Bevezetés - A feladatfüggő spektrális EEG-változások alkalmasak a mentális aktivitás regisztrálására. A betegek együttműködésének akadályozottsága miatt azonban a módszer neuropszichiátriai alkalmazása korlátozott. Vizsgálati személyek és módszerek - Számolási feladat során rögzített EEG-különbség-spektrummódszert (EDSC) fejlesztettünk ki, amely abban különbözik az eddig alkalmazottaktól, hogy a feladat rövid tartamú, és nehézsége adaptálható a betegek aktuális mentális állapotához. Mivel a feladat előtti és utáni spektrális EEG-változásokat vetjük össze, az eredmények valójában a rövid intenzív kognitív feladat közben megjelenő „mentális fáraszthatóságot” tükrözik. Első előzetes eredményeinket ismertetjük két egészséges és három betegcsoport összehasonlító vizsgálatával. Eredmények - Az irodalmi adatokkal megegyezően a domináns változások a temporo-parieto-occipitalis alfa-teljesítményben, ezenkívül a béta-tartományban, illetve a frontális területeken alakultak ki. A demens betegek, illetve az idős egészségesek markánsabb változásokat mutattak, mint a stroke-ot elszenvedett, de mentálisan ép betegek, illetve a fiatal egészséges személyek. Következtetések - Előzetes eredményeink felvetik, hogy a fenti módszerrel követni lehet a mentális fáradékonyság alakulását patológiás állapotokban és az idõsödés során. A „kulcs-zár” elv szerint a differenciaspektrumok akár a terápiás folyamatok eredményességének mutatói is lehetnek. A módszer klinikai rutineljárássá fejlesztéséhez azonban további standardizációs vizsgálatokra van szükség.

A szerzők négy örökletesen meghatározott neuromuscularis kórkép klinikai és molekuláris genetikai aspektusait tenkintik át néhány magyarországi roma családban. Az autoszomális recesszíven öröklődő spinalis muscularis atrophia (SMA) csoportból nyolc, kaukázusi rasszhoz tartozó csecsemőben, kisdedben igazolták az SMA gén 7-8 exonalis deletióját, csupán két beteg tartozott a roma populációhoz. Hangsúlyozzuk, hogy a molekuláris genetikai lelet megegyezett a kaukázusi és roma populációban. A szerzők congenitalis myasthenia (CMS) csoportból három család hét betege vizsgálatának alapján a roma populáció founder (alapító) mutációjára hívják fel a figyelmet, amely az irodalomból ismert. Utóbbit a CMS gén 1267G deletiója jellemzi, amelyet molekuláris genetikai módszerrel mutattak ki. A klinikai kezdet pubertás körüli volt, relatíve lassú progresszióval az acetil-kolin-receptor epszilon (AchRE) gént érintette. A csípő-vállövi izomdystrophiában (LGMD) szenvedő roma betegek (két beteg) a sarcoglycanopathia 2C típusába tartoztak specifikus rassz C283Q-mutációval. Két roma, facioscapulo-humeralis dystrophiás (FSHD) család hordozta az FSHD A1 gén (D4S139) 21,8 kb, valamint 18,5 kb alléljait founder mutációval az FSHD A1 génben, az autoszomális domináns öröklődésnek megfelelően. Praenatalis diagnózis is történt az egyik családban, 18,5 kb homozigótaságot bizonyítva a foetusban, a terhesség megszakításra került. CMS-, LGMD- és FSHD-betegek molekuláris mutációi tipikus, ősi founder mutációknak bizonyultak.

A konduktív nevelés a múlt század 40-es éveitől kifejlesztett módszer és rendszer, amely kemény tudományos bizonyítékok nélkül is jelenleg világszerte hungarikumként ismert eljárássá vált. A cerebralis paresis bizonyos esetekben (athetosis, ataxia) másképpen nem befolyásolható hatékonyan. Más cerebralis paresises esetekben akkor mutatkozik siker, ha a testvázlatzavar és a szomatomotoros neglect jelentősebb, mint a bénulás maga. A rövid távú hatás a mozgáskoordináció javulásában, a hosszú távú kilátás a sikeresebb globális teljesítőképességben jelölhető meg.

A fájdalomérzékenység csökkenése a szkizofrénia több mint 50 éve jól ismert tünete, azonban a hatásmechanizmusról nagyon kevés adat áll rendelkezésre, így ennek tisztázására megfelelő szkizofrénia-állatmodell szükséges. Két részben foglaljuk össze azokat az adatokat, amelyek a szkizofrénia és a fájdalomküszöb összefüggése vizsgálataiból származtak. Az első fejezetben a humán adatokat és azokat az eredményeket foglaljuk össze, amelyek a különféle állatmodellek (szociális izoláció, krónikus gyógyszeres kezelés vagy agyi sértés) vizsgálatából származnak. A humán eredmények szerint a hypoalgesia nem az antipszichotikumok hatásának, hanem a betegség endofenotípusának tulajdonítható. Az állatmodellek legtöbbjében a fájdalomküszöb is megváltozott, azonban igen ellentmondásosak az eredmények, ezért további vizsgálatok szükségesek, hogy megtaláljuk azt az ideális szkizofréniamodellt, amely a lehető legtöbb tünetét mutatja a betegségnek, beleértve a csökkent fájdalomérzékenységet is.

A szerzők az irodalmi adatok áttekintése alapján foglalják össze a neuroprotektív hatású vegyületekkel kapcsolatos bizonyítékokat. In vitro és in vivo eredmények szerint számos molekula képes csökkenteni a sejtkárosodás mértékét, gátolva az excitotoxicitást, az oxidatív stresszt, a fehérjék aggregációját, a kalciumhomeosztázis zavarát és javítva a károsodott energiaprodukciót. A preklinikai (kísérletes) adatok egyes antiparkinson szerek, mint a selegilin, rasagilin, dopaminagonisták, valamint egyéb vegyületek: ubikinon, kinurénsav, tokoferol, kreatin, glatiramer acetát neuroprotektív hatásáról számolnak be. Jóval kevesebb klinikai vizsgálati eredmény áll rendelkezésünkre a fenti vegyületekkel kapcsolatban. A szerzők több tanulmány áttekintésével igyekeznek átfogó képet adni a fenti molekulák neuroprotektív hatásáról.