Ideggyógyászati Szemle

Kiújult malignus gliomás betegek kezelése temozolomiddal

SIPOS László, VITANOVICS Dusan, ÁFRA Dénes

2004. DECEMBER 10.

Ideggyógyászati Szemle - 2004;57(11-12)

Klinikai tanulmány

Bevezetés - A malignus felnõttkori gliomák kezelése a diagnosztikai és terápiás eljárások rohamos fejlõdése ellenére sem megoldott. A gliomák döntõ többsége teljes eltávolítás és a posztoperatív radioterápia ellenére is kiújul. Recidívák esetében reoperáció csak ritkán jön szóba, így ilyenkor a kemoterápia az egyetlen lehetõség. Betegek és módszer - A szerzõk egymást követõ 75, kiújult malignus gliomás beteget kezeltek per os temozolomiddal. A betegek havi öt-öt napig kaptak kemoterápiás kezelést 2-16 hónapon keresztül. A szerzõk tanulmányozták a szer toxicitását, a betegek életminõségében bekövetkezõ változást, a terápiás választ és a túlélést. Eredmények - A kezelést mellékhatások miatt négy esetben kellett megszakítani. Teljes remisszió hét, részleges remisszió 17, progresszív betegség 14, míg stabil állapot 33 esetben volt megfigyelhetõ a CT- vagy MR-képeken. Ezen utóbbi csoport betegei között 27%-ban jelentõs klinikai javulás volt észlelhetõ. A progresszióig eltelt idõ átlag 6,8 hónap, az átlagos túlélés 8,75 hónap volt a primer glioblastoma multiforme, míg 9,45, illetve 11,15 hónap a primer malignus astrocytoma és az oligoastrocytoma esetében. A teljes túlélés 17,43 hónap volt a glioblastoma multiforme és 70,32 hónap az eredetileg alacsonyabb fokozatú glioma esetében. Következtetés - A temozolomid kiújult malignus astrocytomás és glioblastoma multiformás betegek kezelésében hasznosnak bizonyult, és hasonló jó eredményeket lehetett elérni, mint nitrosourea alapú kombinált kezeléssel. A temozolomid még olyan esetekben is jól alkalmazható volt, amikor egy további kemoterápia hatástalannak bizonyult. Néhány esetben még akkor is el lehetett érni stabil állapotot, ha a megelõzõ BCNU-kezelés hatástalan volt. A temozolomid csekély toxikus mellékhatása és a recidívát követõ viszonylag hosszú átlagos túlélés alapján ígéretes szernek bizonyult a recidív malignus gliomában szenvedõ betegek kezelésében.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Szédülés - vertigo Alarmírozó tünet a vertebrobasilaris rendszer keringési zavaraiban - I. rész

FAZEKAS András

A szédülés/vertigo a klinikai orvoslásban - hasonlóan a fejfájáshoz - az egyik leggyakoribb panasz és tünet, amellyel a beteg orvoshoz fordul. A neurológiában - ellentétben a fejfájással, ahol önálló fejfájáskórképek (például a migrén) mellett a fejfájás különbözõ kórfolyamatok tüneteként is jelentkezik - a szédülés/vertigo nem önálló betegség, hanem egy tünet, amely számos kórképben fordulhat elõ. A differenciáldiagnózis csak gondos, interdiszciplináris gondolkodás és tevékenység révén valósítható meg, hiszen a vestibularis, neurológiai és pszichiátriai betegségek - mint kóroki tényezõk - sokszor együttesen szerepelnek a tünetek elõidézésében, és az egyes kórfolyamatok között átfedések is lehetnek. A szerzõ a vertebrobasilaris rendszer keringési zavarait okozó állapotokat részletesen ismerteti. Elsõdleges szempontként elemzi a vertigo mint alarmírozó tünet jelentõségét, gyakoriságát, okait a különbözõ kóros állapotokban. Felhívja a figyelmet a hátsó scala keringési zavaraiban hevenyen kialakuló életveszélyes állapotokra és azok idõben történõ kórismézésének fontosságára. Igyekszik eloszlatni a stroke-ellátásban ez idõ szerint még uralkodó nihilisztikus szemléletet, hangsúlyozva a thrombolysis és az intervencionális radiológiai beavatkozások jelentõségét ezekben a súlyos állapotokban, amelyek a gyógyulás egyetlen esélyét jelenthetik a betegek számára. Az újabb vascularis események korszerű gyógyszeres prevenciója ugyanakkor minden klinikus számára fontos és kötelezõ feladat.

