Ideggyógyászati Szemle

Az aortadissectio neurológiai szövõdményei

MÉSZÁROS István, MÓROCZ József, SZLÁVI József, SCHMIDT János, NAGY László, KATÓ Csaba, TORNÓCI László

2002. JÚNIUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2002;55(05-06)

Bevezetés - Az aortadissectio leggyakoribb szövődménye a cardiovascularis rendszer károsodása, amelyet a gyakoriság csökkenő sorrendjében követ az idegrendszer károsodása. Ez utóbbi általában korán kialakul, és az aortadissectio ezáltal neurológiai megbetegedés klinikai képében nyilvánulhat meg. A tanulmány célja az aortadissectio neurológiai tünetei gyakoriságának és megoszlásának meghatározása, a klinikopatológiai jellemzők és tanulságok feltárása, valamint összefüggés keresése a tünetek patológiai alapjai és a kórházi halálozás között. Betegek és módszerek - A szerzők 29,5 évet felölelő anyagukban 95 betegnél 98 aortadissectiót észleltek. A betegség becsült gyakorisága: 3,0/100 000 lakos/év. Eredmények - Kilencvenkét beteg meghalt, a sectiók száma 90. A 95 beteg közül 20 (21%) a kórházi felvétel előtt meghalt. A 75 kórházba felvett beteg közül 30-nak (a felvettek 40%- ának) volt neurológiai tünete. Huszonnégy betegnél cerebralis, kettőnél spinalis, négynél pedig perifériás tünetek voltak jelen. Az aortadissectio kórisméjét a hospitalizált 75 beteg közül csupán 22-nél (29%) állították fel. A nem kórismézett betegek csak tüneti kezelésben részesültek. A kórházba felvettek közül a felvétel utáni átlagos túlélési idő az aortaív ágait nem érintő proximalis dissectio esetében (21) 48,5 óra (tartomány: 2-160 óra), az aortaív ágai sérülésével járó, ugyanilyen típusú 23 esetben pedig 22,2 óra (tartomány: 1/4-96 óra) volt. A különbség szignifikáns (p=0,015). Az aortaívág-sérült 23 beteg közül 20-nál észleltek neurológiai tüneteket. Ezek az adatok összhangban vannak azzal a régi megfigyeléssel, amely szerint a neurológiai tüneteket okozó, tehát aortaívág-sérüléssel járó aortadissectio kórjóslata nagyon rossz. Következtetés - Fontos, hogy minél hamarabb felvetődjön az aortadissectio diagnózisa, hogy a beteg a végleges kórisme és terápia céljából még időben szívsebészeti központba kerüljön.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A neurorehabilitáció jövõje

FÁY Veronika, URBÁN Erika, SZÉPNÉ Kontra Andrea

A neurorehabilitáció jövõje című szakmai találkozót 2002. február 13-án rendezték meg Újpesten, amelyen döntés született a Magyar Rehabilitációs Társaságon belül a Neurorehabilitációs Szekció megalakulásáról. A szekció alakuló ülésére 2002. május 15-én kerül sor.

Ideggyógyászati Szemle

A Magyar Epilepsziaellenes Liga VI. Nemzeti Kongresszusa - Absztraktok

Ideggyógyászati Szemle

A központi idegrendszer gliaeredetű daganatainak azonosítása morfológiai és immuncitokémiai mód-szerekkel monolayer tenyészeteken

