Ideggyógyászati Szemle

Az aortadissectio neurológiai szövõdményei

MÉSZÁROS István, MÓROCZ József, SZLÁVI József, SCHMIDT János, NAGY László, KATÓ Csaba, TORNÓCI László

2002. JÚNIUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2002;55(05-06)

Bevezetés - Az aortadissectio leggyakoribb szövődménye a cardiovascularis rendszer károsodása, amelyet a gyakoriság csökkenő sorrendjében követ az idegrendszer károsodása. Ez utóbbi általában korán kialakul, és az aortadissectio ezáltal neurológiai megbetegedés klinikai képében nyilvánulhat meg. A tanulmány célja az aortadissectio neurológiai tünetei gyakoriságának és megoszlásának meghatározása, a klinikopatológiai jellemzők és tanulságok feltárása, valamint összefüggés keresése a tünetek patológiai alapjai és a kórházi halálozás között. Betegek és módszerek - A szerzők 29,5 évet felölelő anyagukban 95 betegnél 98 aortadissectiót észleltek. A betegség becsült gyakorisága: 3,0/100 000 lakos/év. Eredmények - Kilencvenkét beteg meghalt, a sectiók száma 90. A 95 beteg közül 20 (21%) a kórházi felvétel előtt meghalt. A 75 kórházba felvett beteg közül 30-nak (a felvettek 40%- ának) volt neurológiai tünete. Huszonnégy betegnél cerebralis, kettőnél spinalis, négynél pedig perifériás tünetek voltak jelen. Az aortadissectio kórisméjét a hospitalizált 75 beteg közül csupán 22-nél (29%) állították fel. A nem kórismézett betegek csak tüneti kezelésben részesültek. A kórházba felvettek közül a felvétel utáni átlagos túlélési idő az aortaív ágait nem érintő proximalis dissectio esetében (21) 48,5 óra (tartomány: 2-160 óra), az aortaív ágai sérülésével járó, ugyanilyen típusú 23 esetben pedig 22,2 óra (tartomány: 1/4-96 óra) volt. A különbség szignifikáns (p=0,015). Az aortaívág-sérült 23 beteg közül 20-nál észleltek neurológiai tüneteket. Ezek az adatok összhangban vannak azzal a régi megfigyeléssel, amely szerint a neurológiai tüneteket okozó, tehát aortaívág-sérüléssel járó aortadissectio kórjóslata nagyon rossz. Következtetés - Fontos, hogy minél hamarabb felvetődjön az aortadissectio diagnózisa, hogy a beteg a végleges kórisme és terápia céljából még időben szívsebészeti központba kerüljön.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Háti gerincvelõi hernatio MR-vizsgálata

KENÉZ József, BARSI Péter, VÁRALLYAY György, BOBEST Mátyás, VERES Róbert

A transduralis gerincvelői herniatio az első leírásától kezdve rendkívül ritkának gondolt kórkép volt. Eredete szerint lehet iatrogén és traumás, de az esetek mintegy harmadában a kórok ismeretlen. Ilyenkor a feltételezések szerint veleszületett duralis defektus lehet a háttérben. Az anamnézisben ugyanis rendszerint nincs a defektus keletkezését magyarázó ok. A háti gerincszakaszon az anomália megjelenési formája igen félrevezető lehet, bár rendkívül jellegzetes, így ismerete fontos. A kórkép progresszív Brown-Sequard-szindrómát okoz. Sebészi beavatkozással, a dura defektusának megszüntetésével nemcsak a neurológiai deficit progresszióját lehet megakadályozni, de a tünetek visszafejlődését, és jelentős javulást is el lehet érni.

Ideggyógyászati Szemle

β-amiloid peptid okozta intracelluláris kalciumszint-változások Alzheimer-kórban szenvedõ betegek fibroblastjain

PALOTÁS András, KÁLMÁN János, LASKAY Gábor, JUHÁSZ Anna, JANKA Zoltán, PENKE Botond

