[Cél - A vizsgálat célja a migrénes betegek rohamfrekvenciájának és rohamkarakterisztikájának, továbbá a szoron­gásos vagy depresszív tünetek hatásának az értékelése, valamint a migrén és a házastársi kapcsolat minősége közötti kapcsolat feltárása volt. Módszer - Keresztmetszeti vizsgálatunkba harminc olyan migrénbeteget vontunk be, akiket 2018 júliusa és októ­bere között láttunk el kórházunk neurológiai ambulanciáján; a migrén diagnózist a Nemzetközi Fejfájástársaság 2013-as diagnosztikai kritériumai alapján állítottuk fel. Rögzítettük a betegek életkorát, nemét, fejfájásuk gyakoriságát és súlyosságát, depresszív jellegzetességeiket, szorongásos státuszukat és házasságukkal való elé­ge­dett­ségüket. A releváns paramétereket Beck-féle Depresszió Kérdőívvel (BDI), Spielberger-féle Szorongás Kérdőívvel (STAI), Maudsley-féle Házassági Kérdőívvel (MMQ) és vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel. Eredmények - A migrénsúlyosság VAS szerinti közép­értéke 6,93 ± 1,41 volt, a migrénrohamok átlagos száma pedig 4,50 ± 4,24. BDI: 12,66 ± 8,98; MMQ-M-pont­szám: 19,80 ± 12,52; MMQ-S-pontszám: 13,20 ± 9,53; STAI-S: 39,93 ± 10,87; STAI-T: 45,73 ± 8,96 (valamennyi középérték). Nem találtunk szignifikáns összefüggést az életkor, a migrénes rohamok száma, a rohamok időtar­tama, a fejfájás intenzitása, valamint a BDI-, STAI- és MMQ-pontszámok között (p > 0,05). Pozitív összefüggést találtunk az MMQ-S-, valamint a BDI- és STAI-S-pont­számok között (p < 0,05). Következtetés - A vizsgálatunkban szereplő migrénbetegek több mint fele szenvedett enyhe, közepes vagy súlyos fokú depressziótól. Pozitív összefüggést találtunk a szexuális élettel való elégedetlenség, valamint a dep­ressziót és szorongást mérő skálák pontszámai között.]

[A HaNDL szindróma - fejfájás fluktuáló neurológiai hiánytünetekkel és a cerebrospinalis folyadék lymphocytosisával - ritka entitás. A betegséget összefüggésbe hozták migrénes fejfájással. Jóindulatú betegség, a tünetek maguktól megszűnnek. Bemutatjuk egy 47 éves férfi beteg esetét, akinél akut kezdetű migrén és aphasia jelentkezett. A cerebrospinalis folyadék elemzése lymphocytás pleocytosist (25 sejt/μl, 100% lymphocyta) mutatott. Az elektroencefalogram temporoparietalis predominanciájú mérsékelt lassú ritmust mutatott a bal hemisphaeriumban, epileptiform aktivitás nélkül. A vértesztek és a mágnesesrezonancia-képalkotás (MRI) eredménye normális volt. A beteget HaNDL szindróma diagnózissal vettük fel a neurológiai osztályra, majd tünetmentesen bocsátottuk otthonába.]

[Célkitűzés - A migrén gyakori és rendszerint testi gyöngeséggel járó megbetegedés. Habár régóta ismert a migrén és egyes pszichológiai jellemzők közötti kapcsolat, nem rendelkezünk elég adattal a migrénben szenvedő betegek disszociatív élményeivel kapcsolatban. A vizsgálat célja az volt, hogy aurával nem rendelkező migrénbetegek körében felmérjük a pszichoform és szomatoform élmények jelentkezését, és megvizsgáljuk azok kapcsolatát a fájdalompercepcióval és a fizikai korlátozottsággal. Módszerek - A vizsgálatba 110 ambuláns migrénbeteget [diagnózisuk az International Classification of Headache Disorders-III (ICHD-III) alapján történt] és 70 egészséges kontrollszemélyt vontunk be. Rögzítettük a vizsgálati alanyok szociodemográfiai adatait, valamint a Szomatoform Disszociatív Kérdőívre (Somatoform Dissociation Questionnaire, SDQ), a Disszociatív Élmény Skálára (Dissociative Experience Scale, DES), a Beck-féle Depressziós Kérdőívre (Beck Depression Inventory, BDI) és a Beck-féle Szorongás Kérdőívre (Beck Anxiety Scale, BAS) adott válaszaikat. A vizsgálati alanyok kitöltötték a Migrén Korlátozottsági Kérdőívet (Migraine Impairment Disability Assessment Scale/MIDAS) és meghatároztuk Vizuál-analóg Skála (VAS) -pontszámukat is. Eredmények - Az SDQ- és a DES-pontszámok középértéke szignifikánsan magasabb volt a migrénbetegek körében (p < 0,001, p < 0,01). Az SDQ-pontszámok alapján szomatoform disszociációs zavar a migrénbetegek 29,4%-a esetében jelentkezett, míg nem specifikus disszociációs zavar 18,3%-uk, disszociatív személyiségzavar 10,1%-uk esetében. A DES-pontszámok alapján a betegek 20,9%-a esetében állhatott fenn pszichoform disszociáció. Szignifikáns pozitív korrelációt találtunk a DES- és SDQ-pontszámok, valamint a VAS- és MIDAS-pontszámok között. A kontrollszemélyekkel összehasonlítva, a migrénbetegek körében szignifikánsan ma­gasabb volt a depresszió és a szorongás szintje (p < 0,001). A magasabb SDQ- és DES-pontszámok megnövekedett fizikai korlátozottsággal és fokozottabb fájdalompercepcióval jártak együtt (p < 0,01). Következtetések - Eredményeink azt igazolják, hogy migrénbetegek körében megnövekszik a szomatoform és pszichoform disszociációs zavarok előfordulása. A szerzők szándéka további vizsgálatokat folytatni a migrénhez társuló disszociatív élmények megértése érdekében.]

