Ideggyógyászati Szemle

Interhemisphaerialis rohamterjedés vizsgálata temporalis epilepsziás betegek esetében

ERÕSS Loránd, ENTZ László, FABÓ Dániel, JAKUS Rita, SZŰCS Anna, RÁSONYI György, KELEMEN Anna, BARCS Gábor, JUHOS Vera, BALOGH Attila, BARSI Péter, CLEMENS Zsófia, HALÁSZ Péter

2009. OKTÓBER 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2009;62(09-10)

Célkitűzés - Interhemisphaerialis rohamterjedés vizsgálata, skalp- és foramen ovale elektródákkal, mesiotemporalis epilepsziában, műtét előtt. Kérdésfelvetés - Az interhemisphaerialis rohamterjedési mintázatok feltérképezése és sajátosságaik leírása. Módszer - Húsz beteg 65 rohamát elemeztük. Két contralateralis rohamterjedési mechanizmust definiáltunk: I. típusúnak neveztük azokat a rohamokat, amelyek előbb terjedtek a contralateralis foramen ovale elektródára és csak utána a contralateralis skalpelektródákra. II. típusúnak neveztük, amikor az ictalis mintázat a contralateralis skalpelektródán megelőzte a contralateralis foramen ovale elektródát. Eredmények - A rohamok többsége (80%) az I. típusba tartozott. A foramen ovale elektródák közötti terjedési idő szignifikánsan rövidebb volt az I. típus esetében összehasonlítva a II. típussal. A rohamtípusok általában nem keveredtek egyazon betegen belül, a betegek 90%-ának csak I. vagy csak II. típusú rohama volt. Az I. típusú rohamokkal jellemezhető betegeknek szignifikánsan gyakrabban volt mesiotemporalis laesiójuk és gyakrabban lettek rohammentesek a műtét után, szemben a II. típusú betegekkel, akiknek a műtéti kimenetele rosszabb volt, vagy nem is lehetett műtétet indikálni az independens bilaterális rohamkezdet miatt. Következtetések - Az általunk leírt két contralateralis rohamterjedési mintázat, úgy tűnik, hogy a mesiotemporalis epilepszia két, egymástól eltérő morfológiájú és műtéti prognózisú altípusát képviseli. A vizsgálatba került betegek között dominálóan előforduló I. típusú rohamokra jellemző gyorsabb contralateralis terjedés felveti a közvetlen mesiotemporalis összeköttetésen keresztül történõ terjedés lehetõségét.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az öregedés fokozza az amiloid prekurzor protein és a triptofán 2,3-dioxigenáz gének transzkripcióját patkányagyban

KÁLMÁN Sára, PÁKÁSKI Magdolna, SZŰCS Szabina, GARAB Dénes, DOMOKOS Ágnes, ZVARA Ágnes, PUSKÁS László, BAGDY György, ZELENA Dóra, KÁLMÁN János

A dementiák kialakulásának legfontosabb kockázati tényezője maga az öregedés. Hatvanöt éves kor után exponenciálisan nő az Alzheimer-kór (AK) gyakorisága, ötévente megduplázódik. Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy az öregedés hogyan befolyásolja a neurodegeneratív kórállapotokban szerepet játszó gének transzkripcióját patkányagyban. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen szerepet játszik ezekben a folyamatokban a vazopresszin- (VP-) hiányos állapot. Kísérleteink négy gén corticalis transzkripciójának vizsgálatára irányultak: az AK-betegek agyában lerakódó béta-amiloid kialakulásáért felelős amiloid prekurzor protein (APP), a neurofibrillaris fonatokat alkotó hiperfoszforilált tau-fehérjék kóros anyagcseréjét befolyásoló mitogénaktivált proteinkináz (MAPK1), a synaptogenesis, neuronalis plaszticitás, depresszió, az AK patomechanizmusában szerepet játszó béta-aktin és az immunológiai aktivitással, valamint neuronalis diszfunkcióval összefüggő kvinolinsav (QUIN) metabolizmusát befolyásoló triptofán 2,3-dioxigenáz (TDO2) mRNS-mennyiségek életkorfüggő változásait követtük. Brattleboro fajtájú, normális VP-termelésű és VP-hiányos fiatal (2,5 hónapos) és idős (13 hónapos) patkányok génexpresszióját hasonlítottuk össze real-time PCR-technika segítségével. Eredményeink szerint az életkorral emelkedik a corticalis APP és TDO2 mRNS relatív, a fiatal állatokhoz viszonyított mennyisége. Ezt a folyamatot nem befolyásolta a VP megléte vagy hiánya. A béta-aktin és a MAPK1 gének transzkripciója nem változott az öregedés hatására patkányagyban. Kísérleteink olyan, az életkorral összefüggő, transzkripciós változásokra hívják fel a figyelmet, amelyeknek szerepe lehet az időskori neurodegenerációs folyamatok, így az AK és más neurodegeneratív kórállapotok kialakulásában.

