Az epilepsziasebészetben és más idegsebészeti műtétek során nem pusztán a kóros területek eltávolítása, és így a betegség meggyógyítása vagy a tünetek megszüntetése a cél, hanem a lehető legjobb életminőség megtartása is. Ehhez nyújtanak segítséget a corticalis térképezési eljárások, melyek az életminőség szempontjából elengedhetetlen, ráadásul reorganizációra kevéssé képes kérgi központok, az elokvens területek elhelyezkedését határozzák meg. Ilyen terület többek között a beszédfunkciókért felelős Broca- és Wernicke-área, az elsődleges motoros és szenzoros, valamint a látókéreg. A corticalis térképezés nem invazív megvalósítására nyújt lehetőséget az elmúlt évtizedben egyre népszerűbb orvosi funkcionális MR-technika. Az eljárással nagy pontossággal meghatározhatóak egyes feladatokban szelektíven aktiválódó agykérgi területek, így megfelelő feladatok megválasztásával az elokvens áreák is. A módszer kiegészítheti az egyéb térképezési módszerek nyújtotta információkat, ráadásul kiválthatóak vele olyan invazív eljárások, mint például a Wada-teszt. Közleményünkben bemutatjuk a funkcionális MR-térképezés hátterét, összevetjük az egyéb klinikai térképezési eljárásokkal, bemutatjuk az alkalmazható paradigmákat, majd kitérünk a technika korlátaira és egyéb alkalmazási lehetőségeire.

A gyógyszerrezisztens fokális epilepsziák műtéti kezelését részletes morfológiai és funkcionális képalkotó, illetve elektrofiziológiai vizsgálatok előzik meg. Reszektív beavatkozások során a laesio, az epileptogén zóna, az elokvens régiók helyének pontos ismerete elengedhetetlen az idegsebész számára. A minimálisan invazív idegsebészeti módszerek fejlődésének, az „image guided” műtéti tervezésnek, a funkcionálisan elokvens agykérgi területek és kéreg alatti pályák, illetve a laesiók intracerebralis lokalizációjának egyik feltétele volt a neuronavigáció megjelenése a műtéti gyakorlatban. A módszer az epilepsziasebészeti invazív kivizsgálásban, a reszektív műtétek tervezésében és kivitelezésében is újat hozott. Ismertetjük a neuronavigáció alapjait, jelenlegi módszerét az epilepsziák műtét előtti invazív kivizsgálása során, illetve a reszektív eljárások és a mély agyi elektródák implantációja kapcsán játszott szerepét a klinikai gyakorlatban.

Az epilepsziás beteg kivizsgálásában alapvető jelentőségű a neuroradiológia, azon belül is elsősorban a mágneses rezonanciás (MR-) vizsgálat szerepe. A vizsgálati eredmény kiemelt fontosságú terápiarezisztens fokális epilepsziás beteg esetében, amikor műtéti megoldásra lehet szükség. A folyamatosan fejlődő MR-technika lehetővé teszi, hogy optimális vizsgálati protokollt alkalmazzunk. A nagy felbontású, vékony rétegű képeken az agyi struktúrákat mikroanatómiai szinten elemezhetjük. A háromdimenziós (3D) mérésnek kiváló a felbontása és szürke-/fehérállomány-elkülönítő képessége, belőle felszíni rekonstrukciók és volumetria készíthető, illetve más módszerek (például traktográfia, funkcionális MR) és a neuronavigáció anatómiai alapját nyújtja. A diffúziós mérés, a diffúziós tenzormérés (DTI) és traktográfia differenciáldiagnosztikai szerepe mellett megjeleníti a fontos fehérállományi pályákat, illetve azok viszonyát az agyi elváltozáshoz. Az MR-perfúzió (MRP) differenciáldiagnosztikai segítséget nyújt és a jövőben szerepe lehet multifokális elváltozások esetén az epileptogén fókusz meghatározásában. Az MR-spektroszkópia (MRS) differenciáldiagnosztikai szerepe mellett a fokális epilepszia lateralizációjában, a hippocampalis sclerosis diagnózisának megerősítésében is szerepet játszik. Egyes módszerek alkalmazása speciális készüléket, szoftvert és szakismeretet igényel, de az alap-epilepszia-MR-protokoll minden modern, legalább közepes térerejű MR-készüléken elvégezhető.

A szerző a LORETA (Low Resolution Electromagnetic Tomography) EEG-forráslokalizáló módszert ismerteti vázlatosan, különös tekintettel az irodalomban explicit módon nem részletezett adatokra.

A digitális EEG fejlődése és széles körű elterjedése ráirányította a figyelmet a hagyományos 0,3-70 Hz-es sávon kívüli frekvenciatartományok jelentőségére. A szélső frekvenciatartományokban jelentkező aktivitások fiziológiás eredetűek, az epilepsziás kórfolyamat azonban transzformálja és kórosan kiemelkedővé teszi ezeket. Az epilepsziás agyból elvezethető magas frekvenciás oszcillációkat mind az epileptogenezissel, mind az epileptogenicitással összefüggésbe hozzák. A cikk áttekinti a magas frekvenciás oszcillációkkal kapcsolatos fő kutatási irányokat, az ismeretek gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit, valamint ismerteti a detektálás és kvantifikálás módszertanát.