Célkitűzés - Az Alzheimer-kórban szenvedő személyek agyában szenilis plakkok formájában lerakódó β-amiloid peptid a betegek bőrében is kimutatható. Ez a neurotoxikus peptid többek között az idegsejtek ionikus homeosztázisának felborításával okozhat sejthalált. A szerzők arra keresték a választ, hogy Alzheimer-kóros betegektől és kontrollszemélyektől származó fibroblastok között található-e kalciumszintbeli eltérés. Vizsgálati módszerek - Fluoreszcens módszerrel tanulmányozták Alzheimer-kórban szenvedő betegek és kontrollszemélyek fibroblastjainak ionikus homeosztázisát. A sejteket Fura-2AM festékkel inkubálva, kettős hullámhossz-gerjesztéses spektrofluorimetriával mérték az intracelluláris kalciumszintet. Eredmények - Megfigyeléseik szerint az Alzheimerkórban szenvedő betegektől származó fibroblastok intracelluláris szabad kalciumának szintjei alacsonyabbak voltak a kontrolloknál mérhetőknél. β-amiloiddal történt kezelés következményeként a kontrollfibroblastokban megemelkedett a kalciumszint, míg az Alzheimer-kórban szenvedők sejtei rezisztensnek bizonyultak a peptid ilyen jellegű hatásaival szemben. Következtetések - A kapott eredmények szerint az Alzheimer-kór a fibroblastok kalcium-anyagcseréjét is érinti. A demens betegek fibroblastjainak csökkent ionikus válasza még nem tudni, hogy betegség- vagy állapotmarker, de hasznos modell lehet Alzheimerspecifikus eltérések vizsgálatára.

Ideggyógyászati Szemle

A központi idegrendszer gliaeredetű daganatainak azonosítása morfológiai és immuncitokémiai mód-szerekkel monolayer tenyészeteken

FAZEKAS Ilona, KEREKES Edit, HEGEDŰS Balázs, NYÁRY István

Bevezetés - A szerzők 250, különböző emberi agydaganatokból származó monolayer tenyészet morfológiáját és immuncitokémiai tulajdonságait tanulmányozták azzal a szándékkal, hogy a neuropatológiai diagnózist elősegítsék és kiegészítsék. Ebben a dolgozatban 124 gliomás esetet mutattak be. Módszerek - A tumorszövetet mechanikus úton disszociálták és üveglemezre helyezték. A monolayer kialakulása után a tenyészeteket fixálták és megfestették May-Grünwald-Giemsamódszerrel morfológiai elemzés céljából. A szemikvantitatív immuncitokémiai vizsgálat során különböző mono-, illetve poliklonális antitestet és avidin-biotin vizualizációs rendszert alkalmaztak. Kilenc glioblastoma tenyésztése során az erőteljes proliferáció lehetővé tette sejtvonal kialakítását. Eredmények - A tumorok glialis eredetét 124 esetben igazolták a glialis fibrillaris savas fehérje jelenléte alapján. A glialis fibrillaris savas fehérje reakciójának intenzitása és a daganatok malignitási foka között fordított arányú összefüggést figyeltek meg. A rosszindulatú gliomák hosszabb ideig fenntartott tenyészeteiben a glialis fibrillaris savas fehérjére jelölődő sejtek intenzitása és gyakorisága csökkent. Mind a vimentin és a neuronspecifikus enoláz festések általában erősebbek voltak a gliaspecifikus antigén reakciójánál, és szinte minden sejtet jeleztek. A Ki-67 proliferációs markerrel jelölődött sejtmagok száma arányosan emelkedett a daganatok rosszindulatúságának mértékével. A morfológiai és immuncitokémiai vizsgálatok eredményei megfelelő összefüggést tártak fel az in vitro és a patológiai eredmények között a daganatok osztályozását illetően. Következtetés - Ezen eredmények alapján a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a tumordarabokból nyert monolayer tenyészetek megerősítik és kiegészítik az agydaganatok korrekt diagnózisát.

Ideggyógyászati Szemle

Az agykéreg működésének elektrofiziológiai vizsgálata a Parkinson-kór klinikai altípusaiban

