Ideggyógyászati Szemle

Magas grádusú gliomák elõfordulása és molekuláris patológiája

MURNYÁK Balázs, CSONKA Tamás, HEGYI Katalin, MÉHES Gábor, KLEKNER Álmos, HORTOBÁGYI Tibor

2013. OKTÓBER 05.

Ideggyógyászati Szemle - 2013;66(09-10)

Háttér - A primer agytumorok leggyakoribb formáját a glialis daganatok képviselik. A tumorokat jellemző heterogenitás megnehezíti a diagnózist, a szövettani besorolást és a megfelelő terápia megválasztását is. A fejlődő terápiás eljárások ellenére a malignus gliomákban szenvedő betegek prognózisa továbbra is rossz, ezért a glialis tumorok a daganatkutatás egyik legsürgetőbb területét képviselik. A magas grádusú glialis daganatok magyarországi epidemiológiáját illetően nem állnak rendelkezésre részletes információk, így közleményünk első részében saját eredményeinkre támaszkodva ezeket az adatokat elemeztük. Módszer - Munkánk során a DEOEC Patológiai Intézetében 2007 és 2011 között szövettanilag diagnosztizált 214 magas grádusú glioma előfordulását elemezzük a tumorok grádusa, a betegek neme, életkora és a daganatok anatómiai elhelyezkedése szerint. Eredmények - Az esetek döntő része glioblastoma (182 eset), míg a maradék 32 eset anaplasztikus glioma volt. A betegek átlagéletkora 57 év (±16,4), a férfi:nő arány pedig 1,1:1 volt. A tumorok leggyakrabban a homloklebenyben fordultak elő, amit a halántéklebeny, a fali lebeny és a nyakszirti lebeny követ. Kapott adatainkat a gliomák patogenezisében szerepet játszó molekuláris útvonalak hibás génjeivel és kromoszomális régióival kapcsolatos legújabb információkkal egészítettük ki. Kifejtjük az érintett gének szerepét a gliomagenesisben és a modern molekuláris módszerek nyújtotta új ismereteket, melyek kedvezően befolyásolhatják a gliomák terápiáját és diagnosztikáját.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A CD4+ és CD8+ Treg-sejtek jellemzése myastheniához hasonlító tünetekkel jelentkezõ Hodgkin-lymphomás beteg esetében

KRAUSZ Ludovic Tibor, MAJOR Zoltán Zsigmond, MURESANU Dafin Fior, CHELARU Eugen, NOCENTINI Giuseppe, RICCARDI Carlo

A Hodgkin-lymphoma (HL) és a myasthenia gravis (MG) együttes előfordulása ritka jelenség, amelyet néha paraneoplasiás manifesztációnak tartanak. Kevés olyan esetet írtak le eddig, amelyben a myastheniás tünetek csak a tumor sebészi eltávolítása után manifesztálódtak. Az összefüggés biológiai alapja ismeretlen. Az egyik elmélet szerint az okozza, hogy a fejlődő tumor infiltrálja a reziduális thymusszövetet. Esetünkben a myastheniás tünetek vezettek a HL diagnózisához. Célunk a T-sejt-fenotípus vizsgálata volt myastheniához hasonló tünetekkel jelentkező, Hodgkin-lymphomás beteg esetében. Az autoimmun betegségben szenvedők esetében általában csökkent a Treg-sejtek száma, de néhány esetben számuk emelkedettnek tűnik. Felvetették, hogy a jelenség hátterében az immunrendszer homeosztatikus törekvése állhat, hogy kontrollálja az autoreaktív effektorsejtek expanzióját. Az ismertetett beteg esetében nagy volt a lymphomát infiltráló Treg-sejtek aránya (több, mint a CD4+ sejtek 10%-a és a CD8+ sejtek 1,34%-a), azt mutatva, hogy a Treg-sejtek száma nő a HL-ben és myasthenia gravisban szenvedő betegek esetében. HL-ben a Treg-érintettség vitatott és jelenleg kutatott terület. Adataink hozzájárulhatnak a HL és az autoimmun jelenségek közötti összefüggés hátterében álló mechanizmus jobb megértéséhez.