Ideggyógyászati Szemle

Szervformulával és mozgásterápiás elemekkel kombinált autogén tréning hatása a spontán és provokált migrénes fejfájásra

ZSOMBÓK Terézia

A fejfájás népbetegség, az orvoshoz fordulás egyik leggyakoribb oka. Mivel igen sokféle fejfájást különítünk el, ezért megfelelő terápiájuk, tudományos megismerésük és epidemiológiai kutatásukhoz nélkülözhetetlenül fontos rendszerezésük.

Ideggyógyászati Szemle

Kongresszusi naptár

Ideggyógyászati Szemle

Szexológiai problémák neurológiai kórképekben: neuroszexológia

GYURIS Jenő

A szerző a magyar - általa ismert - irodalomban nem talált a neurológia és a szexualitás összefüggéseit tárgyaló közleményt, ezért vizsgálta ezt a komplex témakört. Az egészséges szexuális magatartás meghatározó az egyén életminőségében. Ez azonban nagyon bonyolult struktúrákhoz és azok ép funkcióihoz kötött, egybehangolt, komplex működését igényli: perifériás receptor→perifériás ideg→ideggyökér→gerincvelő→ az agy meghatározott, egymással funkcionális kapcsolatban álló struktúrái (praeopticus areák, hypothalamus, amygdala, limbicus rendszer és az agykéreg, főleg az orbitofrontalis területe). E struktúrák működését és az egészséges szexualitást szteroidhormonok, neurokémiai szabályozások/neurotranszmitterek, a monoamin rendszer, opioidok, GABA, neuroendokrin hormonok (oxitocin, prolaktin, gonadotrop realising hormon) is befolyásolják. A szerző részletesen tárgyalja a szexualitásban részt vevő neurológiai struktúrák valamilyen okból/okokból létrejövő károsodását, amelyek szexuális funkciózavarhoz vezetnek.

Ideggyógyászati Szemle

Aktigráfia: Valódi diagnosztikai eszköz vagy luxusvizsgálat? (Neuropszichiátriai szempontok)

RAJNA Péter, SZOMSZÉD Anita

Célkitűzés - Az aktigráfia iránti folyamatos érdeklődés és a még mindig fennálló viszonylagosan csekély klinikai alkalmazás ellentmondásából kiindulva megkíséreljük áttekinteni a módszer jelenlegi helyzetét és megjelölni a neuropszichiátria területén a további alkalmazás lehetőségeit. Módszer - A nagy szakmai adatbázisokban áttekintettük a téma előfordulásának alakulását, a metodikai és klinikai közléseket, kiemelve az aktigráfia előnyeire és korlátaira vonatkozó utalásokat. A közlemények eredményeit saját tapasztalatunkkal egészítettük ki. Eredmények - A módszertani korlátok és buktatók nagy része bizonyos manipulációkkal kiküszöbölhető (saját vizsgálatunkban „ésszerű adatredukciót” javasolunk). Tapasztalatunk szerint az aktigráfia hasznos diagnosztikai eszköz minden olyan kórfolyamatban, amely befolyásolja a tudatéberségi szintet, a motoros teljesítményt vagy a szervezet energia-egyensúlyát. Megkíséreltük meghatározni az aktigráfia legfontosabb alkalmazási területeit és javallati körét, amelyen belül néhány lehetőséget saját anekdotikus esetünkkel példáztunk. Következtetések - További módszertani kutatások szükségesek az akcelerometriás mérések rutinszerű diagnosztikai alkalmazásához. Ezekkel egyidejűleg egészséges és betegpopulációkon el kell végezni azokat a vizsgálatokat, amelyek a jelenleg még nyitott kérdésekre választ tudnak adni annak érdekében, hogy kamatoztatni lehessen az aktigráfiában rejlő kétségtelen előnyöket.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

