Eseményfüggő EEG- és kiváltottválasz-vizsgálatok a klinikai gyakorlatban
RAJNA Péter, HIDASI Zoltán, WALDEMAR Szelenberger
2005. DECEMBER 10.
Ideggyógyászati Szemle - 2005;58(11-12)
RAJNA Péter, HIDASI Zoltán, WALDEMAR Szelenberger
2005. DECEMBER 10.
Ideggyógyászati Szemle - 2005;58(11-12)
A szerzők a hagyományos EEG korlátaiból kiindulva áttekintik az eseményfüggő EEG-vizsgálatok módszereit és klinikai jelentőségét. A módszertani eltérések szerint megkülönböztetik a feladathelyzetben vagy a feladat előtt és után felvett EEG-tevékenység spektrális elemzésével történő vizsgálatokat, valamint az agyi kiváltottválasztechnikán alapuló ingervezérelt méréseket. Az előbbiekkel kapcsolatosan a klinikai közlemények legfontosabb eredményeit egyes betegségcsoportok (Alzheimer-kór, epilepszia, szkizofrénia, Parkinson-kór, dyslexia, depresszió) szerint összegzik. A stimulusvezérelt eseményfüggő EEG-jelenségekkel (P300, kognitív potenciál) kapcsolatos irodalommal részletesebben foglalkoznak. Az utóbbi évek publikációiból kiemelt 224 humán tudományos közlemény tájékozódó metaanalízisét végzik el. Ennek során bemutatják, hogy a módszert milyen tudományterületeken és milyen gyakorisággal alkalmazták. Ezt követően a 83 klinikai kutatás eredményeit foglalják össze. Kitérnek arra, hogy mely eseményfüggő EEG-mérést milyen gyakran alkalmaztak, és mely agyi hullámösszetevőket és milyen paramétereket értékeltek. Végül ismét betegségcsoportok szerint (szkizofrénia, magatartászavarok, traumás károsodások, enuresis nocturna, depresszió, memóriazavar és dementia, gyermekkori részképességzavarok, gyógyszerhatás) összefoglalják a módszer használatával nyert eredményeket. Dolgozatukat a módszer lehetséges perspektíváinak és jelenlegi korlátainak bemutatásával zárják.
Ideggyógyászati Szemle
A szerző a szakirodalmi adatok áttekintése és saját tapasztalata alapján foglalja össze a kiváltottválaszmódszerek (vizuális, szomatoszenzoros és agytörzsi kiváltott válasz, mágneses ingerléssel kiváltott motoros válasz) utóbbi időben kijelölt szerepét és helyét a gyakoribb neurológiai kórképekben (sclerosis multiplex, cerebrovascularis betegségek, kóma, epilepszia, migrén, degeneratív betegségek). Míg a korábbi évtizedekben a lokális diagnosztikában alkalmazták leggyakrabban, addig napjainkban a neuroradiológia széles körű elterjedése óta szerepe elsősorban a kórfolyamat súlyosságának, kiterjedtségének megítélésében és különösen a hosszmetszeti követésben van. A diagnosztikai fázisban szerepe háttérbe szorult. Sclerosis multiplexes betegeknél a kiváltottválasz-eltérések a klinikai adatokkal jobban korrelálnak, mint a képalkotó MR-vizsgálatok adataival. A módszer alkalmas a terápiás hatás követésére is. A szerző több eset bemutatásával demonstrálja a kiváltottválasz-vizsgálatok jelentőségét.
Ideggyógyászati Szemle
A szerzők áttekintik az elektroencefalográfia (EEG-) szinkronizáció formáit, különös tekintettel az előidézett és a felerősített ritmusok jellegzetességeire. Szakirodalmi példák segítségével mutatják be az egyes EEGfrekvenciasávok kognitív folyamatokban betöltött, feltételezett szerepét. Mérlegelik a lineáris és nemlineáris elektrofiziológiai komplexitás, valamint a szinkronizáció összefüggéseit, kitérve az ómega-komplexitás és a szinkronizációs valószínűség módszerekre. Vizsgálatukban összeadási és kivonási feladatok végzése alatt elvezetett EEG-t elemeztek a fenti eljárásokkal. Megállapították, hogy az összeadási feladat során frontálisan a théta-tartomány növekedése tapasztalható, amely a munkamemória aktivációjának a következménye lehet. A szinkronizációs valószínűség skalpeloszlását térképezéssel elemezve szintén az összeadási feladatban tapasztaltak nagyobb, frontálisan és a bal parietotemporalis területen megfigyelhető szinkronizációnövekedést. A kognitív teljesítmények vizsgálata során a lineáris és a nemlineáris szinkronizáció mérése alkalmas a regionális és a feladatfüggő jellegzetességek feltárására.