Ideggyógyászati Szemle

Aktív fertőzésfelügyeleti („surveillance”) tapasztalatok neurológiai intenzív terápiás osztályon

CSIMA Zoltán, HRADECZKY Katalin, SIMONNÉ SZAPPANOS Erzsébet, BERECZKI Dániel, SIPOS Ildikó

Az infekciókontroll az ápoltak és a kórházi személyzet védelmét szolgáló komplex rendszer, amelynek fontos eleme a fertőzések monitorozása. A kórházi ellátással összefüggő infekciók folyamatos felügyelete a betegbiztonság és a minőségbiztosítás egyik legfontosabb részterülete. Munkánk célja az intenzív ellátásra szoruló neurológiai betegek között előforduló, kórházi ellátással összefüggő infekciók mértékének felmérése, a jellegzetes fertőzési formák és a leggyakoribb kórokozók megismerése volt. A vizsgálatot fél éven keresztül végeztük az Országos Epidemiológiai Központ által meghirdetett HELICS módszertan szerint. Ennek alapján minden betegnél, aki legalább 48 órán át intenzív ellátásban részesült, megfigyeltük a fertőzéseket és a fertőzési kockázatokat (eszközhasználat, antibiotikum-terápia stb.). A féléves vizsgálat alatt megfigyelt 88 betegnél összesen 16 kórházi ellátással összefüggő fertőzést regisztráltunk, melyek között egyaránt előfordult mono- és polimikrobás infekció is. A fertőzéseket főként Gram-pozitív mikrobák váltották ki, de előfordult multirezisztens kórokozó is. A fertőzéstípusok közül egyértelműen a klinikai diagnózisú pneumonia dominált. Az alacsony mikrobiológiai mintavételi arány mellett regisztrált fertőzések a mintavétel gyakoriságának növelését indokolják, így még pontosabb fertőzési adatok nyerhetők. A standardizált fertőzési adatok összehasonlítása után az infekciókontroll megerősítését tartjuk a megelőzés legfontosabb feladatának.

Ideggyógyászati Szemle

Szerkesztőségi megjegyzés

KOPNICZKY Zsolt

A központi idegrendszeri daganatok jelenleg használatos, 2007-ben közreadott osztályozása kapcsán az egyik általános előrejelzés az volt, hogy valószínűleg 5-6 évente kell majd azt frissíteni1. Ha ez igaz, akkor épp itt az ideje.

Ideggyógyászati Szemle

Nature Reviews Neurology Research Highlights: Migrén és PACAP

VÉCSEI László

A Nature Reviews Neurology (2013;9:298.) „Research Highlights” szekciójában az elmúlt periódusban a neurológia területén kiemelt négy kutatási eredmény egyikeként mutatta be a Szegedi Tudományegyetem...

Ideggyógyászati Szemle

Split laminotomia és távtartó cage behelyezése a gerinccsatorna feltárása és tartós dekompressziója céljából a thoracalis intramedullaris daganatok sebészetében

PAPP Zoltán, VAJDA János, BANCZEROWSKI Péter

Célkitűzés - A szerzők fő célja az intramedullaris tumorok eltávolításához kifejlesztett, a gerincoszlop stabilitását megőrző "split laminotomia" technika továbbfejlesztése volt úgy, hogy a dekompresszió során elkerülhetőek legyenek a saját csontgraft kivételével járó szövődmények. Módszer - Öt beteget operáltunk a háti gerincszakaszon elhelyezkedő intramedullaris daganattal több szegmentumot érintő, a processus spinosusok hosszanti kettévágásával és a gerinccsatorna egyidejű tágításával járó technika alkalmazásával. A laminák záródását a behelyezett PEEK távtartók segítségével akadályoztuk meg, így biztosítottuk a gerinccsatorna tartós dekompresszióját. Eredmények - Az általunk kifejlesztett műtéti technika alkalmazásával minden esetben megfelelő tumoreltávolítást tudtunk elérni, és egyidejűleg biztosítottuk a gerinccsatorna tartós dekompresszióját is. A műtétet követően kontroll-MR- és - CT-, valamint neurológiai vizsgálatokkal ellenőriztük betegeinket. Mind az öt esetben a háti gerincszakaszon elhelyezkedő intramedullaris, malignus tumort kezeltünk. A szövettani megoszlás a következő volt: négy astrocytoma, egy ependymoma. Az ependymoma teljes egészében, míg az astrocytomák csak részlegesen kerültek eltávolításra. A feltárás 3-5 laminát érintett. Minden esetben PEEK caget helyeztünk a szétfeszített csigolyaívek közé, a gerinccsatorna dekompresszióját megőrizendő. Az átlagos teljes műtéti idő 118 perc volt (92-134 perc). A betegeket átlagosan 11,2 hónapig (5-16 hónap) követtük. A műtétet követő rendszeres neurológiai kontrollvizsgálatokon neurológiai szövődményt nem észleltünk. A kontroll-CT-vizsgálatok kezdődő csontosodást ábrázoltak a behelyezett távtartón keresztül. Az implantátum összeroppanását vagy elmozdulását nem észleltük. Következtetések - A split laminotomia továbbfejlesztett változata az egyidejű heterolog graft behelyezésével alkalmas a korábban használt laminectomiás feltárások kiváltására úgy, hogy a saját csontgraft kivételével járó komplikációk és szövődmények elkerülhetőek. A szétválasztott csigolyaívek és processus spinosusok közé helyezett távtartók a gerinccsatorna tartós dekompresszióját, valamint a csontos átépülést biztosítják a behelyezett cage-en keresztül.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A primer glioblastoma multiforme posztoperatív kezelése 60 évesnél idõsebb betegek esetében

