Ideggyógyászati Szemle

Az epilepszia és a férfi nemi működés zavara: okok, diagnózis és terápia

BÓNÉ Beáta, JANSZKY József

2006. MÁJUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(05-06)

Összefoglaló közlemény

Míg az egészséges férfiak 10%-a panaszkodik szexuális diszfunkcióra, addig ugyanez az arány az epilepsziás férfiak között 40-70%. A szexuális diszfunkcióknak három alapvető oka lehet: az epilepsziabetegség önmaga, az antiepileptikumok (elsősorban a hagyományos enziminduktor antiepileptikumok és a valproat), továbbá pszichiátriai, pszichés problémák. A májenziminduktor antiepileptikumok (carbamazepin, phenytoin) indukálják a szexuális szteroidok bontását. A valproat mint májenziminhibitor és mint erősen fehérjéhez kötődő szer, inkább növeli a szabad androgének szintjét. Egyes antiepileptikumok negatív kognitív hatása vagy éppen egyes szerek pszichiátriai betegséget indukáló hatása lelki folyamatokon keresztül okozhatja a férfiak szexuális működésének zavarát. A carbamazepin által indukált metabolikus és endokrin eltérések megszűnnek, ha oxcarbamazepinre váltunk a gyógyszerelés során. Az oxcarbamazepint szedő betegek nemihormon- és prolaktinszintje normális marad. Az oxcarbamazepincarbamazepin cserét követően megszűnik a carbamazepin szedésével együtt járó impotencia. Esettanulmányokban arról számoltak be, hogy nemcsak az oxcarbamazepin, hanem a lamotrigin is javítja a férfiak szexuális funkcióját. A szexuális zavar terápiája természetesen attól függ, hogy mi a diszfunkciót kiváltó ok. Amennyiben hormonális eltérést mutatunk ki vagy feltételezünk, úgy érdemes először az antiepileptikum cseréjével kezdenünk. Az enziminduktor antiepileptikumok és a valproat helyett új típusú antiepileptikumot érdemes választani. Az új antiepileptikumok közül jelenleg az oxcarbamazepin pozitív hatásáról van a legtöbb adatunk az antiepileptikum által indukált hormonzavarokra és szexuális diszfunkcióra, de a lamotrigin-monoterápiának is jótékony hatása lehet. Amennyiben a hormonális diszfunkciók az antiepileptikumcsere ellenére továbbra is fennállnak, androgénterápia vagy bromokriptin adása jön szóba. Az intramuscularis tesztoszteron nemcsak a szexuális diszfunkciókat gyógyíthatja, hanem a rohamok számát is csökkenti. Etiológiától függetlenül az erectilis diszfunkciókat sildenafillal is lehet kezelni.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Összetett szemmozgászavar thalamus- és mesencephaloninfarktusban

GULYÁS Szilvia, NAGY Ferenc, SZIRMAI Imre

A 36 éves férfi betegnek hirtelen kettős látása és egyensúlyzavara alakult ki. Vizsgálatakor a felfelé tekintés zavarát találtuk, lefelé tekintéskor a bal bulbus elmaradt (vertikális „one-and-a-half”-szindróma), balra tekintéskor a bal bulbuson tekintésirányú, finom hullámú, horizontális nystagmusa volt. A koponya-MR-vizsgálat a thalamusban mindkét oldalon és a mesencephalonban bal oldalon, az arteria thalamoperforata ellátási területén friss ischaemiát igazolt. Az agytörzsi és a vizuális kiváltott válasz normálisan konfigurált volt. Az optokineticus nystagmus vizsgálata a jobbra, felfelé és lefelé irányuló saccadok hipometriáját, fizikális vizsgálattal nem észlelhető konvergens-retrakciós nystagmust, saccadicus követő szemmozgásokat és mindkét oldalra tekintéskor pseudoabducens paresist mutatott ki. Az összetett szemmozgászavart a thalamus intralaminaris magjainak és a mesencephalon praetectalis és rostromedialis tegmentumának károsodása okozhatta. Az ischaemiás infarktusok kialakulását érvariáció magyarázhatja: az arteria thalamoperforata és az arteria paramediana feltehetően közös törzzsel ered az arteria communicans basilarisból. A szerzők elemzik a kombinált szemmozgászavart, és az optokineticus nystagmus vizsgálatának klinikai hasznosságára hívják fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

Csépány Tünde-Illés Zsolt: Klinikai neuroimmunológia

VÉCSEI László

Csépány tanárnő és Illés tanár úr komoly feladatra vállalkozott a Klinikai neuroimmunológia című könyv megírásával. A neurológia, a genetika, a proteomika és az immunológia rohamos fejlődése egy új tudományterületet hozott létre, a neuroimmunológiát. Így vitathatatlanul egy hiánypótló, értékes mű született a szerzők tollából.

