Bevezetés - A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban 2013 júniusa óta áll rendelkezésre az akut ischaemiás stroke endovascularis kezelésének lehetősége. Tanulmányunkban az első 50 beavatkozással szerzett tapasztalatainkról számolunk be. Módszerek - Neurointervenciós beavatkozást az intravénás lysis sikertelensége, illetve kontraindikációja esetén végeztünk. Az intervenciós módszerek eredményességének összehasonlításához a 2013 júniusa előtti időszakból gyűjtöttünk retrospektív adatokat 16 olyan beteg lysiskezeléséről, akiknél jelenleg indokoltnak tartanánk neurointervenciós beavatkozást. Eredmények és következtetés - Az intervenciós csoportban a rekanalizációs sikeresség 84%-os, a periprocedurális szövődményráta 2%-os volt. A neurointervenciós eljárásokkal a jó funkcionális eredmény esélye a lysissel összehasonlítva több mint 3-szorosára nőtt (mRS 0-2: 44% az intervenciós és 13% a lysissel kezelt csoportban, 11,5, illetve 39,7 hónapos átlagos követés után). Alcsoportelemzéssel a jó funkcionális eredményt leginkább a betegek életkora befolyásolta. A közelmúltban publikált nemzetközi, véletlen besorolásos vizsgálatokkal megegyezően eredményeink alapján a súlyos tünetekkel járó akut ischaemiás stroke modern szemléletű intervenciós radiológiai kezelése a hagyományos kezelési módokkal összevetve jelentősen jobb hosszú távú funkcionális eredményeket ad.

Az utóbbi évek kutatásai alapján a limbicus encephalitisek egyik csoportjában nem a káliumcsatornák (voltage gated potassium channels, VGKC) ellen termelődnek ellenanyagok, hanem az LGI1 (leucine-rich glioma inactivated 1) - a VGKC-komplex részének tekinthető - transzszinaptikus fehérje ellen. A betegeknél epilepsziás rosszullétek, szubakut módon neuropszichiátriai tünetek, mint pszichózis, memóriakárosodás, kognitív és viselkedésbeli zavarok alakulhatnak ki. A faciobrachialis dystoniás görcs (FBDS) a kórkép egyik legfőbb jellegzetessége. Az MRI az esetek több mint felében eltérést mutat, a liquorvizsgálat negatív. Felhívó jel a hyponatraemia, mely kezdetben akár félrevezető is lehet. A korai felismerés és a mielőbbi immunterápia hangsúlyozandó, a klinikai javulást az antitestszint mérésé-vel is követhetjük. Egy 64 éves férfi esetét ismertetjük, aki gyorsan reagált az alkalmazott plazmaferézisre, pár héten belül jelentős javulást mutatva.

Célkitűzés - A sugársebészet egyre népszerűbb kezelési alternatíva főleg mély elokvens intracerebralis cavernomáknál, melyek sebészi eltávolítása sokszor kockázatos, az újravérzés azonban tartós neurológiai károsodás szignifikáns kockázatát hordja. 2007 óta Magyarországon is elérhető a gammasugárzás alapú sugársebészet Debrecenben, célunk az első öt évben szerzett tapasztalataink összefoglalása és összevetése a nemzetközi tapasztalattal. Betegek és módszerek - Retrospektív vizsgálatunkban a 2008 és 2012 között kezelt 45 beteg 51 cavernomáját elemeztük lokalizáció, természetes kórlefolyás, valamint a sugársebészet vérzési kockázatra, epilepsziára gyakorolt hatása, és mellékhatásai szerint. Eredmények - Az esetek 26,5%-ában mély elokvens (agytörzs, thalamus/bazális ganglionok), 72,5%-ában felszínes hemisphaerialis cavernomát kezeltünk. Mély cavernomák esetén a medián prezentációs kor 25 év (13-60), felszínes cavernomák esetén 45 év (6-67). A kezelés átlag egy évvel a prezentációt követően történt. A mély cavernomák 64,5%-a vérzett a kezelés előtt, az első vérzés kockázata 2%/laesio/év, az újravérzésé 21,7%, tartós morbiditás 44%. A felszínes cavernomák 13,5%-a vérzett a kezelés előtt, az első vérzés kockázata 0,3%, újravérzés nem volt, epilepszia 35%-ban fordult elő. A kezelés GammaART-6000TM forgó rendszerű gamma-sugársebészeti eszközzel történt, 14 Gy (10-16) széli dózissal, a kezelési térfogat 1,38-1,53 cm3. A kezelést követő vérzési kockázat a mély laesióknál az első két évben 4%, majd 0%. A felszínes laesiók a kezelést követően nem véreztek. Mély cavernomáknál 7%-ban jelentkezett sugármellékhatás, 7%-ban vérzés okozta tartós morbiditás, a felszínes cavernomáknál tartós mellékhatás nem volt. Terápiarezisztens epilepszia esetén 87,5%-ban értek el szignifikáns javulást. A kezelt laesiók 37,5%-a radiológiailag regrediált, 2% növekedett. Következtetések - A cavernomák sugársebészete hatásos és biztonságos. Sebészileg nagy kockázatú, mély cavernomák esetén a korai preventív kezelésnek létjogosultsága van. A sebészileg biztonságosan eltávolítható felszínes laesiók esetén is vonzó alternatíva a sugársebészet.

