól szignifikánsan kisebb (pulzatilitási index 1,03 versus 1,60; rezisztenciain­ dex 0,84 versus 1,19 ; szisztole/diasztole hányados 1,01 versus 2,02) volt. Az egyéb okok miatt kis súlyú magzatok arteria cerebri media/arteria umbilicalis indexeinek hányadosai a kontrollokéhoz voltak hasonlók. Az agy hemodinamikai adaptációját a vérellátás elégtelensége váltotta ki, és ennek következmé­nye volt a retardált növekedés. Azon kis súlyú mag­zatok esetében, akiknél a vérellátás csökkenését nem tapasztaltuk, az agy keringési adaptációja hiányzott.

Ideggyógyászati Szemle

Distalis ulnaris neuropathiák

KISS Gábor, KÓMÁR József

A nervus ulnaris distalis kompressziója a ritkán elő forduló mononeuropathiák közé tartozik. A kompresszió helyétől függően - eltérően a gyakoribb mononeuropathiáktól – a kórképnek vannak csak motoros tünetekkel járó formái. Ezek az érzészavarral nem járó, kiskézizom-atrophiát okozó ulnaris laesiók könnyen összetéveszthetőek a kezdődő motoneuron-betegséggel. A korrekt klinikai vizsgálat és az elektrodiagnosztika, különösen a nervus ulnaris distalis motoros Tatenciájának az I. dorsalis interosseusig történő mérése, segíthet a helyes diagnózisban. A szerzők 46 operált beteg adatait elemzik. 12 betegnek csak motoros tünetei voltak érzészavar nélkül. Közülük 6 esetben csak az I.dorsalis interosseus és az adductor pollicis izom volt érintett. 34 esetben történt posztoperatív kontroll. 31 beteg állapota javult, 3 esetben került sor reoperációra recidiv lipoma miatt.

Ideggyógyászati Szemle

Szociológiai és pszichológiai tényezők jelentősége az ichaemiás stroke patogenezisében

MENDE Lilla, JÓRI Birkás Adrien, FAZEKAS Gábor, FAZEKAS András

A szerzők - korábbi vizsgálataik folytatásaként - a szociológiai és a pszichológiai tényezők ischaemiás stroke patogenezisében betöltött szerepét kutatják. Munkájuk első részében beteg- és a kontrollcsoport adatainak összehasonlításával a stroke-ot megelőző 5 éven belüli életesemények számát, súlyát és jellegét, azok időbeli eloszlását, a második részben a stresszhatással való megküzdés sajátosságait (coping) és további pszichés jellemzők jelentőségét vizsgálták. Kimutatták, hogy a stroke-ot megelőző távolabbi időszak csökkent, a stroke-ot közvetlenül megelőző időszak fokozódó stresszhatása, a coping gyengesége, a fokozott mértékű emocionális instabilitás, szorongás, ellenségeskedés, valamint a csökkent hivatástudat a stroke kialakulásában szerepet játszhat. Az életesemények jellege, a „globális A típusú” viselkedés, az idősürgetettség és a versengő munkavégzés indifferensnek tekinthető. Eredményeik alapján a stroke-prevenciós programnak komplex feladatkört kell betöltenie a szomatikus, szociológiai és pszichológiai tényezők együttes figyelembevételével.

Ideggyógyászati Szemle

Transoesophagealis echokardiográfia stroke után

NAGY Lajos, SÁMOCYI Marianna, TARJÁN Jenő, GARZULY Ferenc

A szerzők stroke miatt idegosztályra felvett 40 beteget vizsgáltak transoesophagealis echokardiográfiával és transthoracalis echokardiográfiával. A stroke-ot a klinikai kép és a koponya-CT alapján kórismézték. 39 betegnél történt carotis duplex scan. A 40 beteg közül transoesophagealis echokardiográfiával 19 esetében találtak cardialis emboliaforrást, melyek közül 7 kétségtelen, 12 lehetséges emboliaforrásnak felelt meg. A transthoracalis echokardiográfiával csak 8 esetben lehetett a szívben emboliaforrást kimutatni. Carotis duplex scannel 8 betegnél találtak jelentős stenosist, 8-nál sclerosist stenosis nélkül. Mindkét csoportban 4 esetben cardialis emboliaforrás is igazolódott. A 8 pitvarfibrilláló beteg esetében a bal pitvari thrombus és a spontán echokontraszt volt gyakoribb a szinuszritmusban lévő betegekhez képest. A transoesophagealis echokardiográfia 3 betegnél befolyásolta az antikoaguláns terápiát. A szerzők vizsgálataik alapján a transoesophagealis echokardiográfiát stroke-betegek vizsgálatában szükségesnek tartják.