Ideggyógyászati Szemle
A referáló közlemény az elektromiográfiának a klinikai diagnosztikában játszott szerepével foglalkozik. A szerző az elektromiográfia fejlődésének történeti áttekintése mellett összefoglalja a legfontosabb elektromiográfiás módszereket. A modern kvantitív EMG-módszerek szenzitív és pontos vizsgálóeljárások, amelyek hasznos információval segítik a különböző neurológiai megbetegedések, elsősorban a neuromuscularis betegségek diagnosztikáját. Az EMG-vizsgálatok a jól megválasztott és helyesen kivitelezett módszerek alkalmazása, az értékelés szabályainak pontos betartása mellett nyújthatnak hasznos információkat a klinikus számára.
Ideggyógyászati Szemle
Schuster neve és munkái nem ismeretlenek a hazai olvasó számára. Tanuljunk meg tanulni című monográfiája a Medicina gondozásában jelent meg 2002-ben, 2000- ben pedig fejezetet írt Az agresszió világa című könyvben (szerkesztette: Hárdi Istán, kiadta a Medicina Könyvkiadó). A neves pszichológus tanulás- és nevelés-lélektani munkásságának tapasztalataival felvértezve ezúttal a művészetlélektan, ezen belül a képi kommunikáció felé fordul.
Ideggyógyászati Szemle
Az idegvezetési vizsgálatok jelentik az egyik pillérét a neuromuscularis betegségek kivizsgálására alkalmazott neurofiziológiai módszereknek. A vizsgálat funkcionális jellegű adatokat szolgáltat a perifériás idegekről. A klinikusnak ismernie kell a vizsgálat biológiai és technikai alapjait ahhoz, hogy tisztában legyen a vezetési sebesség mérésének helyével a diagnosztikában. Az idegrostok egyik jellegzetes tulajdonsága az elektromos vezetőképességük. Ez a vezetőképesség kóros esetben megváltozik, ezért neuromuscularis betegség gyanúja esetén fontosak lehetnek a beteg idegvezetési adatai. Az idegrostok mentén terjedő elektromos aktivitás speciális technikával és készülékekkel regisztrálható. A vizsgálathoz szükség van egy elektromos ingerlőre, egy kiváló minőségű erősítőre, egy számítógépre és különböző kiegészítőkre. A vizsgálatok általában felületi ingerlő- és regisztrálóelektródokkal történnek. Szupramaximális erősségű ingerrel ingerületbe kerül valamennyi, a perifériás ideget alkotó idegrost, és a szummációs válasz egy bipoláris felületi elektród segítségével regisztrálásra kerül. Technikai okok miatt a mozgató- és az érzőideg vezetési sebességének mérése bizonyos mértékig különbözik, de az alapok hasonlóak. Értékelni kell a kiváltott válaszok számos paraméterét, latenciáját, amplitúdóját, területét, alakját. Ezeket az adatokat számos biológiai (kor, nem, testmagasság stb.), fizikai (például végtaghőmérséklet) és technikai tényező befolyásolja. A kapott adatokat normálértékekkel kell összevetni. A vezetési sebesség mérésének eredménye segít megkülönböztetni a normális és a kóros idegműködést. Alapjában véve két patológiás eltérés lehetséges: az axonalis károsodás és a demyelinisatio. Az axonalis károsodást a viszonylag megtartott vezetési sebesség és a normálisnál alacsonyabb amplitúdójú potenciálok jellemzik. Ennek szinte ellentéte a demyelinisatio, amelyre a megnyúlt latenciák, a meglassult vezetési sebességek és a viszonylag megtartott méretű potenciálok a jellemzőek. A módszer segít a két forma elkülönítésében. A vezetési sebesség mérése során észlelt eltérések bizonyos fokig alkalmasak a betegség súlyosságának megítélésére. Az ismételt vizsgálatok lehetővé teszik a kórképek kvantitatív követését. Az alábbiakban az anatómiai, az élettani, a patológiai és a technikai részletek kerülnek ismertetésre. A szerző összefoglalja az egyes kórképek neurográfiás jellegzetességeit.
Ideggyógyászati Szemle
Kérdésfelvetés, célkitűzés - Úgy az ingerfüggő, mint az eseményfüggő kiváltott válaszok is eltéréseket mutatnak hiperaktivitás és epilepszia esetén. A kutatás tervezett célja, hogy meghatározza, az alkalmazott kiváltott válaszokat jellegzetesen befolyásolja-e a két betegség jelenléte, egyenként, és közös megjelenés esetén is. Betegek és módszerek - Negyven gyereket választottunk ki négy csoportot alkotva: kontrollcsoport, hiperaktív csoport, epilepsziás csoport és egy csoport komorbid hiperaktivitással és epilepsziával. Az epilepsziás betegeknek megfelelő antiepileptikumot adtak, a hiperaktív csoport nem kapott specifikus kezelést. A betegek esetében vizsgáltuk az agytörzsi kiváltott választ, a vizuális kiváltott választ és elvégeztük az auditív ingerrel kiváltott P300-vizsgálatot. Eredmények - Az epilepszia jelenléte szignifikánsan növelte a vizuális kiváltott válasz P100- és N135-komponensének latenciáját. Egyidejű hiperaktivitás esetén az előbbi hatás mérséklődött. A komorbiditás jelenléte késleltette az auditív kiváltott válaszokat, elsősorban az agytörzsben generált hullámokat. A P300 hullám latenciája növekedett egyidejű hiperaktivitás és epilepszia esetén. A feedback paraméterek a tesztelt kognitív teljesítmény általános csökkenését jelezték a hiperaktív csoportban. Következtetés - Az eltérések, amelyeket a komorbid hiperaktivitás és epilepszia okoz, elméletileg egymáshoz kapcsolódó fiziopatológiai állapotot jeleznek, és diagnosztikailag feltehetően fontos megközelítést jelentenek a kombinált kiváltottválasz-vizsgálatokhoz.