SZIRMAI Imre, GERTRÚD Tamás, TAKÁTS Annamária, PÁLVÖLGYI László, KAMONDI Anita

Célkitűzés - Az EEG mint indikátor alkalmas a Parkinsonbetegség kórélettani folyamatainak vizsgálatára. A mozgást követő β-szinkronizáció a mozgató kéreg felett regisztrálható fiziológiás jelenség, amely Parkinson-kórban megváltozik. A tremordomináns Parkinson-betegség klinikai, anatómiai és biokémiai szempontból elkülöníthető variánsnak látszik. A szerzők a tremor és a mozgást kísérő β-szinkronizáció összefüggését vizsgálták tremordomináns Parkinson-kórban szenvedő betegek esetében. Módszerek - Saját elhatározásból végzett mozgás során regisztrálták az EEG-t, valamint mérték a mozgás végrehajtásához szükséges időt, és meghatározták a mozgást kísérő β-szinkronizáció mértékét. Eredmények - A tremordomináns Parkinson-kóros betegek mozgásának időtartama szignifikánsan hosszabb volt, mint az egészséges kontrolloké (0,49±0,170 s, 0,35±0,087 s, p=0,013, Mann-Whitney-próba). Az egészséges csoportban a jobb- és balkezes mozgás időtartama között nem volt különbség (0,36±0,078 s, 0,34±0,099 s, p=0,207, Wilcoxon-próba), míg a Parkinson- betegek bal kézzel végzett mozgásának időtartama - a tremor oldaliságától függetlenül - hosszabb volt, mint a jobb kézzel végzett mozgásé (0,52±0,195 s, 0,46± 0,148 s, p=0,049, Wilcoxon-próba). Egészségeseknél a bal és a jobb kézzel végzett mozgást követően a mozgást kísérő β-szinkronizáció a mozgással ellenkező oldalon oldalkülönbség nélkül jelent meg (108,1±68,21%, 92,1±23,43%, p=0,78 Wilcoxon-próba). Parkinsonos betegeknél a tremoros kézzel ellenkező oldali centrális régió felett a β-szinkronizáció szignifikánsan kisebb volt, mint a nem remegő kézzel végzett mozgás után (36,9±47,79%, 104,7±91,42%, p=0,012, Wilcoxon-teszt). Parkinson-betegeknél a mozgást kísérő β-szinkronizáció maximuma a premotoros régió fölé helyeződik át. Következtetések - Tremordomináns Parkinson-betegeknél a mozgást kísérő β-szinkronizáció contralateralis csökkenése a tremorral és nem a bradykinesissel függ össze. A β-szinkronizáció vizsgálata a tremordomináns Parkinson- kór patomechanizmusának megértését segítheti.

Ideggyógyászati Szemle

Az Amerikai Neuroophthalmologiai Társaság (NANOS) kongresszusa

SOMLAI Judit

Ez év februárjában meghívást kaptam az Amerikai Neuroophthalmologiai Társaság (NANOS) éves kongresszusára, amit a Denvertõl (Colorado állam) 70 mérföldre lévõ Copper Mountainben, az amerikai síelõk kedvelt téli pihenõhelyén rendeztek meg.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Thrombolysis agyi infarktust okozó aortadissectio esetén

LANTOS Judit, NAGY Albert, HEGEDŰS Zoltán, BIHARI Katalin

Az agyi infarktus hátterében ritkán akut aortadissectio is állhat. A dissectio hirtelen fellépő, nagy mellkasi fájdalommal járhat, de a betegek 5-15%-ában a fájdalom nem jelentkezik, s ezen betegek felénél a kialakuló neurológiai tünetek elfedhetik az alapbetegséget. A statisztikai adatok alapján hazánkban évi 15-20 hasonló eset fordulhat elő. Munkánkban egy ilyen esetet szeretnénk ismertetni, mely tudomásunk szerint az első ilyen jellegű, magyar nyelvű esetismertetés. Az 59 éves férfi beteg felvételére jobbra irányuló bulbusdeviáció, bal oldali hemiplegia, bal centrális facialis paresis, dysarthria miatt került sor. Fizikális és eszközös vizsgálata során akut ischaemiás jobb féltekei stroke-ot véleményeztünk, aortadissectióra utaló eltérést nem találtunk. A protokoll szerint kontraindikáció nem állt fenn, így szisztémás, intravénás thrombolysis történt. A beteg gócjelei megszűntek, kontroll-koponya-CT-n sem szövődmény, sem friss hypodensitas nem ábrázolódott. Thrombolysis után 36 órával a beteg nyugtalanná és hypoxiássá vált, neurológiai státuszában eltérés nem volt, de rákérdezve háti fájdalmat jelzett. Ekkor aortadissectio gyanúja miatt sürgős mellkas-CT történt, mely Stanford A típusú dissectiót igazolt. Akut aortaív-rekonstrukciót követően a beteg szívét nem sikerült újraindítani, de vérzéses szövődményt nem találtak. Esetünk felhívja a figyelmet arra, hogy akut stroke hátterében aortadissectio is állhat. A néhány irodalmi esetismertetés és betegünk kórtörténetének retrospektív elemzése alapján felvethető, bár utólag nem igazolható, hogy az aortadissectio a stroke jelentkezésekor panaszt vagy tünetet nem okozó formában már fennállt, és az ennek talaján kialakult thromboembolia okozta a neurológiai tüneteket, melyeket a thrombolysis megszüntetett. Amennyiben a dissectio a thrombolysis előtt igazolódott volna, első lépésben thrombolysis nélkül az aortaív rekonstrukciójára került volna sor.