RÓBERT VARGA, ESZTER MIKE, ANDREA TÉNYI, TAMÁS SIMON, MÁRIA HAJNAL, ANDRÁS FEKETE, SÁNDOR ILLÉS

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

[A valproinsav, a carbamazepin és a levetiracetam hatása a Tp-e intervallumra, valamint a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányra ]

YASAR Altun, ERDOGAN Yasar

[Cél - A P-hullám-diszperzió értékelése antiepileptikus kezelés (AETh) előtt és után, valamint a ventricularis repolarizáció kockázatának vizsgálata a Tpeak-Tend (Tp-e) intervallum és a Tp-e/QT arány használatával epilepsziás betegek körében. Módszerek - Hatvanhárom, AETh-ban részesülő beteget és 35 egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizsgálatba. Az epilepsziás betegek körében az EKG-vizsgálatot az AETh előtt és utána három hónappal végeztük. A Tp-e intervallumot és a Tp-e/QT arányt mindkét csoport esetében 12 elvezetéses EKG-berendezéssel mértük. Eredmények - A Tp-e intervallum hosszabbnak, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok magasabbnak bizonyultak a betegcsoportban, mint a kontrollok között (p < 0,05, mind­egyik esetében), ugyanakkor a QTmax-arány szignifikánsan alacsonyabb volt a betegcsoportban. Három hónap AETh után a betegek körében szignifikáns mértékben növekedett a QTmax, a QTcmax, a QTcd, a Tp-e, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc (p < 0,05). Miután értékelték az AETh arrhythmiás hatását, három hónapos kezelés után különösen a valproinsavval kezeltek esetében észlelték a Tp-e intervallum, a Tp-e/QT és a Tp-e/QTc arányok szignifikáns növekedését (p < 0,05). A carbamazepinnel és a levetiracetammal kezeltek esetében nem különböztek szignifikáns mértékben a terápia előtti és utáni értékek. Következtetés - Az epilepszia arrhythmogen környezettel társulhat, és az AETh-ban részesülő betegeket szorosan monitorozni érdemes az arrhythmia kiszűrése érdekében.]

Ideggyógyászati Szemle

Zonisamid: az elsőként választandó antiepileptikumok között fokális epilepsziában

