Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia hálózati koncepciója. 2. rész

HALÁSZ Péter

2010. NOVEMBER 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2010;63(11-12)

A cikk először azoknak a fiziológiás agyi hálózatoknak a természetét foglalja röviden össze, melyeket az epilepsziás hálózatok természetes alapjául tekinthetünk. Majd vizsgálja azokat az adatokat és érveket, amelyek az epilepszia hálózati koncepcióját támogatják, az epilepsziás hálózat ismérveit és fiziológiás hálózatok epilepsziás átalakulásának lehetséges mechanizmusait. Foglalkozik a neuronalis oszcillációk szerepével és felhasználja az újabb fMRI-adatokat, amelyeket az epileptiform kisülések és rohamok idején készült BOLD-térképezés során nyertek. A második részben az ismert és feltételezhető epilepsziás hálózatokat: az idiopathiás generalizált epilepsziákkal kapcsolódó thalamocorticalis, a medialis temporalis epilepsziával kapcsolatos temporolimbicus, a rolandikus epilepszia - Landau-Kleffner - ESES-spektrum hátterében a perisylvián, a jóindulatú gyermekkori „fejlődési epilepsziák” hátterében álló részben corticothalamicus, részben corticalis, a prefrontális nocturnalis epilepsziák hátterében pedig a feltételezhető ergotrop-dinamogén arousal hálózatot mutatja be. A kevésbé ismertek közül a felső parietomedio-frontális, az alsó parietalis-mediotemporalis epilepsziás hálózatot mutatja be. Végül röviden tárgyalja a network koncepció hatását az újabb, egységesebb epilepsziaosztályozás kialakításában.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Élni az egyéniség elvesztése után. A súlyos Alzheimer-betegek orvosi ellátásának sajátos szempontjai

RAJNA Péter

Mivel a várható életkor emelkedésével a dementiákat illetően „pandémia” körvonalazódik, a szerző az Alzheimerkór súlyos stádiumának orvosi és társadalmi szempontjait tekinti át. Az epidemiológia, a diagnosztika és a ma még egyértelműen csupán palliatív terápiák rövid ismertetését követően a súlyos stádiumú betegek ellátásának megoldatlanságát világítja meg. Azok nézetével azonosul, akik a kórfolyamatot kórosan felgyorsult öregedésnek tekintik. Hayflick elképzelését elfogadva, azaz evolúciós modellben értékelve az öregedés folyamatát, úgy véli, hogy a reprodukciós „feladat” teljesítését követően az idősödő egyedeknek sem a további életlehetősége, sem halandósága nincs megfelelően „programozva”. Ennek a feltételezésnek első olvasatban súlyos negatív üzenete lehet, azonban a szerző az öregedés kimenetelének bizonytalanságát pozitív üzenetnek tekinti. Arra a következtetésre jut, hogy az öregedéssel (is) kapcsolatos degeneratív folyamatok kialakulását, illetve a folyamat megállítását csak a jelenlegi lehetőségeken messze túlmenő preventív beavatkozásokkal lehet megakadályozni. Mindmáig nem léptünk el az általánosság szintjéről a kóros, vagy felgyorsult öregedést befolyásolni képes preventív ajánlások terén, illetve ezeknek a területeknek a kutatási eredményei ellentmondásosak. Már körvonalazódnak ugyan az „egészséges”, a „minőségi”, a „vállalható” öregedés kritériumai, de még mindig nem tudjuk pontosan, hogyan kell a lehető legjobban élnünk, és ezért milyen életkorban mit kell tennünk. Hiányoznak azok a szomatikus és pszichometriai mutatók, amelyek jeleznék, milyen szinten állnak az öregedés biológiai folyamatai adott személynél. Mi, orvosok is mélyen hallgatunk arról, hogy a dementia kórfolyamatában melyik az a szint, amelynek elérését követően a beteg individuális tulajdonságai és közösségi léte már nem ismerhető fel. Fogalmunk sincs, hogy legmagasabb rendű működések hanyatlásának milyen fázisa az, amelyben már az öröm/szenvedés arány 1 alá csökken, sőt ennek mérésére vonatkozóan még jó módszerünk sincsen. A szerző szorgalmazza a felgyorsult, illetve kóros öregedés orvosi megközelítésében a jelenlegi „várd meg a tünetet és kezeld” elve helyett új, döntően preventív szemlélet alkalmazását, az új típusú ellátás módszertani elemeinek kidolgozását. A betegpopuláció növekedése miatt a betegek felismerése és gondozása csak az alapellátás eddiginél intenzívebb bevonásával valósulhat meg. Az ellátás anyagi hátterét az erősíthetné, ha a jelenlegi palliatív terápiák kritériumrendszere is új alapokra helyeződne. A tényleges szakmai munka azonban csak a súlyos morális és társadalmi dilemmák kezelését követően lehet eredményes.