FAZEKAS Ilona, KEREKES Edit, HEGEDŰS Balázs, NYÁRY István

Bevezetés - A szerzők 250, különböző emberi agydaganatokból származó monolayer tenyészet morfológiáját és immuncitokémiai tulajdonságait tanulmányozták azzal a szándékkal, hogy a neuropatológiai diagnózist elősegítsék és kiegészítsék. Ebben a dolgozatban 124 gliomás esetet mutattak be. Módszerek - A tumorszövetet mechanikus úton disszociálták és üveglemezre helyezték. A monolayer kialakulása után a tenyészeteket fixálták és megfestették May-Grünwald-Giemsamódszerrel morfológiai elemzés céljából. A szemikvantitatív immuncitokémiai vizsgálat során különböző mono-, illetve poliklonális antitestet és avidin-biotin vizualizációs rendszert alkalmaztak. Kilenc glioblastoma tenyésztése során az erőteljes proliferáció lehetővé tette sejtvonal kialakítását. Eredmények - A tumorok glialis eredetét 124 esetben igazolták a glialis fibrillaris savas fehérje jelenléte alapján. A glialis fibrillaris savas fehérje reakciójának intenzitása és a daganatok malignitási foka között fordított arányú összefüggést figyeltek meg. A rosszindulatú gliomák hosszabb ideig fenntartott tenyészeteiben a glialis fibrillaris savas fehérjére jelölődő sejtek intenzitása és gyakorisága csökkent. Mind a vimentin és a neuronspecifikus enoláz festések általában erősebbek voltak a gliaspecifikus antigén reakciójánál, és szinte minden sejtet jeleztek. A Ki-67 proliferációs markerrel jelölődött sejtmagok száma arányosan emelkedett a daganatok rosszindulatúságának mértékével. A morfológiai és immuncitokémiai vizsgálatok eredményei megfelelő összefüggést tártak fel az in vitro és a patológiai eredmények között a daganatok osztályozását illetően. Következtetés - Ezen eredmények alapján a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a tumordarabokból nyert monolayer tenyészetek megerősítik és kiegészítik az agydaganatok korrekt diagnózisát.

Ideggyógyászati Szemle

Az Amerikai Neuroophthalmologiai Társaság (NANOS) kongresszusa

SOMLAI Judit

Ez év februárjában meghívást kaptam az Amerikai Neuroophthalmologiai Társaság (NANOS) éves kongresszusára, amit a Denvertõl (Colorado állam) 70 mérföldre lévõ Copper Mountainben, az amerikai síelõk kedvelt téli pihenõhelyén rendeztek meg.

Ideggyógyászati Szemle

Megemlékezés Sántha Kálmánról, halálának 45. évfordulóján

SZIRMAI Imre

Sántha Kálmánról 1974-ben a History of neurological sciences in Hungary című könyvében Környey István1 a következõket írja: „1939-tõl a Debreceni Ideg- és Elmegyógyászati tanszéket Schaffer legkedvesebb tanítványa, Sántha Kálmán vezette. Az agy és az intelligencia kapcsolatáról szóló Schaffer által inspirált publikációi között található egy speciális számolótehetségrõl szóló munkája.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Thrombolysis agyi infarktust okozó aortadissectio esetén

