Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.

Bevezetés - A (-)deprenyl B típusú monoaminoxidázbénító, amelyet újabban sikeresen alkalmaznak a Parkinson- és az Alzheimer-kór gyógyításában. Bár neuroprotektív hatásának mechanizmusa nem ismert pontosan, annyi bizonyos, hogy ez a hatás független a MAO-B-gátlástól. Módszerek - A deprenyl ischaemiával szembeni védőhatását in vitro vizsgáltuk a patkány hippocampusából készített organotipikus szelettenyészeteken. A sejtpusztulás időbeni alakulását propidium-jodid-felvétellel követtük az után, hogy a szelettenyészeteket 45 percig oxigén- és glükózmentes körülmények között (OGD) inkubáltuk. Az apoptózisban szereplő egyes faktorok mRNS-szintjét RTPCR reakcióval mértük. Eredmények - A neuronalis pusztulás első jeleit két órával az OGD után tapasztaltuk, amely 24 órával az ischaemia után a hippocampus összes rétegére kiterjedt. A deprenylkezelés (10-9M) szignifikánsan késleltette az OGD által indukált sejtpusztulást. RT-PCR módszerrel kimutattuk, hogy kontroll-szelettenyészeteken a deprenyl emeli a Bcl-2 és a Bcl-xl mRNS szintjét. Az OGD ugyancsak növelte az antiapoptotikus faktorok expresszióját, míg a proapoptotikus bax mRNS-szintje változatlan maradt. Következtetés - Eredményeink szerint a deprenyl neuronvédő hatású az ischaemia in vitro modelljében. Bár a deprenyl kontrollkörülmények közt fokozza a Bcl-2 expresszióját, antiapoptotikus hatása nem mutatkozik szignifikánsan oxigén-glükóz megvonás után.

A dehidrációnak az agyi atrialis natriureticus peptid (ANP) koncentrációjára kifejtett hatását vizsgáltuk 18 agyterületen, amelyek magukba foglalták azokat is, amelyekről ismeretes, hogy szerepet játszanak a só-víz homeosztázis fenntartásában és a cardiovascularis szabályozásban. Az ANP-n kívül mértük számos releváns perifériás paraméter - így a testtömeg, a vérnyomás, a vizeletvolumen, a plazma-ANP-koncentráció, a plazma ozmolalitása - változását is. Az ANP koncentrációja általános és nagyfokú emelkedést mutatott a dehidrálás első 24 órájának végén, a vizsgált 18 agyterület közül csupán az agykéregben nem emelkedett az ANP-koncentráció. A 12 órás rehidráció valamennyi értéket visszaállította a kontrollszintre. Ezek az eredmények erősítik azt a feltételezést, hogy az ANP neuroregulációs anyag, amely részt vesz a szervezet só- és vízháztartása egyensúlyának fenntartásában.

A gamma-hidroxi-vajsav (GHB) az agyban természetesen előforduló vegyület, amely a borostyánkősavból (szukcinát) származik1. Szukcinátkötődéssel jellemezhető GHB-kötő hely létezését mutattuk ki korábban, mind patkányelőagyból, mind humán nucleus accumbensből (NA) készített szinaptikus membránfrakcióban2. Annak érdekében, hogy tisztázzuk a lehetséges szinaptikus szukcinátkötő hely létezését, vizsgáltuk a [3H]szukcinát specifikus kötődését emberi NA és patkányelőagyból előállított szinaptikus membránfrakcióban. A humán NA szinaptikus membránfrakciójában talált specifikus szukcinátkötő hely erős pH-függést mutatott. A kötőhely továbbá jellemezhető volt a szukcinát (IC50,SUCC=2,9±0,6 µM), a GHB (IC50,GHB=2,1±1,3 µM) és a „réskapcsolat-” (gap junction) gátló karbenoxolon (IC50,CBX=7,1±5,8 µM) interakciójával is. Hasonló kötődési paraméterek jellemezték a patkányelőagyi szinaptikus membránfrakcióban található szukcinátkötő helyet is. Összefoglalva megállapítottuk, hogy létezik szinaptikus szukcinátkötő hely, amelynek működése függ a környező pH-tól. Farmakológiai jellemzői alapján feltételezhető, hogy a talált kötőhely „réskapcsolatban” részt vevő fehérje.

A hypophysisben lévő atrial natriuretic peptide (ANP) zömében a hypothalamus nucleus paraventricularis idegsejtjeiből származik. A hypophysisnyél átvágása után egy héttel az álműtött állatokban mérhető ANP-koncentrációnak csupán 7%-át lehetett mérni a köztilebenyben. A nyélátvágás során az eminentia medianában (az átmetszett ANP-axonok proximalis csonkjában), valamint a nucleus paraventricularisban az ANP felszaporodott. Adataink arra utalnak, hogy nem valószínű, hogy a preoptikus áreában lévő ANP-neuronok részt vennének a hypophysis beidegzésében.