Ideggyógyászati Szemle

Subcorticalis ischaemiás agyi károsodást kísérő EEG-komplexitás-változások

MOLNÁR Márk, CSUHAJ Roland, HORVÁTH Szabolcs, VASTAGH Ildikó, GAÁL Zsófia Anna, CZIGLER Balázs, BÁLINT Andrea, NAGY Zoltán

Bevezetés - Az EEG-komplexitás elemzése új terület az elméleti és klinikai elektrofiziológiában. A szerzők subcorticalis ischaemiás stroke után elvezetett EEG analízisének az eredményeit mutatják be, kihasználva az új módszereknek a lineáris és nemlineáris szinkronizációra vonatkozó érzékenységét. Betegek és módszer - Az EEG-t egy betegről (bal oldali frontoparietalis fehérállományi befejezett stroke) és 12 egészséges kontrollról, csukott- és nyitottszem-állapotban készítették. A sokcsatornás adatokból meghatározták az ómega-komplexitást és a szinkronizációs valószínűség mértékét. A megbízhatósági tartomány kiszámításával hasonlították össze a beteg és az egészséges csoport adatait. Eredmények - Emelkedett ómega-komplexitást találtak a lassú frekvenciákat (delta, théta, alfa1) tekintve az ischaemiás laesiónak megfelelő oldalon, a gyors frekvenciákban (csukottszem-állapotban béta2, nyitottszemhelyzetben alfa2, béta1, béta2) pedig az ép oldalon. A szinkronizációs valószínűség az infarktus oldalán a béta2- (csukottszem-helyzet), illetve a béta1- és béta2- (nyitott szem) tartományokban nagyobb volt az ellenoldalnál. A beteg esetében a szemnyitásra bekövetkező ómegakomplexitás- emelkedés a béta-frekvenciákban mindkét oldalon elmaradt a kontrollcsoportban megfigyelttől. A különbség nagyobb volt a károsodott oldalon, ahol nemcsak a béta-, hanem az alfa-sávokat is érintette. A szemnyitás hatásaként a szinkronizációs valószínűség minden frekvenciasávban csökkent a kontrollcsoportban és a beteg esetében, kivéve a laesio oldalán az alfa2-, béta1- és béta2-sávokat. Következtetések - A laesio oldalán a lassúfrekvenciatartományokban megnövekedett ómega-komplexitás és kisebb szinkronizációs valószínűség a neuronalis kapcsolatok megszakadására, az ebben az aktivitásban szereplő neuronalis rendszerek csökkent együttműködési állapotára utal. A thalamocorticalis kapcsolatok laesiója okozhatja, hogy a szemnyitásra bekövetkező ómegakomplexitás- emelkedés, illetve a szinkronizációs valószínűség csökkenése a károsodott oldalon a béta- és alfa-frekvenciákban elmaradt az ép oldaltól és a kontrollcsoport megfelelő adataitól.

Ideggyógyászati Szemle

Katona Ferenc: Az agykutatás története. Az idegtudományok kialakulása

VÉCSEI László

Katona professzor úr a hazai neurológia kiemelkedő személyisége, aki mindennapi klinikai feladatai mellett magas színvonalú tudománytörténeti kutatásokat is folytat. Jelen könyvének első változata Az agy felfedezése címmel 1969-ben jelent meg Szentágothai profeszszor ajánló soraival, s igen komoly sikert aratott. E mű hagyományait követve három és fél évtized elteltével egy több mint 600 oldalas könyvben foglalta össze a szerző gondolatait.