Ideggyógyászati Szemle

Többcentrumos, megfigyeléses vizsgálat az oxcarbazepin hatásáról a parciális epilepsziás felnőtt betegek általános közérzetére

BALOGH Attila, SZENTESI Annamária, JÁNOSI István

Célkitűzés - A szerzők az oxcarbazepinkezelés pszichofarmakológiai sajátosságait kívánták feltérképezni hazai, többközpontos megfigyeléses vizsgálat keretében. Keresték annak lehetőségét, hogy a kezelés során megbízhatóan el tudják-e különíteni a rohambetegség javulásának pszichés következményeit a gyógyszer pszichofarmakológiai hatásától. Adatokat kerestek arra, hogy az oxcarbazepinterápia a már ismert, kognitív működéseket rendező tulajdonsága mellett a betegek affektív tüneteinek biológiailag megalapozott összetevőit is javítja. Módszerek - Nyílt, egyágú, többcentrumos, megfigyeléses vizsgálatban 528 beteg bevonásával tekintettük át négy hónap klinikai történéseit három hónapos oxcarbazepinkezelést értékelve. Vizsgálatainkhoz Harold J. Dupuy 1984-ben megalkotott Általános Közérzeti Kérdőív kvantitatív módszerét alkalmaztuk. A klinikailag értékes megállapításokat a protokoll sze-rinti betegpopuláció adatai alapján alkottuk meg, ennek megfelelően a feldolgozható elemszám csökkent, 332 betegre módosult. Biostatisztikai elemzés történt. Eredmények - A vizsgálat befejezésekor az Általános Közérzeti Kérdőív valamennyi tesztcsoportjában egyöntetűen szignifikáns volt (p<0,0001) a javulás. Az oxcarbazepinterápiára rezisztens betegek affektív életének lelki mutatói a teszteredményekben ugyancsak szignifikáns javulást mutattak. A továbbra is gyakran rohamozó betegek csoportjában az inkább biológiai hatások által befolyásolt lelkiállapot-mutatók értékpontjainak emelkedése magasabb volt az inkább külső tényezők által befolyásolt pszichés mutatók értékpontjainál. Következtetések - Megállapítható, hogy a vizsgálatunkban felhasznált Általános Közérzeti Kérdőív sikeresen alkalmazható az epilepsziás betegek lelkiállapotának kvantitatív felmérésére. Nagy létszámú, parciális epilepsziás beteganyagon sikerült igazolni, hogy az oxcarbazepin antikonvulzív hatása mellett szignifikáns pszichofarmakológiai tulajdonsággal is rendelkezik. Az oxcarbazepin rohamgátló hatásának pszichés következményei és a szer affektív lelki működéseket rendező biológiai hatása bizonyíthatóan elkülönül egymástól, mivel szignifikánsan javult a betegek affektivitása akkor is, ha a rohamok száma nem csökkent.