Ideggyógyászati Szemle

Új fejezet a látókérgi kiváltott válasz vizsgálatok történetében: A multifokális módszer klinikai alkalmazása

JANÁKY Márta, PÁLFFY Andrea, BENEDEK Krisztina, BENEDEK György

A multifokális látókérgi kiváltott válasz a retina centrális 30 fokos területén belüli, kis, körülírt területeinek ingerlésére keletkezõ, a látókéreg felõl elvezethetõ kiváltott válaszok sorozata. A multifokális módszer alapját Sutter 1991-ben kidolgozott számítógépes technikája adta. A hasonló elméleti alapokon nyugvó multifokális elektroretinográfia ma már szinte rutin klinikai vizsgálómódszer a retina centrális részében fennálló funkciókárosodások topográfiai analízisére és neurooftalmológiai kérdések differenciáldiagnosztikájára. A multifokális látókérgi kiváltott válasz gyakorlati haszna annak ellenére nem kristályosodott még ki, hogy a módszer objektíven és részletesebben tükrözi a retina egy adott területén fekvõ ganglionsejtek funkcióját, valamint a látópálya funkciókárosodását, mint a látótérvizsgálat során az érzékenységi küszöb meghatározása. Klinikánkon 2002 óta van lehetõség a multifokális látókérgi kiváltott válasz vizsgálatra. Dolgozatunkban a módszer lényegérõl és az alkalmazásával kapcsolatos problémákról számolunk be a látókérgi kiváltott válasz vizsgálatok történetének tükrében.

Ideggyógyászati Szemle

Fiatalkori dementiák Három beteg kórtörténetének ismertetése

MERKLI Hajnalka, PÁL Endre, GÁTI István, KOSZTOLÁNYI Péter, KÖVÉR Ferenc

Bevezetés - A dementia az intellektuális képességek csökkenése. A dementia hátterében sokféle kórok állhat. A szerzõk ritkán elõforduló, fiatalkori dementiában szenvedõ három betegük kórtörténetét ismertetik. Esetismertetések - Egy 44 éves férfi - akit enyhe törzsataxia mellett memóriazavar, meglassultság, apátia miatt vizsgáltak - tünetei hátterében AIDS-dementia igazolódott. A másodikként bemutatott 37 éves nõ esetében a hirtelen jelentkezõ beszédzavar hátterében a képalkotó és a liquorvizsgálatok alapján herpes simplex encephalitis gyanúja merült fel. Az antivirális kezelésre beszéde javult, majd progresszív dementálódás kezdõdött. Az ismételt liquorvizsgálatok szeropozitivitása bizonyította a neurolues dementia paralytica fennállását. A harmadik esetben, egy 38 éves nõbetegnél a liberációs jelek mellett progresszív feledékenység, figyelmetlenség, megváltozott magatartás miatt az elvégeztetett neuropszichológiai tesztek eredménye súlyos dementiát jeleztek. A csökkent arilszulfatáz-aktivitás alapján a diagnózis metakromáziás leukodystrophia volt. Következtetések - A korai dementia felismerése nem könnyű, észlelésekor az alapos anamnézisfelvételen, a neurológiai vizsgálaton, a neuropszichológiai tesztek elvégeztetésén túlmenõen a koponya MR- és a liquor szerológiai vizsgálata elengedhetetlen a korrekt diagnózis érdekében, különösen, ha a beteg fiatal.