Ideggyógyászati Szemle

Neuropatológiai vizsgálatok autopsiáknál, különös tekintettel az Alzheimer-kór jellemzőire

LEEL-ŐSSY Lóránt, KINDLER Miklós, SZŰCS Iván, SCHWARCZ Tibor

Neuropatológiai vizsgálatok történtek a dementiák (Alzheimer-kór, Alzheimer-dementia és vascularis dementia) kimutatására az 1997-99-es években, évi átlag 1400 boncolás közül. A vizsgáltak többsége az 50 éves kort meghaladta. Teljes neuropatológiai feldolgozás 1997-99 között 477 esetben történt. A rutinvizsgálatok mellett 364 esetben Bielschowskyezüstimpregnáció vagy Gallyas-féle ezüstözési eljárás, esetenként tau-protein (MAP) reakció és amiloidfestés történt. Ezek között 212-nél volt olyan eltérés, ami kórosnak tekinthető, de neuropatológiailag talált elváltozás, ami dementiát okoz, csak 167 esetben fordult elő. Egyes dementiaformákat kor szerint is csoportosították. Az úgynevezett „incipiens” forma a leletek alapján 23 alkalommal volt megtalálható. Régi, különböző kiterjedésű ischaemiás elváltozást 42%-ban lehetett felfedezni az Alzheimer-dementiás esetekben. A vizsgálat három éve alatt minimális vagy kornak megfelelő degeneratív jel az 50 éven felüliek között 82 esetben volt. Ezek között nyolc beteg a 90-es éveiben halt meg. Egyes esetekben a szenilis plakkok (38), míg máskor a neurofibrillaris degenerációk (13) száma dominált. A neuronpusztulás mértéke változó volt, és nem mindig állt arányban a neurofibrillaris degenerációkkal. A simplex szenilis atrophiák közé tartoztak azok az esetek, ahol minimális vagy kornak megfelelő Alzheimer-féle elváltozást találtak. Így ezek önálló entitásnak bizonyultak. Az „incipiens” formánál - aránylag fiataloknál - csekély mennyiségű Alzheimer-féle elváltozás mutatkozott. A „preklinikai” Alzheimer-kór a klinikai adatok alapján csak feltételezés lehetett, de ezt patológiailag az úgynevezett „incipiens” forma nagyon ritkán bizonyította. Az Alzheimer- és vascularis dementia előfordulása az úgynevezett „tiszta” eseteket tekintve 54:41 volt. A tanulmány eredménye alapján megállapítható az is, hogy a dementiák diagnózisa mind klinikai, mind patológiai szinten nagyon elhanyagolt. Az újabban bevezetett „preklinikai” vagy „incipiens” formákat igen nehéz meghatározni a klinikai tünetek vagy patológiai leletek alapján. A válogatás nélküli autopsiás anyagból készült neuropatológiai leletek a degeneratív - főleg Alzheimer-típusú - dementiákra vonatkozóan nagy változatosságot mutattak, ami igen sok kérdést vethet fel az agy normális és kóros öregedését, az Alzheimer-kór incipiens és szenilis formáját illetően. A közlemény teljes szövege elérhető a www.lam.hu honlapon.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvű közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

A bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló orvosi szemlélet ütközései az epilepsziás betegek szakellátása során hozott egyes döntésekben

RAJNA Péter

Célkitűzés – A szerző a vonatkozó szakirodalmi adatok és több évtizedes szakmai tapasztalata alapján kiemeli a bizonyítékon, illetve tapasztalaton alapuló betegellátási szemlélet mindennapos ütközési pontjait a felnőtt epilepszia-járóbetegellátás terepén. Kérdésfeltevés – Az epilepsziás betegek ellátása és gondozása során melyek azok a felelősségteljes döntési feladatok, amelyekben a leghatékonyabb megoldáshoz a tudományos eredmények önmagukban nem szolgáltatnak elegendő alapot? A vizsgálat módszere – Az epilepszia-szakellátás érvényes hazai szakmai irányelvét alapul véve, annak szerkezete szerint haladva áttekinti a betegellátási folyamatot, és kiemeli a célkitűzésnek megfelelő kritikus feladatokat. Rámutat a döntési dilemmák szakmai alapjaira (azok hiányosságára vagy bizonytalanságára, vagy a terület kutatásának nehézségeire). Eredmények – A szerző véleménye szerint a tapasztalaton alapuló szemlélet egyes vonatkozásokban felülírhatja a bizonyítékon alapulót az epilepsziabetegség definíciója, az epilepsziás roham besorolása, az etiológiai meghatározás, a genetikai háttér, a kiváltó és kockázati tényezők, az akut rohamprovokáló tényezők jelentő­sé­gé­nek megítélésében. Ez pedig befolyásolhatja a komplex diagnózisalkotást. A gyógyszeres kezelés során az első szer beállításánál, a terápiás algoritmusok közötti válasz­tásban, valamint a farmakoterápia során alkalmazott gondozási teendőkben is érvényesülhetnek az ajánlástól eltérő egyéni szempontok. De ezek megjelennek a nem gyógyszeres kezelési módok döntési folyamatában épp­úgy, mint a rehabilitáció és gondozás területén. Következtetések – A szakmai tapasztalat (és a betegérdek) érvényesítése a bizonyítékon alapuló orvosi szemlélet fel­tétlen kiegészítője, az optimális eredmény érdekében azon­ban több esetben felül is írhatja a hivatalos ajánlásokat. Ezért lenne szükség arra, hogy a magas szintű betegellátás érdekében a problémás betegek hivatalosan, szervezett formában is eljuthassanak azokba a centralizált intézmé­nyekbe, amelyekben a felelősségteljes döntések meg­hoza­talára alkalmas szakemberek állnak rendelkezésre.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Ideggyógyászati Szemle