Ideggyógyászati Szemle

Az alpolipoprotein E4-allél mint genetikai rizikótényező Alzheimer-betegségben

KÁLMÁN János, JANKA Zoltán

Az apolipoprotein E a lipidek transzportjában, metabolizmusában továbbá a neuronális regenerációs folyamatokban részt vevő glikoprotein. Az apolipoprotein E a 19-es kromoszóma hosszú karján helyezkedik el és genetikai polimorfizmusa három különböző allél kombinációjában nyilvánul meg. A három allél (az APOE2, APOE3, és az APOE4) eltérő gyakorisággal fordul elő az egyes emberfajtáknál, és a szérumkoleszterin-szint egyéni variációinak kialakításáért felelős. A lipidtranszportban betöltött funkciói mellett az apoliprotein E-nek még kevésbé ismert, de bizonyított szerepe van az idegrendszer fejlődésében, és a sérülést követő perifériás idegi regenerációs folyamatokban. Fontos etiopatogenetikai tényező az arteriosclerosis, a familiaris hypercholesteraemiák és a hyperlipoproteinaemiák kialakulásában. Az utóbbi három év biokémiai, molekuláris biológiai, populációgenetikai és neuropatológiai vizsgálatai arra utalnak, hogy az APOE4-allél új, eddig még nem ismert patomechanizmus révén rizikótényezőként szerepelhet az Alzheimer-dementia kialakulásában. A szerzők az apoliprotein E és az Alzheimer-dementia összefüggéseit vizsgáló legújabb alap és klinikai kutatások eredményeit foglalják össze. Bemutatják az apoЕ újonnan megismert tulajdonságait és funkcióit az Alzheimer-dementia specifikus elváltozások (szenilis plakkok és neurofibrilláris fonadékok kialakulása, az amyloid prekurzor protein mutációi, az Alzheimer-dementia familiaris formái) viszonylatában, valamint kitérnek a betegek genetikai vizsgálatának dilemmáira és új terápiás lehetőségek kérdéseire.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az intraoperatív elektromos agyi stimuláció szerepe a nyelvi és beszédfunkciók megőrzése céljából éber betegeken végzett idegsebészeti beavatkozások során

ERÕSS Loránd, FEKETE Gábor, ENTZ László, FABÓ Dániel, BORBÉLY Csaba, KOZÁK Lajos Rudolf, ANDREJKOVICS Mónika, CZIRJÁK Sándor, FEDORCSÁK Imre, NOVÁK László, BOGNÁR László

Célkitűzés - Az elokvens agyi régiók közelében elhelyezkedő kis malignitású agydaganatok vagy gyógyszerrezisztens epilepsziák esetében az elokvens régiók melletti epileptogén zónák miatt éber állapotban műtött betegeink körében szerzett tapasztalataink összefoglalása. Betegek és módszerek - Retrospektív vizsgálatunkba 16 beteget vontunk be, akiket 1999-2011 között műtöttünk éberen végzett craniotomiából a MÁV Kórház Idegsebészeti Osztályán, az Országos Idegtudományi Intézetben (OITI) és a Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinikáján. A betegek kivizsgálása során, amennyiben erre mód volt, preoperatív funkcionális MR-t, traktográfiát és neuropszichológiai vizsgálatot végeztünk. Az OITI-ben minden esetben MR asszisztálta neuronavigáció segítségével határoztuk meg a craniotomia helyét és tájékozódtunk a gyrusok helyzetéről. Eredmények - Mind a 16 beteg esetében zavartalan volt az anesztézia. Az anesztézia mélységének monitorizálása (BIS) a felületes altatási fázisban biztonsággal segítette a műtét előrehaladását. Az intaroperatív neuropszichológiai feladatok kellően szenzitívek voltak a stimuláció során kiváltott afáziaköri változások műtét alatti gyors értékéléséhez. A stimuláció okozta intraoperatív rohamok azonnal szüntethetők voltak, és ezek nem befolyásolták a műtéti kimenetelt. A neuronavigáció használata nagyban segítette a tájékozódást és a craniotomia optimális helyének a megtervezését. Következtetések - Az éberen végzett craniotomiák gyakorlott sebészi munkacsoportot igényelnek, ami a neuroaneszteziológus, az idegsebész, a neuropszichológus és az elektrofiziológus szoros együttműködését jelenti. A cél kettős: a neurológiai deficitek elkerülése céljából az intraoperatív kognitív és motoros stimulációs feladatok minél részletesebb elvégzése, ugyanakkor a műtéti idő minimalizálása a szövődmények csökkentése érdekében. A neuronavigáció nyújtotta intraoperatív anatómiai és a betegen éber állapotban végzett intraoperatív stimuláció nyújtotta funkcionális adatok egymást erősítve nyújtják azt a biztonságot, ami a XXI. században elengedhetetlen a neurológiai szempontból minimálisan invazív szemléletű idegsebészethez.