JANSZKY József, HORVÁTH Réka, KOMOLY Sámuel

Az epilepsziás rohamok megjelenése nélkül, megelőzésképpen nem indokolt krónikus antiepileptikum-kezelés beállítása. Más a helyzet, ha a betegnek már lezajlott élete első spontán epilepsziás rohama. Ilyenkor az epileptogén potenciálokat mutató EEG, fokális neurológiai jelek és a képalkotó vizsgálatokkal is kimutatható epileptogén laesio jelentősen megnöveli a második roham kockázatát. Kockázati tényezők nélkül egyetlen spontán epilepsziás roham után a második roham valószínűsége 30% körül van, míg a rizikófaktorok jelenléte esetén (például poststroke-, poszttraumás, postencephalitises betegek első rohama után) ez elérheti akár a 70%-ot is. Éppen ezért a Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga (ILAE) kimondta, hogy az epilepsziabetegség akkor is megállapítható, ha az első epilepsziás roham után a roham ismétlődésének tartósan nagy a veszélye. Ez a definíció megengedi, hogy egyetlen spontán (tehát nem provokált) roham után is (de nem roham nélkül!), indokolt esetben tartós antiepileptikus védelmet kezdjünk el. „A” evidenciaszinttel négy antiepileptikum tartható elsőnek választandónak: carbamazepin, phenytoin, levetiracetam és a zonisamid. Tanulmányunkban elsősorban a zonisamidra fokuszálunk. Mivel a zonisamidot elég napi egy alkalommal bevenni, ezért ideális gyógyszer lehet a compliance megtartásában, illetve olyan betegeknél, akinél jelentős a hiányos együttműködés veszélye (például tinédzserek, fiatal felnőttek). A viszonylag alacsony interakció-készség miatt a zonisamid biztonságos és hatékony az időskori epilepszia kezelésében. Testsúlycsökkentő hatása miatt ideális választás obesitassal szövődött epilepsziában.

Ideggyógyászati Szemle

[A Status Epilepticus Súlyossági Pontszám és a nonconvulsiv status epilepticus etiológiája közötti kapcsolat felnőtt betegek körében]

GENC Fatma, ERDAL Abidin, AKCA Gizem, KARACAY Ertan, GÖKSU Özaydın Eylem, KUTLU Gülnihal, GÖMCELI Bicer Yasemin

[Cél - A nonconvulsiv status epilepticus (NCSE) heterogén, különböző etiológiai faktorok következtében kialakuló, súlyos neurológiai betegség. A vizsgálat során NCSE-epizódok kimenetét elemeztük nagyszámú felnőtt beteg körében. A cél a Status Epilepticus Súlyossági Pontszám (STESS) és az etiológia közötti kapcsolat, valamint az etiológiai faktorok prediktív szerepének megállapítása volt. Módszer - A retrospektív vizsgálat során áttekintettük annak a 95, 18 évesnél idősebb betegnek az orvosi dokumentációját, akiket 2011 júniusa és 2015 decembere között NCSE-vel diagnosztizáltak, majd az Antalya Kutatókórház Neurológiai Osztályának epilepsziarészlegén kezeltek. Összegyűjtöttük az NCSE-epizódok hátterében feltételezhető etiológiai faktorokat és a prognosztikus adatokat. Az etiológiai faktorokat három csoportba osztottuk: ismert epilepsziás kórtörténet (1. csoport), primer neurológiai betegség (2. csoport), szisztémás, illetve ismeretlen etiológia (3. csoport). A STESS megállapítása retrospektív módon történt. Eredmények - A 95 résztvevőből 59 volt nő. Az 1-es, 2-es és 3-as csoportokba 11 (7 nő), 54 (33 nő) és 30 (19 nő) beteg került. Összesen 18-an haltak meg, 12-en a 2-es, 6-an a 3-as csoportban. A ≤ 2 STESS-pontszám negatív prediktív értéke 93,88%-nak bizonyult a teljes betegpopulációban (+LR 2,05 95% CI: 1,44-2,9 és -LR 0,3 95% CI: 0,10-0,84), 100%-nak az 1-es, 92,59%-nak a 2-es és 83,33%-nak a 3-as betegcsoportban (+LR 2,06 95% CI: 1,32-3,21 és -LR 0,28 95% CI: 0,08-1,02; valamint +LR 1,14 95% CI: 0,59-2,9 és -LR 0,80 95% CI: 0,23-2,73). Következtetések - Az eddigi egyik legnagyobb NCSE-betegpopuláció esetében állapítottuk meg a STESS-pontszámokat. A STESS mint prediktív eszköz hasznosnak bizonyult a kedvező kimenet előrejelzésében az epilepsziás és a primer neurológiai betegcsoportban, míg kevésbé hasznosítható eredményt adott a szisztémás, illetve ismeretlen etiológiájú csoportban. További, nagyobb betegcsoporton végzett prospektív vizsgálatokra van szükség. ]