Ideggyógyászati Szemle

A súlyos agykárosodást követően kialakuló hydrocephalus jelentősége a rehabilitáció során

DÉNES Zoltán, LANTOS Ágnes, SZÉL István, THOMKA Magdolna, VASS Mátyás, BARSI Péter

Célkitűzések - A posztakut rehabilitáció során hydrocephalus miatt kezelt betegek eredményeinek vizsgálata és a tapasztalatok összefoglalása. Módszer - Retrospektív vizsgálat 2002. január 1. és 2008. december 31. között az OORI Koponya-agy Sérültek Rehabilitációs Osztályán. Eredmények - A hét év során hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek közül hat esetben primer, míg a többi 83 esetben szekunder hydrocephalus volt a diagnózis. A betegek átlagéletkora 36 (14-80) év volt. Az ismert eredetű hydrocephalusok közül leggyakrabban a poszttraumás fordult elő: 52/83. A többi hydrocephalus 23 esetben stroke, hét alkalommal daganat műtéti eltávolítását követően, és egy esetben cranioplastica után alakult ki, majd ezután került sor a söntműtét elvégzésére. A 83 esetből 20 alkalommal a rehabilitációs osztályon észleltük a hydrocephalus kialakulását, valamennyi a poszttraumás csoportba tartozott, míg a többi esetben már a söntműtét elvégzése után vettük fel rehabilitációra a betegeket. A söntműtétek a hydrocephalus észlelése után, a baleset vagy a betegség kialakulásától számítva átlag a 70. (20-270) napon történtek. Posztoperatív szövődmény 12 esetben fordult elő, ebből hat infekciós eredetű volt, hat alkalommal viszont vezetési zavar miatt kellett söntrevíziót végezni. A söntbeültetés után a poszttraumás hydrocephalusban szenvedő betegek közül 40 esetben (40/52) észleltünk funkcionális javulást, amely a FIM-skálán számszerűen is kimutatható volt, 12 beteg állapota nem változott. A többi 31 beteg közül csak két esetben nem észleltünk a funkcionális állapotban is kimutatható javulást. Következtetések - A súlyos agykárosodást követő hydrocephalust, gyakorisága és következményei miatt a jelentős szövődmények közé soroljuk. A posztakut rehabilitációval foglalkozó osztályunkon a hydrocephalus miatt söntműtéttel kezelt betegek 4,4%-ban fordultak elő. A műtétet követően az esetek 77%-ában észleltünk javulást. A legnagyobb számban előforduló poszttraumás hydrocephalus aránya 5,2% volt osztályunkon a vizsgált hétéves időszakban. A hydrocephalus kialakulásának észlelése 24%-ban a rehabilitációs osztályon történt, és a posztoperatív szövődmények is itt jelentkeztek, az esetek 14%-ában, ezért az ilyen betegekkel foglalkozó szakembereknek, így a rehabilitációs osztályokon dolgozóknak is járatosnak kell lenni a hydrocephalus diagnosztikájában és a söntműtét utáni szövődmények észlelésében egyaránt. Szoros munkakapcsolat szükséges az akut és posztakut ellátók között az érintett betegcsoport sikeres rehabilitációja érdekében.

Ideggyógyászati Szemle

Beszámoló a Környey Társaság 2010. évi tudományos üléséről. 2. rész

A tudományos program második részében a pécsi Környey Társaság Kuratóriuma által felkért, a hazai idegtudományokat képviselő legnevesebb személyek közül válogatott előadók tartottak emlékelőadásokat.

Ideggyógyászati Szemle

Klasszikus neurológia: Adieu! Avagy: az ideggyógyászat jövője a termékeny átalakulás vagy programozott halál?