DARÓCZI Borbála, SZÁNTÓ Erika, TÓTH Judit, BARZÓ Pál, BOGNÁR László, BAKÓ Gyula, SZÁNTÓ János, MÓZES Petra, HIDEGHÉTY Katalin

Háttér és célkitűzések - A glioblastoma multiforméban szenvedő idős betegek kezelése ellentmondásos. Értékeltük a posztoperatív radioterápia ± szimultán és/vagy adjuváns temozolomidkezelés hatékonyságát- e kezeléseknek a teljes túlélést befolyásoló hatását, valamint a prognosztikai faktorokat 60 évesnél idősebb betegek esetében. Módszerek - Retrospektív tanulmányunkban a teljes túlélést és a progressziómentes túlélést vizsgáltuk két magyarországi centrumban olyan 60 évesnél idősebb, újonnan diagnosztizált glioblastomás betegek esetében, akik posztoperatív sugárkezelésben és/vagy temozolomidkezelésben részesültek. A prognosztikai faktorokat egy- és többváltozós modellel elemeztük. Eredmények - A vizsgálatban részt vevő 75 beteg közül (a medián életkor az első diagnóziskor 65,1 év volt) 29 (38,7%) betegnél a tumor totális reszekciója, míg a többi beteg esetében részleges eltávolítás vagy csak biopszia történt. Egy beteg kivételével mindenki kapott sugárkezelést. Húsz beteg csak szimultán temozolomid-kemoterápiát kapott. Adjuváns temozolomidterápiában (1-50 ciklus) 42 beteg részesült, ezen belül tizenhatan hat vagy több ciklus monoterápiát kaptak. A teljes túlélés 10,3 hónap, a progressziómentes túlélés 4,1 hónap volt. Az egy- és kétéves túlélés aránya 42,6% és 6,7% volt. A teljes túlélés 15,3 hónap (medián) volt azon betegek között, akik 6-12 ciklus adjuváns temozolomid-, és 29,6 hónap volt azok között, akik több mint 12 ciklus adjuváns temozolomidkezelésben részesültek. A teljes túlélés nem különbözött szignifikánsan a korcsoportokban (60-64, 65-69 és ≥70 év). Az adjuváns temozolomidterápia, a Karnofsky-skálán mért ≥70 érték, és a progressziót követő reoperáció bizonyult a teljes túlélés legjelentősebb prognosztikai faktorának (p<0,05). Következtetések - A radiokemoterápia, ezen belül a legalább hat ciklus adjuváns temozolomidterápia, biztonságosnak volt tekinthető, és hozzájárult a 60 évet betöltött betegek hosszabb túléléséhez. Az előrehaladott életkor önmagában nem jelentett ellenjavallatot a jó állapotú, 60 évesnél idősebb betegek agresszív kezelésekor.

Klinikai Onkológia

p53 – A szuppresszor

KOPPER László

A szervezet működésének egyik feltétele, hogy annyi sejt keletkezzen, pusztuljon el, hogy a sejt a funkcióit megfelelően el tudja látni. Úgy, hogy genetikai, örökölt vagy szerzett génhiba ne kerüljön át az utódsejtekbe! Erről gondoskodik a p53 vezette DNS-hiba-javító rendszer. Ha ez nem sikerül, akkor a hibák továbbjuthatnak a következő generációba, aminek olyan következményei lehetnek, mint a génszintű szabályozás instabillá válása, a tumorkialakulás rizikójának növekedése. A p53-nak az a feladata, hogy szükség esetén aktiválja a hibajavítókat és amennyiben ez csődöt mond, akkor az apoptózis mechanizmusát. Normális körülmények esetén ezért kulcsszereplő a p53. Azonban a p53-nak is lehetnek hibái, különböző mutációk, amelyekről feltételezték, hogy terápiás célpontok lehetnek, de ezt klinikai szinten egyelőre még nem sikerült igazolni.