Ideggyógyászati Szemle

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fô tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzôszervi érintettségen túl a fertôzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegû panaszok és tünetek a kórházba kerülô COVID-19-betegek 30–50%-ánál elôfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylô kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedôk folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövô feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertôzés járhat-e késôi neurológiai szövôdményekkel.

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

[Heveny vestibularis szindróma képében jelentkezô késôi meningitis carcinomatosa – klinikopatológiai esetismertetés]

JARABIN András János, KLIVÉNYI Péter, TISZLAVICZ László, MOLNÁR Anna Fiona, GION Katalin, FÖLDESI Imre, KISS Geza Jozsef, ROVÓ László, BELLA Zsolt

[Célkitûzés – Bár a szédülés a leggyakrabban elôforduló panaszok egyike, a vestibularis perifériák hirtelen kialakult tónusaszimmetriája hátterében mégis ritkán találunk peri­fériás eredetû betegséget utánzó malignus koponyaûri tumorokat. Dolgozatunk egy heveny vestibularis szindróma klinikai képében jelentkezô, késôi, temporalis csontot is beszûrô, disszeminált, generalizált mikrometa­sztá­zi­sok­kal járó meningitis carcinomatosa esetet mutat be, ami egy primer pecsétgyûrûsejtes gyomorcarcinoma fel­ébredé­sét követôen jelent meg. Kérdésfelvetés – Célul tûztük ki, hogy azonosítjuk azon patofiziológiai folyamatokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak a daganat felébredésére, disszeminációjára. A vestibularis tónusaszimmetria lehetséges okait szintén vizsgáltuk. Ötvenhat éves férfi betegünk interdiszciplináris orvosi adatait retrospektíven elemeztük. Összegyûjtöttük és részletesen újraértékeltük az eredeti klinikai és patológiai vizsgálatok leleteit, majd új szövettani festésekkel és immunhisztokémiai módszerekkel egészítettük ki a diagnosztikus eljárásokat. Kórboncolás során a nagyagy és a kisagy oedamás volt. A bal piramiscsont csúcsát egy 2 × 2 cm nagyságú daganatmassza szûrte be. A gyomorreszekátum eredeti szövettani metszeteinek újraértékelése submucosus daganatinfiltrációt igazolt vascularis invázió jeleivel. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal dominálóan magányosan infiltráló daganatsejteket láttunk cytokeratin 7- és vimentinpozitivitással, valamint részleges E-kadherin szövettani festésvesztéssel. A kórboncolás során nyert szövetminták ezt követô hisztológiai vizsgálatai igazolták a disszeminált, többszervi mikroszkopikus daganatinváziót. Az újabb eredmények igazolták, hogy a vimentin kifejezôdése, valamint az E-kadherin elvesztése szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot mutat az elôrehaladott stádiummal, a nyirokcsomóáttétek jelenlétével, a vascularis és neuralis invázióval, valamint a nem differenciált szöveti típussal. Betegünk középkorú volt és nem volt immunhiányos állapotban, így a gyomorcarcinoma kilenc éven át tartó alvó állapotot követô felébredését nem tudtuk megmagyarázni. A daganat szervspecifikus tropizmusa, melyet a „seed and soil” teóriával magyaráznánk, kifejezetten váratlan volt, mivel a gyomorrákok ritkán képeznek áttétet az agyburkokon, hiszen a daganatsejtek elenyészô számban jutnak át a vér-agy gáton. Következtetések – Az elôzményben szereplô malignus folyamat, valamint egy új neurológiai tünet megjelenése fel kell, hogy keltse a klinikus figyelmét a központi ideg­rendszer daganatos érintettségére, melyet adekvát, célzott diagnosztikus és terápiás stratégia megtervezése kell, hogy kövessen. Ehhez célzott szövettani festési eljárások, specifikus antitestek alkalmazása szükséges. A közelmúlt eredményei sejtkultúrákon igazolták a metformin epithelialis-mesenchymalis transitiót erôsen gátló hatását gyomor­rák esetében. Így további kutatást kell végezni azon esetekben, amelyekben az epithelialis-mesenchymalis transitióra pozitív eredményeket kapunk.]