HALÁSZ Péter, RAJNA Péter

Véleményünk szerint a hagyományos neurológiát a fejlődés túlhaladta. (Azaz: az összes romantikus szépségével és hierarchikus viszonyával együtt is: adieu!) Az alapszakmán belüli specializáció elkerülhetetlen, a magas szintű, ugyanakkor költséghatékony, de személyes orvos-beteg partneri viszonyon alapuló betegellátáshoz új kereszt- és hosszmetszeti intézményi szerkezetet kell kialakítani, amely nem kórházi ellátáson, hanem multidiszciplináris munkacsapatok együttműködésén alapul. Ennek megfelelően kell a jövő neurológusainak képzési rendszerét is átalakítani. Helyzetértékelő elemzésünket és szervezési javaslatainkat - már csak életkorunknál fogva is - személyes érdek nélkül, kizárólag a szakma jövőjét, és az értékek megőrzését, a dogmává vált elvek feltárását szem előtt tartva írtuk. Szívből örülnénk, ha a lap hasábjain a neurológia ügyét fontosnak tartó kollégáink saját véleményüket, a mieink mellett, vagy azok ellen szóló érveiket megjelentetnék.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különbözô emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória mûkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória mûködésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fô vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nô], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követôen (rövid távú tesztelés) és 24 órával késôbb (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különbözô érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékû felejtést mutatott 24 órával késôbb, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminôség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás idôzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Nővér

Észlelt munkahelyi stressz hatása az ápolók életmódjára, egészségére, alvására

GÁL-INGES Dóra, NÉMETH Anikó

A vizsgálat célja: A vizsgálat célja felmérni, hogy az észlelt munkahelyi stressz szintje hogyan befolyásolja az ápolók életmódját, egészségét és alvását. Vizsgálati módszer és minta: Az online adatfelvétel 2015. április és május hónapokban történt egy saját szerkesztésű kérdőívvel (N=556). Az adatelemzés SPSS 19.0 program segítségével készült, Khi2-próba, független kétmintás T-próba, Spearman-féle rangkorreláció alkalmazásával (p<0,05). Eredmények: Minél stresszesebbnek ítéli meg valaki a munkahelyét, annál rosszabbnak értékeli saját egészségi állapotát (p<0,001), alvásának minőségét (p<0,001) és mennyiségét (p<0,001), valamint táplálkozási szokását (p<0,001). A magas munkahelyi stressz csoportra jellemző a többszöri felébredés (p=0,009) és a fáradt ébredés (p<0,001). Táplálkozásukat rendszertelennek (p<0,001) és kapkodónak (p=0,006) ítélik meg. A krónikus betegségek és a káros szenvedélyek tekintetében nem mutatkozott szignifikáns különbség az alacsony munkahelyi stressz csoporthoz képest. Következtetések: Jelen vizsgálatban a munkahelyi stressz magas szintje a táplálkozásra, az alvásra és a saját egészségi állapot értékelésére van negatív hatással.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvás szerepe az implicit tanulási folyamatokban

CSÁBI Eszter, NÉMETH Dezsõ

Vitatott kérdés, hogy az alvás milyen szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek működésében. Aktívan részt vesz-e a konszolidációs folyamatban vagy a felejtést gátolja azáltal, hogy véd az interferenciával szemben, esetleg éppen a felejtést segíti elő hatékonyabbá téve ez által az emlékezeti teljesítményt. Az explicit emlékezettel kapcsolatosan az alvás szerepét számos kutatás bizonyítja, azonban még vitatott a közreműködése az implicit mechanizmusokban. Számos faktor ugyanis befolyásolhatja az alváshatás megjelenését, így a feladat típusa, a szekvenciatanulást mérő feladatokban az alkalmazott szekvencia struktúrája, hossza, komplexitása, a sorozatról való explicit tudás vagy a tanulási blokkok hossza, illetve a tanulás és az újratesztelés között eltelt idő. Az alvás és emlékezet kapcsolatában a klasszikus, egészséges személyekkel végzett alvásmegvonásos vizsgálatok mellett új kutatási irányt jelenthet alvászavarban szenvedő betegek vizsgálata, mely által nemcsak az alvásfüggő emlékezeti konszolidáció mechanizmusáról tudhatunk meg többet, hanem komplexebb képet alkothatunk az alváspatológiákhoz kapcsolódó kognitív diszfunkcióról is, amely a későbbi rehabilitáció alapjává válhat.