[Cél - A migrén az egyik leginkább korlátozó primer fejfájásbetegség. Vizsgálatunk során célunk az volt, hogy kiszűrjük a szorongás és a depresszió rejtett tüneteit és felmérjük a stresszmegküzdési stratégiákat, valamint az életminőséget, azon migrénes betegeink körében, akik pszichiátriai kórtörténettel nem rendelkeztek. Módszer - 123 migrénes beteg (MG) és 66 egészséges kontroll- (HC) személy töltötte ki a kérdőíveket: a Beck depressziós skálát (BDI-II), a Spielberger-féle állapot- és vonásszorongás-kérdőívet (S-STAI és T-STAI), a Rahe által kidolgozott stresszmegküzdés-kérdőívet (SCI) és a 36 elemes életminőség-kérdőívet (SF-36). Eredmény - A migrénes csoport szignifikánsan magasabb pontszámot ért el a BDI-II és a T-STAI kérdőívek kitöltése során. Szignifikáns különbségeket találtunk az SCI pontszámaiban is: a stresszkérdőív magasabb, illetve a megküzdés kérdéssor alacsonyabb pontszáma negatív stressz­meg­küzdés­mérleget eredményezett a migrénes betegek körében. Az MG-csoport, rosszabb életminőséget jelezve, szignifikánsan alacsonyabb pontokat ért el az SF-36 valamennyi alskáláján. A BDI-II, a T-STAI és az SCI eredményei szignifikáns korrelációt mutattak az SF-36 alskáláival. Konklúzió - A nem diagnosztizált depresszió és/vagy szorongás, valamint a kevésbé eredményes stresszmegküzdési képesség jelentősen rontja a migrénes betegek életminőségét. Ezen tünetek mielőbbi felismerése segíthet a migrén minél hatékonyabb kezelésében. A stresszkezelési technikák fejlesztése hosszú távon javíthatja a betegek életminőségét. ]

[Háttér és cél - A migrén fogamzó korú nők esetén az ischaemiás stroke rizikófaktora. Kutatások szerint migrénben szenvedők esetén nagyobb a hyperhomocysteinaemia prevalenciája. Elképzelhető, hogy az aurával, illetve a nélkül jelentkező migrénre jellemző eltérő stroke-kockázat hátterében a hyperhomocysteinaemia eltérő prevalenciája áll. Vizsgálatunkban elemeztük, hogy a migrén ezen altípusai esetén milyen a hyperhomocysteinaemia prevalenciája. Módszerek - Elemeztük a szérum homociszteinszintjét az ambulanciánkon jelentkező, 16-49 éves, migrénben szenvedő nőbetegek körében. Eredmények - A homociszteinszint emelkedett volt a vizsgálati populáció 13,3%-ában. Nem volt szignifikáns különbség az aurával, illetve a nélkül jelentkező migrénben szenvedők homociszteinszintjének mediánértékei között (8,0 mikromol/l vs. 8,5 mikromol/l; p = 0,426). A hyperhomocysteinaemia előfordulási aránya is hasonló volt (9,1% versus 16,7%; p = 0,373). A korrelációs analízis nem tárt fel semmilyen lineáris összefüggést az életkor és a homociszteinszintek között, sem az aurával, sem az a nélkül jelentkező migrénesek csoportjában (p = 0,417 és p = 0,647). Hasonlóképpen, nem lehetett lineáris összefüggést kimutatni az életkor és a homociszteinszintek között, sem az aurával, sem az anélkül jelentkező migrénesek csoportjában (p = 0,359 és p = 0,849). Következtetés - A szérumhomocisztein-szint mediánja és a hyperhomocysteinaemia előfordulási aránya is hasonló a fogamzó korú, aurával vagy a nélkül jelentkező migrénesek csoportjában. Ebből következően, e kétféle migréntípusban jelentkező eltérő stroke-kockázat valószínűleg nem a szérumhomociszteinszintek eltéréseiből adódik. ]