Klinikai Onkológia

A hasnyálmirigyrák korszerű gyógyszeres kezelése

BODOKY György, LAKATOS Gábor

A hasnyálmirigyrák jelentős egészségügyi probléma. A betegségben szenvedők száma világszerte növekszik, a daganat prognózisa ugyanakkor rendkívül kedvezőtlen. Hatékony szűrőmódszer nem áll rendelkezésre, a diagnózis pillanatában csupán a betegek kis hányada alkalmas sebészi kezelésre. A betegség ellátása továbbra is nagy kihívást jelent. Potenciálisan reszekábilis daganat esetén a neoadjuváns kezelés alkalmas lehet a tumor megkisebbítésére. Az adjuváns kemoterápia alkalmazása meghosszabbítja a betegek túlélését, ezzel szemben a radiokemoterápia értéke vitatott. Előrehaladott betegség esetén a gemcitabin jelenti a kezelés alapját. Számos hagyományos és újabb célzott szert próbáltak gemcitabinnel kombinációban, egyelőre csupán az erlotinib hozzáadása jelentett kisfokú előnyt a standard kezeléshez képest. A betegséggel összefüggő molekuláris genetikai eltérések és jelentőségük megismerése intenzív kutatás tárgya. A közelmúltban igazolták azt, hogy a FOLFIRINOX kezelés szelektált betegcsoportban hatékonyabb lehet a gemcitabin kemoterápiánál. A betegek életminősége igen fontos szempont az előrehaladott stádiumú betegség ellátása során. A CA 19-9 prognosztikai és prediktív értéke egyaránt jelentős, emellett hasznos segítséget nyújthat a kezelésre adott válasz értékelésében. A betegek megfelelő szelekciójához nagy segítséget nyújthatnak olyan további biomarkerek, amelyek előre jelzik, hogy melyik betegnek származhat előnye az alkalmazott kezelésből.

Ideggyógyászati Szemle

[Az izocitrát-dehidrogenáz-mutációk szerepe a glioblastoma biológiájában és a terápiás döntéshozatalban]

KÁLOVITS Ferenc, TOMPA Márton, NAGY Ádám, BERNADETTE Kalman

[Háttér és cél - Az onkogenezis sorozatos szomatikus mutációk felhalmozódásához köthető. Számos daganat esetében megtörtént a genomikai háttér átfogó elemzése, és a glioblastoma az elsők között volt. Saját transzlációs kutatásunk célja a glioblastoma altípusainak klinikai környezetben történő meghatározása volt, ennek prognosztikus értéke és terápiás haszna miatt. Az izocitrát-dehidrogenáz (IDH) család génjeinek szomatikus mutációi a legjobban jellemzett biomarkerek közé tartoznak, melyek a tumor viselkedését is meghatározzák, egyben ismeretük klinikailag is hasznosnak bizonyul. Módszer - Áttekintettük a szakirodalmat, beleértve saját eredményeinket is, hogy az IDH-mutáció alaptudományos és klinikai összefüggéseit összegezzük. Eredmény - Az áttekintett adatok alapján rávilágítunk az IDH-mutációk genomikai, transzkriptomikai, epigenomikai és biokémiai következményeire a glioblastoma biológiájának és fenotípusának vonatkozásában. Klinikai vizsgálatok eredményeinek bemutatásával utalunk az IDH-t célba vevő terápiás megközelítések lehetőségeire, bár e vizsgálatok jelenleg még preklinikai stádiumban vannak. Konklúzió - Az IDH-izoformák génjeiben történő szomatikus mutációk értékes biomarkerek, amelyek korrelálnak a glioblastoma fenotípusával, biokémiai és biológiai tulajdonságaival, továbbá ismeretük új irányú, a jelenlegi protokollt kiegészítő terápiás stratégiák fejlesztéséhez vezethet.]

Klinikai Onkológia

Az EGFR receptorcsalád jelentősége az onkológiai gyakorlatban

MÉHES Gábor

A normális hámsejtek kommunikációja a külső környezettel többek között tirozinkinázaktivitású sejtfelszíni receptorokon keresztül történik. Az EGFR fehérjecsalád négy jelentős homológiát mutató tagja (EGFR1, EGFR2/HER2, EGFR3/HER3, EGFR4/HER4) a sejtaktivitás szempontjából az egyik legfontosabb ilyen közvetítő receptor. Jelentőségük a hámeredetű daganatok kialakulásában és progreszsziójában, valamint ezen keresztül a daganatellenes terápiában is kimagasló. A receptor expressziójában és aktivitásában bekövetkező változás a tumorsejtek környezetéből érkező stimulus hatását, illetve a jelátvitel intenzitását döntően befolyásolja. Mindezek mellett a receptorok mutációi a tirozinkináz-gátló kezelés hatékonyságát is meghatározzák. Összefoglalónkban a receptorcsalád egyes tagjainak szerepe, valamint klinikailag is fontos genetikai és biológiai eltérései kerülnek áttekintésre.