LANTOS Judit, NAGY Albert, HEGEDŰS Zoltán, BIHARI Katalin

Az agyi infarktus hátterében ritkán akut aortadissectio is állhat. A dissectio hirtelen fellépő, nagy mellkasi fájdalommal járhat, de a betegek 5-15%-ában a fájdalom nem jelentkezik, s ezen betegek felénél a kialakuló neurológiai tünetek elfedhetik az alapbetegséget. A statisztikai adatok alapján hazánkban évi 15-20 hasonló eset fordulhat elő. Munkánkban egy ilyen esetet szeretnénk ismertetni, mely tudomásunk szerint az első ilyen jellegű, magyar nyelvű esetismertetés. Az 59 éves férfi beteg felvételére jobbra irányuló bulbusdeviáció, bal oldali hemiplegia, bal centrális facialis paresis, dysarthria miatt került sor. Fizikális és eszközös vizsgálata során akut ischaemiás jobb féltekei stroke-ot véleményeztünk, aortadissectióra utaló eltérést nem találtunk. A protokoll szerint kontraindikáció nem állt fenn, így szisztémás, intravénás thrombolysis történt. A beteg gócjelei megszűntek, kontroll-koponya-CT-n sem szövődmény, sem friss hypodensitas nem ábrázolódott. Thrombolysis után 36 órával a beteg nyugtalanná és hypoxiássá vált, neurológiai státuszában eltérés nem volt, de rákérdezve háti fájdalmat jelzett. Ekkor aortadissectio gyanúja miatt sürgős mellkas-CT történt, mely Stanford A típusú dissectiót igazolt. Akut aortaív-rekonstrukciót követően a beteg szívét nem sikerült újraindítani, de vérzéses szövődményt nem találtak. Esetünk felhívja a figyelmet arra, hogy akut stroke hátterében aortadissectio is állhat. A néhány irodalmi esetismertetés és betegünk kórtörténetének retrospektív elemzése alapján felvethető, bár utólag nem igazolható, hogy az aortadissectio a stroke jelentkezésekor panaszt vagy tünetet nem okozó formában már fennállt, és az ennek talaján kialakult thromboembolia okozta a neurológiai tüneteket, melyeket a thrombolysis megszüntetett. Amennyiben a dissectio a thrombolysis előtt igazolódott volna, első lépésben thrombolysis nélkül az aortaív rekonstrukciójára került volna sor.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkező késői meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitűzés – Bár a szédülés a leggyakrabban előforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetű betegséget utánzó malignus koponyaűri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkező, késői, temporalis csontot is beszűrő, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyűrűsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követően jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tűztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyűjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szűrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követő hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejeződése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az előrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követő felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyésző számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az előzményben szereplő malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erősen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]

Ideggyógyászati Szemle

[A transforaminalis epiduralis szteroidbefecskendezés hatékonyságának értékelése távoli lateralis ágyéki sérv esetén]

EVRAN Sevket, KATAR Salim

[Az összes ágyéksérv körülbelül 0,7–12%-a távoli lateralis ágyéksérv (FLDH). Az FLDH a gyakoribb centrális és paramedialis ágyéksérvekhez képest súlyosabb és tartósabb radicularis fájdalmat okoz az ideggyök és a dorsalis gyöki ganglion közvetlen összenyomódása miatt. Azoknál a betegeknél, akik nem reagálnak a konzervatív kezelésre, így például a gyógyszeres kezelésre vagy a fizikoterápiára, és akiknél még nem alakultak ki neurológiai hiánytünetek, az ideggyök sérülése és a synovialis ízületek károsodása miatti gerincinstabilitás kockázata miatt nehéz dönteni a műtét szükségességéről. Vizsgálatunkban a transforaminalis epiduralis szteroidinjekció (TFESI) hatását kívántuk értékelni mind a fájdalomkontroll, mind a funkcionális kapacitás javulására FLDH-ban szenvedő betegeknél. Összesen 37 olyan, konzervatív kezelésre nem reagáló, neurológiai hiánytünetmentes beteget vontunk be a vizsgálatba, akinek radicularis fájdalmát az ágyéki MR-felvételen látható távoli lateralis ágyéksérv okozta. A betegeknél praeganglionos irányból TFESI alkal­mazására került sor. A betegek kezelés előtt felvett vizuális analóg skála (VAS) és Oswestry Disability Index (ODI) pontszámait a beavatkozás utáni 3. hét, továbbá 3. és 6. hónap VAS- és ODI-pontszámaival hasonlítottuk össze. Az átlagos kezdeti VAS-pontszám 8,63 ± 0,55 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap VAS-pontszámainak átlagos értéke 3,84 ± 1,66; 5,09 ± 0,85; 4,56 ± 1,66 volt. A VAS-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Az átlagos kezdeti ODI-pontszám 52,38 ± 6,84 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap ODI-pontszámainak átlagos értéke 18,56 ± 4,95; 37,41 ± 14,1; 34,88 ± 14,33 volt. Az ODI-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Ez a tanulmány kimutatta, hogy a TFESI hatékonyan javítja a funkcionális kapacitást és a fájdalom­kontrollt olyan betegek esetén, akik távoli lateralis ágyéksérv miatti radicularis tüneteit nem lehet műtéti úton ke­zelni. ]