Ideggyógyászati Szemle
[Célkitűzés – Bár a szédülés a leggyakrabban előforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk perifériás eredetű betegséget utánzó malignus koponyaűri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkező, késői, temporalis csontot is beszűrő, disszeminált, generalizált mikrometasztázisokkal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyűrűsejtes gyomorcarcinoma felébredését követően jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tűztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyűjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szűrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követő hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejeződése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az előrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követő felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyésző számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az előzményben szereplő malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi idegrendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erősen gátló hatását gyomorrák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]
Lege Artis Medicinae
A pajzsmirigy betegségei nemcsak az endokrin kórképek között, de általában véve is igen gyakoriak. Minden klinikus, szakterületétől és érdeklődésétől függetlenül, óhatatlanul találkozik pajzsmirigybetegekkel a mindennapokban. Bár a pajzsmirigybetegségek diagnosztikus és terápiás palettája az elmúlt évtizedben nem sokat változott, a betegek ellátásában több olyan intenzíven kutatott terület van, melyek újdonságaival fontos tisztában lennünk. Összefoglalónkban a forrongó témák közül tekintünk át hármat.
Lege Artis Medicinae
Mi köze a gónak a klinikai döntéshozatalhoz? A klinikai orvoslás egyik legjelentősebb intellektuális kihívása a bizonytalanságban történő döntéshozatal. A hagyományos orvosi döntéshozatal intuitív és heurisztikus mivoltának pszichológiai csapdáin kívül az információhiány, az erőforrások szűkössége, az adott orvos-beteg kapcsolat jellemzői egyaránt hozzájárulnak annak bizonytalanságához. A formális, matematikai számításokon alapuló döntéselemzés, amelyet széles körben használnak a klinikai irányelvek fejlesztésében, illetve az egészségügyi technológiák értékelésében, elvben jó lehetőségeket kínál az intuitív döntéshozatal hibáinak elkerülésére, ugyanakkor az egyéni döntési helyzetekben többnyire nehezen alkalmazható,és az orvosok többségétől idegen. Ennek a módszernek is vannak korlátai, különösen az egyéni döntéshozatalban, beleértve a számításokhoz felhasznált input adatok esetleges hiányát, illetve jelentős bizonytalanságát, valamint a matematikai modellek korlátait abban, hogy egy komplex rendszer folyamatait és a folyamatok egyéni variabilitását megfelelően tudják reprezentálni. A klinikai döntéstámogató rendszerek mindezek ellenére hasznos segítséget jelenthetnek az egyéni orvosi döntéshozatalban, ha megfelelően integráltak az egészségügyi információs rendszerekbe, és nem szüntetik meg az orvosok döntési autonómiáját. A klasszikus döntéstámogató rendszerek tudásalapúak, szabályrendszerekre, problémaspecifikus algoritmusokra épülnek. Számos területen alkalmazzák az orvosi adminisztrációtól a képfeldolgozásig. A napjainkban zajló informatikai forradalom eredményeképpen olyan mesterséges intelligenciaként emlegetett gépi tanulási módszerek jönnek létre, amelyek már ténylegesen képesek tanulni. A mesterséges intelligencia ezen új generációja nem konkrét szabályrendszerekre épül, hanem hatalmas adatbázisokon magukat tanító neurális hálózatokra és általános tanulási algoritmusokra. Ezek a mesterséges intelligenciák egyes területeken, mint például a sakk, a gó, vagy a vadászrepülőgép vezetése, már jobb teljesítményre képesek, mint az emberek. Fejlesztésük bővelkedik kihívásokban, veszélyekben, ugyanakkor olyan technológiai áttörést jelentenek, ami megállíthatatlan és átalakítja világunkat. Alkalmazásuk és fejlesztésük az egészségügyben is megkezdődött. A szakmának részt kell vennie ezekben a fejlesztésekben és megfelelő irányba kell, hogy terelje azokat. Lee Sedol 18-szoros gónagymester visszavonult három évvel AlphaGo mesterséges intelligenciától elszenvedett veresége után, mert „Hiába lettem világelső, van egy entitás, amit nem lehet legyőzni”. Nekünk szerencsére nem versengenünk vagy győznünk kell, hanem el kell érnünk, hogy a mesterséges intelligencia biztonságos és megbízható legyen és az emberekkel együttműködve ez az entitás eredményesebbé és hatékonyabbá tegye az egészségügyet.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
4.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás