[Háttér: A közlemény összefoglalja a transcranialis Doppler alkalmazási lehetőségeit ischaemiás stroke-ban. Eredmények: Egy gyorsan elvégezhető neurovascularis ultrahangvizsgálati protokollt fejlesztettek ki az elzáródás vagy stenosis kimutatására. A technika megbízhatóbban diagnosztizál carotisterületi, mint vertebrobasilaris stroke-ban. A pulzalitási index követésével diagnosztizálni lehet a megnövekedett intracranialis nyomást. A TIBI-skálát a residualis áramlás osztályozására fejlesztették ki. Igazolták, hogy a TCD megbízhatóan jelzi a teljes vagy részleges rekanalizációt. A rekanalizációt illetően a TCD érzékeny­sége 92%, fajlagossága 88%, pozitív prediktív értéke 96%, negatív prediktív értéke 78%, míg az általános pontosság 91%. A sonothrombolysis ígéretes alkalmazásnak tűnt, de a randomizált vizsgálatok eredményei alapján nem javítja a klinikai kimenetelt. Csupán a TCD képes microembolusjelek detektálására, me­lyek fokozott stroke-kockázattal járnak. Microembo­lu­sokat lehet detektálni carotis-endarterectomia során, de szimptomatikus és aszimptomatikus carotisstenosisok ese­tén is. Antithromboticus terápiával csökkent­hető a micro­em­bolusok száma. Az intravénás kontraszt­befecskendezéses TCD-vizsgálat, Valsalva-manőverrel kiegészítve, alkalmas a jobb-bal sönt diagnosztizálására.]

Háttér - Még mindig nem tisztázott a vinpocetin, a szintetikus etil-alkaloid vincamin értágító hatása. A gyógyszer adása előtt és után transcranialis Doppler-technikával mérték a cerebralis vasomotor-reaktivitást az arteriolák vasodilatatiójának a megítélésére. A vizsgálat célja a vinpocetin vasodilatativ hatásának a felmérése volt cerebralis kisérbetegségben (SVD) szenvedők esetében a cerebralis VMR mérésével. Anyagok és módszerek - Összesen 30, SVD-ben szenvedő beteget kezeltünk három hónapig orálisan 15 mg vinpocetinnel. A cerebralis VMR-t légzés-visszatartási teszttel határoztuk meg. A légzés-visszatartási indexet (BHI) standard módon határoztuk meg, a >0,69-ot tekintettük normálisnak. A kiinduláskor, a kezelés előtt (I) meghatároztuk a BHI-t, a módosított Rankin-skála (mRS) pontszámát és a Mini Mental State Examination (MMSE) pontszámát. Egy hónappal később (II) ismét megmértük a BHI-t, majd három hónappal a kezelés után (III) elemeztük a BHI-t, az mRSpontszámot és az MMSE-pontszámot. Eredmények - A betegek átlagéletkora 61,4±11,5 év volt (40-77 év), 18 (60%) volt nő és 12 (40%) férfi. A kezelés során a jobb oldali MCA-ban nőtt a BHI (I) 1,18±0,53, (II) 1,26±0,54, (III) 1,37±0,41, statisztikailag szignifikáns különbséggel az I. és III. mérés között (p<0,05). Növekedést észleltünk a bal MCA-ban (I) 1, 25±0,53, (II) 1,31±0,55 és (III) 1,32±0,42, de ez nem érte el a statisztikai szignifikancia határát (p>0,05). Az átlagos MMSE-pontszám szignifikánsan nőtt a kiindulástól 27,4±2,3-ről 28,5±2,0-re három hónapos kezelés után (p<0,001). A funkcionális status statisztikailag szignifikáns javulást mutatott az mRSpontszám javulásával 2,1±1,0-ről 1,1±0,6-re (p<0,001). Következtetés - A gyorsvizsgálat eredményei szerint a három hónapos orális kezelés 15 mg vinpocetinnel tendenciaszerűen növelte a BHI-t, ami a cerebralis VMR javulását mutatja. Lehetséges, hogy a vinpocetin nagyobb dózisaira van szükség a VMR jelentős fokozódásának eléréséhez.

50 egészséges férfi és nő (életkoruk 20–70 év között) a. cerebri mediájának transcranialis Doppler vizsgálatával tanulmányoztuk 1 g acetazolamid (Diamox, Lederle) véráramlási sebességre gyakorolt hatását. A vizsgált személyeknek neurológiai vagy belgyógyászati betegségük nem volt. A Diamox iv. beadása előtt és után meghatároztuk a véráramlási paramétereket, a vérnyomást, a szívfrekvenciát és a vérgázértékeket. Az acetazolamid beadását követően mért változást abszolút értékekben és a nyugalmi érték százalékában fejeztük ki. Az acetazolamid nem változtatta meg szignifikánsan a vérnyomást és a vérgázértékeket. A Diamox beadása előtt az arteria cerebri mediában az átlagsebesség 59,8+14,4 cm/s volt. A keringési sebesség az injekció beadását követően szignifikánsan nőtt, csúcspontját a 10. percben érte el. A rezervkapacitás mértéke a 31-40 év közti korcsoportban volt a legnagyobb, 61-70 év között a legkisebb. Az 50 év feletti korcsoportokban a reakció elhúzódó volt. Nők esetében a nyugalmi véráramlási paraméterek és a rezervkapacitás mértéke minden vizsgálati időpontban szignifikánsan nagyobb volt, mint a férfiak' hasonló értékei. Úgy véljük, a TCD-vel végzett acetazolamid-teszt alkalmas a cerebrovascularis rezervkapacitás vizsgálatára. A rezervkapacitás függ az életkortól és a nemtől.

BEVEZETÉS - Az arteria carotis interna szűkületek endovascularis ellátásánál fontos szempont az embolisatiós szövődmények minimalizálása. Az embolisatio mértékét befolyásolhatja mindaz a manipuláció, amelyet a stentelés különböző lépései során az eszközökkel végrehajtanak. Munkacsoportunk azt vizsgálta transcranialis Doppler-készülékkel, hogy az arteria carotis tágítása és stentelése során a beavatkozás különböző fázisaiban milyen mértékű a distalis embolisatio. ANYAG ÉS MÓDSZER - Ötven beteg carotisstentelése közben végeztünk intraproceduralis transcranialis Dopplervizsgálatot. A vizsgálatban 33 férfi és 17 nőbeteg (átlagéletkor 64 év) vett részt. Előtágításra kilenc, utótágításra 39 esetben volt szükség. Transcranialis Doppler segítségével megszámoltuk az intervenciók hét különböző fázisában keletkező embolusokat. A beavatkozásokhoz többféle, a kereskedelmi forgalomban kapható endovascularis eszközrendszert használtunk. EREDMÉNYEK - Intraproceduralis embolisatio minden esetben detektálható volt, az embolisatio mértéke azonban a carotisstentelés fázisaiban különbözött egymástól. A stentfelvivő rendszerek szűkületen való keresztülvezetésekor fellépő embolisatio (5,3) méréseink szerint töredéke a stent nyitásakor (9,16) és a ballonos utótágításkor (9,96) fellépő embolisatio mértékének. A legnagyobb mértékű embolusszóródást a stent védelme nélkül végzett előtágításoknál (15,9) tapasztaltuk. KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálataink azt mutatják, hogy carotisstentelés során distalis embolisatio minden esetben előfordul, de mértéke a beavatkozás egyes fázisaiban különbözik. A leginkább embologen lépések (elő- és utótágítás) lehetőség szerinti elhagyásával csökkenthető az embolisatio veszélye. A transcranialis Doppler-monitorozás alatt a beavatkozó tájékozódhat az embolusszóródásról, amely adott esetben finomabb eszközkezelésre ösztönözheti, és ez főként a betanulási fázisban lehet hasznos.

Az első szerző 1990-ben 1 évet töltött a Nürnbergi Városi Kórház Érsebészeti Osztályán, ahol egy új sebészeti módszert ismerhetett meg. Az everziós carotis endarteriectomiát a nürnbergi munkacsoport dolgozta ki 1985-ben. Azóta több mint 1500 ilyen műtétet végeztek. 1991. január 1-től az ottani tapasztalatokat felhasználva a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán is bevezették a módszert és 1992. június 30-ig 213 műtétet végeztek. Rövidtávú eredményeit illetően az új módszer megállja a helyét a hagyományos mód szerek mellett. Hosszútávú eredményekről a módszer újszerű volta miatt csak két szerző tollából olvashatunk. Kieny 5 éves utánvizsgálat kapcsán 212 műtét után 1,3%-ban, Kasprzak 105 műtét után 1,9%-ban talált restenosist. Az eredmények reményteliek ha összevetjük a hagyományos műtétek 10– 25%-os restenosis rátájával.