Ideggyógyászati Szemle

Immunmoduláns kezelés sclerosis multiplexben

CSÉPÁNY Tünde, BERECZKI Dániel

Az elmúlt 10 évben a sclerosis multiplex kezelése bizonyítottan hatásos gyógyszerekkel bõvült. Az immunmoduláns és az immunszuppresszív kezelés befolyásolja a kórlefolyást, a rokkantság késleltethetõ. Az új szerek alkalmasak lehetnek a relapszáló-remittáló, a szekunder progresszív és a progresszív relapszáló formájú sclerosis multiplex kezelésére is. Számos immunmoduláns szer Magyarországon is elérhetõ lett a relapszáló sclerosis multiplex kezelésére. Azokat az eredményeket foglaljuk össze, amelyek segítségével választ kaphatunk a kezelés során felmerülõ kérdésekre: Melyik készítményt válasszuk? Mikor kezdjük a kezelést? Milyen dózisban? Biztonságosak-e a választható szerek? Meddig kezeljünk? Az interferon−β1b, az interferon−β1a két készítményének, valamint a glatiramer-acetát harmadik fázisú klinikai vizsgálati eredményeit foglaltuk össze. A gyógyszereknek a betegség aktivitására kifejtett hatását a neurológiai és MRtünetek, valamint a kognitív funkció paraméterei változásában értékeltük. Az immunmoduláns szerek hatása mérhetõ az aktivitást, a gyulladást jelzõ értékek változásával, mérsékelten csökkentik a relapsusszámot és a progressziót relapszáló sclerosis multiplexben. Az intramuscularis interferon− β1a hatásos a kognitív funkciók romlásának lassításában is. Az interferonok alkalmasak a szekunder progresszív sclerosis multiplex korai fázisának kezelésére, de a késõbbi fázisban hatásuk nem bizonyított. Szekunder progresszív sclerosis multiplexben a rokkantság elõrehaladása immunszuppresszív kezeléssel (mitoxantronhidroklorid) lassítható. Valamennyi készítmény biztonságos és jól tolerálható, ha megfelelõ indikációban és ellenõrzés mellett alkalmazzuk.

Ideggyógyászati Szemle

A párhuzamos neuroleptikus kezelés hatása a görcsküszöbre és a görcsroham hosszára elektrokonvulzív kezelés során

GAZDAG Gábor, BARNA István, IVÁNYI Zsolt, TOLNA Judit

Bevezetés - A pszichotikus depresszió vagy schizophrenia diagnózissal elektrokonvulzív kezelésre kerülõ betegek jelentõs részénél - súlyos tüneteik miatt - a párhuzamos antipszichotikus kezelés nem mellõzhetõ. Az antipszichotikumok a görcsküszöböt és a kialakuló görcstevékenységet különbözõképpen befolyásolhatják. Betegek és módszer - Jelen vizsgálatunkban 77, párhuzamos elektrokonvulzív és antipszichotikus kezelésben részesült beteg adatait dolgoztuk fel. Ülésenként elemeztük az elõzõ napi orális gyógyszerdózisokat, a stimulus intenzitását, a görcsroham hosszát, valamint az impedanciát. Eredmények - Vizsgálatunk eredménye alapján az antipszichotikumok egy csoportja (haloperidol, fluphenazin, risperidon, sulpirid) nem befolyásolja érdemben a görcstevékenységet: a stimulus átlagos intenzitása, az EEG- és EMG-rohamhossz nem különbözött szignifikánsan az adott szert szedõ és a kontrollcsoport között. Egy következõ csoportnál szignifikáns különbséget találtunk a szert szedõ és nem szedõ betegek EEG- vagy EMG-rohamhossza, illetve a kezelés során alkalmazott stimulus intenzitása között: az ülések 40%-ában olanzapin, 50%-ában clozapin, 57%-ában zuclopenthixol mellett. Az utolsó csoportban (quetiapin) pedig minden vizsgált ülésben szignifikáns különbséget kaptunk (második ülés: EMG, p=0,02; ötödik ülés: EEG, p=0,05, EMG, p=0,04). A szerek egy részénél (olanzapin, clozapin, zuclopenthixol) a görcstevékenységet fokozó, míg a quetiapinnál görcsgátló hatást mutattunk ki. Következtetés - Az olanzapin, a clozapin és a zuclopenthixol klinikai alkalmazása során görcskeltõ, míg a quetiepin alkalmazásánál inkább görcsgátló hatással kell számolni, amely tulajdonságok a kísérõ betegségek és a párhuzamos kezelések együttes mérlegelésével, a kezelésben használt szer kiválasztásában szempontként szolgálhatnak.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Klinikai Onkológia

Fémek és daganatok

VETLÉNYI Enikő, RÁCZ Gergely

A betegségek eredetének felkutatása során gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a környezetünkről. A belélegzett levegő, az elfogyasztott ivóvíz és élelmiszer, a bőrrel érintkező anyagok mindmind hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. A fémek mindennapjaink nélkülözhetetlen részét képezik. Bányászatuk, feldolgozásuk és felhasználásuk folyamatos fémterhelést okoz és sokféleképpen fejtik ki hatásukat a szervezetre. Számos fém nélkülözhetetlen a homeosztázis fenntartásához, azonban a túlzott, illetve a káros fémek bevitele egészségkárosodáshoz, többek között daganat kialakulásához is vezethet. A fémek tumorkeltő hatásaikat több támadásponton keresztül fejtik ki. Helyettesítik egymást például a különböző transzportfolyamatok során és a fehérjék szerkezetében, oxidatív stresszt alakítanak ki, továbbá hajlamosak kötődni a DNS-hez, károsítva azt. Megfelelő alkalmazásuk esetén a fémvegyületek proapoptotikus hatása kerül előtérbe, így a daganatterápia eszközévé váltak. Napjainkban is széles körben alkalmazzák a platina(II)- vegyületeket kemoterápiás szerként, valamint számos kutatás irányul újabb, ideális terápiás és mellékhatásprofi llal rendelkező fémvegyületek felderítésére. Az összefoglaló közlemény célja felhívni a figyelmet a fémekben rejlő veszélyforrásokra, továbbá bemutatni változatos felhasználási lehetőségeiket a daganatterápia és a diagnosztika területén napjainkban és a jövőben.

Klinikai Onkológia

A másodlagos májáttét eltávolításának indikációja – új terápiás megközelítések

LUKOVICH Péter, PŐCZE Balázs

A májsebészetben jelentős fejlődés volt megfi gyelhető az utóbbi évtizedekben: a műtét mortalitása rendkívüli mértékben csökkent, és az új technikák alkalmazásával a korábban technikailag nem műthető esetek váltak operálhatóvá. A máj a daganatok áttéteinek leggyakoribb helye, így a modernizáció a metasztázisok sebészetében is változásokat hozott. A műtéti mortalitás jelentős csökkenésével olyan szervek esetében is felmerült a májáttétek eltávolításának lehetősége, amelyeknél korábban nem tartottak műtétet indokoltnak (gyomor, pancreas). Az új technikák (laparoszkópia, portaembolisatio) alkalmazása óta eltelt idő alatt megjelent tanulmányok már lehetőséget adnak arra, hogy felmérjük onkológiai szempontból is az eredményeket. A laparoszkópos technika már nemcsak a primer tumorok, hanem a májáttétek kezelésében is teret nyert: a rövid és hosszú távú hatások, illetve az onkológiai eredmények szintén megfelelnek a nyitott műtétekének. Bár erre nagy esetszámú közlések nincsenek, a colorectalis daganatok szimultán májáttéteinek egy ülésben végzett reszekciójának növekedése várható a laparoszkópos technika alkalmazásától. A kiterjedt májáttétek esetében az érreszekcióval végzett májműtétek, elégtelen posztoperatív residualis májfunkció miatt végzett portaocclusio után végzett májreszekciókkal is jobb eredmény érhető el, mint az onkológiai kezeléssel. A májáttétek esetében az onkológus és a sebész közös döntése szükséges a megfelelő terápiás terv felállításához.

Klinikai Onkológia

Onkológiai kezelések okozta perifériás neuropathia

DEMETER Gyula

A neuropathiás fájdalom az idegrendszer károsodása vagy működészavara következtében jön létre. Pontos patomechanizmusa nem ismert. A klinikai kép igen jellegzetes, ennek ellenére a súlyosság megítélése sok esetben szubjektív, pontatlan. A diagnózishoz validált mérési eredmények kellenek, melyhez standardizált vizsgálati módszerekre van szükség. A hagyományos kemoterápiák indukálta perifériás neuropathia (CIPN) a daganatos betegekben széles körben ismert. Az újabb kezelések - molekuláris válaszmódosítók, immunterápiák - okozta mellékhatásokról való ismeretek kevésbé elterjedtek. Az alábbiak a daganatellenes kezelés okozta perifériás neuropathiát tekintik át röviden az új terápiákat is érintve. A perifériás neuropathia kezelése jelenleg tüneti. A neurotoxicitás korai felismerése azért fontos, mert a terápia leállítása vagy dózismódosítás révén megelőzhető a további súlyos idegrendszeri károsodás. A megelőzésben vagy kezelésben további alapkutatási eredményekre van szükség.

Klinikai Onkológia

Gastrointestinalis szövődmények a daganatok kezelésekor

AL-FARHAT Yousuf, AUTH Péter

A szisztémás kezelés (SZK), beleértve a kemoterápiát (KT), a célzott terápiát és immunterápiát, valamint a radioterápia (RT) okozta gastrointestinalis (GI) szövődményeket, jelentősen befolyásolják a beteg életminőségét és időnként akadályozhatják a daganatos kezelés megfelelő alkalmazását. A GI szövődmények előfordulását és fokozatát számos tényező befolyásolhatja: maga a kezelés (gyógyszer, dózis, alkalmazás módja), valamint a beteg adottságai (nem, életkor, előző kezelés, társbetegségek, a beteg általános állapota). Standard dózisú KT esetén 20-40%-ban, magas dózisú KT esetén 80%-ban, és majdnem az összes fej-nyak daganat miatt RT-ben részesülő betegnél alakulhat ki mucositis. mTOR-gátlók okozta mucositis miatt fordul elő leggyakrabban a dózis csökkentése vagy a kezelés felfüggesztése (52,5%). A magas emetogén potenciállal rendelkező kemoterápia alkalmazása esetén 90%-ban fordul elő hányás, mely megelőzési céllal alkalmazott hányáscsillapító kezeléssel 30%-ra csökkenthető.

Klinikai Onkológia

A gastro-entero-pancreaticus neuroendokrin daganatok onkológiai kezelési lehetőségei

PETRÁNYI Ágota, UHLYARIK Andrea, RÁCZ Károly, BODOKY György

A gastro-entero-pancreaticus neuroendokrin daganatok (GEP-NETs) viszonylag ritkák. Jellemzőjük, hogy számos peptid és neuroamin szintézisére, tárolására és szekréciójára képesek, melyek különböző szindrómák megjelenését eredményezhetik. Klinikai megjelenésük és prognózisuk a folyamat kiindulási helyétől és a daganat hormonális aktivitásától is függ. A neuroendokrin daganat szövettani diagnózisa az általános neuroendokrin markerek, mint a kromogranin A (CgA) és a szinaptofi zin immunhisztokémiai kimutatásán alapul. Az WHO új osztályba sorolási rendszere a neuroendokrin tumorokat G1 (Ki67 index ≤2%) és G2 (Ki67 index 3-20%) neuroendokrin tumorokra és G3 (Ki67 index > 20%) neuroendokrin carcinomákra osztotta. Ebben az összefoglalóban az emésztőszervi neuroendokrin daganatok különböző kezelési lehetőségeit tekintjük át, a sebészeti beavatkozásokat, a máj ablatív kezeléseit, a peptidreceptor-radioterápiát, a szisztémás hormon, citosztatikus és molekulárisan célzott kezeléseket.