Ideggyógyászati Szemle

Alvás- és éberségzavarok parkinsonizmussal járó betegségekben

SZŰCS Anna, KOVÁCS Gábor Géza, NARULA Lalit, HALÁSZ Péter

A parkinsonizmussal társuló neurodegeneratív betegségek közel 90%-ában állnak fenn alvászavarok - az álmatlanságot, a nappali aluszékonysággal járó szindrómákat, a parasomniákat és az alvás alatti légzészavarokat is számításba véve. Nehezen tisztázható, hogy a sok szenvedést és zavart okozó gyakori álmatlanság és a nappali aluszékonyság milyen arányban következménye a gyógyszeres kezelésnek, a betegségből adódó testi-lelki tüneteknek vagy az alapbetegséggel járó neurodegeneratív folyamatnak. Az utóbbi évek kutatásai alapján úgy tűnik, hogy a degeneráció jelentősége nagyobb a korábban feltételezettnél: a parkinsonizmussal járó rendellenességekben károsodnak az alvásszabályozásban részt vevő struktúrák és rendszerek, így az alvászavarok az alapbetegség elsődleges biológiai tünetei. A REM-magatartászavar nevű parasomnia ebből a szempontból különösen jelentős: úgy tűnik, gyakran évekkel megelőzheti a parkinsonizmus-dementia tünetegyüttesét, ezeknek előhírnöke lehet, a jövőbeli prevenció egyik feltételét - az érintettek azonosítása - megteremtve. Hasonló, bár egyelőre kevésbé tisztázott összefüggés sejthető a nappali aluszékonyság és a Parkinson-kór között is. Az orexinek és neurodegeneratív betegségek kapcsolatának feltárása tovább gazdagíthatja e közelmúltban leírt neuropeptid jelentőségére vonatkozó ismereteket, rávilágíthat a narcolepsia és a neurodegeneratív betegségek kapcsolataira. A parkinsonizmussal járó betegségek és egyes alvásrendellenességek társulásának megértése új kezelési utakra világíthat rá, új szempontokat nyújthat a neurodegeneratív betegségek és alvászavarok megértéséhez.

Lege Artis Medicinae

Hogyan alszanak és álmodnak az orvosok?

SUSÁNSZKY Éva, SZÁNTÓ Zsuzsa

BEVEZETÉS - Az orvosok számára különösen fontos a megfelelő alvás. Kutatásunk az orvosok alvását és álmodását vizsgálja az éjszakai ügyelet szempontjából. MINTA ÉS MÓDSZER - Százhuszonöt - egyenlő arányban ügyelő és nem ügyelő - orvos töltött ki kérdőívet, amelyben demográfiai és munkarendre vonatkozó adatok mellett az Athéni Insomnia Skála és az Álomminőség Kérdőív szerepelt. EREDMÉNYEK - Csaknem minden orvosnak volt alvásproblémája; főleg a nappali álmosság (78%) és az alváshiány (70%). A nők nehezebben alszanak el; az életkorral nő az éjszakai felébredés valószínűsége, de csökken a nappali álmosságé; a teljesítményromlás érzete az ügyelők körében gyakoribb. Az álomjellegzetességek nem különböznek szignifikánsan a demográfiai mutatók és a munkarend eltérése mentén. KÖVETKEZTETÉSEK - Az orvosok körében a magyar népességhez képest magas az alvásproblémák előfordulása, de a klinikai mértékű insomnia nem. A vizsgált orvosok körében a lakossági átlaghoz képest jóval kisebb arányban vannak olyanok, akik sohasem emlékeznek álmaikra (7% vs. 25%). Az álmok nappali hangulatot befolyásoló hatása az orvosok körében gyakoribb, mint a felnőtt magyar lakosság körében.