Ideggyógyászati Szemle

Térfogatváltozások agydaganatok 125-jódizotópos brachytherapiája után

JULOW Jenő, VIOLA Árpád, MAJOR Tibor, MANGEL László, BAJZIK Gábor, REPA Imre, SÁGI Sarolta, VALÁLIK István, EMRI Miklós, TRÓN Lajos, NÉMETH György

Problémafelvetés - Az agydaganatok - jelen esetben fõleg szövettanilag jól differenciált gliomák - szövetközi besugárzása után végzett képfúzió lehetõvé teszi a sugárzás következményeinek (a necrosisnak, a reaktív gyűrűnek és az oedema térfogatának), valamint a dozimetriai adatoknak a kvantitatív összehasonlítását. Betegek és módszer - A szerzõk a vizsgálatokat 19, szövettanilag jól differenciált gliomás esetben végezték átlagosan 14,5 hónappal jódizotóp (I125) szövetközi besugárzása után. A besugárzástervezést és a képfúziót a BrainLab cég Target 1.19 szoftverével végezték. Az agydaganatok interstitialis besugárzása után kialakult úgynevezett hármas gyűrű CT- vagy MR-képén meghatározták az egyes szeleteken látható necrosis, reaktív zóna, valamint oedema területét és térfogatát. Ez után a sugártervezés izodózisgörbéit fuzionálták a kontrollvizsgálat során készített CT- és MR-képekkel. A necrosis és az izodózisgörbék metszéspontján a leolvasott értékeket átlagolták. Meghatározták a sugárzást kapott ép agyszövet sugárterhelését, továbbá a dóziseloszlások homogenitására és konformalitására jellemzõ térfogati paramétereket. Eredmények - A referenciadózis-térfogathoz viszonyítva a necrosis térfogata 54,9%, a reaktív zóna 59,7%, az oedema 445,3% volt. A necrosis felületén átlagosan 71,9 Gy dózisértéket észleltek a besugárzás után, azaz a necrosis és a reaktív zóna határa 71,9 Gy értéknél alakult ki. Ami az ép agyszövet besugárzását illeti, például egy átlagos, 12,7 cm3 térfogatú glioma besugárzásakor a daganat körül 5-7 cm3 ép agyszövet kapott 60-70 Gy dózisú besugárzást. Az átlagos homogenitási és konformalitási index 0,24, illetve 0,57 volt. Következtetés - Az interstitialis besugárzás okozta változásoknak, a necrosis, a reaktív gyűrű és az oedema térfogatának, valamint a dozimetriai tervezés adatainak képfúzió segítségével történõ elemzése hasznos adatokat nyújt a betegek követésénél, a klinikai teendõk megítélésénél és a további kezelés formáinak megválasztásánál.

Ideggyógyászati Szemle

[Myasthenia gravis-betegek autonóm rendellenességeinek elektrofiziológiás vizsgálata: prospektív tanulmány]

NALBANTOGLU Mecbure, AKALIN Ali Mehmet, GUNDUZ Aysegul, KIZILTAN Meral

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm működés jellemzi az MG-betegek különböző alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm műkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bőrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülő betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idő növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]