Személyre szabott antiepileptikum-választás

ALTMANN Anna

Az epilepszia az egyik leggyakoribb gyermekkori krónikus neurológiai betegség. Az epilepsziás betegek – még az úgynevezett jóindulatú epilepszia esetén is – évekig gyógy­-szeres kezelésre szorulnak. Ez idő alatt a gyermekek na­gyon nagy változáson mennek keresztül, nemcsak a súlyuk és testmagasságuk gyarapszik, de változnak a hormonális és az anyagcsere-folyamataik is. Életkorok szerint eltérő ütemben zajlanak a különböző agyi területek érési folyamatai is. A mindennapi gyakorlatban az epilepszia diagnózisát követően a legtöbbször a formakör és a rohamtípus alapján választunk gyógyszert. A terápiás stratégia kialakításakor azonban számtalan egyéb tényezőt is figyelembe kell venni: 1. hatékonyság (epilepszia-formakör, rohamtípus), 2. életkor, nem, 3. a gyógyszer farmakológiai tulajdonságai, 4. az adott gyógyszer mellék­hatásprofilja, 5. életforma, alkat (kövér, sovány, gyermek­közösség), 6. egyéb társbetegségek (etethetőség, viselke­dési és tanulási probléma, keringési zavar, vese- vagy májbetegség) 7. a már alkalmazott egyéb gyógyszerekkel várható interakciók, 8. genetika, 9. egyéb szempontok (törzskönyvi szabályok, felírási szokások). A közlemény annak eldöntésében szeretne segítséget nyújtani, hogy a különböző társbetegségek esetén egy adott gyermeknél mely antiepileptikumoktól várható a legkeve­sebb mellékhatás, és mely készítményeket kellene lehe­tőség szerint kerülni.

Ideggyógyászati Szemle

A kiváltottválasz-vizsgálatok klinikai jelentősége a mindennapi gyakorlatban

KUNDRA Olga

A szerző a szakirodalmi adatok áttekintése és saját tapasztalata alapján foglalja össze a kiváltottválaszmódszerek (vizuális, szomatoszenzoros és agytörzsi kiváltott válasz, mágneses ingerléssel kiváltott motoros válasz) utóbbi időben kijelölt szerepét és helyét a gyakoribb neurológiai kórképekben (sclerosis multiplex, cerebrovascularis betegségek, kóma, epilepszia, migrén, degeneratív betegségek). Míg a korábbi évtizedekben a lokális diagnosztikában alkalmazták leggyakrabban, addig napjainkban a neuroradiológia széles körű elterjedése óta szerepe elsősorban a kórfolyamat súlyosságának, kiterjedtségének megítélésében és különösen a hosszmetszeti követésben van. A diagnosztikai fázisban szerepe háttérbe szorult. Sclerosis multiplexes betegeknél a kiváltottválasz-eltérések a klinikai adatokkal jobban korrelálnak, mint a képalkotó MR-vizsgálatok adataival. A módszer alkalmas a terápiás hatás követésére is. A szerző több eset bemutatásával demonstrálja a kiváltottválasz-vizsgálatok jelentőségét.

1.

Lege Artis Medicinae

Októberi Szám Melléklete
OKT 01.

2.

Lege Artis Medicinae

Novemberi Szám Melléklete
NOV 01.

3.

Lege Artis Medicinae

Március Szám Melléklete
MÁRC 01.

4.

Lege Artis Medicinae

Júniusi Szám Melléklete
JÚN 01.

5.

Lege Artis Medicinae

Júliusi Szám Melléklete
JÚL 01.