Az elmúlt évtizedben a sugársebészet az intracerebralis ca­vernomáknak a világon egyre elterjedtebb, bár továbbra is ellentmondásosnak tekinthető kezelési módja. A mikro­sebészeti eltávolítás a szimptómás hemisphaerialis cavernomák kezelésének biztonságos és effektív módja, mély elokvens cavernomák esetén azonban a sebészi eltávolítás indikációja tapasztalt kezekben is viszonylag szűk körre korlátozódik. A sebészileg kockázatos esetekben, főleg az agytörzsben, thalamusban és bazális ganglionokban a su­gársebészet jelentősége az utóbbi években felértékelődött a mind effektivitást, mind biztonságot tekintve növekvő pozitív tapasztalattal párhuzamosan. Míg korábban a sugársebészetet inkább többször vérzett, inoperábilis esetekben javasolták, jelenleg elterjedőben van a proaktívabb megközelítés. Egyszer vérzett vagy incidentális esetekben, különösen mély elokvens lokalizációban, tekintve a vérzés kumulatív morbiditását, a kis kockázatú sugársebészet preventív alkalmazása véleményünk szerint a betegek érdekét szolgálja. Annak ellenére, hogy mind többet tudunk természetes kórlefolyásukról, jelenleg nem áll rendelkezésre egyértelmű kezelési algoritmus cavernomák kezelésére, mindhárom kezelési modalitás - obszerváció, mikrosebészet, sugársebészet - létjogosultsága megalapozott, azonban ezek indikációs köre még meghatározásra vár. Ebben legreálisabban prospektív populációalapú adatgyűjtés segítene, melynek megszervezése Magyarországon is idő­szerű.

Spondylodesist - instrumentált fúziót - követően a lumbális szakaszon a szomszédos szegmentum betegség (SZSZB) kialakulásának a valószínűsége a 30%-ot is elérheti. Ezeknél betegeknél a rögzített gerincszegmentumtól általában cranialisan előrehaladott degeneratív elváltozások jönnek létre. Az így - másodlagosan - kialakuló instabilitás, esetleg ge­rinccsatorna-szűkület, spondylolisthesis és/vagy foraminalis szűkület a fájdalmak kiújulásához vezethet, melyek konzervatív kezelésre nem mindig reagálnak. A szomszédos szegmentum betegség hagyományos sebészi kezelése újbóli dorsalis feltárásból és a spinalis instrumentált fúzió kiterjesztéséből áll, sokszor a korábbi implantátumot is cserélni kell. Ez nagyobb műtéti megterhelést, szövődményveszélyt jelent a betegekre nézve. Esetismertetésünkben egy új, Magyarországon eddig nem alkalmazott technikát mutatunk be a szomszédos szegmentum betegség kezelésére, melynek során anterolateralis feltárást, hasfali rácsmetszést alkalmazva, retroperitonealisan jutunk a lumbális gerincszakaszhoz. Itt a m. psoast dorsal felé tartva discectomiát végzünk, majd az intervertebralis csontos fúziót egy nagyméretű, csonttal vagy csontpótló anyaggal tömött, műanyag távtartó (cage) segítségével érjük el. A nagyméretű cage az anularis feszülés kiváló helyreállítását, azonnali primer stabilitást és igen nagy fúziós felszínt biztosít. A cage behelyezése sokszor önmagában elegendő, azonban szükség esetén további la­teralis rögzítőrendszer is alkalmazható a nagyobb stabilitás elérése céljából. Az új technika minimális vérvesztéssel, rövid műtéti idővel és a betegek számára minimális műtéti megterheléssel jellemezhető.